Élet és Irodalom, 2003. július-december (47. évfolyam, 27-52. szám)

2003-12-12 / 50. szám - Halász Margit: Az a bitang nagy fa • széppróza | elbeszélés (17. oldal)

Az a bitang nagy fa HALÁSZ MARGIT (Folytatás a 17. oldalról) A legemlékezetesebb az volt, amikor a falu plébánosának ko­pasz tarkóját vette célba. A pap három-négy telitalálat után, melyek eredetét földi ok híján az égieknek tulajdonította, le­térdelt, és hosszas imába kezdett. De Ervin ott sem hagyta volna békén, ha meg nem csípi egy vaddarázs. A karjába mé­lyítette fullánkját, és a bőr pillanatok alatt olyan piros lett, mint a félig érett cseresznye. Aztán feldagadt, már-már vasta­gabb lett a karja, mint a nyaka, de nem volt mese, le nem mászhatott a fáról, a papnak meg csak nem akaródzott befe­jezni az imádkozást. De ez még mind nem elég. Ervin olyan csípő fájdalmat érzett a karjában, amitől felszisszent, és a csí­­pődést zsibbadás váltotta fel. Két perc sem tellett belé, ájultan esett le a fáról. Bár csontja nem törött, kórházban kötött ki. És utána persze, hogy kerülte a gyümölcsfákat, de a diófák­ról sajnos továbbra sem tudott lemondani. És azt a vacsorát sem utasította vissza, amire Icuka ősszel a dióverés után meghívta. Az orvosi lakás udvarán állott egy égig érő diófa, amelyről Ervin egyetlen délután az összes diót leverte. Felmászott egy doronggal, és olyan hévvel dolgozott, mint egy mindenre elszánt éhes ősember. Ha egyetlen sze­met is talál a doktornő, agyoncsaphat ezzel a karóval, ni, büszkélkedett Ervin, amikor lemászott. Icuka nézte a fát, nézte, de sehol semmi, csak a meggyötört levelek. Bitang egy nagy fa volt, életemben nem láttam ilyen bitang fát, magya­rázta Ervin, és a tenyerébe köpött. Épphogy csak elindultak az ajtó felé, valami leesett a fa alatt heverő levelekre. Tom­pán puffant, a léptek és a beszélgetés zaja között elveszett a hangja. A legeslegutolsó diószem volt az. Rántott csirke volt az asztalon sült krumplival meg sava­nyúság. Ervin kezébe vett egy combot, kézfalásra bekapta, és gusztusosan szopogatta a csontot. Majd zápfogai közé véve kettéroppintotta, és kiszívta belőle az ízletes paprikás levet. Jé, de furcsán néz Icuka, és milyen furcsán csillog a szeme, nyelt nagyot Ervin. Na, de hát ő mégiscsak egy orvosnő, ugyan, kinek lenne az jó, gondolta Ervin. Nos, mindkette­jüknek jól esett a vacsora, és az azt követő éjszaka, melynek megszervezésében a sötéten kívül mindent Icuka talált ki, az ezt, az azt, hogy az amazról már ne is beszéljünk. Naná, hogy csak ürügy volt a dióverés, a vacsora, Icukát a tavaszi dug­ványszedés óta majd megette a fene Ervin után. Gyakran ál­modta, hogy... hogy... nem is tudta pontosan mit, csak görcsbe feszült öllel ébredt, a fiú mezítelen testét és illatát érezte magán, aztán meg a zuhany vizének hidegét, mert ugye menni kellett dolgozni, a betegek már nyikorgatták az utcaajtót. Csak le ne tépjék saroglyástól! Mintha nem várhat­na az a hülye betegség tíz percet! A vacsora után Icuka tíz percet sem tudott várni, megfogta Ervin kezét, és átvezette a rendelőbe. Nagy fehér ajtókon át húzta maga után a fiút, Ervin minden ajtóban az órájára né­zett. Hova visz?, tudakolta, mire Icuka rátapasztotta tenyerét a fiú szájára, viszel, vi­szel, érted?, ezt már megbeszéltük a diófa alatt, nem? Amikor beértek a rendelőbe Ervin egy kul­csos szekrényke üvegajtajához fordult, és hogy időt nyerjen, a gyógyszerek hatásairól érdeklődött. Icuka ellenállhatatlan­nak találta a fiú szerencsétlenkedését, és belement a játékba. Kinyitotta a szekrénykét, egyenként elővette az orvosságokat, és kiselőadásokat tartott róluk. Látod, ebből három csepp is elég és kész. Három csepp?, álmélkodott Ervin, lónak, férfi­nak, nőnek három?, nahát! Pár hét múlva a fél falu azt be­szélte, hogy a vizsgálóágyon lettek egymáséi. A részleteket persze csak találgatták, a Kikerics-patak alkoholista pecásai azt terjesztették, hogy biztos beadott neki Icuka egy altatót, de egy kábítót mindenképpen, leterítette, mint egy murakö­zit, aztán meg egész egyszerűen kedvét töltötte vele. Mert amilyen nagy marha ez az Ervin, éppolyan mulya is, a dok­tornő meg olyanfajta, aki elveszi azt, ami neki jár. Bár a vizs­gálóágyra ráhibázott a falu, a valóságban azért egy kicsit más­ként történt minden. Szóval egy idő után kezdtek fogyni a gyógyszerek, sőt az utolsó dobozkák magyarázatára már nem maradt idő, mert Icuka a vizsgálóágyhoz vezette a fiút, leül­tette, és elkezdte vetkőztetni. Nincs izgatóbb látvány, egy fél­meztelen hosszúnadrágos férfinél! Csakhát persze ez olyan, mint a sellő esete, az ember folyton azt keresi, merre lehet vajon a cipzár. Icukát a faluban borzolta fel először félmeztelen férfi látvá­nya. Egy szép verőfényes kora nyári napon az agronómus éppen fagyizva jött a kiskocsmából, meglátta a doktornőt, és mélyen hajlongva köszöntötte. Nagy hajlongásában összefa­­gyizta az ingét, levetette hát, és jóízűen folytatta a nyalako­­dást. Icuka meg tágra nyílt szemmel bámulta az enyhén sző­rös mellkast, a tömör kart, a vitorlás vállat. Aztán rájött, hogy ebben a faluban egyszerűen ez a divat. Egyre-másra látott bi­cikliző, lovat hajtó félmeztelen embereket, akik lettek légyen húsz- vagy akár hatvanévesek, ugyanazon tőről kelő vágyat ébresztettek a doktornőben. Ervin, Ervin, igen, Ervin. Ott ült az ágyon, szemben a hely­zettel, azaz Icuka kőkemény mellbimbóival, melyek a könnyű nyári ruhán át próbáltak kimenekülni a friss levegőre. Nem sokáig kellett keresgélni, meglett a cipzár is, és Icuka felfek­tette a fiút a műbőr ágyra, föléje térdelt, és pillanatok alatt felforrósodott a hidegfehér ágy. Hát éppen ez lett Icuka veszte, hogy pillanatok alatt. Ő még... Amikor magukra kap­kodták a ruhákat, és elindultak a rendelőből, Icuka lehajolt, hogy felvegye a földről Ervin öngyújtóját. Igen ám, de túl mélyre kellett hajolnia, Ervinnek sem kellett több, kérges ke­zével­ megragadta a lány csípőjét, és amúgy istenigazából megadta a doktornőnek, ami jár. Ó, a másnap! Másnap rendelés közben, éppen egy csúnya szájpenészt vizsgálgatva jutott Icuka eszébe, hogy milyen ér­dekes, nem is csókolóztak Ervinnel. Hogy is történhetett meg, hogy nem. Mindegy. Másnap Ervin trágyát fuvarozott a káp­talanba, a villanypóznák tetején a gólya éppen a fiókáit etette, kígyót, békát öklendezett a tátogó csőrökbe. Aztán egy csóko­­lódzó galambpár toporzékolt egy pajta tetején, Ervin meg­­cserdítette nemzetiszínű ostorát, melyet a hortobágyi lovasna­pon vett, s a két madár riadtan szaladt szét. Ervin felnevetett, de hirtelen eszébe jutott, hogy tegnap este még csak meg sem csókolta Icukát. Milyen bolondság, de így igaz. Na, de ami ké­sik, nem múlik, az esküvőt pár hónap múlva nyélbe is ütötték, és a nászéjszakán jól kicsókolózták magukat. Illetve hát nem is volt az annyira jó. Ervin valahogy mindig beleunt. Az meg ki­fejezetten zavarta, hogy kétoldalt folyt a nyál a szájából. Meg aztán az Icuka nyelve érdes volt, mint a használatlan reszelő, szóval valahogy az egészben nem volt semmi köszönet. Mint ahogy abban sem, hogy Icuka javaslatára a Kikerics-patak partján fényképeztették magukat. Icuka hófehér abroncsos szoknyája fodraiba belegabalyodott egy levelibéka, amely a fűzfáról pottyant a pózoló párocskára. A fényképész meg vicc­ből csinált néhány felvételt a halálra rémült Ervinről, ahogy egy gallydarabbal igyekszik kipiszkálni a szemtelen kis jószá­got. Nagyon vicces, mondta a végén Icuka felháborodva, és a földhöz vágta a fényképezőgépet, te meg mit állsz ott?, för­­medt Ervinre, még egy nyamvadt békával sem boldogulsz? Jól boldogultak, betegség is volt hál’ istennek bőven, a táp is jól fogyott. A szolgálati lakás meghosszabbításához takaros kis fészert toldott Ervin, és ő látta el a környéket táppal. Árult ő mindenfélét: kacsatápot, libatápot, nyúltápot, disznó­tápot meg mindenféle állatoknak való kotyvalékot. Minden nyáron a tengernél nyaraltak, épült a debreceni nagyház, de hát kinek? Ervin kerekperec megmondta, hogy ő előbb megy a temetőbe, mint a városba. Majd meglátod, jó lesz, ha kész lesz, mondta Icuka. Kész lett, de mégsem lett jó. Egyre töb­bet veszekedtek, és egyszer Ervin azt találta mondani, hogy bitang kurva egy helyzet. Icuka meg azt felelte rá, hogy ha még egyszer kiejti Ervin a bitang szót, mehet ahova akar, leg­inkább a tápos fészerbe, oda való. Hogy a fenébe nem ragadt rád más a városban ezen a szón kívül, mi?, kérdezte Icuka, és Ervinre vágta az ajtót. Mit tehetett szegény fiú, elkezdte ol­vasgatni az orvosságok címkéit. A sok idegen semmitmondó név olyan kiismerhetetlennek és rejtélyesnek tűnt most szá­mára, mint tulajdon élete, nem lehetett tudni, hogy mi mire jó. Nem értette, mire jó ünnepekkor öltönyben járnia, ami­kor világéletében utálta az öltönyt. Aztán azzal sem volt tisz­tában, miért hivatkozik a havihajra havonta többször is a fele­sége, ő úgy tudta eddig, hogy azt havonta csak egyszer szok­ták a nők. Na de hát mivé lesz a világ, ha már egy orvos sem tudja, hogy mit szabad meg mit nem. Az igazi baj a kávéval kezdődött. Illetve hát a táppal. Egy másik tápbolt is nyílott a kocsma mellett. És hogy, hogy nem, az emberek elkezdték onnan hordani a tápot. Ervin a bevétel­ből nem tudta feltölteni a készletet, egyszer kacsatáp nem volt, másszor nyúltáp, szép lassan be kellett zárnia a boltot. És hát milyen furcsa dolog is a véletlen, Icuka épp ez idő tájt fantasztikus ajánlatot kapott: legyen az orvosi kamara helyi régiójának vezetője. Ambiciózus, fiatal, agilis személyt keres­tek, így egyenes út vezetett Icukához. Csak hát ehhez tanulni kellett. Mégpedig sokat. Hétvégenként. Bentlakásosan. Icuka már rég elindította az ügyet, amikor Ervinnel még csak any­­nyit tudatott, hogy mit szólna hozzá, ha. Persze, hogy bele­egyezett, Icuka lett a családfenntartó, vagy mit is beszélek, a családhoz nem ártott volna már egy vagy két gyerek, de az ő kéményükre a gólya az Istennek sem akart fészket rakni. Meg aztán nem is mutatott volna valami jól az orvosi rendelő ké­ményén a gólyafészek. Meg aztán... a vágy is fogyott. Estén­ként Icuka kiült kávézni a teraszra. Igen. Rászokott a kávéra, miután Ervint leszoktatta róla. Izgatott volt, ideges, orvosi lag MAGYAR CÍMERTAN Reprezentatív album, amely körülbelül nyolcszáz egykorú képeslap művészi reproduk­ciójának felhasználásával mutatja be a második világ­háború előtti Magyarország hagyományos tájegységeit és városait. Ezek a képek dokumentumerővel és hitellel idézik meg ennek az eltűnt világnak a légkörét, épületeit, az akkori élet jellegzetes színtereit. Az album képeihez a magyar irodalom "szerelmes földrajzának", a klasszikus magyar irodalom költőinek és íróinak az ideillő szövegeit társította a kiadó. Az OSIRIS KIADÓ karácsonyi újdonságai ARANY JÁNOS ÖSSZES KÖLTEMÉNYEI :­­ SZÉPIRODALOM • Ά régi Magyarország képeslapokon 9800 Ft • Domokos Mátyás (szerk.): Ά magyar novella antológiája /-//. 8500 Ft •­­Irány János összes költeményei /-//. 7980 Ft • Csokonai Vitéz Mihály összes művei /-//. 6980 Ft • Radnóti Miklós: Ikrek hava. Napló 2800 Ft • Bunyin, Ivan: Az emésztő fűz. Elbeszélések szerelemről és halálról 3500 Ft GYEREKKÖNYVEK • Kormos István: Άζ égigérő fa 2880 Ft • Puskin: Mesék 2180 Ft TÖRTÉNELEM • Bertényi Iván: Magyar címertan 4200 Ft • Nagy Balázs (szerk.): Tatárjárás 7980 Ft • Pótó János: Άζ emlékeztetés helyei 3880 Ft • Heller, Mihail - Nyekrics, Alekszandr: Orosz történelem i­ll. 6500 Ft • Marco Polo utazásai 2980 Ft • Xenophón filozófiai és egyéb írásai 3800 Ft TEOLÓGIA • Brown, Peter: Szent Ágoston 3800 Ft • Kasper, Walter: Jézus Krisztus Istene 3580 Ft • Meyendorff, Jean: Krisztus az ortodox teológiában 2580 Ft FILOZÓFIA • Fung Yu-lan: Ά kínai filozófia rövid története 3280 Ft FILMELMÉLET • Rodley, Chris (szerk.): David Lynch Beszélgetések 2480 Ft A kötetek megvásárolhatók az OSIRIS KÖNYVESHÁZBAN (1053 Budapest, Veres Pálné u. 4—6. Tel./fax: 328-0371, 266-4999), és a nagyobb könyvesboltokban vagy megrendelhetők az OSIRIS VEVŐSZOLGÁLATI IRODÁTÓL (I 133 Budapest, Váci út 100. Tel.: 452-0594, 452-0595, fax: 452-0596) www.osiriskiado.hu · kiado@osirismail.hu · balasi.ildiko@mail.datanet.hu ANTROPOLOGIA • Douglas, Mary: Rejtett jelentések 2180 Ft ÉLET ÉS 181­1 f1 IRODALOM 11 2003. DECEMBER 12.

Next