Élet és Irodalom, 2006. július-december (50. évfolyam, 27-52. szám)

2006-07-07 / 27. szám - Várhegyi Éva: Postabank-per: párhuzamos történetek (3. oldal)

2006. JÚLIUS 7. ­ „A Fővárosi Bíróság dr. Diós Er­zsébet vezette tanácsa tegnap öt és fél napi vita után bűnösnek mond­ta ki a Postabank alapító-vezérigaz­gatóját, Princz Gábort és első szá­mú gazdasági vezetőjét. Több poli­tikus jó barátját, Princzet mind a hat vádpontban elmarasztalták, a gazdasági vezetőt a 28-ból 19 vád­pontban mondták ki bűnösnek. A üzletemberekre súlyos börtönbün­tetés vár, a legvalószínűbb az, hogy életük hátralévő részét rács mögött fogják tölteni. A védőügyvédek azonnal közölték, hogy fellebbez­nek, de Magyarországon ritka, hogy másodfokon teljesen megvál­tozzon az elsőfokú ítélet. A Posta­bank az ötödik legnagyobb bank volt, amikor Princzet 1998 augusz­tusában menesztették, és néhány hónappal később a bankot 150 mil­liárd forintos állami tőkeemelés mentette meg a csődtől. Mint kide­rült, a vezetés feltupírozta a nyere­ségszámokat, eltitkolta a tőkevesz­tést, és más módon is manipulálta az adatokat. A bank részvényei tel­jesen elértéktelenedtek, amin a be­fektetők 40 milliárd forintot veszí­tettek.” Mielőtt bárki a tények meghami­sításával, hitelrontással vagy netán rágalmazással vádolna, gyorsan idemásolom a nol.hu Bűnösök az Enron vezetői. Bush elnök egykori ba­rátja börtönben tölti hátralévő napjait címmel 2006. május 26-án megje­lent eredeti tudósítását, amelynek manipulálásával a fenti szöveget pusztán az olvasó megtréfálására készítettem. Ebben még nem sze­repel az Enron-per két fővádlottjá­ra várhatóan megítélt büntetési té­tel, mivel annak hihetetlen mérté­ke (egyikükre 10-20, másikukra minimum 25 év!) azonnal gyanút ébresztett volna a magyar olvasó­ban. Íme az eredeti hír: „A houstoni esküdtszék tegnap öt és fél napi vi­ta után bűnösnek mondta ki az Enron energetikai óriásvállalat ala­pító-vezérigazgatóját, Kenneth Layt és első számú gazdasági veze­tőjét, Jeffrey Skillinget. George W. Bush amerikai elnök egykori jó ba­rátját, Layt mind a hat vádpontban elmarasztalták, Skillinget a 28-ból 19 vádpontban mondták ki bűnös­nek. A két kisléteshberre súlyos börtönbüntetés vár,h a­ legvalószí­nűbb az, hogy életük hátralévő ré­szét rács mögött fogják tölteni. A védőügyvédek azonnal közölték, hogy fellebbeznek, de Amerikában ritka, hogy másodfokon teljesen megváltozzon az elsőfokú ítélet. Az Enron a hetedik legnagyobb ame­rikai vállalat volt, amikor Skilling 2001 augusztusában váratlanul le­köszönt, és a cég néhány hónappal később csődöt jelentett. Mint kide­rült, a vezetés a részvények tőzsdei árfolyamának maximalizálása érde­kében feltupírozta a nyereségszá­mokat, eltitkolta a veszteségeket, és más módon is manipulálta az ada­tokat. A cég részvényei teljesen el­értéktelenedtek, amin a befektetők 60 milliárd dollárt veszítettek.” A bűntény és a büntetési tételek tekintetében egyaránt sokkoló, de más vonatkozásaiban is tanulságos Enron-sztorit épp e hasábokon tár­gyalta pár hete Hanák András (Kenny Boy Goes to Jail, ÉS, 2006/22.). Bár ő akkor még nem ismerhette a Postabank-perben később született vádbeszédet, felvetette a hazai fe­hérgalléros bűncselekmények el­húzódását, valamint - ettől nem függetlenül - azt, hogy a vádható­ság és a büntetőbíróság nálunk „nem könnyen boldogul a piacgaz­daság világában elkövetett bűncse­lekményekkel”. Még nincs bírói ítélet, de néhány napja már ismerjük a vád és a vé­delem álláspontját a Princz Gábor és hat társa ellen folyó perben. Ahogy az Enron-ügyben született ítélet szerte a világon sokkolta az újságolvasókat és tévénézőket, úgy döbbentette meg a hazai közvéle­ményt a Postabank-perben elhang­zott vádbeszédről kiadott tudósítás. Időmúlás „Felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott az ügyész a 35 milli­árdos hűtlen kezeléssel vádolt Princz Gábornak és társainak a Fő­városi Bíróságon a Postabank-ügy büntetőperének keddi tárgyalásán. Az ügyész vádbeszédében a bünte­téskiszabás kapcsán nyomatékos enyhítő körülményként értékelte a jelentős, időmúlást, azt, hogy a s­ΰncs91 ekin­ények elkövetése vpf^­ egy évtized telt el, továbbá a vád­lottak büntetlen előéletét. A vád szerint a pénzintézet vezetői 1995 és 1997 között szándékosan meg­szegték törvényi kötelezettségeiket, hibás üzletpolitikát folytattak, soro­zatosan megtévesztették a bank tu­lajdonosait és a bankfelügyeletet, nem képeztek céltartalékot, és jól prosperáló bank látszatát keltették. (...) 1995. április és 1997. decem­ber között összesen mintegy 40 milliárdos vagyonvesztés követke­zett be, amiből több mint 34 milli­­árdot okozott a menedzsment elhi­bázott üzletpolitikája” - adta közre 2006. június 20-án az MTI nyo­mán a nol.hu. A bizonyítási eljárás során tehát megerősítést nyert a hűtlen kezelés vádja, amelynek büntetőtétele kü­lönösen jelentős (500 millió forint fölötti) vagyoni hátrány esetén öt évtől tíz évig terjedő szabadság­­vesztés. Ennek a felfüggesztését ja­vasolja az ügyész elsősorban az idő­múlásra hivatkozva, arra való te­kintettel, hogy a bűncselekmény elkövetése óta már tíz év telt el. Hogy jött össze ez a „jelentős idő­múlás”? A bűncselekmény ügyész szerinti elkövetését (1995-97) vi­szonylag rövid idő múlva követte a feljelentés (1998. december). Az ügyészi vádemelésre 2003 júniusá­­ban került sor, tehát a nyomozás négy és fél évet vett igénybe. A vádemelés és a vádbeszéd (2006. június) között pontosan három év telt el, eddig tartott a bizonyítási eljárás. A bűncselekmény (ügyész szerinti) elkövetése óta tehát való­ban 9 év, azaz durván egy évtized telt el, amiből maga a büntetőeljá­rás eddig, vagyis a vádbeszédig 7 és fél évet vett igénybe. A hevenyé­szett „időmérlegből” az tűnik ki, hogy az ügyész által a bíróság meg­fontolására ajánlott „évtizedes idő­múlás” zömét maga a büntetőeljá­rás okozta, s nem valamiféle, a jog­szolgáltatáson kívülálló tényező. Miként is történt ez a példaérté­ke miatt nagy közérdeklődést kivál­tott Enron-ügyben? Ott a „balhé” kirobbanásának időpontja 2001 de­cembere: tízéves prosperálás után ekkor jelentett csődöt a világ egyik vezető energetikai vállalata.­ Két­ h­ónapon, belül, már 1­002. január­ban,megindult a nyomozás csőd­­bűntett gyanújával, és másfél év el­teltével, 2003. szeptember 1­1-én született meg az első bírósági ítélet, bár ebben még csak a vállalat egyik középvezetője kapott ötéves bör­tönbüntetést csalás és mérleghami­sítás miatt. Az amerikai ügyészség azonban egyre följebb araszolt a vállalati ranglétrán, s 2004 január­jában (tehát a nyomozás megkezdé­se után két évvel­ már arról lehe­tett olvasni, hogy a cég korábbi el­nöke és a vezérigazgatója felelőség­re vonása érdekében vádalkura is hajlandó lenne az addig elítélt kö­zépvezetőkkel. Mit tesz isten (illetve a fehérgalléros bűnügyekben szo­katlanul nagyra szabott büntetőté­telek), már abban az évben vád alá helyezhették a két csúcsvezetőt. Maga a bizonyítási eljárás mint­egy két évig tartott. Ennek során megdőlt a védelem stratégiája, amely a vállalatvezetők „vakságá­ra” épült, azt állítva, hogy ők csu­pán a jogi- és adótanácsadók, illet­ve a könyvvizsgálók útmutatásait követve vezették a vállalatot, de ar­ról fogalmuk sem volt, hogy ezek a tanácsok törvénytelenséghez vezet­hetnek. Az ügyészség és az érték­papír-felügyelet mindent megtett, hogy elítéljék a menedzsereket, minthogy az ügyet kulcsfontossá­gúnak tartották a jogbiztonságba vetett hit megerősítése és a befek­tetők bizalmának visszanyerése szempontjából. Egy közelebbi párhuzam Az Enronnal megvont párhuzamra joggal mondhatja bárki, hogy föld­rajzilag, jogilag és közgazdaságilag is túlságosan messze van a Posta­bank-ügytől. Az a per egészen más jogrendű államban játszódott le, ráadásul egy olyan társadalomban, ahol az emberek régóta és folya­matosan élnek modern tőkés gaz­daságban, tudják, hogy ott nem az „árdrágítás” számít bűnnek (ha emlékszünk még az átkosból erre a fogalomra), hanem például a rész­vényárfolyamok manipulálása. Az amerikai állampolgárok tisztában vannnak vele, hogy nemcsak nyílt lopással, hanem könyvelési trük­kökkel és tőkepiaci csalásokkal is kárt okozni. Nálunk más a helyzet. Nálunk nemcsak az egyszerű állampolgá­rok, de az ügyészek és bírák, sőt még az igazságügyi szakértők is olyan rendszerben nőttek fel, foly­tatták tanulmányaik nagy részét, amelyben alig-alig találkozhattak a modern tőkés gazdaság fogalmai­val. Ezt egyébként maga a Legfel­sőbb Bíróság elnöke, Lomnici Zol­tán is elismerte: „A rendszerváltás után olyan új típusú bűncselekmé­nyek merültek fel, olyan ügyek­ben emeltek vádat, amelyekre ad­dig nem volt példa. ítélkezési gya­korlat hiányában a bírák a jogsza­bály értelmezése mellett csak a lel­­kiismeretükre támaszkodhattak” (hvg.hu, 2006. január 4.). De azért ezt is hozzátette: „A döntésekért azonban minden bíró maga felel.” Ha a mégoly nagy port kavart Enron-ügyre esetleg felhozható, hogy sántít a párhuzam megvoná­sa, nehezen mondható el a kevésbé ismert, de a Postabank-sztorihoz annál közelebb álló Banesto-ügyre. A spanyol bank és a Postabank szárnyalásának és bukásának hason­lóságait korábban már bemutattam e hasábokon (Postabank, a nemzeti bajnok, ÉS, 2001. augusztus 24.), most viszont a bankvezetők ellen lefolyt büntetőeljárások eltérésére helyezem a hangsúlyt. A Banesto elnöki posztját 1987- től betöltő Mario Conde hasonló kitartással növesztette nagyra bank­ját, mint itthoni társa ugyanazok­ban az években, s bár bankja ma­gántulajdonban volt, a „túl nagy ahhoz, hogy elbukjon” elv miatt vele is igen türelmes volt a bank­­felügyelet. Évekig szemet hunyt a menedzsment azon „innovatív” (később a bíróság által csalárdnak minősített) manőverei felett, ame­lyek a túlzott kockázatok eltünteté­sére és a tőkehiány leplezésére irá­nyultak. A felügyeleti vizsgálatok 1992-ben kezdődtek meg, 1993 vé­gére pedig egyértelművé vált, hogy állami mentőöv nélkül a Banesto nem úszná meg az összeomlást. Miután 192 milliárd pesetát (ez 134 milliárd forintnak felelt meg) költöttek a bank megmentésére, azonnal elindult a felelősségre vo­nás folyamata. Alig három évig tar­tó eljárás után, 1997 márciusában a bíróság meghozta ítéletét: a bank­elnököt hat év börtönbüntetésre és 600 millió peseta kártérítésre ítél­ték. Az elkövetés és az ítélethirde­tés között mintegy négy év telt el. Térjünk vissza a mi Postaban­kunkhoz, s idézzük fel újra a vád képviselőjének érveléséből az idő­tényezőt: „Az ügyész vádbeszédé­ben a büntetéskiszabás kapcsán nyomatékos enyhítő körülmény­ként értékelte a jelentős időmú­lást.” Miként állhatott elő a tízéves időmúlás? Miért húzódott ennyi ideig az Enron- és Banesto-ügyek­­nél bizonyára nem bonyolultabb Postabank-ügyben a felelősségre vonás? Volt egyfelől hat-hét év idő­múlás a bűncselekmény elkövetése (1995-97) és a vádemelés (2003. július) között. No comment, legfel­jebb egy szerény kérdőjel, pusztán a rácsodálkozás jeleként. Majd volt egy kisebb, de nem elhanyagolható időmúlás (három év) a vádemelés és a vádbeszéd között, aminek első felére vonatkozóan van némi infor­mációnk. „A tegnapi, első tárgyalá­si napon az ügyész ismertette azt a két vádiratot, amelyet már egy éve benyújtottak a Fővárosi Bíróságra. Diós Erzsébet tanácselnök főként Szabadi Béla perével van elfoglal­va, immár egy esztendeje. A volt államtitkárt is hűtlen kezeléssel vá­dolják - ügye azonban tavasszal várhatóan véget ér. Elérkezett te­hát az idő, s Princz Gábor is helyet foglalt a vádlottak padján. (...) A büntetőtanács novemberben kezdi meg a bizonyítást, a volt bankár védője, Nehéz-Posony István halá­la után ugyanis az új meghatalma­zottnak - az előző ügyvéd fiának - időre van szüksége, hogy tanulmá­nyozza az iratokat.” (MH online, 2004. okt. 20.) A hír szerint tehát az időmúlás­ból egy-másfél évet megmagyaráz a gazdasági bűnügyekben járatos bírók szűkössége, valamint az ügy­védek halandósága. A szabad csodálkozás jogán Nem vagyok jogász, de ha az vol­nék, sem venném a bátorságot ah­hoz, hogy kétségbe vonjam az el­járás jogszerűségét vagy a bünte­tőper bármely szereplőjének jog­szerű és jó szándékú magatartását. Az előzőekben csupán tényeket helyeztem egymás mellé: párhu­zamba raktam párhuzamosnak látszó eseteket, s ha volt mire, egyszerű állampolgárként rácso­dálkoztam. Az ítélkezéshez meg pláne nem venném a bátorságot. Még csak su­gallni sem szeretném, hogy bárki esetében is letöltendő szabadság­­vesztést tartanék indokoltnak. Mi­lyen alapon is tehetnék ilyet? Az újonnan kiépült magyar pénzinté­zeti rendszernek volt már néhány jogerős elítéltje, de ezek bármelyi­kével is nehéz lenne párhuzamba állítani a Postabank-vezetők perét. L’art pour Part, pusztán az időté­nyező fölötti elmerengés kedvéért idézném csak fel itt némelyiket. O. Nagy Imrét, az Ybl Bank egykori tulajdonosát és Jamniczky Zoltán­­nét, a bank vezérigazgatóját 1996- ban ítélték négy-négy év letöltendő börtönbüntetésre 2,5 milliárd fo­rint értékű hűtlen kezelés miatt, amit 1992-ben követtek el (időmú­lás: négy év). Kunos Pétert, az Ag­robank Rt. vezetőjét, alig négy év időmúlással, viszont a bankszakmát meglepő indokkal (ti. olyan gazda­sági vesztegetés miatt, amelynek se haszonélvezője, se kárvallottja nem volt) ítélték kétéves börtönbünte­tésre 1998 tavaszán. Lupis Józse­fet, a Lupis Brókerház tulajdonos­vezetőjét, 1998 nyarán hatéves börtönbüntetésre ítélték sikkasztás, csalás és magánokirat-hamisítás miatt, melyekkel 3 milliárd forin­tos kárt okozott 1992-94 folyamán (időmúlás: négy év). A párhuzamos és nem párhuza­mos történetekből a tanulságokat, ha van egyáltalán, ki-ki maga von­hatja le, ha meg nincs, akkor fölös­legesen pazaroltam mindannyiunk idejét. Bocsánat az időmúlásért. VÁRHEGYI ÉVA: Postabank-per: párhuzamos történetek Vojnich Erzsébet munkája ÉLET ÉS ÍR IRODALOM

Next