Élet és Irodalom, 2005. janár-június (49. évfolyam, 1-25. szám)
2005-05-27 / 21. szám - György Péter: Velünk esett meg: a romák története. Mit magyaráz meg a származás? (7. oldal)
Egy héttel ezelőtt kritikai elemzés tárgyává tettem, ahogyan a magyar elektronikus média nyomon követte, illetve megalkotta a május 8-án, a Moszkva téren karddal leszúrt fiatalember történetét (A bukás). Írásomban a támadást neonáci tettnek minősítettem, ami - mint azóta kiderült - minden bizonnyal tévedés. A tettest elfogták, és a rendőrségi beszámolók szerint ő maga romának vallotta magát. Kedd este - amikor ezt a cikket befejeztem - úgy tűnik, hogy legjobb esetben is a nyomozó hatóság több hónapos munkájával lehet kideríteni, hogy konkrétan mi történt a két fiatalember között: a tettes ügyvédje szerint az áldozat előbb késsel fenyegetett, s erre válaszul rántott kardot a tizenhét éves elkövető. Nyilván számosan vannak, akik megpróbálják részletesen elképzelni, hogy valóban ez történt-e, s ha igen, akkor hogyan. Sötét, nyomasztó fantázia ez: ki-ki a saját normarendszere, tapasztalata, félelemvilága által rendezi el magában ezt a jelenetet. A magam részéről távolságot tartanék ezeknek a pillanatoknak a pszichológiai rekonstrukciójától, mindössze arra mutatnék rá, hogy akármi történt is, az nem a mindennapi élet egyik pillanata volt. (Lásd például Szále László írását a Magyar Hírlap május 23-i számában. „A leszúrt fiú esete óta már több embert megöltek Magyarországon ilyenolyan okokból, egy asszonyt azért, mert kritizálta a férfit, hogy’ aprítja a húst.” A Magyar Hírlap munkatársának publicisztikája arra mutat, hogy a szándékos nem értés kíméletlensége nem egyes jobboldali újságírók privilégiuma.) A Moszkva téren nem magánügyről volt szó, ellenben a mai magyar társadalom egyik problémájáról. Az elkövető militáris imágója: vitathatatlan tény. Azaz: ha rosszul esik ez a magyar jobboldal némely különös hangot használó újságírójának és politikusának, ha nem, a militáris imágó, az egyenruha, az acélsisak, a Martens bakancs jelmeze az elmúlt évek társadalmi tapasztalatainak megfelelően rasszizmusra is utalhat, s ezt figyelembe kell vennie mindazoknak, akik ezt a leverő történetet gondolkozásra használják, s nem úgy vélik, hogy az egyszerűen nem rájuk, hanem „a romákra” tartozik. A magyar újságírók, médiaszakemberek, illetve a jobboldali politikusok között nem kevesen úgy vélik, hogy mindaz a kevés, amit ma tudhatunk, olyan fordulatokat mutat, amelynek megfelelően át kell értékelnünk mindazt, amit a múlt hét során gondoltunk, illetve többen írtunk is. „Kezdhetjük átértékelni a két hete történt - sokak által rasszista indítéknak tartott Moszkva téri, egészen pontosan Várfok utcai kardos támadás tanulságait, mert a gyanúsított elfogása után kiderült, ő is roma.” (Magyar Hírlap, máj. 21., 4. o.) „Elfogása után romának vallotta magát a rendőrségen az a tizenhét éves törökbálinti szakközépiskolás, aki két hete a 21-es buszon karddal megszúrta a szintén roma származású Patai Józsefet... A balliberális értelmiség eddig rasszista támadásról beszélt...” (Magyar Nemzet, máj. 21., címoldal). „Megdöbbentő fordulat Józsi ügyében! Roma szúrta le a roma fiút. (...) Az elmúlt napokban attól volt hangos a hazai közélet, hogy rasszista indíttatású támadás történt, de hatalmas fordulat történt” (Blikk, máj. 21., címoldal). Én azonban nem gondolom úgy, hogy ami „kiderült”, az szükségképpen olyan drámai fordulatot jelentene, amelynek fényében megnyugodhatnánk, s abbahagyhatnánk a kérdezést. Épp ellenkezőleg, írásomban amellett érvelek, hogy az elkövető származása önmagában még nem teszi megmagyarázottá, ami történt, ahogyan azt a politikai elit, a nyomta- Az Alexandra Pódium (Nyugati tér 7.) 22. heti ajánlója Május 30., hétfő, 19.00 a Palatínus Kiadó estje Május 31., kedd, 18.00 Noran-est A kiadó könyvheti szerzői: Győri László, Eörsi István, Halász Margit, Koltai Tamás, Kiss Ferenc, Konrád György, Murányi Gábor, Sas Péter, Szekeres József, Tímár János Moderátor: Kőrössi P. József tett és elektronikus sajtó nagy része, illetve a rendőrség is gondolja. S ugyanaz érvényes az áldozatnak a tettet megelőző percekben tanúsított viselkedésére is. Mindannyiunknak el kell fogadnia azt a lehetőséget is, hogy nem egy identitásválsággal küszködő fiatalember volt azon a buszon, hanem minimum kettő. Induljunk ki abból, hogy az elkövető tényleg roma, s vizsgáljuk meg a tényeket, illetve azok hiányát, majd térjünk ki arra a lehetőségre is, amelynek értelmében a tettes önvallomása önmagában nem kétségtelen bizonyosság, azaz mit fogunk tenni, ha kiderül, hogy a tettes nem roma. Az elkövető tényleges roma származása esetén a támadás rasszista jellegének evidenciája kétségbevonható: nem a többségi társadalom egy tagja emelt kezet egy kisebbségire. Ám egyáltalán nem látom be, hogy a származás ténye miért zárná ki a rasszizmus, illetve a militáris identitásteremtés, konstrukció, az identitásválság kérdésköreit. Kifejezetten nyomasztónak vélem, hogy a származás tényének „kiderülése” mintegy feleslegessé tette a társadalomtudományi igényű elemzést, illetve az oknyomozó újságírást, és mintha a média elfelejteni látszana, hogy a tényleges nyomozás nem befejeződött, hanem most kezdődik el. Számtalan kérdés van, amelyre választ kell kapnunk ahhoz, hogy nyilvánosan végiggondolhassuk, hogy a tettes miért követte el tettét. Annyi bizonyos, hogy nem azért követte el, mert ő maga is roma, azaz feltehetően tettének voltak olyan indokai, amelyeket a származás önmagában nem magyaráz. Magyarán a roma származás ténye nem egyszerűsíti, illetve megváltoztatja a helyzetet, hanem tovább bonyolítja. Továbbra sem tudjuk, hogy milyen hagyományőrző szerepjátékos az, aki megélezett karddal közlekedik a városban, s azzal indul gyakorlatozni. Miféle gyakorlatok is ezek? Milyen múltakhoz való csatlakozás igényét jelenítik meg? Miféle militáris tan is az, amely az ilyen társaságokat életben tartja? Tud-e bármelyikünk is valamit arról, hogy milyen múlt tisztelete és hagyománya köti ezeket a fiatalokat? Jelentett-e valamit e gyakorlatok közben, a közösség számára, hogy társuk, a tettes, roma? Szégyellnivaló, lényegtelen, oda nem illő elem volt-e ez abban az identitáskultúrában, amely ennek a fiatalembernek a mindennapjait alkotta, keretezte? Ha mindezekre a kérdésekre majd választ kapunk, akkor, és csak akkor meg tudnánk mondani, miként játszott szerepet s miféle roma identitása tette elkövetésében. Ismétlem: nem sok jót gondolhatunk arról, hogy mit jelentett ennek a társaságnak a látványa: a rohamsisak, a Martens bakancs, a pajzs, a kardok az áldozat számára. Ugyan miért gondoljuk, hogy nincs társadalmi jelentése annak, ha ezt látva - nem tudom, hogy s mint történt - valaki kérdezett, vagy épp agressziót tanúsított. Nem azt állítom, hogy mindez lényegtelen, hanem azt, hogy a szóváltás, az agresszió kirobbanása mögötti okok nem magyarázhatóak azzal, hogy két roma elintézett valamit egymás között. Romának lenni - ez önmagában éppoly üres kijelentés, mint például, ha ebben a kontextusban valaki magyarnak vallja magát. Hadd világítsam meg két példával, hogy miért is tartom veszélyesnek, ha a roma származást, mint a tett elkövetéséhez elégséges okot szemléljük, illetve említjük. Mondván, ha nem rasszizmusról van szó, akkor mindegy. Illyés Gyula Sorsválasztók című színművében a hős arról értesül, hogy ő valójában zsidó. Erre fogja magát, lecseréli identitását, s Izraelbe készül. Majd kiderül, hogy mégsem az, tehát marad. 1982-ben írtam erről a színdarabról, mint az identitáspolitika egyik rémítő kudarcáról. „Mert valóban érdeklődésre tarthat számot, ha valaki megtudja magáról, hogy zsidó származású, és valódinak hitt szülei csak mostohák. De mindez nem azonos azzal, hogy önmaga marad-e. A személyiséget mindez még nem kezdi ki, csak abban az esetben, ha a faj és a sors azonossága feltéven uralja a színpadot.” 2005-ben engem nem a tettes származása, hanem a sorsa érdekel, amely elvezette őt a Moszkva térre. S ez az a sors, amelyben mi is osztozunk, amely a politikai nyilvánosságra tartozik. Romának, magyarnak, zsidónak lenni ugyanis nem egymással szembeni és kizárólagos fogalmak alá rendelődést jelent. (Az egyik bulvárlap interjújában a tettes mint félroma szerepel, hogy a dolog még bonyolultabb legyen. Színes Bulvár Lap, máj. 21., 3. o.) Illyés tévedése abban állott, hogy a származást megbonthatatlan sorsalakító tényezőnek tekintette, vak biológiai erőnek, amellyel szemben egyet tehetünk: követjük azt. Én ezt minimum kevéssé felvilágosult álláspontnak tartom. A másik példa a Rabingyilkosság. A volt izraeli miniszterelnök gyilkosa egy másik zsidó volt. Ugyan mit magyaráztunk ezzel meg? Rabin gyilkosa politikai okoknál fogva ölt, azaz számára a közös származás nem jelentett semmit. Roma emelt kezet romára - és? Mit mondtunk ezzel? Van bármiféle garanciánk arra, hogy a roma nem lehet - mint látjuk - rémes eszmék zavart követője? Láttuk, hogy esetleg nincs. Attól tartok, hogy amikor a magyar média magyarázatként értette és fogadta el a vélt származást, akkor - szemben a múlt héttel - nem meg-, hanem lebukott. A roma származás tényének kiderülése mint magyarázat ugyanis nem kevéssé vak és biológiai identitáspolitikára mutat, azt is mondhatnám: nem akart, tehetetlen, tudatlanságból származó rasszizmusra. Május 21-én szombaton az a ritka helyzet állt elő, hogy a Magyar Nemzet és a Népszabadság címlapján a tettes roma származása volt a hír. Az előbbit már értem, az utóbbit szégyenletesnek tartom. A Népszava és a Színes Mai Nap egyébként elkerülte ezt a megoldást. A magyar elektronikus és nyomtatott sajtó munkatársai jóvátehetetlenül összekevertek két dolgot, csakúgy, mint a Hír TV és a Fidesz, a - nevezzük így - rasszjegyek esetleges tényét, illetve a személyiség egészét meghatározó kulturális identitások rendszerét. Ha a tettes az előbbiek szintjén roma - amit többen kétségbe vontak -, abból semmi, de semmi sem következik a másikra nézvést. Nem egy roma kulturális identitás van, hanem rengeteg, ahogy magyarból is van jó néhány, egymással csak részben összeilleszthető. Mindent összevetve: ha az elkövető roma, akkor a támadás nem neonáci - ez belátható. Csakhogy ez még nem ok arra, hogy bármit is visszavonjunk. Én például erkölcsileg nagyra becsülöm, hogy Tamás Gáspár Miklós személyes felelősséget vállalt ezért a tévedéséért, de megítélésem szerint állításai lényegét ez nem érinti. Ha lehet így fogalmaznom: szívesen megvédem TGM-et TGM-től. Amit a filozófus a Moszkva téren mondott, az fontos volt és igaz. S akkor vizsgáljuk meg azt a lehetőséget, amelyet többek között az áldozat vallomása is valószínűvé tehet, ugyanis, hogy a tettes nem roma. Ez sem egyszerű kérdés ám. Ott van a vélhető és racionális hazugság: ha a tettet roma követte el, akkor az más megítélést jelent a bíróság előtt. Ez a megoldás kényelmes az ügyvédeknek, a rendőrségnek egyaránt De mi van akkor, ha komolyan vesszük, amit az áldozat mond, ugyanis, hogy ő nem romának látta a tettest. Ha valóban agresszíven viselkedett, ugyan miért tette? Azaz a rasszjegyek - ha voltak - nem abszolútak, hanem kontextuálisnak bizonyultak. Egy, a halál angyalának szerepét alakító barna bőrű fiatalember, a Harcos, a Férfi (copyright Betlen János) bizony nem tűnik romának. Mert bizony a magyar roma társadalmi sztereotípiájából ez a testkép eddig még hiányzott. S ha azt valaki idegennek vagy épp veszélyesnek látta, illetve a történelmi szerepjáték militáris fantázia öltözetét összetéveszthette a neonácikkal, akkor oka volt a tévedésre. S erről a tévedésről a neonácik tehetnek. Ha tehát a makulátlanul becsületes TGM tévedett, akkor arra jó oka volt, amint, azt hiszem, az én tévedésem is hasonló eredetű. Mint láttuk, a roma származás vagy nem jelent semmit, vagy belátható, hogy az szociális konstrukció, és nem kritizálhatatlan, bírálhatatlan adottság. Van szerencsém ismerni egy úgymond zsidó rasszjegyekkel rendelkező fiatal hölgyet. Öltözet, nyelvhasználat, találkozások színteréül szolgáló város kérdése, hogy romának vagy indiainak nézed-e. De leginkább érdemes embernek látni. Hétvége óta úgy tűnik, hogy a mai magyar társadalom egy része szinte hálás, hogy a dolog így oldódott meg. Romák egymás között - ez lenne hát a remény, nem mi voltunk tehát. Fel lehet lélegezni, s nem kell többet odafigyelni. Ha tetszik, ha nem, hála a tettes és áldozat roma származásának. Holott semmi sem történt másként. Egy magyar állampolgár, vélhetően az identitásválságával összefüggésben, magyarázatot követelő körülmények között kardot emelt egy másikra. Vagy mindketten romák, vagy csak egyikük az. Sorsközösségükről szó sincs, ha csak a tettes és áldozat közötti viszonyt nem nevezzük annak , ami viszont maga a nácizmus. A magyar társadalmi elitnek, amely a médiát uralja, most meg kellene tanulnia, hogy miért olyan veszélyes a szociobiológia, amely a romákról mint egységes csoportról szokott beszélni és írni, és „kutatni”, miért is olyan fontos, hogy megértsük: a biológia nem sors, az etnikai identitás önmagában jelentés nélküli, üres tény. Ha most merő kényelemből visszautasítjuk ennek a drámának a katarzisát, a megértést, akkor az komoly, tragikai vétség. Ha ez a történet mint a romák története vonul be a köztudatba, akkor a kulturális szegregáció története folytatódott. Ott, a buszon, mi voltunk, mi, együtt, mind, mai magyarok. Ott voltunk a rettegő utasokban, ott voltunk a felemelt kézben és a ledöfött testben, ott voltunk a barátok szemében. Ahol rasszizmus van, ott rasszizmus van. Nincs hát mit visszavonni. A rasszizmus idegenné teszi a másikat. Felismerhetetlenné, lám, a tettesből és az áldozatból egyforma romát csinál. Két egyedüli példányból két arc nélküli foltot. Maradéktalanul igaza volt a miniszterelnöknek, amikor a múlt héten azt mondta, hogy mindannyiunk jövője a tét. Mi, maiak, romák, zsidók, svábok, homo- és heteroszexuálisok, hívők és hitetlenek, rosszak és jók, nyomorultak és sikeresek, betegek és egészségesek, jobb- és baloldaliak, kommunisták és nácik, tehetetlenek és ésszel megvertek, mind együtt lennénk magyarok. | Tragikomikus ^ Stasi-akció a Balatonnál! Dalos György Balaton-brigád Történet hét sétában epilógussal Ab Ovo Kiadó www.abovo.hu J GYORGY PETER: Velünk esett meg: a romák története Mit magyaráz meg a származás? Frangoise Gilot rajza 2005. MÁJUS 27. ÉLET ÉS ÍR IRODALOM