Élet és Irodalom, 2003. július-december (47. évfolyam, 27-52. szám)
2003-12-19 / 51-52. szám - Gaál József: munkája • kép | illusztráció | grafika | rajz (II. oldal)
9 A felzárkózó, kisméretű és nagyon nyitott közép- és kelet-európai gazdaságokban a belföldi kereslet mesterséges élénkítésére alapozott gazdaságpolitika legfőbb ismérve az ikerhiány, azaz a költségvetés (államháztartás) és a külkereskedelmi mérleg (fizetési mérleg) együttes és nagymértékű hiánya, ezek nagyjából egyetlen év időbeli eltolódással jelentkező, párhuzamos romlása. Lehet tehát a belföldi kereslet mesterséges növelésével időlegesen felpörgetni a gazdasági növekedést, az átmeneti gazdaságokban azonban ez semmiképpen sem sikerülhet a külső pénzügyi egyensúly megőrzése mellett. Magyarországon nemcsak az utcán, hanem a parlamentben is sokan vállat vonnak, ha meghallják a pénzügyi egyensúly mint korlát emlegetését. Ugyan miért számít az, ha akár a költségvetés, akár a még kevésbé érthető, úgynevezett „fizetési mérleg” hiánya nő? Nosza, költsünk többet, még akkor is, ha ezzel a „felhalmozott hiány”, vagyis az adósság tovább szaporodik. Amellett, hogy az adósságok növelésének mindig van egy józan és egy kevésbé józan, de kemény végső korlátja, látni fogjuk, hogy a pénzügyi egyensúly megbontása árán a méganynyira áhított gazdasági növekedés sem gyorsítható. Egyensúly és növekedés 11 A bizonyítás kedvéért tekintsük az adósság négy különböző fogalmát, amelyeknek egyre nyitottabb és a világpiacba ezer szállal befűzött hazai gazdaságunkban kitüntetett szerepük van. A pontos elemzés végett megkülönböztetjük a magánszektor (vállalatok és lakosság) adósságát az állam (központi költségvetés, társadalombiztosítás, helyi önkormányzatok) adósságától, illetve az ország külső adósságát a belfölditől. 12. Kicsi, nyitott, viszonylag elmaradott gazdaságban a felzárkózás egyik legfontosabb feltétele a hatékony termelő-beruházások gyors növekedése. Ennek alanya a vállalati szektor, amely nem pusztán saját jövedelméből (felhalmozott nyereségéből) és bővülő részvénytőkéjéből ruház be, hanem idegen forrásokat (bankhitelt, kötvényt) is igénybe vesz, magyarul eladósodik. Minél sikeresebbek a vállalatok, annál több a saját jövedelmük, és annál többet képesek beruházni. Minél gyorsabban növekednek, annál több lesz jövőben várható jövedelmük, amelyeket a bankok és a tőkepiacok kölcsönök nyújtásával hajlandók megelőlegezni. A vállalati szektor egészének eladósodása tehát üd■vözlendő, hiszen ez hajtja előre a gazdaság gyors növekedését. Ha a bankok és a tőkepiacok szigorú követelmények alapján ítélik oda a vállalatoknak az idegen forrásokat, akkor az eladósodásnak van természetes korlátja, nem fordul elő olyan helyzet, hogy a vállalatok tömegesen mennek csődbe, és az egész gazdaság felborul. 14. Ahhoz, hogy a vállalatok minél több idegen forrást legyenek képesek bevonni, saját kiválóságuk mellett még arra is szükség van, hogy ezek a források rendelkezésre álljanak. Legyenek tehát a gazdaságban olyan megtakarítások, amelyeket tulajdonosaik a bankrendszeren és a tőkepiacon keresztül hajlandók a vállalatoknak átengedni beruházás végett. A vállalati szektoron kívül háromféle megtakarítani képes jövedelemtulajdonos létezik, a lakosság, az állam és a külföld. 15. A piactagadó gazdálkodási rendszerben a lakosság tipikusan sokat takarított meg, hiszen sok drága árucikk csak hosszú takarékoskodás után volt megvásárolható (önkéntes megtakarítás) vagy abszolút hiánycikknek számított, amiért legalább jelképesen sorba kellett állni (kényszer-megtakarítás). Piacbarát gazdálkodási rendszerben a lakosság gyakran megtakarít életpálya befektetések végett (nyugdíj, gyermekek iskoláztatása, egészségbiztosítás stb.), de az is lehetséges, hogy inkább kölcsönvesz, hiszen még a drága árucikkek - lakás, autó - is egyre inkább megvásárolhatók hitelbe. Az átmeneti gazdaságokban a felzárkózás mai szakaszában tipikusan az a helyzet, hogy a lakosság egyre kevesebbet takarít meg, hiszen ötven év óta először lehet lakást és autót is hitelbe vásárolni. Ez persze csak azok számára elérhető, akiknek egyáltalán van megtakarítható jövedelmük. Ha éppen e rétegek megtakarítása csökken, akkor az összlakosságé is csökkenni fog, hiszen az alacsony jövedelműek nem tudnak félretenni. Közép-Európában ma éppen az történik, hogy miközben a vállalatok beruházásaikhoz egyre több idegen forrást igényelnének, ezt a lakossági megtakarítások egyre kevésbé tudják fedezni. Π Vajon az államháztartás képes-e a vállalati szektor ■ segítségére sietni? Ha az állam megtakarítana, vagyis bevétele meghaladná kiadásait, tehát a költségvetés többlettel bírna, nem pedig hiánnyal küzdene, akkor tudna. De az állam tipikusan és rendszeresen jóval többet költ, mint amennyit beszed. Az államháztartás hiánya tehát nem növeli, hanem éppen csökkenti a vállalati szektor felhalmozási, így növekedési esélyeit. A megtakarítások piacán most már van két túlköltekező jövedelemtulajdonosunk, a vállalatok és az állam. Ha a lakosság megtakarításai nem elegendőek még pusztán a hazai vállalatok kölcsönigényeinek fedezésére sem, nemhogy az állam hitelétvágyának kielégítésére, akkor nincs más hátra, mint külföldi megtakarítások behozatala. A folyó fizetési mérleg hiánya éppen ezt a külföldi forrásbevonást fejezi ki. Az egyensúlyromboló gazdaságpolitika feltétlenül növekedésellenes 20. Az ezredfordulón végrehajtott gazdaságpolitikai fordulat központi gondolata volt, hogy a lassan kifulladó világgazdaságban rövid távon szükségszerűen mérséklődő hazai exportbővülést érdemes helyettesíteni a belföldi kereslet mesterséges élénkítésével. Eme fordulat szellemi alapja az a nem minden önbizalmat nélkülöző megfontolás volt, hogy az 1996 és 2000 közötti aranykori növekedés jellege meghazudtolt minden hagyományos közgazdasági tankönyvi tételt azáltal, hogy Magyarország képes volt gyorsan növekedni a foglalkoztatás bővülése, az infláció csökkenése és a külső-belső pénzügyi egyensúly egyidejű megőrzése mellett. 21 Valóban, a magyar gazdaság a jelzett öt év folya■tár páratlan teljesítményre volt képes, de nem azért, mert ellentmondott volna a korszerű gazdaságpolitika legfőbb ismérveinek, hanem éppen ellenkezőleg, azért mert az a növekedési pálya, amelyre az 1995-96-os stabilizáció ráállította, kiválóan megfelelt annak. Nézzük röviden a tényeket! 22. Az 1995-96-os stabilizáció két legfontosabb célja a hazai munkaerő nemzetközi versenyképességének helyreállítása és az államcsőd fenyegető rémének elhárítása volt. Mindkét célt szolgálta az a különleges bevevő új szociálpolitika és az államháztartási felelősséget erősítő lépések azonban komoly újítást képviseltek. Ma már a nemzetközi szakmai közvélemény példaértékűnek tartja az 1995-96-os magyarországi stabilizációt, hiszen a nélkül sikerült hihetetlenül rövid idő alatt helyreállítani a külső és belső pénzügyi egyensúlyt, hogy a magyar gazdaság teljesítménye visszaesett volna. Mindez a társadalom nem csekély áldozatvállalása mellett történt, ami a teljesítmény értékét tovább növeli. 23. A magyar gazdaság aranykori növekedését ez a gazdaságpolitikai fordulat alapozta meg. 1996 és 2000 között a vállalatok számára bőven buzogott mind a belső, lakossági, mind pedig a külső, elsősorban nem adósságnövelő, zömmel működőtőke-befektetéseket képviselő külföldi megtakarítások forrása. A költségvetési hiány mérsékelt maradt, nem szívta el a vállalati szektor elől sem a lakossági, sem pedig a külső megtakarításokat. A gazdasági növekedés motorja a hatékony termelő-beruházásokon alapuló kivitel páratlanul gyors bővülése volt, ami éppen pénzügyi egyensúlyt megőrző jellege miatt bizonyult tartósnak. Ez aztán valóban megfelelt a korszerű közgazdaságtan jól ismert és bevett tankönyvi tételeinek... 24. Ha valaki nem ismeri fel ennek a kiváló gazdasági teljesítménynek a valódi okait és jellegét, akkor nem értheti meg a világgazdasági keretfeltételek romlása miatt szükségesnek ítélt újabb gazdaságpolitikai fordulat esetleges hibáit sem. Ha nem világos, hogy a korábbi növekedés éppen annak szigorúan egyensúlyőrző jellege miatt lehetett tartós, akkor nem lesz érthető, miért nem eredményezhet tartós növekedést a pénzügyi egyensúly felborítása. Gaál József munkája ÉLET ÉS ÍR IRODALOM A 8. pontban jeleztem már, hogy külföldi megtakarí■tások rendszeres bevonása a hazai gazdaság vérkeringésébe nemcsak pozitív, de fenntartható is, ha az elsősorban nem adósságnövelő tételekből áll, hanem például működőtőke-befektetésekből, de még akkor is, ha jórészt olyan külföldi hitelekből, amelyeket a vállalatok vesznek fel saját jövőbeni termelésük és exportjuk bővítését célzó termelő-beruházások finanszírozása végett. Vajon ez történik-e a mai Magyarországon? gazdaságpolitika, amelyet sokan, így még a Nemzetközi Valutaalap képviselői is, először idegenkedve fogadtak, hiszen szokatlan keveréke volt hagyományos és újszerű megoldásoknak. A forint egyszeri jelentős, majd előre bejelentett mértékű további folyamatos leértékelése, valamint az ideiglenesen bevezetett vámpótlék hagyományos intézkedések voltak, a reálbérek tárgyalások révén elért drámai csökkenése, a rászorultságot figyelem- 130 pont 2003. DECEMBER 19.