Élet és Irodalom, 2005. július-december (49. évfolyam, 26-52. szám)

2005-09-23 / 38. szám - Jordán Tamás: „Kezdődik, folytatódik” • reflexió | Visszhang • Koltai Tamás: Kezdődik, folytatódik (ÉS, 2005/37.) (2. oldal) - Simon András: Hiteles, tömör • reflexió | Visszhang • Megyesi Gusztáv: Tablókép (ÉS, 2005/37.) (2. oldal) - Bulányi György: „Erős, túlzó, sértő” • reflexió | Visszhang • Péter László: A ferencesek és a török (ÉS, 2005/31.) (2. oldal)

„Kezdődik, folytatódik” Keresve se találhattam volna jobb cí­met, mint amit Koltai Tamás adott az Élet és Irodalom 2005. szeptember 16-i, 37-es számában megjelent írásának. Ugyanis, mint az alábbiakból kiviláglik, Koltai Tamás újrakezd­te a viccbeli Mó­rickára hajazó gyakorlatát. Ahogy Mó­rickának mindenről „az” jut eszébe, úgy Koltai Tamásnál is, bármi legyen írása témája, a Nemzeti Színház vagy én előbb-utóbb terítékre kerülünk. A Ruszt Józsefről szóló megemléke­zés utolsó bekezdésében ezt olvasom: „A kommersz közvélemény kielégítésére be­szélhetünk sztárokról, de ha a Nemzeti Színház igazgatója - mint egy újságcikkből kiderül — a nyilvánosság előtt a színész elé helyezi a sztárt, akkor már van min elgon­dolkodni.” Részlet a cikkből, amelyre Koltai Ta­más utalt: „A Pécsi Országos Színházi találkozó záróbeszélgetésén J­ordán Tamás mint­egy mellékesen felvetette, hogy az amúgy kifogásolhatatlan válogatással kapcsolatban is akadtak bírálatok, amelyek szerint azért a sztárok hiá­nyoztak a fesztiválról. Mire a válogató, Karsai György hirtelen felindulásában azt találta mondani, hogy miért, itt volt például Trill Zsolt. Mire Jordán válasza, hogy Trill Zsolt nem sztár.” (Zappe László, Népszabadság, 2005. szeptember 3.) Zappe László a továbbiakban az aláb­bi következtetésre jut: „...Jordánnak és Karsainak is igaza van. Trill Zsolt a színházban sztár. Azon kívül nem az.” 1) Én nem a saját, hanem mások véle­ményét tolmácsoltam, amikor melléke­sen felvetettem, hogy hiányoztak a sztá­rok a fesztiválról. 2. Trill Zsolt - mint a Népszabadság elis­mert kritikusa is megállapítja - az átlag­közönség számára nem sztár. Ezt a né­zetet osztom én is. 3. A cikkben foglaltakból nem követ­kezhet Koltai Tamás állítása: „...a Nemzeti Színház igazgatója (...) a színész elé helyezi a sztártEgész életemben szoros kapcsolatban álltam az­­ún. al­ternatív színházi világgal, megtanul­tam kalaplevéve tisztelegni a nagykö­zönség által nem értékelt, kiváló telje­sítmények előtt. Trill Zsoltot is a mai magyar színház legnagyobbjai közt tartom számon, fenntartva a sajnála­tos tényt, hogy ennek ellenére sem tartozik a sztárok közé. Ezek után melyiket válasszam? a) Koltai Tamás felületes. b) Ha Koltai Tamáson elhatalmaso­dik rögeszméje — kezdődik, folytatódik (Móricka-szindróma) —, akkor a tények „nem rúgnak labdába”. Jordán Tamás Hiteles, tömör Kedves Megyesi Gusztáv, nem értem, miért cikizi Járai Zsigmondot (Tabló­kép, ÉS, 2005/37.) az Orbán-kormány tagjairól készült tablóképről adott elemzéséért. Lehet, sőt, igen valószí­nű, hogy nem bír „kimagasló művészi ér­tékkel”, de Járai azon meglátása, hogy a kép (valójában már a megszületésének ténye is) „méltóképpen örökíti­ meg az Or­bán-kormány fémjelezte időszak szellemisé­gét”, szerintem nehezen vitatható. Csak elismerés illetheti az MNB elnö­két az Orbán-korszak ily tömör kriti­kájáért. Simon András egyetemi oktató „Erős, túlzó, sértő” Igen tisztelt Péter László úr! Azért szó­lítom meg csak így, mert csak a nevét ismerem, de szeretnék többet is tudni személyéről. Csak szeptember közepén jutott kezembe írása, melyre egy külföl­di barátom hívta fel figyelmemet. Ezért elnézését kérem, hogy csak most vála­szolok értékes soraira. Hálásan köszönöm az ÉS 31. számá­ban megjelent írását (A ferencesek és a tö­rök), mely a három héttel korábban meg­jelent cikkem (Csak kötés végén tárgyalt ve­lük, ÉS, 2005/28.) egy zárójelben levő mondatával foglalkozik: „Schrotty ferences főatya vallja még Mindszenty idejében: az Al­­földön csak azért maradtak meg a katolikusok, mert a szeged-alsóvárosi ferences barátok haj­landók voltak a basa papucsát is megcsókol­ni.” Cikkem e mondat tartalmáért nem vállalhat felelősséget. Először azért nem, mert csak idézek egy ferences főatyát, másodszor pedig azért, mert az általam követendőnek gondolt egyházi viselke­désnek az ellenkezőjére akart buzdítani vele a főatya. Arra, hogy ne Mindszenty útját járjuk, hanem üljünk le tárgyalni az ateista-kommunista államhatalommal. Egészen más kérdés, hogy Schrotty fe­rences főatya jól ismerte-e rendjének ha­zai egyháztörténetét, s hogy amit állított, megfelelt-e a történelmi tényeknek. Ezért köszönöm sorait, melyek „ezt a bizonyos csókot (...) erősnek, túlzónak, sértőnek” ítélik. Csak hálásak lehetünk Önnek, ha kimu­tatja, hogy a ferences főatya olyan képet rajzolt rendjének hazai múltjáról, melyet Ön tévesnek bizonyít. Magam meg külö­nösen, mert cikkem szempontjából írása annyit jelent, hogy nem volt történelmi előzménye a Mindszentyvel szemben álló szűk papi réteg által képviselt útnak. Őszinte tisztelettel Bulányi György piarista „...a szegregáció nyílt, elsősorban kistelepüléseken tapasztalható formája jogi fellépésekkel esetenként még korrigálható is, de a nagy és spontán, korántsem csupán a romákat sújtó szegregációs folyamatok attól még érvényesülnek.” (Jövő heti szá­munkban Berényi Eszter-Berkovits Balázs-Erőss Gábor írása: Iskolarendszer és szabad választás) ÉLET ÉS­% VISSZHANG□ SZEPTEMBERTŐL ÚJRA ÉS­ VACSORÁK Zsákbamacskában Físzakács: Bujdosó Alpár A vacsorákat mindig a hónap utol­só csütörtökén - szeptemberben tehát 29-én - rendezzük 19 órától. Az előzetes helyfoglalás feltétlen ajánlott, ezt az étterem 354-1810- es telefonszámán lehet megtenni. Az est folyamán Pápai Erika és Vallai Péter olvas fel. www.zsakbamacska.hu VI., lovag u. 3., a Nagymező utca felül elvett méter. Tel.: 354-1810­­. Húsos menü Májgombócleves Bécsi tányérhús pirított tört burgonyával, sóska- és hagymamártással, zsemlés tormával Császármorzsa rumos szilvával 2. Halmenü Hagymaleves camembert-sajtos úszókkal Pisztráng papírtölcsérben vajas burgonyával, fejes salátával Almás rétes 3. Kímélő menü Illatos sütőtökleves pirított kenyérszeletekkel Töltött fürjek rizibizivel, fejes salátával Madártej tojáshabgaluskákkal ÉLET ÉS irodalom. Kiadja az Irodalom Kft., ÉS Alapítvány Journal Art Alapítvány Megjelenik minden pénteken Főszerkesztő: KOVÁCS ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes: TARNÓI GIZELLA VÁNCSA ISTVÁN Olvasószerkesztő - művészetkritika: SZIRA PÉTER Szerkesztők és fogadóórák: Vers: CSUHAI ISTVÁN csuhai@es.hu kedd 10-13 Széppróza: DÉRCZY PÉTER kedd 10-13 Könyvkritika: KÁROLYI CSABA kedd 10-13 Interjú: RÁDAI ESZTER kedd 11-13 Külföld: SZÉKY JÁNOS csütörtök 13-15 Tárlat, színház, grafika: SZIKSZAI KÁROLY hétfő 11-13 T­ervezőszerkesztő: BORSOS SZVETLÁNA KÁBÁN ESZTER ANNA Munkatársak: DARVASI LÁSZLÓ MEGYESI GUSZTÁV MOLNÁR ERZSÉBET RAJNAI ATTILA Korrektor: GAJDÓ ÁGNES, PATÓ ANDREA Terjesztés, hirdetés: ANDÓNÉ VÁCZI GABRIELLA Index: 25-44 HU­ ISSN 0424-8848 Szerkesztőség: 1089 Budapest, Rezső tér 15. (Bejárat a Gaal Mózes utca felől) 1450 Budapest, Pf.: 84 Telefon: 303-9211, 210-0969, 210-5861 Telefax: 303-9241 E-mail: es@es.hu Interneteim: www.es.hu Kiadja: Irodalom Kft. Felelős kiadó: a Kft. ügyvezető igazgatója Telefon: 303-9211 Hirdetésfelvétel: Rezső tér 15. Levilágítás: Chroma-TOP Lapterjesztés: Irodalom Kft. 1089 Budapest, Rezső tér 15. Telefon: 210-5149, 210-5159 Terjeszti a Magyar Posta, a Lapker Rt. és alternatív terjesztők Bankszámlaszámunk: Budapest Bank Rt. 10102237-07105005-00000008 Nyomtatás: West Hungary Nyomdai Centrum Nyomdaigazgató: Jens Danhardt Köszönetet mondunk olvasóinknak, akik adóforintjaik egy százalékával támogatják a lapot. Az Élet és Irodalom Alapítvány adószáma: 18001776-1-42 bankszámlaszáma: 11786001 -20043393 Az Élet és Irodalom a fiPÉFIÉ 2004. évi díjazottja. Az Élet és Irodalom kommunikációs partnere: ■ -Mobile-Lapzárta: kedd, 11 óra Meg nem rendelt kéziratokat lehetőségeink szerint gondozunk, de csak felbélyegzett, válaszborítékos levelekre áll módunkban válaszolni. A lap internetes változatának frissítése a pénteki megjelenést követő hétfőn történik. Előfizetési információk A Magyar Posta Rt. Üzleti és Logisztikai Központ (1089 Bp., Orczy tér 1.) és kerületi ügyfélszolgálati irodáin, vidéken a postahivatalokban, illetve a hírlapkézbesítőknél az előfizetési díj egy évre 11 856 Ft, fél évre 6300 Ft, negyedévre 3366 Ft, egy hónapra 1170 Ft. Kedvezményes kiadói előfizetés 1 évre 11 300 Ft a Pont Könyvesboltban (Bp., V. Nádor u. 8.), valamint a szerkesztőségben. Előfizetési csekk, illetve számla a 210-5149, 210-5159-es telefonon, a 303-9241 -es faxon vagy e-mailen es@es.hu igényelhető Külföldi előfizetés: a szerkesztőségen keresztül. Éves előfizetési díj: 160 euró, a környező országokba 130 euró a bankszámlánkra történő befizetéssel (a szerkesztőség egyidejű értesítése mellett). További előfizetési információk a honlapunkon www.es.hu. Terjesztési reklamációk, címváltozás stb. bejelentése a 06-80-444-444-es postai zöld számon vagy a kiadó telefonszámain. Hirdetési tarifák (az árak az áfát nem tartalmazzák) Méret Fekete-fehér Színes (mm) (eFt) (eFt) 1/1 270x420 345 560 1/2 álló 130x407, fekvő 270x200 195 325 1/3 álló 105x407, fekvő 270x135 132 220 1/4 álló 160x200, fekvő 270x100 110 180 1/6 álló 105x200, fekvő 270x70 78 115 1/8 csík 270x50, fekvő 160x100 62 94 2/100105x100 43_ 1/100 50x100 22_ 2/50105x50 22_ 1/50 50x50 11-Hirdessen az ÉS-ben! E heti számunk 21 878 példányban jelent meg. Ebből a Magyar Posta, a Lapker Rt. és az alternatív terjesztők megrendelése alapján országosan 6269 példány jut előfizetőinkhez, 15 440 pedig áruspéldányként kerül forga­lomba. A hirdetés technikai feltételeiről, vala­mint 90 ezres olvasótáborunk (Szonda Ipsos- Gfk. 2005.1. félévi adat) összetételéről további részletes információt ad Andóné Váczi Gabriel­la a 210-5149 és a 210-5159-es telefonon. Osiris Di­ákkönyvtár Gárdonyi Géza: Egri csillagok 980 Ft Jókai Mór: Az arany ember 980 Ft Kormos István versei 780 Ft Kosztolányi Dezső: Édes Anna 720 Ft Babits Mihály: A gólyakalifa 680 Ft Balassi Bálint összes versei 680 Ft Balassi Bálint: Szép magyar komédia 620 Ft Gyulai Pál: Egy régi udvarház utolsó gazdája 620 Ft II. Rákóczi Ferenc emlékiratai 680 Ft Illyés Gyula: Puszták népe 680 Ft Jókai Mór: A kőszívű ember fiai I-II. 980 Ft Katona József: Bánk bán 680 Ft Kosztolányi Dezső: Válogatott versek 620 Ft Madách Imre: Az ember tragédiája 680 Ft Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma 720 Ft Móricz Zsigmond: Pillangó 620 Ft Móricz Zsigmond: Sárarany 720 Ft Nemes Nagy Ágnes: Válogatott versek és esszék 620 Ft Pázmány Péter: Válogatott prédikációk 680 Ft Petőfi Sándor: János vitéz Acz apostol 620 Ft Pilinszky János: Válogatott versek 620 Ft Reviczky Gyula: Apai örökség Válogatott versek 720 Ft Szabó Lőrinc: Válogatott versek 720 Ft P­iá­ci kötetek megvásárolhatók a könyvesboltokban vagy megrendelhetők a Szakkönyv Kft.-től (1033 Budapest, Szentendrei út 89-93. Tel: 437-2443, fax: 437-2442) www.osiriskiado.hu * www.szakkonyv.hu m kobm°2 ISTVÁN veasEi 'b.íüff'" ' ■ Ifgwrt«6 ■ n\­... ** AßjHA o<:j -v'i'ii K , s i r < <’ jV.i A “ " ' ... .. _ ...2 IRODALOM2005. SZEPTEMBER 23. Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője, az­­■■11 V ^iif »OBSERVER« BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. 1084 Budapest, Auróra u. 11. Tel.: 303-4738, fax: 303-4744 E-mail: marketing@observer.hu http://www.observer.hu

Next