Élet és Irodalom, 2007. július-december (51. évfolyam, 27-52. szám)
2007-12-07 / 49. szám - Kun István: Esőisten siratja Krumpliországot (11. oldal)
2007. DECEMBER 7. * 11 * KUN ISTVÁN RIPORTJA: A burgonyát a boltok máskor is adták drágán, némelyik tavaszon százért is, de az még nem fordult elő, hogy közvetlenül betakarítás után kilójáért átlagosan százötven forintot kérjenek a legnagyobb hipermarketláncban. S a hazai az idén már októberben olyan kevés (a kínálat zömének rongy minőségéről szemérmesen hallgatva), hogy - más láncokban - megjelent a belga és a holland. Vajon ezt csupán az aszály okozta? Az is, de nem csak az. * A balsai öntözőfürtöt a hetvenes években építették, természetesen állami beruházásból, miként tucatnyi társát a Tisza mentén és másutt. E vidéket én ekkoriban Krumpliországnak neveztem (fővárosa Rakamaz), igazi tiszteletből, mert e táj vitte a hátán a hazai burgonyatermesztést. Az öntözés negyventonnás hektáronkénti hozamokat tett lehetővé. Locsolás nélkül átlagos években a felek harmada termett az itteni szelíd homokokon. A balsai létesítmény ma is működőképes. A fővezetékek a föld alatt futnak, csak a néhol kiálló hidránsok jelzik a jelenlétüket. E hidránsokra kapcsolódhat a gazdálkodó, olyan technikával, amilyennel akar. Vízágyú, szórófejes esőztetés, csöpögtető módszer - mind használható lehet. Egykoron az öntözőfürt 1952 hektárra juttatott vizet, mégpedig évente öt-hat millió köbmétert. (Ez adat - és az öntözőfürtre vonatkozó többieké is - az üzemeltető Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.től, illetve e szolnoki székhelyű cégnél Nagy Gyula megbízott divízióigazgatótól való.) Aszályban valóságos áldás egy ilyen létesítmény. Ehhez képest az idén ténylegesen csak 306 hektárt öntöttek, mindössze 288 ezer köbméter vizet kijuttatva a földekre. Mi történt itt? Ilyen gazdagok vagyunk? Miért nem használjuk meglévő értékeinket? (Ha már újabbakat régóta nem építünk - mert ez is tény.) Nem kellene átgondolni a forrósodó klíma miatt alapvető kérdéseket? A divízióigazgató szerint a hatóságok inkább akadályozzák, mintsem hogy segítenék az öntözés ügyét. A balsai öntözőfürt esetében például a környezetvédelmi hivatal csak március 31-ig engedélyezi a tápcsatorna kotrását - amelyet a Tisza minden évben beiszapol -, amikor nincs értelme. (Májusban lenne.) Kötelezi a céget a kikotort iszap elszállítására, amely szerfölött drága, viszont nem indokolt. A kötelezés tündéd zöld álcselekvés. A vízmű csak addig vállalja az üzemeltetést, ameddig legalább az önköltségét megkapja. Érthető. E szándékon el kellene gondolkodnunk. Hogy a vízügyekben illetékes Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnak mennyire fontos e tevékenység, arra mi sem jellemzőbb, mint hogy a honlapjukon az öntözésre vonatkozó legfrissebb adataik 2001-ből valók. A vízügyi szabályozás régi, az más sara. Nem a minisztériumon múlott, vagy nem csak azon, hogy az öntözni szándékozó nehéz keresztet cipel a magyar bürokrácia legtündöklőbb hagyományait őrző kálvárián. Az azonban a minisztériumon, hogy ez mindmáig változatlan. Mert mi is kell hozzá, hogy a gazdálkodó vizet juttasson a szomjazó földjére? Kell vízjogi engedély. És ehhez engedélyes terv. A terv követelményei olyan kacifántosak, hogy azokat kizárólag vízügyekben jártas szakemberek képesek teljesíteni, megírni és megrajzolni. És ők el is készítik e terveket - rendszerint svarcban, és persze nem aprópénzért. Mintha az előírások direkt az ő kezük alá dolgoznának. A mi győzedelmes bürokráciánknak azonban ennyi kevés. Rátesz. Például a gazdálkodónak kell időszakonként korántsem garasos laborvizsgálatot végeztetnie, hogy a csatorna vagy a folyó vize alkalmas az öntözésre. Értjük, persze. A gazdálkodó fizet a vízért, tehát eladják neki, de őneki kell bizonyítania, hogy az általa kért áru minősége jó. Hogy használhatja, hogy megveheti. Napszúrás. Mindez oda vezetett, hogy az országban az öntözött területek fokozatosan csökkennek, 2004-ben például már csak 93 ezer hektárt locsoltak az 5,8 millió hektárt kitevő mezőgazdasági területből! Az értékesített víz ekkor 403 millió köbméter volt, csakhogy ebből 272 millió köbmétert a halastavak használói vettek meg. (No hiszen, a halak bizonyára mind megitták! De hát nem ez az egyetlen nonszensz ügy a víz körül.) Ha a rizstermelést nem számítjuk, akkor az értékesített vízből csupán 109 millió köbméter jutott öntözésre. Elhanyagolható mennyiség. Alig hússzor annyi, mint amennyit valaha Balsa környékén küldtek évente a szomjas homokra. Márpedig az csak kicsike objektum volt, egy a sokból. A kilocsolt vízmennyiség évjáratonként ingadozó, a vízjogilag engedélyezett öntözési terület azonban nem az: 220-230 ezer hektár körül mozog. Csakhogy ennek általában mindössze a fele kap vizet. Máskor annyi se. 2005-re a legalább egyszer megöntözött terület 75 ezer hektárra csökkent. A mezőgazdasági földterület 1,3 százaléka ez! (Az adatok forrása: Mezőgazdaság statisztikai évkönyv, KSH, 2005) El kellene döntenünk: imádkozunk esőért, vág öntözünk. Az öntözés a mi száraz klímánk alatt kötelező technológiai elem, a termelési eljárás nélkülözhetetlen része. A technológiaez a modern hatalom (copyright Jean-Jacques Servan-Schreiber). Amit az emberi ész megalkotott, s amit immár naponta újdonságokkal és kisebb csodákkal újít meg. Öntözni muszáj. A szántóföldeken, a zöldségtermesztésben, a gyümölcsösökben, sőt a gyepeken is. Nem állítom, hogy egyedül a vízjogi szabályozás és a körülötte folyó sündörgés okozza a sorvadást. Közrejátszik benne a korszerűtlen agrárstruktúra, s a biztos bukást ígérő birtokrendszer, az egyéni gazdák átlagosan 3,5 hektáros „birtokaival”. A burgonyatermesztés nem a kisgazdaságok ügye. Egy korántsem olcsó gépsor legalább ötven hektárt képes ellátni. Rendszeres üzemeltetéséhez föltétlenül kell kétszáz hektár, mert a növényt csupán négyévenként lehet önmaga után ültetni. Az ültető-, növényvédő- és betakarítógépek mellett persze szükséges terménymozgató-, osztályozó- és zsákoló- is, továbbá a téli eltartáshoz a tároló. Tízmilliókba kerül, húsz hektárért sincs értelme kiépíteni. Ráadásnak ott a tömeges hozzá nem értés: a 707 ezer egyéni gazdálkodónak mindössze 1,6 százaléka szakképzett. Hogy ezen okok kialakulásáról s a többi dicsőséges tettünkről szót se ejtsek. A hazai termésátlagok a belga vág holland hozamoknak csupán a felét érik el. Törvényszerű. Mára Krumpliország elsorvadt. Nem meghatározó termelésű. Balsán például egy ragyogó téesz működött. Egyike azon üzemeknek, amelyek sokat tettek azért, hogy akkoriban a mezőgazdaságunk a világ élvonalába kerüljön.Itt kell kalapot emelnünk és fejet hajtanunk kiváló elnöke, Huszka Imre előtt. Az igazi Nagy Generáció - mert nem a rockzenészek voltak azok, hanem ez az agrárértelmiség egyik igen szigorú, kemény, ám messzire látó tagjának számított. Őt állandóan le akarta váltani - sikertelenül - a járási pártbizottság, pusztán azért, mert amikor mindenkit elvtársnak hittek, ő eltűrte, hogy a tagság elnök úrnak szólítsa. Micsoda deviancia, micsoda bűn volt ez!) Az a prímán összerakott téesz megszűnt. Farkas Csabáné balsai polgármester szerint a földeket privatizálták. Decens minősítés. Egykor a hazai burgonyatermesztés fellegvára Szabolcs volt. Ma már ez sem áll. A megye részesedése az országos termelésből pár százalékra zsugorodott. Nem meglepetés: e tájon a krumplit szinte kizárólag az egyéni gazdaságok termelik. Többnyire nyolcvanéves módon. Ám nemcsak Szabolcsban csökken a termelése, hanem országosan is. Ráadásul évente kiszámíthatatlanul. Ha sok az eső, jobb a termés, ha nem, akkor törölgetjük a szemünket. Átlagos évjáratkor nálunk megszokott az import, olykor évi 60-80 ezer tonna. Tehetjük, van honnan. Belgiumban és Hollandiában nincs hozamlibikóka. Kárhoztathatjuk Esőistent, ám ha az idei égető napfényt és forró nyarat hozó év nem késztet bennünket a viszonyok átgondolására, akkor nincs remény. A rendelkezésünkre álló vizet se használjuk föl ésszerűen a céljainkra. De vajon lesz-e mindig vizünk? Vagy fölserdül majd egy okos nemzedék, amelynek a meglévő tartalékaink kevésnek bizonyulnak? A hatvanas években készült Szabolcsban egy doktori disszertáció (Szeifert Gyula műve), amely szerint a Nyírség 1646 négyzetkilométerén huszonegy víztározót lenne ésszerű létesíteni, megőrizve vele a tavaszi vízbőséget a nyárra. 1970-ig ebből hat el is készült: Vaja, Rohod, Laskod, Harangod (Nagykálló), Császárszállás és Oláhrét határában. Később még kettőről tudok: a székelyiről és a levelekbről. Ezekben az számított újdonságnak, hogy korábban - tartva az erőteljes elszivárgástól - homokvidékekre nem létesítettek hasonlókat. Vaja volt az első. A Nyírség Szabolcs megye egyik tájegysége az ötből. Vízügyesek szerint a megyében cirka hetven víztározó létesítése lenne célszerű. Az említett nyolcon kívül is létesült néhány, de a lehetségesnek a negyede sem. Hanem az a pár víztározó!... A gazdaság szolgálata - öntözés, halászat, víziszárnyasok tartása helyett mindenütt azonnal üdülési vagy rekreációs célok kerültek előtérbe. Nem csak Császárszálláson alakultak ki a szinte ingyért adott telkekből a káderdűlők, és sunnyogó gazdasági vezetők nem csak ott építettek „kedvezményesen” potentátoknak hétvégi palotákat. (Császárszállás néhány kilométerre található Nyíregyházától délre, Újfehértó felé.) Öntözni e tározókból akkor enged a vízkormányzó (van ilyen!), ha senki sem emel kifogást ellene. Csakhogy ez ritkaság. Kacsát, libát a tóra? Na ne! * A folyóink vize szinte hasznosítatlanul folyik át az országon. Szakértők immár húsz éve mondják, hogy a XXI. század háborúit nem az olajért vívják majd, hanem a vízért. Két nehéz ügy jut róla eszembe. Folyik a civakodás a Jordán vizének hasznosításáról. A másik: Kairó ivóvízellátására hamarosan kevés lesz a Nílus tekintélyes vízhozama. Hogy itt és ott mit tesznek a gondok felszámolásáért, az ma még rejtély. Az már világos, hogy mi mit nem teszünk az átfolyó hatalmas értékek megtartásáért. Egyszerűen negáljuk, hogy a víz pótolhatatlan érték. A természetvédelem nálunk kimerül abban, hogy a folyót csak fürdőzésre, csónakázásra meg horgászatra legyen szabad használni, hajózásra, energiatermelésre és hát - horribile dictu - öntözésre nem, mert az „elcsúfítja a tájat”. Igaz lehet. Talán egyeseknek így tetszik a Dunakanyar, ahogy van, de én hiszek benne, hogy a nagymarosi erőmű meg fog épülni, és megépül a fajszi és a Duna- Tisza-csatorna és a csongrádi duzzasztó is új Tisza-tóval. A legnagyobb víztározók! Ezekkel gazdálkodhatunk. És létesülnek országszerte tömegével kisebbek is, miként Szabolcsban alig létesültek. Nem kellenek ide új felfedezések. Akár a régiektől is tanulhatnánk. Győrffy István idéz a túrkevi (Túrkeve) tanács 1780-as protokollumából egy határozatot: „.. .A víz megtartásáért instálni kell, mivel a víz mindjárt elmégyen, sok helyen alig vagyon térdig való víz és ha ez a kevés árvíz sem lett volna, a militia számára szénát sem lehetett volna kaszálni és barmaink most is egyedül ott élhetnek, ahol a víz a földeket megfutotta.” (Nagykunsági krónika - megjelent hat kunsági város támogatásával 1984-ben Karcagon. Sajtó alá rendezte Bellon Tibor.) Győrffy hozzáteszi: „Nem sürgette a kun ember a belvizek lecsapolását soha.” Persze hogy nem, így öntözött. Az átfolyó vizeket mindenképpen meg kell tartanunk, hogy akadályozzuk az immár sokfelé fenyegető sivatagosodást, s hogy kiszolgálják a gazdálkodók öntözési igényeit. Mert azok újraélednek majd! Hiszek benne, hogy jön egy jobb kor, politikai indulatok nélküli, értelmes és gondolkodó, ezer meg ezer új Huszka Imrével. S megérti majd a közvélemény, hogy ha korszerű gazdaságunk nem lesz semmink se lesz Még környezetvédelmünk se. A krumpliról némelyek állítják, hogy a héjába csomagolják a vizet, így igaz. Vizet importálunk. Azt szállítani? Messziről? Nem garasos ügy. Tél végére mégis alig lesz hazai áru, hiszen a hazai politika kilúgozta a teljesítményt a burgonyatermesztésből. És korántsem csupán onnan. Törvényszerűnek tartom a további áremelkedést, és annak tartós voltát. Változást ez sem indukál majd, s a többi élelmiszeré sem. Meg lesz magyarázva mindegyiké, azonban e magyarázatokról sír, hogy a korparancsokat eztán sem értjük. Azok nem nekünk valók. Nekünk hangzatos szöveg kell, nem szorgos, kemény munka s nem észszerűség. A technológiák meg le vannak tojva. E népélelmezési cikk sorsa töményen jelzi a politikában és az agrárpolitikában elkövetett sorozatos vétkeink következményeit, amelyeknek borsos árát újfent a honpolgárok fizetik meg. Esőisten siratja Krumpliországot ! I Greco, Monet, Gauguin és a többiek! Legyen ön vagy cége is tagja a Szépművészeti Múzeum Baráti Körének! Ajándékozza meg családját, művészetszerető ismerőseit a Baráti Kör tagsága nyújtotta előnyökkel. Valamennyi tárlat ingyenes megtekinthetési lehetősége és számos további kedvezmény a Baráti Kör tagjai számára. www.szepmuveszeti.hu baratikorban szepmuveszeti.hu ÉLET ÉS ÍR IRODALOM