Élet és Irodalom, 2005. janár-június (49. évfolyam, 1-25. szám)

2005-05-27 / 21. szám - György Péter: Velünk esett meg: a romák története. Mit magyaráz meg a származás? (7. oldal)

Egy héttel ezelőtt kritikai elemzés tárgyává tettem, ahogyan a ma­gyar elektronikus média nyo­mon követte, illetve megalkotta a má­jus 8-án, a Moszkva téren karddal le­szúrt fiatalember történetét (A bukás). Írásomban a támadást neonáci tett­nek minősítettem, ami - mint azóta kiderült - minden bizonnyal tévedés. A tettest elfogták, és a rendőrségi be­számolók szerint ő maga romának vallotta magát. Kedd este - amikor ezt a cikket befejeztem - úgy tűnik, hogy legjobb esetben is a nyomozó hatóság több hónapos munkájával le­het kideríteni, hogy konkrétan mi történt a két fiatalember között: a tet­tes ügyvédje szerint az áldozat előbb késsel fenyegetett, s erre válaszul rán­tott kardot a tizenhét éves elkövető. Nyilván számosan vannak, akik meg­próbálják részletesen elképzelni, hogy valóban ez történt-e, s ha igen, akkor hogyan. Sötét, nyomasztó fan­tázia ez: ki-ki a saját normarendszere, tapasztalata, félelemvilága által ren­dezi el magában ezt a jelenetet. A ma­gam részéről távolságot tartanék ezeknek a pillanatoknak a pszicholó­giai rekonstrukciójától, mindössze ar­ra mutatnék rá, hogy akármi történt is, az nem a mindennapi élet egyik pillanata volt. (Lásd például Szále László írását a Magyar Hírlap május 23-i számában. „A leszúrt fiú esete óta már több em­bert megöltek Magyarországon ilyen­olyan okokból, egy asszonyt azért, mert kritizálta a férfit, hogy’ aprítja a húst.” A Magyar Hírlap munkatársá­nak publicisztikája arra mutat, hogy a szándékos nem értés kíméletlensége nem egyes jobboldali újságírók privi­légiuma.) A Moszkva téren nem magánügy­ről volt szó, ellenben a mai magyar társadalom egyik problémájáról. Az elkövető militáris imágója: vitathatat­lan tény. Azaz: ha rosszul esik ez a magyar jobboldal némely különös hangot használó újságírójának és po­litikusának, ha nem, a militáris imá­­gó, az egyenruha, az acélsisak, a Mar­tens bakancs jelmeze az elmúlt évek társadalmi tapasztalatainak megfele­lően rasszizmusra is utalhat, s ezt fi­gyelembe kell vennie mindazoknak, akik ezt a leverő történetet gondolko­zásra használják, s nem úgy vélik, hogy az egyszerűen nem rájuk, ha­nem „a romákra” tartozik. A magyar újságírók, médiaszakem­berek, illetve a jobboldali politikusok között nem kevesen úgy vélik, hogy mindaz a kevés, amit ma tudhatunk, olyan fordulatokat mutat, amelynek megfelelően át kell értékelnünk mind­azt, amit a múlt hét során gondol­tunk, illetve többen írtunk is. „Kezd­hetjük átértékelni a két hete történt - sokak által rasszista indítéknak tartott­­ Moszkva téri, egészen pontosan Várfok utcai kardos támadás tanulsá­gait, mert a gyanúsított elfogása után kiderült, ő is roma.” (Magyar Hírlap, máj. 21., 4. o.) „Elfogása után romá­nak vallotta magát a rendőrségen az a tizenhét éves törökbálinti szakkö­zépiskolás, aki két hete a 21-es bu­szon karddal megszúrta a szintén ro­ma származású Patai Józsefet... A bal­liberális értelmiség eddig rasszista tá­madásról beszélt...” (Magyar Nemzet, máj. 21., címoldal). „Megdöbbentő fordulat Józsi ügyében! Roma szúrta le a roma fiút. (...) Az elmúlt napok­ban attól volt hangos a hazai közélet, hogy rasszista indíttatású támadás történt, de hatalmas fordulat történt” (Blikk, máj. 21., címoldal). Én azonban nem gondolom úgy, hogy ami „kiderült”, az szükségkép­pen olyan drámai fordulatot jelente­ne, amelynek fényében megnyugod­hatnánk, s abbahagyhatnánk a kérde­zést. Épp ellenkezőleg, írásomban amellett érvelek, hogy az elkövető származása önmagában még nem te­szi megmagyarázottá, ami történt, ahogyan azt a politikai elit, a nyomta- Az Alexandra Pódium (Nyugati tér 7.) 22. heti ajánlója Május 30., hétfő, 19.00 a Palatínus Kiadó estje Május 31., kedd, 18.00 Noran-est A kiadó könyvheti szerzői: Győri László, Eörsi István, Halász Margit, Koltai Tamás, Kiss Ferenc, Konrád György, Murányi Gábor, Sas Péter, Szekeres József, Tímár János Moderátor: Kőrössi P. József tett és elektronikus sajtó nagy része, illetve a rendőrség is gondolja. S ugyanaz érvényes az áldozatnak a tet­tet megelőző percekben tanúsított vi­selkedésére is. Mindannyiunknak el kell fogadnia azt a lehetőséget is, hogy nem egy identitásválsággal küsz­ködő fiatalember volt azon a buszon, hanem minimum kettő. Induljunk ki abból, hogy az elköve­tő tényleg roma, s vizsgáljuk meg a té­nyeket, illetve azok hiányát, majd tér­jünk ki arra a lehetőségre is, amely­nek értelmében a tettes önvallomása önmagában nem kétségtelen bizo­nyosság, azaz mit fogunk tenni, ha ki­derül, hogy a tettes nem roma. Az elkövető tényleges roma szár­mazása esetén a támadás rasszista jel­legének evidenciája kétségbevonható: nem a többségi társadalom egy tagja emelt kezet egy kisebbségire. Ám egyáltalán nem látom be, hogy a szár­mazás ténye miért zárná ki a rassziz­mus, illetve a militáris identitásterem­­tés, konstrukció, az identitásválság kérdésköreit. Kifejezetten nyomasztó­nak vélem, hogy a származás tényé­nek „kiderülése” mintegy feleslegessé tette a társadalomtudományi igényű elemzést, illetve az oknyomozó újság­írást, és mintha a média elfelejteni látszana, hogy a tényleges nyomozás nem befejeződött, hanem most kez­dődik el. Számtalan kérdés van, amelyre választ kell kapnunk ahhoz, hogy nyilvánosan végiggondolhas­suk, hogy a tettes miért követte el tet­tét. Annyi bizonyos, hogy nem azért követte el, mert ő maga is roma, azaz feltehetően tettének voltak olyan in­dokai, amelyeket a származás önma­gában nem magyaráz. Magyarán a roma származás ténye nem egyszerű­síti, illetve megváltoztatja a helyzetet, hanem tovább bonyolítja. Továbbra sem tudjuk, hogy milyen hagyo­mányőrző szerepjátékos az, aki meg­élezett karddal közlekedik a városban, s azzal indul gyakorlatozni. Miféle gyakorlatok is ezek? Milyen múltak­hoz való csatlakozás igényét jelenítik meg? Miféle militáris tan is az, amely az ilyen társaságokat életben tartja? Tud-e bármelyikünk is valamit arról, hogy milyen múlt tisztelete és hagyo­mánya köti ezeket a fiatalokat? Jelen­tett-e valamit e gyakorlatok közben, a közösség számára, hogy társuk, a tet­tes, roma? Szégyellnivaló, lényegte­len, oda nem illő elem volt-e ez abban az identitáskultúrában, amely ennek a fiatalembernek a mindennapjait al­kotta, keretezte? Ha mindezekre a kérdésekre majd választ kapunk, ak­kor, és csak akkor meg tudnánk mondani, miként játszott szerepet s miféle roma identitása tette elköveté­sében. Ismétlem: nem sok jót gondol­hatunk arról, hogy mit jelentett en­nek a társaságnak a látványa: a ro­hamsisak, a Martens bakancs, a pajzs, a kardok az áldozat számára. Ugyan miért gondoljuk, hogy nincs társadal­mi jelentése annak, ha ezt látva - nem tudom, hogy s mint történt - va­laki kérdezett, vagy épp agressziót ta­núsított. Nem azt állítom, hogy mind­ez lényegtelen, hanem azt, hogy a szóváltás, az agresszió kirobbanása mögötti okok nem magyarázhatóak azzal, hogy két roma elintézett vala­mit egymás között. Romának lenni - ez önmagában éppoly üres kijelentés, mint például, ha ebben a kontextusban valaki magyarnak vallja magát. Hadd világítsam meg két példával, hogy miért is tartom veszélyesnek, ha a ro­ma származást, mint a tett elkövetésé­hez elégséges okot szemléljük, illetve említjük. Mondván, ha nem rassziz­musról van szó, akkor mindegy. Il­­­lyés Gyula Sorsválasztók című színmű­vében a hős arról értesül, hogy ő va­lójában zsidó. Erre fogja magát, lecse­réli identitását, s Izraelbe készül. Majd kiderül, hogy mégsem az, tehát marad. 1982-ben írtam erről a szín­darabról, mint az identitáspolitika egyik rémítő kudarcáról. „Mert való­ban érdeklődésre tarthat számot, ha valaki megtudja magáról, hogy zsidó származású, és valódinak hitt szülei csak mostohák. De mindez nem azo­nos azzal, hogy önmaga marad-e. A személyiséget mindez még nem kezdi ki, csak abban az esetben, ha a faj és a sors azonossága feltéven uralja a szín­padot.” 2005-ben engem nem a tettes származása, hanem a sorsa érdekel, amely elvezette őt a Moszkva térre. S ez az a sors, amelyben mi is oszto­zunk, amely a politikai nyilvánosság­ra tartozik. Romának, magyarnak, zsidónak lenni ugyanis nem egymással szem­beni és kizárólagos fogalmak alá ren­­delődést jelent. (Az egyik bulvárlap interjújában a tettes mint félroma sze­repel, hogy a dolog még bonyolul­tabb legyen. Színes Bulvár Lap, máj. 21., 3. o.) Illyés tévedése abban állott, hogy a származást megbonthatatlan sorsala­kító tényezőnek tekintette, vak bioló­giai erőnek, amellyel szemben egyet tehetünk: követjük azt. Én ezt mini­mum kevéssé felvilágosult álláspont­nak tartom. A másik példa a Rabin­­gyilkosság. A volt izraeli miniszterel­nök gyilkosa egy másik zsidó volt. Ugyan mit magyaráztunk ezzel meg? Rabin gyilkosa politikai okoknál fogva ölt, azaz számára a közös származás nem jelentett semmit. Roma emelt kezet romára - és? Mit mondtunk ezzel? Van bármiféle garanciánk arra, hogy a ro­ma nem lehet - mint látjuk - rémes eszmék zavart követője? Láttuk, hogy esetleg nincs. Attól tartok, hogy ami­kor a magyar média magyarázatként értette és fogadta el a vélt származást, akkor - szemben a múlt héttel - nem meg-, hanem lebukott. A roma szárma­zás tényének kiderülése mint magyarázat ugyanis nem kevéssé vak és biológiai iden­titáspolitikára mutat, azt is mondhatnám: nem akart, tehetetlen, tudatlanságból szár­mazó rasszizmusra. Május 21-én szom­baton az a ritka helyzet állt elő, hogy a Magyar Nemzet és a Népszabadság címlapján a tettes roma származása volt a hír. Az előbbit már értem, az utóbbit szégyenletesnek tartom. A Népszava és a Színes Mai Nap egyéb­ként elkerülte ezt a megoldást. A ma­gyar elektronikus és nyomtatott sajtó munkatársai jóvátehetetlenül összeke­vertek két dolgot, csakúgy, mint a Hír TV és a Fidesz, a - nevezzük így - rasszjegyek esetleges tényét, illetve a személyiség egészét meghatározó kul­turális identitások rendszerét. Ha a tettes az előbbiek szintjén ro­ma - amit többen kétségbe vontak -, abból semmi, de semmi sem követ­kezik a másikra nézvést. Nem egy ro­ma kulturális identitás van, hanem rengeteg, ahogy magyarból is van jó néhány, egymással csak részben ös­szeilleszthető. Mindent összevetve: ha az elkövető roma, akkor a támadás nem neonáci - ez belátható. Csakhogy ez még nem ok arra, hogy bármit is visszavon­junk. Én például erkölcsileg nagyra becsülöm, hogy Tamás Gáspár Mik­lós személyes felelősséget vállalt ezért a tévedéséért, de megítélésem szerint állításai lényegét ez nem érinti. Ha le­het így fogalmaznom: szívesen meg­védem TGM-et TGM-től. Amit a filo­zófus a Moszkva téren mondott, az fontos volt és igaz. S akkor vizsgáljuk meg azt a lehe­tőséget, amelyet többek között az ál­dozat vallomása is valószínűvé tehet, ugyanis, hogy a tettes nem roma. Ez sem egyszerű kérdés ám. Ott van a vélhető és racionális hazugság: ha a tettet roma követte el, akkor az más megítélést jelent a bíróság előtt. Ez a megoldás kényelmes az ügyvédek­nek, a rendőrségnek egyaránt De mi van akkor, ha komolyan vesszük, amit az áldozat mond, ugyanis, hogy ő nem romának látta a tettest. Ha való­ban agresszíven viselkedett, ugyan miért tette? Azaz a rasszjegyek - ha voltak - nem abszolútak, hanem kon­­textuálisnak bizonyultak. Egy, a halál angyalának szerepét alakító barna bő­rű fiatalember, a Harcos, a Férfi (co­pyright Betlen János) bizony nem tű­nik romának. Mert bizony a magyar roma társadalmi sztereotípiájából ez a test­kép eddig még hiányzott. S ha azt valaki idegennek vagy épp veszé­lyesnek látta, illetve a történelmi sze­repjáték militáris fantázia öltözetét összetéveszthette a neonácikkal, ak­kor oka volt a tévedésre. S erről a té­vedésről a neonácik tehetnek. Ha te­hát a makulátlanul becsületes TGM tévedett, akkor arra jó oka volt, amint, azt hiszem, az én tévedésem is hasonló eredetű. Mint láttuk, a roma származás vagy nem jelent semmit, vagy belátható, hogy az szociális konstrukció, és nem kritizálhatatlan, bírálhatatlan adott­ság. Van szerencsém ismerni egy úgymond zsidó rasszjegyekkel ren­delkező fiatal hölgyet. Öltözet, nyelv­­használat, találkozások színteréül szolgáló város kérdése, hogy romá­nak vagy indiainak nézed-e. De legin­kább érdemes embernek látni. Hétvége óta úgy tűnik, hogy a mai magyar társadalom egy része szinte hálás, hogy a dolog így oldódott meg. Romák egymás között - ez lenne hát a remény, nem mi voltunk tehát. Fel lehet lélegezni, s nem kell többet oda­figyelni. Ha tetszik, ha nem, hála a tettes és áldozat roma származásának. Holott semmi sem történt másként. Egy magyar állampolgár, vélhetően az identitásválságával összefüggésben, magyarázatot követelő körülmények között kardot emelt egy másikra. Vagy mindketten romák, vagy csak egyikük az. Sorsközösségükről szó sincs, ha csak a tettes és áldozat kö­zötti viszonyt nem nevezzük annak , ami viszont maga a nácizmus. A magyar társadalmi elitnek, amely a médiát uralja, most meg kellene ta­nulnia, hogy miért olyan veszélyes a szociobiológia, amely a romákról mint egységes csoportról szokott be­szélni és írni, és „kutatni”, miért is olyan fontos, hogy megértsük: a bio­lógia nem sors, az etnikai identitás önmagában jelentés nélküli, üres tény. Ha most merő kényelemből visszautasítjuk ennek a drámának a katarzisát, a megértést, akkor az ko­moly, tragikai vétség. Ha ez a törté­net mint a romák története vonul be a köztudatba, akkor a kulturális szegre­gáció története folytatódott. Ott, a buszon, mi voltunk, mi, együtt, mind, mai magyarok. Ott voltunk a rettegő utasokban, ott vol­tunk a felemelt kézben és a ledöfött testben, ott voltunk a barátok szemé­ben. Ahol rasszizmus van, ott rassziz­mus van. Nincs hát mit visszavonni. A rasszizmus idegenné teszi a másikat. Felismerhetetlenné, lám, a tettesből és az áldozatból egyforma romát csi­nál. Két egyedüli példányból két arc nélküli foltot. Maradéktalanul igaza volt a miniszterelnöknek, amikor a múlt héten azt mondta, hogy mind­annyiunk jövője a tét. Mi, maiak, ro­mák, zsidók, svábok, homo- és hete­roszexuálisok, hívők és hitetlenek, rosszak és jók, nyomorultak és sikere­sek, betegek és egészségesek, jobb- és baloldaliak, kommunisták és nácik, tehetetlenek és ésszel megvertek, mind együtt lennénk magyarok. | Tragikomikus ^ Stasi-akció a Balatonnál! Dalos György Balaton-brigád Történet hét sétában epilógussal Ab Ovo Kiadó www.abovo.hu J GYORGY PETER: Velünk esett meg: a romák története Mit magyaráz meg a származás? Frangoise Gilot rajza 2005. MÁJUS 27. ÉLET ÉS ÍR IRODALOM

Next