Élet és Irodalom, 2004. janár-június (48. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-16 / 3. szám - Pléh Csaba: Neumann János: Válogatott írásai | Douw Draisma: Miért futnak egyre gyorsabban az évek? | Steve Jones: Darwin szelleme. A fajok eredete - mai változatban | Edward O. Wilson: Minden egybecseng • könyvkritika | Ex libris • Neumann János: Válogatott írásai (Typotex Kiadó, 2003.) | Douw Draisma: Miért futnak egyre gyorsabban az évek? (Typotex Kiadó, 2003.) | Steve Jones: Darwin szelleme. A fajok eredete - mai változatban (Typotex Kiadó, 2003.) | Edward O. Wilson: Minden egybecseng (Typotex Kiadó, 2003.) (23. oldal)

N­ekünk, pszichológusoknak különösen fontos kérdés az, hogy az ifjúkorunkban oly sokat emlegetett C. P. Snow-féle két kultúra megléte szakadékot jelent-e vagy a mai világban éppenséggel közeledik-e egy­máshoz az ember kutatásában a kétféle em­berkép. Nincsenek illúzióim, s imperialista sem szeretnék lenni. Tudom, hogy még a pszichológián belül is létezik s maradni fog az értelmező s a magyarázó felfogások kettőssé­ge. Ugyanakkor a magyarázó felfogások vilá­gában közeledés van a természeti és a társa­dalmi emberkép között. Ebben a közeledés­ben kulcsszerepet játszik a modern neurobio­­lógia, a megismerés-tudomány s a kiterjesztett evolúciós gondolat. Konkrét kérdésekben mutatnak rá ugyanis arra, hogy az emberi je­lentésteli világ kérdései megközelíthetőek ter­mészettudományos eszközökkel. Ismerteté­sem egyetlen kiadó fordításaira összpontosít. A Typotex ugyanis hivatásának tartja ezt a kö­zelítést, s sorozatokat indított ennek képvise­letére. A bemutatott első kötet, Ropolyi László és Szegedi Péter szerkesztésében a Principia Philosophiae Naturalis sorozatában jelent meg, mely sorozat a természeti világkép alapkérdé­seinek történeti dokumentumait mutatja be. Kovács Ilona sorozata, a Test és lélek a biológiai pszichológia törekvéseit képviseli, míg a Kam­­pis György szerkesztette Az evolúciós gondolat sorozat azt a törekvést, mely Darwin üzeneté­ből építené fel az emberi világot. Ez utóbbi so­rozatban jelent meg az itt tárgyalt harmadik és negyedik könyv, vagy érdekes emlékezeti jelenségekről. Nem sorolom elő mindet, hiszen tudományos kri­miről is szó van itt. Mi az emlékezőművészek titka? Esetek elemzésén keresztül megtudjuk, s itt egy újabb „két-kultúra kapcsolat”, hogy a laboratórium úgy leplezi le ezeket a mestere­ket, hogy kimutatja, a klasszikus retorika bi­zonyos eszközeit (képalkotás, történet-szerke­zet a képek köré) emelik tökélyre. Miért van­nak olyan emberek - a híres savant-ok -, akik valamilyen területen kiváló emlékezetűek, másutt meg fogyatékosak? Itt a válasz sokkal biológiaibb: a két agyfélteke nem szokványos kapcsolati és érési tempója magyarázza eze­ket a szétválásokat. Hasonló módon kiderül, hogy a déjá vu ér­zést is a féltekék, illetve bizonyos érzelmi és emlékezeti agyi rendszerek disszociációja okozza. Egyszerűen fogalmazva: az egyik rendszer később észlel valamit, mint a másik, ezért a korábbi folyamatot már a múltnak tartja. Draisma élvezetes bemutatásában ilyen jelenségeknél a használt szöveganyag Proust­­tól halad egészen a mai idegsebészeti műtő­asztalokig, s az olvasó sehol nem érez erőlte­tett ugrásokat. Éppen azért nem, mert az em­lékezeti folyamatok köznapunk részei, innen kerülnek az irodalomba is, a tudományba is. Mármint a jó vagy releváns emlékezetkuta­tásban. Draisma mint alapos történész bemu­tatja a szárazabb dolgokat is - még Ebbing­haus is van a könyvben -, de sokkal meggyő­zőbb, amikor a napi hírekbe, akár a politikai oldalakra is feljutó emlékezeti kérdésekről szól. A mai közélet telve van emlékezetpoliti­kai kérdésekkel. Draisma nem tér ki a szociá­lis vagy helyi azonosság „rázós kérdéseire”. Bemutat viszont egy nagy port felvert esetet a téves azonosítások emlékezetkutatási keze­lésére, a nevezetes Demjanjuk-affért. Az évti­zedek után felfedezett koncentrációs táborbe­li hóhér esete igen tanulságos a traumák, a jog és az emlékezeti működés összefüggései szempontjából. Az érvelést nem mondom el, bár abban rejlik a szakmaiság, a konklúziót azonban igen: Demjanjuk gonosz volt, de nem ott, ahol látni vélték. Draisma többször visszatér a könyvben a hosszú távú reminiszcenciák kérdésére. A mai emlékezetkutatás nem triviális eljárásokkal azt igazolja, hogy különösen hatvan éves korból visszatekintve 20-25 év közötti életeseménye­inkre emlékszünk különösen jól. Olyan évek ezek - ismét egy „két­ kultúra téma” -, ame­lyek Mannheim Károly szerint a nemzedékek alakulásának kitüntetett évei. A magyarázati kísérletek - melyek, valljuk be, néhol még vérteknek - azzal operálnak, hogy ilyenkor történnek velünk a személyiség értékrendjét formáló „első események”. Van még mit ku­tatni e téren a valódi magyarázathoz, de az ki­derült, hogy a hozzám hasonló örök egyetem­hez kötött embereknek valóban döntő évek­ben van dolguk az ifjúsággal, s az is kiderül belőle, hogy az élethosszig tartó tanulás jelsza­vai közepette az életen át befolyásoló szemlé­letek ekkor alakulnak ki. Draisma hozzáállása a népszerűsítő esszé­íróé. Akkor sem ijed meg, ha a magyarázatok még csupán újrafogalmazzák az eredeti kér­dést. Számára a cél annak megmutatása, hogy a tudomány nem idegen az élettől. Még ha nem is magyaráz valóban, akkor is tisztázni tudja, mi is jellemzi emlékezetünket a sok vé­lelem közepette. A magát olvastató könyv gaz­dag ábraanyagát jól mutatja be a szellős tör­delés, s Balogh Tamás fordítása is élvezetes. Az ő megtisztelése - meg az olvasóké - is lett volna azonban, ha szakember is elolvassa a korrektúrát, így nem maradtak volna olyan dolgok a könyvben, mint Vigockij (66. o) vagy a Uram­ című* évszázados folyóirat könyvként aposztrofálása (176. o.). (Fordította Balogh Tamás. Typotex Kiadó, 2003. 249 oldal, 2600 Ft) A tudósként kiváló s szerzőként is jól ismert angol genetikus, Jones könyve új elemet pró­bál bevinni az igen kiterjedt angol nyelvű evolúciós népszerűsítő irodalomba. (Olyan ri­válisokkal kell megküzdeni a piacon, mint Dawkins, Gould vagy Dennett.) Újraírja a fa­jok eredetét, ugyanazokat a toposzokat felvé­ve, mint Darwin, sőt, a könyv szerkezetét is megtartva, de mindenütt a mai tudásra épít­ve. Bátor próbálkozás, de valóban próbálko­zás csak. Jonesnak nem sikerült olyan jó könyvet írnia, mint Darwinnak, bár Gyárfás Vera és Orosz István, akik valóban profi for­dítók, sokat tettek ezért. Ennek oka talán éppen az, hogy 150 év alatt megváltozott a műfaj. A Darwinra emlé­keztető anekdotizmus ma az olvasó számára inkább zavaró. Néhol keresettséget látni, tö­rekvést arra, hogy a szerző ne mondja el mindazt, amit tud, hanem inkább csak egy meggyőző példát mutasson be. Miközben mint olvasmány nem darwini élmény a könyv, tényanyaga s Jones szemlélete igen iz­galmas. Történetileg sok tényt a helyére tesz. Darwin híres Malthus-analógiájánál például megmutatja, hogy a Malthust elsődlegesen mozgató kérdés az amerikai népesség növeke­dési mintája feletti aggodalom volt, s igazi ta­nácsa az önmegtartóztatás volt. Mindkettő fe­lett eljárt az idő, Darwin mégis velünk van. Jones történeti tisztánlátásának másik fontos eleme, mikor rámutat, hogy a maga korában Darwin egyszerre volt konzervatív-kapitalista s szocialista ideológusok támpontja. Fontos ezt ma is tudnunk, mikor fennáll a veszély, hogy a szelekciós üzenetet populárisan kon­zervatív gondolatnak tartsák. A HIV-vírus, az antibiotikumok, a háziasí­tás, a lepkék színeváltozása Jones számára a vi­lágos példák arra, az evolúció nem állt le, s a Darwin azonosította mechanizmusokat min­den korban működésben kell látnunk. Ehhez kapcsolódó fontos üzenet az is, hogy a „termé­szetes szelekciót” és a „szexuális szelekciót” egyszerre kell tekintenünk akkor is, amikor emberi dolgokra alkalmazzuk a darwinizmust. (Fordította Gyárfás Vera és Orosz István. Typotex Kiadó, 2003. 431 oldal, 4200 Ft) EX LIBRIS PLÉH CSABA feLugossy László rajza Neumann János: Válogatott írásai A Neumann-centenáriumra kiadott kötet már megjelent magyar szövegekből válogat, igen gondosan összevetve a szövegváltozatokat, s bemutatja a fizikust, a matematikust és a tár­sadalmi esszéistát. A „két kultúra” téma szem­pontjából azonban Neumann-nak az automa­taelmélettel s a számítógépek és biológiai rendszerek összehasonlításával foglalkozó írá­sai a relevánsak. A számológép és az agy Szalai Sándor fordításában a hazai kibernetika első nagy fellendülésekor jelent meg, s már negy­ven (!) évvel ezelőtt az igényes pszichológusdi­ákoknál kötelező volt ismerete. Azóta sok minden született, hazai közegben is, kognitív tudomány, modern idegtudomány s hason­lók, ezzel együtt Neumann továbbra sem tör­téneti olvasmány. Ma is fogalmi kötelezvény annak végiggondolása, hogy gépeket és bioló­giai rendszereket összevetve milyen szem­pontjaink merülhetnek fel: a sebesség, a mé­ret, a kapcsolat természete, a statisztikus ver­sus determinisztikus számítás, az architektú­rák összehasonlításának szempontjai. Ezeket abban a keretben látjuk ma már, ahol a gépet komolyan s részleteiben véve már a kezdetek­kor megkérdőjeleződik az a gépi funkciona­lizmus, mely semlegesnek tartja a megisme­rés-kutatásban a közeget, amelyben a megis­merés történik. Éppen a matematikus Neu­mann az, kinek számára a rendszerek össze­vetése a biológiai rendszerek különleges „kor­látait”, lehetséges megjelenítő módjait állítja előtérbe. Egy további, azóta újra és újra elő­térbe kerülő szempont analóg és digitális megjelenítés kettőssége, és a vegyes rendsze­rek lehetősége mind az élettani, mind a gépi, mind a mentális rendszerépítésben. A digitális forradalom atyja a különböző mai kettős rendszereket is elővételezi: számára a két kul­túra áthidalásának egyik kulcsa az a felisme­rés, hogy a központi idegrendszer működését „kisebb logikai és aritmetikai mélység jellem­zi”, mint a természetes nyelveket, de ez létre­hoz egy másodlagos nyelvet, mely „ráépül a központi idegrendszer által használt elsődleges nyelvre” (344. o.). Az idegrendszer, hangzik a mai kettős modellek értelmezése, párhuzamos működéseivel utánozza egy szekvenciális és kulturális rendet követő - ma azt mondjuk - Neumann-gépezet működését. Azért is érde­mes újraolvasni a forrást, hogy emlékezzünk rá, ezt már Neumann is látta. (Typotex Kiadó, 2003. 387 oldal, 1850 Ft) Douw Draisma: Miért futnak egyre gyorsabban az évek? Neumann könyve is sokat foglalkozik az em­lékezeti szerveződés lehetséges technikai és biológiai modelljeivel. A tavalyelőtt megjelent metafora-könyve révén nálunk is ismert hol­land pszichológiatörténész új könyve azt mu­tatja meg, hogyan is gondolkozik erről a la­boratóriumi pszichológia és az idegrendszeri zavarokat kutató neuropszichológia. Erőfeszí­tései révén új értelmezést kapunk-e köznapi emlékezeti problémáinkról, arról, hogy miért bizonyos korokra emlékezünk, miért felej­tünk el neveket s így tovább. Draisma könyve ugyanis életeseményekből s egyéni példákból indul ki, mintha Alexandr Lurija és Oliver Sachs példáját akarná követni, sajnos azon­ban nem olyan mély, mint példaképei. Kár­pótol azonban ezért a panoráma tágassága. Nem rendszeres emlékezetpszichológiát kap az olvasó, hanem esszékötetet a meglepő 2004. JANUÁR 16. Steve Jones: Darwin szelleme A fajok eredete - mai változatban A két kultúra közti háborúságnak, de a békél­tetésnek is különleges terepe az evolúciós gondolat. Olyan terület ez, ahol állandóan kí­nálkozik a kultúra biológiai magyarázatának esélye, vagy esély éppen arra, hogy az emberi biologikum hajlékonyságát emeljük ki mint a kultúra egyáltalán való lehetőségének biztosí­tékát. A Kampis György szerkesztette evolúci­ós sorozat Darwin új fordításával indult, s az­óta is sokat tesz ezért a közelítésért. A Pont Könyvesbolt (Budapest, V. Nádor u. 8.) sikerlistája az elmúlt hetek könyveiből 1. Gabriel García Márquez: Azért élek, hogy 6. Petri György munkái­n elmeséljem az életemet (Magvető) 2. Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen (Magvető) 3. J. K. Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje (Vince) 4. Ingmar Bergman: Sarabande (Európa) 5. Schiff András: A zenéről, zeneszerzőkről, önmagáról (Vince) Összegyűjtött versek (Magvető) 7. Karinthy Márton: Ördöggörcs (Ulpius-ház) 8. Steven Saylor: Római vér (Agave) 9. Szép Ernő: 4 regény (Nórán) 10. Tatár György: A nagyon távoli város (Atlantisz) Edward O. Wilson: Minden egybecseng Wilson az igazán nehézsúlyú szerző a „két kultúra” kérdésében. Az egykori szociobioló­­gus provokátor - a provokátorok néha boga­rasak, Wilson mellett eredendően a szexoló­gus Kinsey is rovartanász volt - ma sem adja fel a reményt, hogy egységes tudományt hoz léte. Attitűdjében olyan, mint a harmincas évek pozitivistái, csak érvrendszere más, nem a tudomány belső szervezetének egységéből, hanem a tények koherenciájából indul ki, an­nak a keretnek megfelelően, hogy „Az embe­ri elme legnagyobb szabású vállalkozása min­dig is a természet- és társadalomtudományok közötti kapcsolat keresése volt” (7. o.). Wilson vállaltan ideologikus, s hadd újam le a szitok­szót, redukcionista könyve szerint az igazi vízválasztó tudomány s nem tudomány kö­zött van, ennek megfelelően ostorozza és védi a posztmodern szemléletet, mint tudományt leszólja, mint romantikus emberi reakciómó­dot becsüli. Wilson redukciós kerete természetesen az evolúciós biológia. E tekintetben egyszerre szkeptikus, ahogy tudóshoz illik, és lelkes. Vi­lágosan látja például, hogy a komplexitás-el­méletek és elvileg általa is preferált emergens­­felfogások mögött még hiányzik a valódi áttö­rés az evolúciós alapú agyelméletben. A lelke­sedés keretét az adja meg - s emlékezzünk itt Neumann kettős logika fogalmára -, hogy ma­ga az evolúciós rendszer olyan aggyal ruház fel minket, ahol a kultúra kedvenc témái maguk adaptív értékű eszmék lesznek. Miután arról értekezik, hogy tudományos értelemben a sza­bad akarat illúzió, ezt kiegészíti azzal, hogy :A szabad akaratba vetett hitnek adaptív biológiai értéke van. E nélkül a sorszerűség bilincsébe vett elme lelassulna, tönkremenne. (...) a megismerő énre vonatkozó minden gyakorlati értelemben, létezik szabad akarat” (142. o.). Ezzel összhangban fejti ki Wilson kedvenc témáit a kultúra és gének együttes evolúciójá­ról, s mutatja ki a sokak számára mára elfelej­tett affinitást a strukturális embertan és az evo­lúciós szemlélet között. Legjobb példája ennek a könyvben a Westermarck-hatás részletes elemzése. Mára kiderült, hogy Freud kortársá­nak és riválisának volt igaza: az incesztus-tilal­­mak nem kulturális tabuk következményei, hanem erős tendenciák arra, hogy az első kri­tikus három évben velünk együtt élt társakat kerüljük, mint szexuális partnereket. Wilson műve igazán provokatív könyv. Re­­dukcionizmusa, konkrét társadalmi példái sok vitát érdemelnek idehaza is. Ezt a kiadás nem mindenben támogatja. A könyvet kis csapat fordította, négy fordító. Biztos jobb lett volna egy autentikus műfordító, aki visz­­szaadta volna Wilson Amerikában népszerű­séget hozó stílusát. (Fordította Csaba Ferenc, Farkas György, Kur­­kó Noémi, Ortmanné Ajkai Adrienne. Typotex Ki­adó, 2003. 392 oldal, 4200 Ft) ÉLET ÉS 14 IRODALOM

Next