Élet és Irodalom, 2003. július-december (47. évfolyam, 27-52. szám)

2003-12-19 / 51-52. szám - Gaál József: munkája • kép | illusztráció | grafika | rajz (II. oldal)

9 A felzárkózó, kisméretű és nagyon nyitott közép- és­­ kelet-európai gazdaságokban a belföldi kereslet mesterséges élénkítésére alapozott gazdaságpoliti­ka legfőbb ismérve az ikerhiány, azaz a költségvetés (államháztartás) és a külkereskedelmi mérleg (fize­tési mérleg) együttes és nagymértékű hiánya, ezek nagyjából egyetlen év időbeli eltolódással jelentke­ző, párhuzamos romlása. Lehet tehát a belföldi keres­let mesterséges növelésével időlegesen felpörgetni a gazdasági növekedést, az átmeneti gazdaságokban azonban ez semmiképpen sem sikerülhet a külső pénzügyi egyensúly megőrzése mellett. Magyarországon nemcsak az utcán, hanem a parla­mentben is sokan vállat vonnak, ha meghallják a pénzügyi egyensúly mint korlát emlegetését. Ugyan miért számít az, ha akár a költségvetés, akár a még kevésbé érthető, úgynevezett „fizetési mér­leg” hiánya nő? Nosza, költsünk többet, még akkor is, ha ezzel a „felhalmozott hiány”, vagyis az adós­ság tovább szaporodik. Amellett, hogy az adóssá­gok növelésének mindig van egy józan és egy ke­vésbé józan, de kemény végső korlátja, látni fogjuk, hogy a pénzügyi egyensúly megbontása árán a mégany­­nyira áhított gazdasági növekedés sem gyorsítható. Egyensúly és növekedés 11 A bizonyítás kedvéért tekintsük az adósság négy kü­lönböző fogalmát, amelyeknek egyre nyitottabb és a világpiacba ezer szállal befűzött hazai gazdaságunk­ban kitüntetett szerepük van. A pontos elemzés vé­gett megkülönböztetjük a magánszektor (vállalatok és lakosság) adósságát az állam (központi költségvetés, társadalombiztosítás, helyi önkormányzatok) adós­ságától, illetve az ország külső adósságát a belfölditől. 12. Kicsi, nyitott, viszonylag elmaradott gazdaságban a felzárkózás egyik legfontosabb feltétele a hatékony ter­melő-beruházások gyors növekedése. Ennek alanya a vál­lalati szektor, amely nem pusztán saját jövedelméből (felhalmozott nyereségéből) és bővülő részvénytőké­jéből ruház be, hanem idegen forrásokat (bankhitelt, kötvényt) is igénybe vesz, magyarul eladósodik. Minél sikeresebbek a vállalatok, annál több a saját jövedel­mük, és annál többet képesek beruházni. Minél gyorsabban növekednek, annál több lesz jövőben vár­ható jövedelmük, amelyeket a bankok és a tőkepiacok kölcsönök nyújtásával hajlandók megelőlegezni. A vállalati szektor egészének eladósodása tehát üd­­■­vözlendő, hiszen ez hajtja előre a gazdaság gyors növekedését. Ha a bankok és a tőkepiacok szigorú követelmények alapján ítélik oda a vállalatoknak az idegen forrásokat, akkor az eladósodásnak van természetes korlátja, nem fordul elő olyan helyzet, hogy a vállalatok tömegesen mennek csődbe, és az egész gazdaság felborul. 14. Ahhoz, hogy a vállalatok minél több idegen forrást le­gyenek képesek bevonni, saját kiválóságuk mellett még arra is szükség van, hogy ezek a források rendel­kezésre álljanak. Legyenek tehát a gazdaságban olyan megtakarítások, amelyeket tulajdonosaik a bankrend­szeren és a tőkepiacon keresztül hajlandók a vállala­toknak átengedni beruházás végett. A vállalati szekto­ron kívül háromféle megtakarítani képes jövedelem­­tulajdonos létezik, a lakosság, az állam és a külföld. 15. A piactagadó gazdálkodási rendszerben a lakosság tipikusan sokat takarított meg, hiszen sok drága árucikk csak hosszú takarékoskodás után volt meg­vásárolható (önkéntes megtakarítás) vagy abszolút hiánycikknek számított, amiért legalább jelképesen sorba kellett állni (kényszer-megtakarítás). Piacba­rát gazdálkodási rendszerben a lakosság gyakran megtakarít életpálya befektetések végett (nyugdíj, gyermekek iskoláztatása, egészségbiztosítás stb.), de az is lehetséges, hogy inkább kölcsönvesz, hi­szen még a drága árucikkek - lakás, autó - is egyre inkább megvásárolhatók hitelbe. Az átmeneti gazdaságokban a felzárkózás mai sza­kaszában tipikusan az a helyzet, hogy a lakosság egy­re kevesebbet takarít meg, hiszen ötven év óta először lehet lakást és autót is hitelbe vásárolni. Ez persze csak azok számára elérhető, akiknek egyáltalán van megtakarítható jövedelmük. Ha éppen e rétegek megtakarítása csökken, akkor az összlakosságé is csökkenni fog, hiszen az alacsony jövedelműek nem tudnak félretenni. Közép-Európában ma ép­pen az történik, hogy miközben a vállalatok beruhá­zásaikhoz egyre több idegen forrást igényelnének, ezt a la­kossági megtakarítások egyre kevésbé tudják fedezni. Π Vajon az államháztartás képes-e a vállalati szektor ■ segítségére sietni? Ha az állam megtakarítana, va­gyis bevétele meghaladná kiadásait, tehát a költség­­vetés többlettel bírna, nem pedig hiánnyal küzdene, akkor tudna. De az állam tipikusan és rendszeresen jóval többet költ, mint amennyit beszed. Az államház­tartás hiánya tehát nem növeli, hanem éppen csökkenti a vállalati szektor felhalmozási, így növekedési esélyeit. A megtakarítások piacán most már van két túlkölte­kező jövedelemtulajdonosunk, a vállalatok és az ál­lam. Ha a lakosság megtakarításai nem elegendőek még pusztán a hazai vállalatok kölcsönigényeinek fedezésére sem, nemhogy az állam hitelétvágyának kielégítésére, akkor nincs más hátra, mint külföldi megtakarítások behozatala. A folyó fizetési mérleg hiá­nya éppen ezt a külföldi forrásbevonást fejezi ki. Az egyensúlyromboló gazdaságpolitika feltétlenül növekedésellenes 20. Az ezredfordulón végrehajtott gazdaságpolitikai fordulat központi gondolata volt, hogy a lassan ki­fulladó világgazdaságban rövid távon szükségsze­rűen mérséklődő hazai exportbővülést érdemes helyettesíteni a belföldi kereslet mesterséges élén­kítésével. Eme fordulat szellemi alapja az a nem minden önbizalmat nélkülöző megfontolás volt, hogy az 1996 és 2000 közötti aranykori növekedés jellege meghazudtolt minden hagyományos köz­­gazdasági tankönyvi tételt azáltal, hogy Magyaror­szág képes volt gyorsan növekedni a foglalkoztatás bővülése, az infláció csökkenése és a külső-belső pénzügyi egyensúly egyidejű megőrzése mellett. 21 Valóban, a magyar gazdaság a jelzett öt év folya­­■­tár páratlan teljesítményre volt képes, de nem azért, mert ellentmondott volna a korszerű gazdaság­­politika legfőbb ismérveinek, hanem éppen ellenkező­leg, azért mert az a növekedési pálya, amelyre az 1995-96-os stabilizáció ráállította, kiválóan megfelelt annak. Nézzük röviden a tényeket! 22. Az 1995-96-os stabilizáció két legfontosabb célja a hazai munkaerő nemzetközi versenyképességének helyreállítása és az államcsőd fenyegető rémének elhárí­tása volt. Mindkét célt szolgálta az a különleges bevevő új szociálpolitika és az államháztartási fele­lősséget erősítő lépések azonban komoly újítást képviseltek. Ma már a nemzetközi szakmai közvé­lemény példaértékűnek tartja az 1995-96-os ma­gyarországi stabilizációt, hiszen a nélkül sikerült hi­hetetlenül rövid idő alatt helyreállítani a külső és belső pénzügyi egyensúlyt, hogy a magyar gazdaság teljesítmé­nye visszaesett volna. Mindez a társadalom nem cse­kély áldozatvállalása mellett történt, ami a teljesít­mény értékét tovább növeli. 23. A magyar gazdaság aranykori növekedését ez a gaz­daságpolitikai fordulat alapozta meg. 1996 és 2000 között a vállalatok számára bőven buzogott mind a belső, lakossági, mind pedig a külső, elsősorban nem adósságnövelő, zömmel működőtőke-befektetéseket képviselő külföldi megtakarítások forrása. A költség­­vetési hiány mérsékelt maradt, nem szívta el a válla­lati szektor elől sem a lakossági, sem pedig a külső megtakarításokat. A gazdasági növekedés motorja a ha­tékony termelő-beruházásokon alapuló kivitel páratlanul gyors bővülése volt, ami éppen pénzügyi egyensúlyt megőrző jellege miatt bizonyult tartósnak. Ez aztán valóban meg­felelt a korszerű közgazdaságtan jól ismert és bevett tankönyvi tételeinek... 24. Ha valaki nem ismeri fel ennek a kiváló gazdasági teljesítménynek a valódi okait és jellegét, akkor nem értheti meg a világgazdasági keretfeltételek romlása miatt szükségesnek ítélt újabb gazdaságpolitikai for­dulat­ esetleges hibáit sem. Ha nem világos, hogy a korábbi növekedés éppen annak szigorúan egyen­súlyőrző jellege miatt lehetett tartós, akkor nem lesz érthető, miért nem eredményezhet tartós növeke­dést a pénzügyi egyensúly felborítása. Gaál József munkája ÉLET ÉS ÍR IRODALOM A 8. pontban jeleztem már, hogy külföldi megtakarí­­■­tások rendszeres bevonása a hazai gazdaság vérkerin­gésébe nemcsak pozitív, de fenntartható is, ha az első­sorban nem adósságnövelő tételekből áll, hanem pél­dául működőtőke-befektetésekből, de még akkor is, ha jórészt olyan külföldi hitelekből, amelyeket a válla­latok vesznek fel saját jövőbeni termelésük és export­juk bővítését célzó termelő-beruházások finanszírozá­sa végett. Vajon ez történik-e a mai Magyarországon? gazdaságpolitika, amelyet sokan, így még a Nem­zetközi Valutaalap képviselői is, először idegen­kedve fogadtak, hiszen szokatlan keveréke volt hagyományos és újszerű megoldásoknak. A forint egyszeri jelentős, majd előre bejelentett mértékű további folyamatos leértékelése, valamint az ideig­lenesen bevezetett vámpótlék hagyományos intéz­kedések voltak, a reálbérek tárgyalások révén el­ért drámai csökkenése, a rászorultságot figyelem- 130 pont 2003. DECEMBER 19.

Next