Élet és Irodalom, 2005. janár-június (49. évfolyam, 1-25. szám)
2005-03-11 / 10. szám - Rajnai Attila: Tokaji borcsaták II. • riport (3. oldal)
2005. MÁRCIUS 11. Barátok köz RAJNAI ATTILA RIPORTJA: A Forrás Vagyonkezelési és Befek Műtetési Rt. tájékoztatja Tisztelt JJf ! befektetőit, hogy a Felügyelő Bizottság előzetes hozzájárulásával 2004. április 8-án részvényesével, az ÁPV Rt.vel részvény adásvételi szerződést írt alá a Tokaj Kereskedőház Rt. 65.245 db részvényének átruházásáról. Ugyanezen a napon további 1 db Tokaj Kereskedőház Rt. részvényt az Agrárgazdasági Vagyonkezelő Kft. részére értékesített. Az adásvétel eredményeként a Forrás Rt. közel 90 M Ft-os árfolyamnyereséget realizált, és a továbbiakban nem rendelkezik Tokaj Kereskedőház Rt. részvényekkel.” Így adta hírül kárpótlásijegytulajdonosból befektetővé avanzsált érdekeltjeinek a Forrás Rt., hogy a nagy múltú kereskedőház visszaállamosítása számukra jelentős hasznot hozott. Mint ismeretes, a forgalomban lévő kárpótlási jegyek bevonásáról a Medgyessy-kormány döntött. Az ÁPV Rt. a feladat végrehajtására a többségi tulajdonában lévő Forrás Rt.-t jelölte ki, és hogy a társaság felkeltse a jegytulajdonosok érdeklődését, több állami cégből üzletrészeket apportált a Forrásba, többek között a Tokaj Kereskedőház Rt. (TK Rt.) 23 százalékát. A kárpótlásijegy-tulajdonosok részvényjegyzésének lezárulta után továbbra is az ÁPV Rt. maradt a Forrás legnagyobb tulajdonosa. Nem volt kétséges azonban, hogy ez csak átmeneti állapot, és a Forrásból komoly részesedést fog hasítani Leisztinger Tamás, az egykori legnagyobb kárpótlásijegy-birtokos HB Westmister Rt.-ből hatalmas tőkét kovácsoló Aragó-vezér. Leisztinger, a várakozásoknak megfelelően, hamarosan befolyást szerzett a Forrásban, napjainkra pedig teljesen bekebelezte a társaságot. Két évvel ezelőtt, amikor Leisztinger a Forrás Rt. meghatározó tulajdonosaként felbukkant Hegyalján a TK Rt. igazgatóságában, alaposan megkavarta az amúgy is túlpolitizált kereskedőház értékesítési lehetőségeit. A térség új arisztokrata befektetői ugyanis mindenekelőtt az rt. két ősi birtokára, a Szarvas- és a mádi Király-dűlőre vetettek szemet, a sznobok a muzeális borkészletet szerették volna megkaparintani, néhány italforgalmazó cégnek pedig a hazai piacon még mindig jelentős forgalmat produkáló márkanévre és a hozzá kapcsolódó több évtizedes arculatra fájt a foga. A kereskedőházhoz azonban elválaszthatatlanul hozzátartozik a sátoraljaújhelyi irodaház, a túlkapacitást palackozó és nem utolsósorban a cégnek a hegyaljai őstermelőkkel megkötött hároméves beszállítói szerződéséből származó kötelezettségei. Ez utóbbi tételek nem vonzották a befektetőket. A Forrás mint TK Rt.-tulajdonos a várttal ellentétben nemcsak hogy nem növelte az értékesítési esélyeket, hanem egyszerűen lehorgonyozta a kereskedőházat. Akkoriban sokan hitték, hogy türelemjáték folyik, és a TK Rt.-t a Forrás elnök-vezérigazgatója, Patonai József szeretné megkaparintani magának és nem Leisztinger. Kétségtelen, Patonai 2003. decemberi hirtelen halála után más irányt vett a kereskedőház sorsa, és végül az Aragó-vezér ismét igen jól járt, hiszen, mint idéztük, a Forrás kilencvenmillió adóforintot nyert a TK Rt. részvényein. Az ÁPV Rt. kommunikációs osztálya az ÉS részvény-visszavásárlással kapcsolatos kérdésére azt válaszolta: a tranzakció elkerülhetetlen feltétele volt annak, hogy végrehajtsák a privatizációt előkészítő kormányhatározatot, amely szerint a Szarvas-, illetve a mádi Király-dűlőnek, a tarcali kutatóbázisnak és a tolcsvai muzeális borkészlet meghatározott részének kincstári vagyonként állami tulajdonba kell kerülnie. Kétségtelen, hogy az előkészítő határozatot, ha elé kerül, a Forrás Rt. megtorpedózta volna, hiszen saját üzleti pozícióit nyilvánvalóan nem rontja azzal, hogy megszavazza a kereskedőház érdemleges vagyonának kivonását. Ebben a tulajdonosi felállásban tehát bele se fogtak az rt. szétdarabolásába. Ugyanakkor az idő Leisztingeréknek dolgozott, hiszen az ÁPV Rt.-nek előbb vagy utóbb végre kellett hajtania a kormánydöntést. Magán nemzet Az ősi birtokok leválasztása, a muzeális borkészlet - amely a rendszerváltás kálváriájában sok kétes eredetű borral is gazdagodott - és a tarcali kutató - amelynek nem annyira tudományos, mint inkább ingatlanértéke jelentős, hiszen egy több száz éves kúriában működik - állami tulajdonban tartása mellett a borásztársadalom legnagyobbjai érveltek, de a privatizációs elgondolás már a kisgazdák kormányzati szerepe idején megszületett. A lapunk birtokában lévő dokumentumok szerint a TK Rt. eme értékes vagyona miatt súrlódások támadtak az akkori koalícióban, mivel a kisgazdák nemzeti vagyonmentő elképzelése igyekezett gátat vetni az Orbán Viktor családi érdekeltségébe tartozó tokaji cég terjeszkedési terveinek. Ezt támasztja alá a Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. 2001. június 4-i taggyűlésének jegyzőkönyve is, amely szerint többek között az alábbi eszmecsere zajlott az üzlettársak között: Szász István Attila: ,A kisgazdák le akarták szakítani a kutatóintézetet , a Szarvas dűlőt, utoljára a tárgyaláson ott volt Horváth Mihály az ÁPV Rt.től, meg kell szabadulni tőle. Horváth Mihály odahozta az FVM-et, hogy a kereskedőház mondjon le a kutatóról, mi nem járultunk hozzá. A kht.-t javaslom, előtte kft.-t (Dégenfeld, Szárhegy stb.), hogy hegyalján a kutatásfejlesztés biztosítva legyen, ebbe be kell emelni a kutatót és a Szarvas dűlőt (49 százalék). A kutatás a cél, de ki lehet vásárolni. ” Kékessy Dezső: „A kereskedőház kooperatív jellegét kell erősíteni, jó lenne bevonni a Meszes-majort, ezzel megkezdhetnénk a borászatot. ” Madarász László: „Ott kell borászat, ahol a szőlő van. Városban iroda, cégközpont, vendéglakás, bemutatóterem legyen. ” Orbán Viktor: „Mi közvetlenül nem vehetünk meg semmit a kereskedőháztól, forgácsokat le lehet választani az ésszerű vagyongazdálkodás keretében a kereskedőháztól. ” Mint látjuk, a volt miniszterelnök és barátai szeme előtt a 43 hektáros Szarvas-dűlő spekulatív megszerzése lebegett, nem pedig az, hogy ezt az egyedülálló nemzeti kincset egyben kell tartani, egyrészt, mert a Rákóczi család birtokaként eredeztethető, másrészt, mert itt még a múlt század eleji filoxérajárványt túlélő egyedekből is van klón, ami a Hegyalja génbankjául szolgálhat. A kereskedőházról leválasztandó „forgácsokat”, valamint a közös vállalkozás jövőbeni felépítésének tervét ugyanezen a taggyűlésen az Orbán-kormány volt párizsi nagykövete, a mezőgazdaság mellett az egészségügyben is cégeket jegyző Kékessy Dezső veti fel. A privatizációt a TK Rt. akkori jogi ügyeiben eljáró ügyvédi iroda vezetője, az exminiszterelnök barátja és hegyaljai családi vállalkozásának egyik résztulajdonosa, Szász István Attila koordinálta. Kékessy Dezső: „Párizsban borkereskedésben láttam már 93-as aszút, kb. 45.000 Ft-ért árulták, a 7 puttonyos (Mézesmály-Tarcal) 60.000 Ft/üveg. Megbeszélésre javaslom az alábbiakat: értékesítés, telepítés, melioráció, tarcali kutató, borászat, privatizáció. Tegnap voltunk Hegyalján, érdekes tanya, ami most kerül vissza a kereskedőházhoz (Meszes tanya), jó lenne megszerezni.” Szász István Attila: „Ismerem, most pereltük vissza. Erdőbénye előtt van, Hegyalja közepén, tanya, pince, telepítés. Kb. 500 m2-es pince, 92-es aszú van benne, a szeszfőzdét visszahoztuk. ” Kékessy Dezső: „Meg lehet venni?” Szász István Attila: „Igen. Gerwaldék [Gerwald László 1993-1999 között a TK Rt. vezérigazgatója volt - R. A.] 7-8 millióért kótyavetyélték el. Most a földterület a kereskedőház nevén van, per van folyamatban, meg fogjuk nyerni. A kereskedőház most nagyon jó helyzetben van, a legfontosabb a borkészlet, a muzeális készlet a Kincstári Vagyonkezelő Ig-nál marad. Három részre kell osztani, rá kell bízni Stumpf Miklósra és Hegedűs Zoltánra, jól csinálják a dolgukat, mi mindent megbeszélünk hármasban. ” A nyolcvanas évek elején még a Művelődési és Közoktatási Minisztérium terv- és közigazgatási főosztályán dolgozó, majd 1985-től ügyvédként praktizáló Szász bármenynyire is szeretett volna számukra kedvező ítéletet a kereskedőház által egykor eladott ingatlanszerződés érvénytelenítéséért indított perben, nem sikerült, a Meszesmajor - a TK Rt. igazgatóságának közlése szerint - nem került vissza az állami céghez. Sajátos nézőpontot tükröz Szász azon megállapítása, hogy Hegedűs Zoltán, a TK Rt. akkori vezérigazgatója és a cég általános vezérigazgató-helyettese, a vízügyi mérnök végzettségű Stumpf Miklós (a kancelláriaminiszter unokatestvére) jól végezték volna a dolgukat. Regnálásuk alatt a TK Rt. felügyelőbizottsága ugyanis kérte a tulajdonos ÁPV Rt.-től a vezérigazgató felmentését, ehelyett azonban a vezérigazgató menesztését szorgalmazó igazgatósági elnököt, az igazgatóság további két tagját, valamint az ellenőrző testület nagy részét bocsátották el a hegyaljai részvénytársaságtól. Pedig 1999 nyarán még épp az ÁPV Rt. vétózott meg egy Hegedűs által jegyzett üzletet, amelyben a vezérigazgató, hatáskörét túllépve, kifogásolható áron szeretett volna értékesíteni több mint hétmillió palack tokajit. (Az elmúlt ciklusban a kereskedőháznak folyósított többmilliárdnyi költségvetési támogatás előnytelen és nem mindig szabályos felhasználásáról szóló vizsgálati jelentésekről 2003-ban, riportunk első részében már beszámoltunk.) A politika egyébként nemcsak a kereskedőház falain belül van jelen, hanem Hegyalja egészén is kísért. „Mint ahogyan azt Ön is tudja, a közelmúltban megvásároltam a Sárazsadány Szárhegy dűlőben néhány tábla szőlőt. Sárazsadány úgy számomra, mint barátaim számára adottságaiból és emberi kapcsolataiból eredően mély nyomot hagyott bennünk. E mély nyomok odáig vezettek, hogy barátaimmal együtt kb. 25-30 hektáron szeretnénk szőlőt telepíteni. Jelenleg a Sárazsadány Szárhegy dűlőt tekintettük meg, és a Szárhegy dűlőn szeretnénk megvalósítani elképzeléseinket” - így kezdődik az a levél, amelyet Szász István Attila írt Palcsó Mihály sárazsadányi polgármesternek 1997. január 16-án. Az ügyvéd a levél további részében közli a település első emberével annak a negyvenkét önkormányzati tulajdonú területnek a helyrajzi számát, amelyeket az általuk alapítandó társaság meg szeretne vásárolni. A levélben említett barátok: Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó, Kékessy Dezső, Madarász László, ex Postabank-vezér, akik egyben tulajdonostársai is a két ügyvéd, Szász és Duda Attila által alapított Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft.-nek. A Szász-féle levélben felsorolt sárazsadányi önkormányzati ingatlanok száma később negyvenháromra emelkedett, és az összesen öt és fél hektáros területet az adásvételi szerződés szerint százezer forintért Lévai Anikó vásárolja meg. A társaság 1997-es apportlistáján a megvásárolt ingatlanokból tizenhat szerepel Lévai Anikó nevén, tizennégyet Kékessy Dezső, tizenhármat pedig Madarász László jegyez. A földek apportértéke háromszor egymillió forint. Duda Attila és Szász István Attila 500-500 ezer forint apportértéken további zsadányi földekkel gazdagítja a céget, amelynek székhelye Szász gödöllői lakóháza. Szász 1997. szeptember 23-án újabb ingatlanvásárlásra szánja el magát. Alkalmi áron, 110 ezer forintért vesz meg egy csaknem hatezer négyzetméternyi önkormányzati ingatlant, majd magánszemélyektől vásárol további környékbeli földeket, 2001-ben pedig már Tolcsván terjeszkedik. Madarász László és Kékessy Dezső zsadányi földjeinek nagy része ugyancsak önkormányzattól vásárolt ingatlanokból áll, amelyek vételára mindkét adásvételi szerződés szerint 90 ezer forint volt. A cég egy 450 négyzetméteres borospincével is bővül, amit két és félmillió forintért vásároltak meg. Valóban ilyen olcsók voltak a földek akkoriban Tokaj-Hegyalján? Erre a kérdésünkre Palcsó Mihály, Sárazsadány polgármestere már nem tud válaszolni, mert elhunyt, helyette fiát kérdeztük, aki apja nyomdokaiba lépett, jelenleg ő a település első embere. Ifjabb Palcsó Mihály lapunknak azt mondta, hogy a műveletlen földek még mindig olcsók Hegyalján, mert az önkormányzatot csak az érdekli, hogy olyanok vegyék meg, akik azt meg is művelik. A főszereplő társaság mindenesetre jó kapcsolatokat ápolt az akkori polgármesterrel. (Folytatás a 10. oldalon) Tokaji borcsaták II. Abszurd gazdasági komédia színtereként mutatták be másfél éve Tokaj-Hegyalja rendszerváltás utáni első évtizedét (Tokaji borcsaták, ÉS, 2003/47.). A helyzet napjainkra sem változott. A főszereplő Tokaj Kereskedőház Rt. az érdekek hálójában vergődve egy látszatmagánosítás áldozata lett. A politika egyik szent tehene az Orbán-éra alatt arra szolgált, hogy állami milliárdokból dotált szőlőfelvásárlásaival szavazatokat hozzon, még ha e piacrombolás miatt a tokaji bor hírneve is csorbul. Ez idő tájt a hegyaljai őstermelők feltehetőleg még álmukban sem gondolták, hogy a kereskedőház privatizációja már körvonalazódott, a volt állami gazdaság néhány kurrens ingatlanára egy, Orbán Viktor családi érdekeltségébe tartozó hegyaljai cég tulajdonosai spekulálnak. A volt miniszterelnök ebben ugyanúgy partnerük volt, mint az állami támogatások megszerzésében. Ψ Gergely Nóra rajza Konferencia-felhívás A Pro Philosophia Füzetek Szerkesztősége műhelykonferenciát rendez a Veszprémi Egyetemen 2005. április 15-16-án (péntek, szombat) Arthur Koestler születésének 100. évfordulója alkalmából A konferencián Koestler életművének reprezentatív teljességét és hatásait szeretnénk bemutatni, ezért a filozófián kívül más diszciplínák képviselőinek részvételét is várjuk. Jelentkezni 20 perces előadások max. 20 soros rezüméivel lehet. Az előadások szerkesztett változatait a Pro Philosophia Füzetek 2005 júniusában megjelenő számában adjuk közre. A konferencia előadóinak szállást és étkezést térítésmentesen biztosítunk. Jelentkezési határidő: 2005. március 20. Bővebb információ és elérhetőség: Garaczi Imre Veszprémi Egyetem, 8200 Veszprém, Egyetem u. 10. Tel.: 30/957-0717, E-mail: garaczi@almos.vein.hu NÉLET Ési·3 IRODALOM u Γ · 1