Élet és Irodalom, 2007. január-június (51. évfolyam, 1-26. szám)

2007-02-23 / 8. szám - Ébli Gábor: Magyar gyűjtemény - amerikai múzeum • Interjú Botár Olivér művészettört. (7. oldal)

Magyar gyűjtemény - amerikai múzeum Botár Olivér művészettörténésszel, a Salgó Alapítvány kurátorával Ébli Gábor készített interjút Az Egyesült Államok volt budapesti nagyköve­te, Salgó Miklós gyűjteménye a Rutgers Egye­tem múzeumába kerül. Közben az alapítvány je­lentős kiállítást rendezett Moholy-Nagy László korai műveiből New Yorkban, s ez az anyag 2007 decemberében Magyarországon is bemu­tatkozik. Bár a gyűjteményről 1991-ben megje­lent egy vaskos katalógus, ez csak szakmai kö­rökben ismert, és az anyag időközben jócskán meg is változott. A Moholy-Nagy-kiállítás - az alapítvány és személy szerint Botár Olivér eddi­gi legnagyobb szakmai teljesítménye - azt is jelzi, hogy a gyűjtemény nemcsak törzsanyagá­val, hanem más kollekciókkal, intézményekkel együttműködve, időszaki kiállítások révén is egyre többet szerepel a nyilvánosság előtt. Ez­zel párhuzamosan más amerikai gyűjtők aktivi­tása is erősödik a magyar művészet terén. Kirk Brown és felesége elsőrangú anyagából az 56- os forradalom évfordulóján, tavaly ősszel nyílt kiállítás Denverben, míg egy másik volt buda­pesti amerikai nagykövet, Nancy G. Brinker gyűjteménye most indul kiállítási körútra Ame­rikában. A magyar művészet szélesebb ameri­kai megismertetésének lehetőségeiről a kana­dai Winnipeg egyetemén tanító Botár Olivérrel beszélgettünk, aki a Salgó Alapítvány kezelője­ként most először szól munkájáról átfogóan, egyúttal felkért szakértőként más gyűjtemé­nyek fejlődését is közelről követi. - Mi áll a Salgó Alapítvány örvende­tes aktivitásának hátterében? - Az a tény, hogy 2006 nyarán sike­rült a Moholy-Nagy-kiállítást egy manhattani egyetemi galériában, a City University of New York poszt­graduális központjában, az Empire State Building szomszédságában megrendezni, sok év munkának kö­szönhető. Főleg annak, hogy egy is­mert avantgárd művészre helyeztük a hangsúlyt, és megszereztünk a Salgó Alapítvány részére egy gaz­dag, elsősorban magyar avantgárd anyagból álló magángyűjteményt, amelyben fontos Uitz Béla-, Bort­­nyik Sándor- és Mattis Teutsch Já­­nos-művek voltak. Salgó Miklós már régebben is szert tett egy kiváló Mattis Teutsch-anyagra, de ez a bő­vítés lényeges volt. A Moholy-Nagy­­tárlat katalógusa tudományosan is fontos eredmény, és remélem, erre építve lesz még lehetőségünk New Yorkban bemutatkozni más magyar anyaggal is. A Technical Detours: The Early Moholy-Nagy Reconsidered című kiállítás utóbb a Rutgers Egyete­men, New Brunswick városkában, New Jersey államban, a Zimmerli Art Museumban lett még bemutatva - ez a múzeum fogadja be most a Salgó Alapítvány teljes anyagát. A Moholy-Nap-kiállítás 2007 telén Pécsett nyílik majd meg, és tárgya­lások folynak más hazai, továbbá lengyelországi helyszínekről is. Ezen túl egy Kertész Andor- és egy Mattis Teutsch-kiállításon dolgo­zom, amelyek New York-i gyűjte­ményekből merítenek majd. - A Salgó Alapítvány kurátoraként hogyan értékelné a gyűjteményt? - A közelmúltban született amerikai magyar kollekciók között szerintem továbbra is a legkomolyabb a Salgó­­gyűjtemény, bár az anyagot folya­matosan javítanom kell, mióta ku­rátora lettem. A korábbi egyenet­­lenségek abból származtak, hogy Salgó Miklós a budapesti nagyköve­ti időszaka alatt, 1983 és 1986 kö­zött igen széles skálán vásárolt. Sze­rencsére sikerült szereznie egy sor fontos képet és szobrot, amelyek hi­telesen képviselhetik a magyar mű­vészetet Amerikában. Már 1991- ben úgy döntött, hogy ez az anyag közérdeket szolgáljon, a magyar kultúra egészét mutassa be az ame­rikai közönségnek. Éppen ezért szelektáltunk is mostanság a kollek­cióban: megváltunk a nem kellően reprezentatív, illetve az eredetisé­gükben kétséges alkotásoktól. Né­hány kollekció időközben felvette a versenyt a Salgó Alapítvány anya­gával. A Magyar Nemzeti Galéria Munkácsy-kiállításának kezdemé­nyezőjeként odahaza is ismert Pákh Imre tulajdonában lenyűgöző a XIX. századi anyag. Az ő Mun­­kácsy-gyűjteménye időközben fél tucat vidéki magyar múzeumban is közönségsikert aratott. A kvalitásá­ban legjobb amerikai magyar kol­lekció Jill A. Wiltse és férje, az üz­letember H. Kirk Brown gyűjtemé­nye Denverben. Nincs családi ma­gyar kötődésük, nagy nemzetközi kollekciójuk részeként, jó szemmel fejlesztik a magyar válogatást. Nan­cy G. Brinker volt nagykövet anya­ga is igen szép. Nála jelentős gesz­tus a kortárs magyar festők, Fehér László, Klimó Károly beemelése is. Ők mind a magyar kultúra jó ízlésű megszállottjai, sokat várok tőlük és gyűjtésük folyamatától a jövőben is. A Salgó Alapítvány együttműködik velük, például a Moholy-Nagy-kiál­­lításunk során is együtt dolgoztunk, amint a művész lánya, Hattula Mo­holy-Nagy, továbbá New York-i művészetbarátok és gyűjtők, példá­ul Szarvasy Mihály, Müller Miklós és mások segítsége is nélkülözhetet­len volt. A biológusprofesszor Mül­ler Miklós gyűjteményéből Korniss Dezső és Deim Pál alkotásait a New York-i magyar kulturális központ nemrég külön kiállításon is bemu­tatta. A magyar vonatkozású ameri­kai gyűjtemények terén egyébként a Kertész Alapítvány és számos to­vábbi kollekció mellett említésre méltó Mickey Wolfson több évtize­den át összerakott gyűjteménye is Miamiban, amely az általa alapított Wolfsonian Museumban látható, a South Beach negyedben. Ez valójá­ban egy egyetem és kutatóintézet is, amelynek amerikai és európai gyűjteménye a XIX. század végétől a II. világháborúig terjed, azonban a kelet-európai - elsősorban orosz és szovjet - anyag a politikai érde­kessége miatt időben későbbre is nyúlik. - Milyen nagyobb kiállításokon sze­repelt már korábban a Salgó-gyűjte­­mény? - Az anyag több ízben szerepelt tár­latokon, mielőtt a kezelője lettem. Am úgy éreztem, nem szabad, hogy nem jó állapotban lévő vagy nem színvonalasan keretezett alkotások mutatkozzanak be. Kinevezésem után évekig nem rendeztem kiállí­tást, a rendbehozatali munkákra összpontosítottam. Kölcsönöztünk azért műveket, amint a hazai közön­ség a Magyar Nemzeti Galéria Mun­­kácsy-tárlatán is észrevehette. De más esetekben kárt okozott, ha mű­vek rossz állapotban vagy koncepció nélküli kiállításokon bukkantak fel. Másrészt hiába kerestünk együttmű­ködést az amerikai közgyűjtemé­nyekkel, mert igen nehéz a kevésbé ismert magyar művészek elfogadta­tása. Partnerre találtunk viszont az American Hungarian Foundation­­ben. Az általam rendezett első tárlat a Mednyánszky-anyagunkat mutatta be náluk. Két évvel később, 2003- ban a XIX. századi gyűjteményünk válogatását állítottuk ki ott. Az a ter­vünk viszont, hogy ez az anyag egy New York-i múzeumban szerepel­jen, már nem valósult meg. Ez egy ördögi kör, amíg nem jut a magyar művészetnek a Moholy-Nagynál ke­vésbé jegyzett része is nagyobb is­mertséghez, rendkívül nehéz köz­ponti helyszíneken megjeleníteni. 2005-ben rendeztem meg a két vi­lágháború közötti nem avantgárd anyagunk bemutatását, Szőnyi Ist­ván köré csoportosítva, mert sikerült megszereznünk egy monumentális Szőnyi-képet, amely évtizedekig is­meretlenként rejtezett egy amerikai cég gyűjteményében. - Miért választották a Salgó Alapít­vány anyagának elhelyezésére a Zim­merli Múzeumot? - Itt létesül majd a Nicolas M. Salgó Center for Hungarian Art. New Brunswicknek nagy magyar múltja van, a környéken sok magyar él. Az American Hungarian Foundation most ünnepli ötvenedik évforduló­ját. Jó a könyvtára, archívuma, mű­vészeti gyűjteménye és a kiállítótere is. A Rutgers Egyetemen - ennek ré­sze a Zimmerli Art Museum - aktív magyar tudományos program léte­zik. A Zimmerlinek, az amerikai anyagokon túl, jelentős az orosz és a francia válogatása is, amely kitűnő kontextus lesz a magyar kollekció­nak. Az egyetem művészettörténeti tanszékén már foglalkoztak közép­európai művészettel, s szeretnénk, ha a Salgó-központ tudományos ku­tatói bázis is lenne. Az 1992 óta fennálló alapítvány neve elvégre The Salgo Trust for Education. Fon­tos, hogy nem magyar származású fiatalokat is kiképezzünk arra, hogy kutassák a magyar kultúrát. Nagyon lényegesnek tartom, hogy kitörjünk az elszigeteltségből, és friss perspek­tívából, a művészettörténetben élen­járó amerikai módszertannal is vizs­gáljuk ezt a gazdag kultúrát. A Rut­gers Egyetem egy teljes PhD-ösztön­­díjjal járul hozzá, hogy mindig le­gyen egy művészettörténész hallga­tó, aki, ha magyar témáról ír disz­­szertációt, négy évig kapjon teljes ösztöndíjat. Ők azután majd más egyetemeken adhatják tovább ezt a tudást. A Zimmerli az egyik legna­gyobb amerikai egyetemi galéria, ahol komoly kiadványok jelennek meg - például a szovjet ellenzéki művészetről. A Salgó-központnál majd külön pénzalap létesül, hogy rendszeres kiállítások, rangos publi­kációk szülessenek. New York belvá­rosától 45 percre van közvetlen vo­nattal. Ez most nagy lehetőség. Mi kell ennél több? - Milyen művek láthatóak már most az állandó kiállításon? - 2007 februárjában egy tucatnyi magyar mű került a Salgó-anyagból az állandó kiállításra, beillesztve az európai egységekbe. Például id. Markó Károlytól a Bacchus születése 1826-ból, Danzi Ágost 1856-ban fes­tett Papagájos női arcképe, továbbá Munkácsytól a Szalmarakás. Látható lesz Paál László Erdei naplementébe, Szinyei­ Mersétől az Anya két gyerek­kel, továbbá Mattis Teutsch-, Márffy Ödön- és Moholy-Nagy-mű is ki lesz téve. Az egész adomány önálló kiállításon szerepel majd 2007 de­cemberében. Új, modern raktár épül külön a magyar anyagnak. Re­méljük, hogy távlatilag amerikai és magyarországi (!) gyűjtők is figye­lembe veszik majd ezt a bővülő új központot, amikor arra gondolnak, hol helyezzék el anyagukat. Bízom benne, hogy a Salgó-adomány csak csírája egy nagyszabású magyar gyűjteménynek. A fontos itt az, hogy a magyar anyag egyetemes kontextusban jelenik meg. A francia és szovjet gyűjtemény valóban hí­ressé tette a múzeumot még a válo­gatós New York-i közönség számára is, ebből komolyan profitálhat a ma­gyar művészet. A gyűjtemény az in­terneten is megtekinthető lesz. Dön­tő fontosságú, hogy mindezzel nem magyarokat is a magyar művészet felé fordítsunk. Túlontúl hozzá va­gyunk szokva, hogy a magyar mű­vészet a „mi” ügyünk odahaza­­ re­latíve alacsony értékekkel, s közben viszont panaszkodunk, hogy a kul­túránk nincs kellően megbecsülve külföldön. Amíg nincsenek magyar fő művek rangos nemzetközi intéz­ményekben állandó kiállításon, ad­dig megmarad ez a perifériális hely­zet. Fő távlati törekvésem, hogy elő­segítsem azt a legitimációs folyama­tot, amely illő megbecsülésben ré­szesítené a magyar művészetet nem­csak a Zimmerliben, hanem más amerikai és egyéb múzeumokban is. - Régóta foglalkozik a magyar művé­szet amerikai befogadtatásával. A rendszerváltás évében különleges magángyűjteményi tárlatot rendezett Kanadában. Mi adta a kiállítás apro­póját? - Már évekkel 1989 előtt eszembe jutott, hogy meg kellene megint csinálni, amit Marosán Gyula bará­tom tett meg 1968-ban Torontó­ban: olyan kiállítást rendezni, ami feltérképezné a Kanadában létező magyar művészetet tartalmazó köz- és magángyűjtemények anyagát. Többször tárgyaltam a torontói ma­gyar művészettörténész Lívia Varga- Gerversszel is egy ilyen kiállításról. Annak idején művészettörténetet hallgattam a University of Toron­tón, a PhD-disszertációmon dolgoz­tam. Tagja voltam a Massey College nevű posztgraduális intézménynek, amelyet Vincent Massey, Kanada volt királyi helytartója alapított. 1987-ben az ő unokaöccsével, Vincent Tovell-lel találkoztam. Meg­tudtam, hogy Pólya Tibor festőmű­vész Torontóba látogatott 1925-ben, és találkozott Vincent Tovell szülei­vel, a Harold Tovell és Ruth Massey Tovell műgyűjtő házaspárral is. Eb­ből a szálból bontottam ki az 1989- es torontói kiállítást. Először arról volt szó, hogy egész Kanadában fel­kutatnám a magyar műveket. Végül olyan sok anyag volt csak Torontó­ban, hogy nem mentünk túl a vá­rosban található gyűjteményeken. Vancouverbe, Edmontonba, Calga­­ryba és Montrealba látogattam el a gyűjteményeket megnézni. Főleg Vancouverben és Calgaryban talál­tam komoly gyűjteményeket. Az el­ső fontosabb gyűjteményi hullám a harmincas évek végén áramlott ki ide Magyarországról. Azután a II. világháborút követően, 1948-ig, szintén sok családi értéket menekí­tettek ide. Az 56-osok kevés művet tudtak magukkal hozni, de sokan közülük lassan kihozatták képeiket 1963 után, már hivatalos engedél­lyel. Volt, aki az emigráns gyűjtők közül Magyarországon is aktívan vásárolt már újra a hatvanas évektől kezdve. Ebben az időszakban, egé­szen a nyolcvanas évekig, több ma­gyar származású galériás működött Kanadában - főleg Torontóban és Vancouverben. Itt jócskán vásárol­tak is magyar műveket a gyűjtők. - Mennyire folytonosak ezek a csalá­don belüli kollekciók? - Ezeknek a gyűjtőknek általában már a szüleik is gyűjtők voltak, és a családban folytatódott ez a tradíció. Sokan hűek maradtak a magyar té­mához is. Jó példa erre Horváth Je­nő és Krisztinkovich Mária. Mária apja fontos kerámiagyűjtő volt Bu­dapesten. Forbáth Péternek családi kapcsolatok révén alakult ki szép kollekciója a Nyolcak anyagából. A szintén torontói Kálmán Tamás is családi hagyományok alapján kez­dett gyűjteni, főleg textíliákat. Van­nak, akik Kanadában nem magyar, hanem inkább más anyagot gyűjtöt­tek, mint például a Mendel család, akiknek a nemzetközi modernista kollekciója képezte utóbb a saska­­tooni városi galéria, a Mendel Art Gallery alapját. Ott is vannak a csa­ládtól magyarországi művek. Ezek a gyűjtők nyitott emberek, akiknek érdeke a magyar kultúra múltjának dokumentálása, az anyag fejlődése, és akikkel lehetne tárgyalni arról, hogy ezek a kollekciók Magyaror­szágon kiállításon szerepeljenek, is­mertté váljanak. Ami a kanadai mú­zeumok fogadókészségét érinti, a Horváth-Krisztinkovich házaspár már adományozott is a habán anyagból a nemzetközileg is jegyzett University of British Columbia­­ Museum of Anthropology számára. Hargittay Klárával sikerült elintéz­nünk, hogy az Art Gallery of Onta­rio elfogadja a Nyolcak több, igen szép művét Forbáth Pétertől. Vi­szont ekkor jöttem rá arra is, hogy ameddig nem tudnak többet a ma­gyar művészetről az észak-amerikai múzeumok munkatársai, addig ajándék gyanánt sem fogadnak el mégoly szép kollekciókat egészben. Forbáth Péter például a teljes gyűj­teményét kész lett volna átadni az Art Gallery of Ontariónak, ám ők azt nem tudták volna kontextusban bemutatni. Ekkor ismertem fel, hogy precedenst kellene teremteni, ami alapján egy jelentős észak-ame­rikai múzeum gyűjteni kezdené a magyar művészetet általában is, nem csak az ismert neveket: Rippl- Rónait, Kertész Andort és Moholy- Nagyot. Bizonyos értelemben ez a program kezd most gyümölcsöt hozni az Amerikában megvalósuló rangos magyar kiállítások révén. Ezért volt kiemelt törekvésünk az is, hogy a Salgó Alapítvány anyaga ál­landó kiállításon, egy jegyzett múze­um nemzetközi anyagának része­ként váljék megtekinthetővé. TALLÓZÓ KÖZÉH­I LAPSZEMLE S’“--' ■ Egy hét aktuális politikáj­á N, és közéleti híreiből szemléz! ■ Mntegy 100 napi­és hetilapból válogat! * ^y-egy témáról sokféle információt, véleményt közöl! AZ OLVASÁS ÉLMÉNYE TALLÓZÓ TALLÓZÓ Már keddenként ez újságárusoknál MEGRENDELHETŐ: Napi Gazdaság Kiadó 1135 Bp. Csata u. 32. Tel.: 450-9600, Fax: 450-9601 email: terjesztes@napi.hu Megjelenik minden kedden! Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg a kiadóban! 2007. FEBRUÁR 23. A Politikatörténeti Intézet, valamint a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, tisztelettel meghívja a PARADIGMAVÁLTÁS tudományos értekezlet a cigányság magyarországi helyzetéről, lehetőségeiről című rendezvényére február 28-án, szerdán 9 órakor Helye: Politikatörténeti Intézet III. emeleti konferenciaterme (1054 Budapest, Alkotmány u. 2. III. em. 331.) Megnyitó: Földes György Előadók: Daróczi Ágnes, Bársony János, Ferge Zsuzsa, Kállai Ernő, Siklaki István, Tamás Pál, Szuhay Péter, Kóczé Angéla Részletes program: www.polhcist.hu PT 11 ELET ÉS IRODALOM

Next