Élet és Irodalom, 2006. július-december (50. évfolyam, 27-52. szám)
2006-07-07 / 27. szám - Várhegyi Éva: Postabank-per: párhuzamos történetek (3. oldal)
2006. JÚLIUS 7. „A Fővárosi Bíróság dr. Diós Erzsébet vezette tanácsa tegnap öt és fél napi vita után bűnösnek mondta ki a Postabank alapító-vezérigazgatóját, Princz Gábort és első számú gazdasági vezetőjét. Több politikus jó barátját, Princzet mind a hat vádpontban elmarasztalták, a gazdasági vezetőt a 28-ból 19 vádpontban mondták ki bűnösnek. A üzletemberekre súlyos börtönbüntetés vár, a legvalószínűbb az, hogy életük hátralévő részét rács mögött fogják tölteni. A védőügyvédek azonnal közölték, hogy fellebbeznek, de Magyarországon ritka, hogy másodfokon teljesen megváltozzon az elsőfokú ítélet. A Postabank az ötödik legnagyobb bank volt, amikor Princzet 1998 augusztusában menesztették, és néhány hónappal később a bankot 150 milliárd forintos állami tőkeemelés mentette meg a csődtől. Mint kiderült, a vezetés feltupírozta a nyereségszámokat, eltitkolta a tőkevesztést, és más módon is manipulálta az adatokat. A bank részvényei teljesen elértéktelenedtek, amin a befektetők 40 milliárd forintot veszítettek.” Mielőtt bárki a tények meghamisításával, hitelrontással vagy netán rágalmazással vádolna, gyorsan idemásolom a nol.hu Bűnösök az Enron vezetői. Bush elnök egykori barátja börtönben tölti hátralévő napjait címmel 2006. május 26-án megjelent eredeti tudósítását, amelynek manipulálásával a fenti szöveget pusztán az olvasó megtréfálására készítettem. Ebben még nem szerepel az Enron-per két fővádlottjára várhatóan megítélt büntetési tétel, mivel annak hihetetlen mértéke (egyikükre 10-20, másikukra minimum 25 év!) azonnal gyanút ébresztett volna a magyar olvasóban. Íme az eredeti hír: „A houstoni esküdtszék tegnap öt és fél napi vita után bűnösnek mondta ki az Enron energetikai óriásvállalat alapító-vezérigazgatóját, Kenneth Layt és első számú gazdasági vezetőjét, Jeffrey Skillinget. George W. Bush amerikai elnök egykori jó barátját, Layt mind a hat vádpontban elmarasztalták, Skillinget a 28-ból 19 vádpontban mondták ki bűnösnek. A két kisléteshberre súlyos börtönbüntetés vár,h a legvalószínűbb az, hogy életük hátralévő részét rács mögött fogják tölteni. A védőügyvédek azonnal közölték, hogy fellebbeznek, de Amerikában ritka, hogy másodfokon teljesen megváltozzon az elsőfokú ítélet. Az Enron a hetedik legnagyobb amerikai vállalat volt, amikor Skilling 2001 augusztusában váratlanul leköszönt, és a cég néhány hónappal később csődöt jelentett. Mint kiderült, a vezetés a részvények tőzsdei árfolyamának maximalizálása érdekében feltupírozta a nyereségszámokat, eltitkolta a veszteségeket, és más módon is manipulálta az adatokat. A cég részvényei teljesen elértéktelenedtek, amin a befektetők 60 milliárd dollárt veszítettek.” A bűntény és a büntetési tételek tekintetében egyaránt sokkoló, de más vonatkozásaiban is tanulságos Enron-sztorit épp e hasábokon tárgyalta pár hete Hanák András (Kenny Boy Goes to Jail, ÉS, 2006/22.). Bár ő akkor még nem ismerhette a Postabank-perben később született vádbeszédet, felvetette a hazai fehérgalléros bűncselekmények elhúzódását, valamint - ettől nem függetlenül - azt, hogy a vádhatóság és a büntetőbíróság nálunk „nem könnyen boldogul a piacgazdaság világában elkövetett bűncselekményekkel”. Még nincs bírói ítélet, de néhány napja már ismerjük a vád és a védelem álláspontját a Princz Gábor és hat társa ellen folyó perben. Ahogy az Enron-ügyben született ítélet szerte a világon sokkolta az újságolvasókat és tévénézőket, úgy döbbentette meg a hazai közvéleményt a Postabank-perben elhangzott vádbeszédről kiadott tudósítás. Időmúlás „Felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott az ügyész a 35 milliárdos hűtlen kezeléssel vádolt Princz Gábornak és társainak a Fővárosi Bíróságon a Postabank-ügy büntetőperének keddi tárgyalásán. Az ügyész vádbeszédében a büntetéskiszabás kapcsán nyomatékos enyhítő körülményként értékelte a jelentős, időmúlást, azt, hogy a sΰncs91 ekinények elkövetése vpf^ egy évtized telt el, továbbá a vádlottak büntetlen előéletét. A vád szerint a pénzintézet vezetői 1995 és 1997 között szándékosan megszegték törvényi kötelezettségeiket, hibás üzletpolitikát folytattak, sorozatosan megtévesztették a bank tulajdonosait és a bankfelügyeletet, nem képeztek céltartalékot, és jól prosperáló bank látszatát keltették. (...) 1995. április és 1997. december között összesen mintegy 40 milliárdos vagyonvesztés következett be, amiből több mint 34 milliárdot okozott a menedzsment elhibázott üzletpolitikája” - adta közre 2006. június 20-án az MTI nyomán a nol.hu. A bizonyítási eljárás során tehát megerősítést nyert a hűtlen kezelés vádja, amelynek büntetőtétele különösen jelentős (500 millió forint fölötti) vagyoni hátrány esetén öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés. Ennek a felfüggesztését javasolja az ügyész elsősorban az időmúlásra hivatkozva, arra való tekintettel, hogy a bűncselekmény elkövetése óta már tíz év telt el. Hogy jött össze ez a „jelentős időmúlás”? A bűncselekmény ügyész szerinti elkövetését (1995-97) viszonylag rövid idő múlva követte a feljelentés (1998. december). Az ügyészi vádemelésre 2003 júniusában került sor, tehát a nyomozás négy és fél évet vett igénybe. A vádemelés és a vádbeszéd (2006. június) között pontosan három év telt el, eddig tartott a bizonyítási eljárás. A bűncselekmény (ügyész szerinti) elkövetése óta tehát valóban 9 év, azaz durván egy évtized telt el, amiből maga a büntetőeljárás eddig, vagyis a vádbeszédig 7 és fél évet vett igénybe. A hevenyészett „időmérlegből” az tűnik ki, hogy az ügyész által a bíróság megfontolására ajánlott „évtizedes időmúlás” zömét maga a büntetőeljárás okozta, s nem valamiféle, a jogszolgáltatáson kívülálló tényező. Miként is történt ez a példaértéke miatt nagy közérdeklődést kiváltott Enron-ügyben? Ott a „balhé” kirobbanásának időpontja 2001 decembere: tízéves prosperálás után ekkor jelentett csődöt a világ egyik vezető energetikai vállalata. Két hónapon, belül, már 1002. januárban,megindult a nyomozás csődbűntett gyanújával, és másfél év elteltével, 2003. szeptember 11-én született meg az első bírósági ítélet, bár ebben még csak a vállalat egyik középvezetője kapott ötéves börtönbüntetést csalás és mérleghamisítás miatt. Az amerikai ügyészség azonban egyre följebb araszolt a vállalati ranglétrán, s 2004 januárjában (tehát a nyomozás megkezdése után két évvel már arról lehetett olvasni, hogy a cég korábbi elnöke és a vezérigazgatója felelőségre vonása érdekében vádalkura is hajlandó lenne az addig elítélt középvezetőkkel. Mit tesz isten (illetve a fehérgalléros bűnügyekben szokatlanul nagyra szabott büntetőtételek), már abban az évben vád alá helyezhették a két csúcsvezetőt. Maga a bizonyítási eljárás mintegy két évig tartott. Ennek során megdőlt a védelem stratégiája, amely a vállalatvezetők „vakságára” épült, azt állítva, hogy ők csupán a jogi- és adótanácsadók, illetve a könyvvizsgálók útmutatásait követve vezették a vállalatot, de arról fogalmuk sem volt, hogy ezek a tanácsok törvénytelenséghez vezethetnek. Az ügyészség és az értékpapír-felügyelet mindent megtett, hogy elítéljék a menedzsereket, minthogy az ügyet kulcsfontosságúnak tartották a jogbiztonságba vetett hit megerősítése és a befektetők bizalmának visszanyerése szempontjából. Egy közelebbi párhuzam Az Enronnal megvont párhuzamra joggal mondhatja bárki, hogy földrajzilag, jogilag és közgazdaságilag is túlságosan messze van a Postabank-ügytől. Az a per egészen más jogrendű államban játszódott le, ráadásul egy olyan társadalomban, ahol az emberek régóta és folyamatosan élnek modern tőkés gazdaságban, tudják, hogy ott nem az „árdrágítás” számít bűnnek (ha emlékszünk még az átkosból erre a fogalomra), hanem például a részvényárfolyamok manipulálása. Az amerikai állampolgárok tisztában vannnak vele, hogy nemcsak nyílt lopással, hanem könyvelési trükkökkel és tőkepiaci csalásokkal is kárt okozni. Nálunk más a helyzet. Nálunk nemcsak az egyszerű állampolgárok, de az ügyészek és bírák, sőt még az igazságügyi szakértők is olyan rendszerben nőttek fel, folytatták tanulmányaik nagy részét, amelyben alig-alig találkozhattak a modern tőkés gazdaság fogalmaival. Ezt egyébként maga a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Lomnici Zoltán is elismerte: „A rendszerváltás után olyan új típusú bűncselekmények merültek fel, olyan ügyekben emeltek vádat, amelyekre addig nem volt példa. ítélkezési gyakorlat hiányában a bírák a jogszabály értelmezése mellett csak a lelkiismeretükre támaszkodhattak” (hvg.hu, 2006. január 4.). De azért ezt is hozzátette: „A döntésekért azonban minden bíró maga felel.” Ha a mégoly nagy port kavart Enron-ügyre esetleg felhozható, hogy sántít a párhuzam megvonása, nehezen mondható el a kevésbé ismert, de a Postabank-sztorihoz annál közelebb álló Banesto-ügyre. A spanyol bank és a Postabank szárnyalásának és bukásának hasonlóságait korábban már bemutattam e hasábokon (Postabank, a nemzeti bajnok, ÉS, 2001. augusztus 24.), most viszont a bankvezetők ellen lefolyt büntetőeljárások eltérésére helyezem a hangsúlyt. A Banesto elnöki posztját 1987- től betöltő Mario Conde hasonló kitartással növesztette nagyra bankját, mint itthoni társa ugyanazokban az években, s bár bankja magántulajdonban volt, a „túl nagy ahhoz, hogy elbukjon” elv miatt vele is igen türelmes volt a bankfelügyelet. Évekig szemet hunyt a menedzsment azon „innovatív” (később a bíróság által csalárdnak minősített) manőverei felett, amelyek a túlzott kockázatok eltüntetésére és a tőkehiány leplezésére irányultak. A felügyeleti vizsgálatok 1992-ben kezdődtek meg, 1993 végére pedig egyértelművé vált, hogy állami mentőöv nélkül a Banesto nem úszná meg az összeomlást. Miután 192 milliárd pesetát (ez 134 milliárd forintnak felelt meg) költöttek a bank megmentésére, azonnal elindult a felelősségre vonás folyamata. Alig három évig tartó eljárás után, 1997 márciusában a bíróság meghozta ítéletét: a bankelnököt hat év börtönbüntetésre és 600 millió peseta kártérítésre ítélték. Az elkövetés és az ítélethirdetés között mintegy négy év telt el. Térjünk vissza a mi Postabankunkhoz, s idézzük fel újra a vád képviselőjének érveléséből az időtényezőt: „Az ügyész vádbeszédében a büntetéskiszabás kapcsán nyomatékos enyhítő körülményként értékelte a jelentős időmúlást.” Miként állhatott elő a tízéves időmúlás? Miért húzódott ennyi ideig az Enron- és Banesto-ügyeknél bizonyára nem bonyolultabb Postabank-ügyben a felelősségre vonás? Volt egyfelől hat-hét év időmúlás a bűncselekmény elkövetése (1995-97) és a vádemelés (2003. július) között. No comment, legfeljebb egy szerény kérdőjel, pusztán a rácsodálkozás jeleként. Majd volt egy kisebb, de nem elhanyagolható időmúlás (három év) a vádemelés és a vádbeszéd között, aminek első felére vonatkozóan van némi információnk. „A tegnapi, első tárgyalási napon az ügyész ismertette azt a két vádiratot, amelyet már egy éve benyújtottak a Fővárosi Bíróságra. Diós Erzsébet tanácselnök főként Szabadi Béla perével van elfoglalva, immár egy esztendeje. A volt államtitkárt is hűtlen kezeléssel vádolják - ügye azonban tavasszal várhatóan véget ér. Elérkezett tehát az idő, s Princz Gábor is helyet foglalt a vádlottak padján. (...) A büntetőtanács novemberben kezdi meg a bizonyítást, a volt bankár védője, Nehéz-Posony István halála után ugyanis az új meghatalmazottnak - az előző ügyvéd fiának - időre van szüksége, hogy tanulmányozza az iratokat.” (MH online, 2004. okt. 20.) A hír szerint tehát az időmúlásból egy-másfél évet megmagyaráz a gazdasági bűnügyekben járatos bírók szűkössége, valamint az ügyvédek halandósága. A szabad csodálkozás jogán Nem vagyok jogász, de ha az volnék, sem venném a bátorságot ahhoz, hogy kétségbe vonjam az eljárás jogszerűségét vagy a büntetőper bármely szereplőjének jogszerű és jó szándékú magatartását. Az előzőekben csupán tényeket helyeztem egymás mellé: párhuzamba raktam párhuzamosnak látszó eseteket, s ha volt mire, egyszerű állampolgárként rácsodálkoztam. Az ítélkezéshez meg pláne nem venném a bátorságot. Még csak sugallni sem szeretném, hogy bárki esetében is letöltendő szabadságvesztést tartanék indokoltnak. Milyen alapon is tehetnék ilyet? Az újonnan kiépült magyar pénzintézeti rendszernek volt már néhány jogerős elítéltje, de ezek bármelyikével is nehéz lenne párhuzamba állítani a Postabank-vezetők perét. L’art pour Part, pusztán az időtényező fölötti elmerengés kedvéért idézném csak fel itt némelyiket. O. Nagy Imrét, az Ybl Bank egykori tulajdonosát és Jamniczky Zoltánnét, a bank vezérigazgatóját 1996- ban ítélték négy-négy év letöltendő börtönbüntetésre 2,5 milliárd forint értékű hűtlen kezelés miatt, amit 1992-ben követtek el (időmúlás: négy év). Kunos Pétert, az Agrobank Rt. vezetőjét, alig négy év időmúlással, viszont a bankszakmát meglepő indokkal (ti. olyan gazdasági vesztegetés miatt, amelynek se haszonélvezője, se kárvallottja nem volt) ítélték kétéves börtönbüntetésre 1998 tavaszán. Lupis Józsefet, a Lupis Brókerház tulajdonosvezetőjét, 1998 nyarán hatéves börtönbüntetésre ítélték sikkasztás, csalás és magánokirat-hamisítás miatt, melyekkel 3 milliárd forintos kárt okozott 1992-94 folyamán (időmúlás: négy év). A párhuzamos és nem párhuzamos történetekből a tanulságokat, ha van egyáltalán, ki-ki maga vonhatja le, ha meg nincs, akkor fölöslegesen pazaroltam mindannyiunk idejét. Bocsánat az időmúlásért. VÁRHEGYI ÉVA: Postabank-per: párhuzamos történetek Vojnich Erzsébet munkája ÉLET ÉS ÍR IRODALOM