Élet és Irodalom, 2005. janár-június (49. évfolyam, 1-25. szám)

2005-03-11 / 10. szám - Rajnai Attila: Tokaji borcsaták II. • riport (3. oldal)

2005. MÁRCIUS 11. Barátok köz RAJNAI ATTILA RIPORTJA: A Forrás Vagyonkezelési és Befek­ Mű­tetési Rt. tájékoztatja Tisztelt JJf ! befektetőit, hogy a Felügyelő Bi­zottság előzetes hozzájárulásával 2004. április 8-án részvényesével, az ÁPV Rt.­­vel részvény adásvételi szerződést írt alá a Tokaj Kereskedőház Rt. 65.245 db részvényének átruházásáról. Ugyanezen a napon további 1 db Tokaj Kereskedő­ház Rt. részvényt az Agrárgazdasági Vagyonkezelő Kft. részére értékesített. Az adásvétel eredményeként a Forrás Rt. közel 90 M Ft-os árfolyamnyereséget re­alizált, és a továbbiakban nem rendelke­zik Tokaj Kereskedőház Rt. részvények­kel.” Így adta hírül kárpótlásijegy­tulajdonosból befektetővé avanzsált érdekeltjeinek a Forrás Rt., hogy a nagy múltú kereskedőház visszaálla­mosítása számukra jelentős hasznot hozott. Mint ismeretes, a forgalomban lé­vő kárpótlási jegyek bevonásáról a Medgyessy-kormány döntött. Az ÁPV Rt. a feladat végrehajtására a többségi tulajdonában lévő Forrás Rt.-t jelölte ki, és hogy a társaság felkeltse a jegytulajdonosok érdek­lődését, több állami cégből üzletré­szeket apportált a Forrásba, többek között a Tokaj Kereskedőház Rt. (TK Rt.) 23 százalékát. A kárpótlási­­jegy-tulajdonosok részvényjegyzé­sének lezárulta után továbbra is az ÁPV Rt. maradt a Forrás legna­gyobb tulajdonosa. Nem volt kétsé­ges azonban, hogy ez csak átmeneti állapot, és a Forrásból komoly ré­szesedést fog hasítani Leisztinger Tamás, az egykori legnagyobb kár­­pótlásijegy-birtokos HB Westmister Rt.-ből hatalmas tőkét kovácsoló Aragó-vezér. Leisztinger, a várako­zásoknak megfelelően, hamarosan befolyást szerzett a Forrásban, nap­jainkra pedig teljesen bekebelezte a társaságot. Két évvel ezelőtt, amikor Leisz­tinger a Forrás Rt. meghatározó tulajdonosaként felbukkant Hegy­alján a TK Rt. igazgatóságában, alaposan megkavarta az amúgy is túlpolitizált kereskedőház értékesí­tési lehetőségeit. A térség új arisz­tokrata befektetői ugyanis minde­nekelőtt az rt. két ősi birtokára, a Szarvas- és a mádi Király-dűlőre vetettek szemet, a sznobok a muze­ális borkészletet szerették volna megkaparintani, néhány italforgal­mazó cégnek pedig a hazai piacon még mindig jelentős forgalmat produkáló márkanévre és a hozzá kapcsolódó több évtizedes arculat­ra fájt a foga. A kereskedőházhoz azonban elválaszthatatlanul hozzá­tartozik a sátoraljaújhelyi irodaház, a túlkapacitást palackozó és nem utolsósorban a cégnek a hegyaljai őstermelőkkel megkötött három­éves beszállítói szerződéséből szár­mazó kötelezettségei. Ez utóbbi té­telek nem vonzották a befektető­ket. A Forrás mint TK Rt.-tulajdo­­nos a várttal ellentétben nemcsak hogy nem növelte az értékesítési esélyeket, hanem egyszerűen le­horgonyozta a kereskedőházat. Ak­koriban sokan hitték, hogy türe­lemjáték folyik, és a TK Rt.-t a Forrás elnök-vezérigazgatója, Pato­­nai József szeretné megkaparintani magának és nem Leisztinger. Két­ségtelen, Patonai 2003. decemberi hirtelen halála után más irányt vett a kereskedőház sorsa, és végül az Aragó-vezér ismét igen jól járt, hi­szen, mint idéztük, a Forrás kilenc­­venmillió adóforintot nyert a TK Rt. részvényein. Az ÁPV Rt. kom­munikációs osztálya az ÉS rész­vény-visszavásárlással kapcsolatos kérdésére azt válaszolta: a tranzak­ció elkerülhetetlen feltétele volt annak, hogy végrehajtsák a privati­zációt előkészítő kormányhatároza­tot, amely szerint a Szarvas-, illetve a mádi Király-dűlőnek, a tarcali kutatóbázisnak és a tolcsvai muzeá­lis borkészlet meghatározott részé­nek kincstári vagyonként állami tu­lajdonba kell kerülnie. Kétségte­len, hogy az előkészítő határozatot, ha elé kerül, a Forrás Rt. megtor­pedózta volna, hiszen saját üzleti pozícióit nyilvánvalóan nem rontja azzal, hogy megszavazza a kereske­dőház érdemleges vagyonának ki­vonását. Ebben a tulajdonosi felál­lásban tehát bele se fogtak az rt. szétdarabolásába. Ugyanakkor az idő Leisztingeréknek dolgozott, hi­szen az ÁPV Rt.-nek előbb vagy utóbb végre kellett hajtania a kor­mánydöntést. Magán nemzet Az ősi birtokok leválasztása, a muze­ális borkészlet - amely a rendszer­­váltás kálváriájában sok kétes erede­tű borral is gazdagodott - és a tarca­li kutató - amelynek nem annyira tudományos, mint inkább ingatlan­­értéke jelentős, hiszen egy több száz éves kúriában működik - állami tu­lajdonban tartása mellett a borász­­társadalom legnagyobbjai érveltek, de a privatizációs elgondolás már a kisgazdák kormányzati szerepe ide­jén megszületett. A lapunk birtoká­ban lévő dokumentumok szerint a TK Rt. eme értékes vagyona miatt súrlódások támadtak az akkori koa­lícióban, mivel a kisgazdák nemzeti vagyonmentő elképzelése igyekezett gátat vetni az Orbán Viktor családi érdekeltségébe tartozó tokaji cég terjeszkedési terveinek. Ezt támaszt­ja alá a Szárhegy dűlő-Sárazsa­­dány-Tokajhegyalja Kft. 2001. júni­us 4-i taggyűlésének jegyzőkönyve is, amely szerint többek között az alábbi eszmecsere zajlott az üzlettár­sak között: Szász István Attila: ,A kisgazdák le akarták szakítani a kutatóintézetet , a Szarvas dűlőt, utoljára a tárgyaláson ott volt Horváth Mihály az ÁPV Rt.­­től, meg kell szabadulni tőle. Horváth Mihály odahozta az FVM-et, hogy a ke­reskedőház mondjon le a kutatóról, mi nem járultunk hozzá. A kht.-t javaslom, előtte kft.-t (Dégenfeld, Szárhegy stb.), hogy hegyalján a kutatásfejlesztés bizto­sítva legyen, ebbe be kell emelni a kuta­tót és a Szarvas dűlőt (49 százalék). A kutatás a cél, de ki lehet vásárolni. ” Kékessy Dezső: „A kereskedőház ko­operatív jellegét kell erősíteni, jó lenne bevonni a Meszes-majort, ezzel meg­kezdhetnénk a borászatot. ” Madarász László: „Ott kell borászat, ahol a szőlő van. Városban iroda, cég­központ, vendéglakás, bemutatóterem le­gyen. ” Orbán Viktor: „Mi közvetlenül nem vehetünk meg semmit a kereskedőháztól, forgácsokat le lehet választani az ésszerű vagyongazdálkodás keretében a kereske­dőháztól. ” Mint látjuk, a volt miniszterelnök és barátai szeme előtt a 43 hektáros Szarvas-dűlő spekulatív megszerzé­se lebegett, nem pedig az, hogy ezt az egyedülálló nemzeti kincset egy­ben kell tartani, egyrészt, mert a Rákóczi család birtokaként eredez­tethető, másrészt, mert itt még a múlt század eleji filoxérajárványt túlélő egyedekből is van klón, ami a Hegyalja génbankjául szolgálhat. A kereskedőházról leválasztandó „forgácsokat”, valamint a közös vál­lalkozás jövőbeni felépítésének ter­vét ugyanezen a taggyűlésen az Or­­bán-kormány volt párizsi nagykö­vete, a mezőgazdaság mellett az egészségügyben is cégeket jegyző Kékessy Dezső veti fel. A privatizá­ciót a TK Rt. akkori jogi ügyeiben eljáró ügyvédi iroda vezetője, az exminiszterelnök barátja és hegyal­jai családi vállalkozásának egyik résztulajdonosa, Szász István Attila koordinálta. Kékessy Dezső: „Párizsban borke­reskedésben láttam már 93-as aszút, kb. 45.000 Ft-ért árulták, a 7 puttonyos (Mézesmály-Tarcal) 60.000 Ft/üveg. Megbeszélésre javaslom az alábbiakat: értékesítés, telepítés, melioráció, tarcali kutató, borászat, privatizáció. Tegnap voltunk Hegyalján, érdekes tanya, ami most kerül vissza a kereskedőházhoz (Meszes tanya), jó lenne megszerezni.” Szász István Attila: „Ismerem, most pereltük vissza. Erdőbénye előtt van, Hegyalja közepén, tanya, pince, telepí­tés. Kb. 500 m2-es pince, 92-es aszú van benne, a szeszfőzdét visszahoztuk. ” Kékessy Dezső: „Meg lehet venni?” Szász István Attila: „Igen. Gerwal­­dék [Gerwald László 1993-1999 kö­zött a TK Rt. vezérigazgatója volt - R. A.] 7-8 millióért kótyavetyélték el. Most a földterület a kereskedőház nevén van, per van folyamatban, meg fogjuk nyerni. A kereskedőház most nagyon jó helyzetben van, a legfontosabb a bor­készlet, a muzeális készlet a Kincstári Vagyonkezelő Ig-nál marad. Három részre kell osztani, rá kell bízni Stumpf Miklósra és Hegedűs Zoltánra, jól csi­nálják a dolgukat, mi mindent megbe­szélünk hármasban. ” A nyolcvanas évek elején még a Művelődési és Közoktatási Minisz­térium terv- és közigazgatási főosz­tályán dolgozó, majd 1985-től ügy­védként praktizáló Szász bármeny­nyire is szeretett volna számukra kedvező ítéletet a kereskedőház ál­tal egykor eladott ingatlanszerző­dés érvénytelenítéséért indított perben, nem sikerült, a Meszes­major - a TK Rt. igazgatóságának közlése szerint - nem került vissza az állami céghez. Sajátos nézőpon­tot tükröz Szász azon megállapítá­sa, hogy Hegedűs Zoltán, a TK Rt. akkori vezérigazgatója és a cég ál­talános vezérigazgató-helyettese, a vízügyi mérnök végzettségű Stumpf Miklós (a kancelláriaminisz­ter unokatestvére) jól végezték vol­na a dolgukat. Regnálásuk alatt a TK Rt. felügyelőbizottsága ugyanis kérte a tulajdonos ÁPV Rt.-től a ve­zérigazgató felmentését, ehelyett azonban a vezérigazgató meneszté­sét szorgalmazó igazgatósági elnö­köt, az igazgatóság további két tag­ját, valamint az ellenőrző testület nagy részét bocsátották el a hegyal­jai részvénytársaságtól. Pedig 1999 nyarán még épp az ÁPV Rt. vétó­zott meg egy Hegedűs által jegyzett üzletet, amelyben a vezérigazgató, hatáskörét túllépve, kifogásolható áron szeretett volna értékesíteni több mint hétmillió palack tokajit. (Az elmúlt ciklusban a kereskedő­háznak folyósított többmilliárdnyi költségvetési támogatás előnytelen és nem mindig szabályos felhaszná­lásáról szóló vizsgálati jelentésekről 2003-ban, riportunk első részében már beszámoltunk.) A politika egyébként nemcsak a kereskedő­ház falain belül van jelen, hanem Hegyalja egészén is kísért. „Mint ahogyan azt Ön is tudja, a közel­múltban megvásároltam a Sárazsadány Szárhegy dűlőben néhány tábla szőlőt. Sárazsadány úgy számomra, mint bará­taim számára adottságaiból és emberi kapcsolataiból eredően mély nyomot ha­gyott bennünk. E mély nyomok odáig vezettek, hogy barátaimmal együtt kb. 25-30 hektáron szeretnénk szőlőt telepí­teni. Jelenleg a Sárazsadány Szárhegy dűlőt tekintettük meg, és a Szárhegy dű­lőn szeretnénk megvalósítani elképzelé­seinket” - így kezdődik az a levél, amelyet Szász István Attila írt Pal­­csó Mihály sárazsadányi polgármes­ternek 1997. január 16-án. Az ügy­véd a levél további részében közli a település első emberével annak a negyvenkét önkormányzati tulajdo­nú területnek a helyrajzi számát, amelyeket az általuk alapítandó tár­saság meg szeretne vásárolni. A le­vélben említett barátok: Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó, Ké­kessy Dezső, Madarász László, ex Postabank-vezér, akik egyben tulaj­donostársai is a két ügyvéd, Szász és Duda Attila által alapított Szár­hegy dűlő-Sárazsadány-Tokaj­­hegyalja Kft.-nek. A Szász-féle le­vélben felsorolt sárazsadányi ön­­kormányzati ingatlanok száma ké­sőbb negyvenháromra emelkedett, és az összesen öt és fél hektáros te­rületet az adásvételi szerződés sze­rint százezer forintért Lévai Anikó vásárolja meg. A társaság 1997-es apportlistáján a megvásárolt ingat­lanokból tizenhat szerepel Lévai Anikó nevén, tizennégyet Kékessy Dezső, tizenhármat pedig Mada­rász László jegyez. A földek apport­értéke háromszor egymillió forint. Duda Attila és Szász István Attila 500-500 ezer forint apportértéken további zsadányi földekkel gazda­gítja a céget, amelynek székhelye Szász gödöllői lakóháza. Szász 1997. szeptember 23-án újabb in­gatlanvásárlásra szánja el magát. Alkalmi áron, 110 ezer forintért vesz meg egy csaknem hatezer négyzetméternyi önkormányzati ingatlant, majd magánszemélyektől vásárol további környékbeli földe­ket, 2001-ben pedig már Tolcsván terjeszkedik. Madarász László és Kékessy Dezső zsadányi földjeinek nagy része ugyancsak önkormány­zattól vásárolt ingatlanokból áll, amelyek vételára mindkét adásvéte­li szerződés szerint 90 ezer forint volt. A cég egy 450 négyzetméteres borospincével is bővül, amit két és félmillió forintért vásároltak meg. Valóban ilyen olcsók voltak a föl­dek akkoriban Tokaj-Hegyalján? Erre a kérdésünkre Palcsó Mihály, Sárazsadány polgármestere már nem tud válaszolni, mert elhunyt, helyette fiát kérdeztük, aki apja nyomdokaiba lépett, jelenleg ő a te­lepülés első embere. Ifjabb Palcsó Mihály lapunknak azt mondta, hogy a műveletlen földek még min­dig olcsók Hegyalján, mert az ön­­kormányzatot csak az érdekli, hogy olyanok vegyék meg, akik azt meg is művelik. A főszereplő társaság mindenesetre jó kapcsolatokat ápolt az akkori polgármesterrel. (Folytatás a 10. oldalon) Tokaji borcsaták II. Abszurd gazdasági komédia színtereként mutat­ták be másfél éve Tokaj-Hegyalja rendszerváltás utáni első évtizedét (Tokaji borcsaták, ÉS, 2003/47.). A helyzet napjainkra sem változott. A főszereplő Tokaj Kereskedőház Rt. az érdekek há­lójában vergődve egy látszatmagánosítás áldoza­ta lett. A politika egyik szent tehene az Orbán-éra alatt arra szolgált, hogy állami milliárdokból dotált szőlőfelvásárlásaival szavazatokat hozzon, még ha e piacrombolás miatt a tokaji bor hírneve is csorbul. Ez idő tájt a hegyaljai őstermelők feltehe­tőleg még álmukban sem gondolták, hogy a ke­reskedőház privatizációja már körvonalazódott, a volt állami gazdaság néhány kurrens ingatlanára egy, Orbán Viktor családi érdekeltségébe tartozó hegyaljai cég tulajdonosai spekulálnak. A volt mi­niszterelnök ebben ugyanúgy partnerük volt, mint az állami támogatások megszerzésében. Ψ Gergely Nóra rajza Konferencia-felhívás A Pro Philosophia Füzetek Szerkesztősége műhelykonferenciát rendez a Veszprémi Egyetemen 2005. április 15-16-án (péntek, szombat) Arthur Koestler születésének 100. évfordulója alkalmából A konferencián Koestler életművének reprezentatív teljességét és hatásait szeretnénk bemutatni, ezért a filozófián kívül más diszciplínák képviselőinek részvételét is várjuk. Jelentkezni 20 perces előadások max. 20 soros rezüméivel lehet. Az előadások szerkesztett változatait a Pro Philosophia Füzetek 2005 júniusában megjelenő számában adjuk közre. A konferencia előadóinak szállást és étkezést térítésmentesen biztosítunk. Jelentkezési határidő: 2005. március 20. Bővebb információ és elérhetőség: Garaczi Imre Veszprémi Egyetem, 8200 Veszprém, Egyetem u. 10. Tel.: 30/957-0717, E-mail: garaczi@almos.vein.hu N­­ÉLET Ési·3 IRODALOM u Γ · 1

Next