Élet és Irodalom, 2008. július-december (52. évfolyam, 27-52. szám)
2008-07-04 / 27. szám - Komoróczy Géza: Kié a Biblia? - Ismeret és ismeretterjesztés (3. oldal)
A 2008 januárjától folyó országos Biblia-év nyilvánvalóan és meghirdetetten keresztény rendezvény. Mint ilyent hirdették meg szervezői, a protestáns egyházakat összefogó Magyar Bibliatársulat és a Szent Jeromos Kát. Bibliatársulat, bár a programfüzetek a magyarországi történelmi egyházak ökumenikus vállalkozásáról beszélnek. Keresztény egyházi jellege azonban nyilvánvaló lesz, ha a világhálón e keresőszóval megnyitható honlapokat nézzük: római katholikus egyházmegyék, plébániák, evangélikus és református egyházközségek szerveznek különböző eseményeket, egyházi jelleggel akkor is, ha képzőművészeti kiállításról, hangversenyről, bibliai vetélkedőről van szó. A hivatkozások lépten-nyomon Jézus Krisztust említik. Az egyik rendezvényről azt olvashatjuk, hogy a rendező intézménybe - egyetemi (!) plébánia - e napon „beköltözött az áhítat”. Ez így nem Biblia-év, inkább keresztény lelkigyakorlatok sorozata. Mi keresnivalója van egy keresztény Biblia-promóción (sit venia verbo) annak, aki a Biblia, jelesül a héber Biblia, a Tanakh történeti hátterével foglalkozik, és az ókori Keleten belül judaisztikát tanít egy állami egyetemen? A Bibliatér rendezvényeiben nem vesznek részt a zsidó hitközségek, holott Magyarországon őket is a történelmi egyházak - egyébként kétes értékű - kategóriájában szokás említeni, de még a keresztény egyházak közül is hiányzik, hogy csak egy példát említsek, elismerőleg, de anélkül, hogy hozzá kapcsolnám magam, a Hit Gyülekezete, amely pedig hosszú évek óta Magyarországon a legaktívabb intézmény a bibliai (izraeli) régészet eredményeinek ismertetésében. Kívülről az a benyomásom támad, mintha ebben a Biblia-évben a római katholikus egyház - nem a biblikus tudósok, az egyház mint intézmény - magának akarná lefoglalni a Bibliát. Sem akadémikus-tudományos, sem zsidó szempontból nem lehet eltekinteni attól, hogy a par excellence könyvek, a Biblia első, régibb és terjedelmesebb fele, a Tanakh, amelyet a kereszténység, saját története szempontjából, Ószövetségnek nevez, nem eredendő része, nem első része az Újszövetségnek, történeti, vallástörténeti, irodalmi szempontból egyaránt önálló, külön gyűjtemény, amelyet a kereszténység, elszakadván a zsidóságtól, sőt, szembefordulván vele, továbbra is mint szent könyvet tartott meg, s amely eltörölhetetlenül árulkodik a kereszténység zsidó eredetéről. A tudományos kutatást és a bibliai ismeretterjesztést azonban ez az egyházi hagyomány nem kötelezi: éppen ellenkezőleg, el kell szakadnia tőle ahhoz, hogy a héber Bibliát - az ókori Izrael páratlan irodalmi hagyatékát és a zsidó nép szellemi, vallási örökségét - önnön értékeire nézve tanulmányozzuk és ismertessük. Nem lehet kétség az iránt, hogy a Tanakh ismeretéhez nem az Újszövetség, nem a keresztény tanítás felől vezet az út. Ha a Biblia-év mégis ezt az utat választja, nem tesz mást, mint mai eszközökkel feleleveníti a középkori zsidóellenes polémiákat, amely polémiákban az úgynevezett Ószövetség nem egyéb, mint az Isten és a zsidó nép - a megváltó eljövetelével érvénytelenné vált - szövetségének emléke, illetve a megváltóra vonatkozó jövendölések foglalata. A jelen „ökumenikus biblikus szimpózium” szervezői többször, jogosan hangoztatták, hogy Bibliaévet korábban Németországban és Ausztriában tartottak, 2003-ban, a Német Bibliatársulat és a Katholisches Bibelwerk kezdeményezésére. Az ötletet abban az évben megvalósították Franciaországban, és - hozzá kell tennem - részlegesen Romániában is, mégpedig ott az orthodox egyház. Nem akarok tudálékosnak látszani, de az előzmények sugarát ki kell terjesztenem messzebbre. 1963-ban az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága megtiltotta, hogy a Bibliát a nyilvános (public), azaz nem felekezeti iskolákban vallási alapon tanítsák. Ellenben kívánatosnak tartotta, hogy tanulmányozása az akadémiai (egyetemi) curriculum része legyen. 1973 óta az Egyesült Államok iskoláiban és egyetemein (college szinten) az angolórákon (English classes) tanítják vagy taníthatják a Bibliát. Ennek a kezdeményezésnek a talaján nőttek ki, sok más egyéb mellett, Northrop Frye Biblia-elemző könyvei, amelyeket a magyar olvasó is megismerhetett. Végül, a kongresszus 1982. október 4-i (no. 97-280) határozata alapján 1983. február 3-án Ronald Reagan elnök aláírta az 5018/1983. sz. Proclamation-t, amely azt az évet Tear of the Bible-nak nyilvánította, mindjárt legelső mondatában arra hivatkozva, hogy a sokféle befolyás között, amelyek az Amerikai Egyesült Államok önálló nemzetté és néppé válását elősegítették, egyiknek sem volt olyan alapvető és tartós hatása, mint a Bibliának. Valóban, a Max Weber által megkülönböztetőleg elemzett protestáns etnika, az alapító atyák klasszikus görög-római iskolázottsága és elmélyült bibliai ismeretei, az angolszász-amerikai jogrend, amely szoros kapcsolatot mutat a rabbinikus zsidó jogfelfogással és joggyakorlattal (és ezeken át is a római joggal), mindez filológiailag is alátámasztható módon igazolja a Reagan elnök által jegyzett nyilatkozat bevezető szavait. Nos, az Egyesült Államokban 1983-ban volt a Biblia éve, de annak a hagyománynak és jogi rendezésnek az alapján, amely 1963 óta - megismétlem - tiltotta a Biblia egyházi szellemű tanítását a nyilvános iskolákban, s amely bátorította a Biblia elfogulatlan, értsd: nem egyházi szellemű tanulmányozását és tanítását, többek között az anyanyelvi tárgy keretében. Nekem, akit a jelen szimpózium több előkészítő anyaga, teljes joggal, mint szekuláris korreferenset jelölt meg, s a felsőoktatás és a tudományos ismeretterjesztés kérdéseinek áttekintésére kért fel, itt és most a legfőbb mondanivalóm éppen abból az ellentétből fejthető ki, amelyet az Egyesült Államok Biblia éve és a nemcsak nem szekuláris, de minden ízében zsidótlanított magyar Biblia-év között látok. Élesen fogalmaztam. A már említett Northrop Frye, a magyarországi Hermeneutikai Füzetek, a Szent Jeromos Bibliatársulat kiváló Bibliafordításának tárgyi magyarázat (pesat) jellegű, a Vulgata kereteit egyébként is óvatosan a héber Biblia felé tágító kommentárjai vagy inkább jegyzetei. Alberto Soggin bibliai bevezetése, amely magyarul a református egyház égisze alatt jelent meg, a példákat szaporítani lehetne: e szerzők és könyvek hajszálerekkel kötődnek a kereszténység valamely irányzatához, mégis tükrözik a mai interkonfesszionális vagy egyszerűen a tárgyilagos-tudományos Biblia-ismeretet, beleértve a zsidó hagyomány és az Izraelben folyó kutatások ismeretét is, mint ahogyan hasonló megállapítást tehetünk a Macmillan Bible Atlas magyar kiadásáról is, amelyet a Szent Pál Akadémia gondozott, és amelynek eredeti izraeli szerzői hitelesen és szakszerűen beszélnek a kereszténység korai történetéről is. Egyetemi, szándékosan nem úgy mondom, hogy „a másik” oldalról, elfogultság nélkül állíthatom, hogy aki az ELTE - MTA Judaisztikai Kutatóközpont hebraisztika szakán héber nyelvet vagy bibliai szövegolvasást tanult, nem keresztényellenes szellemben ismerte meg a Bibliát: több diákunk párhuzamosan járt valamelyik keresztény felekezet egyetemére, lett belőle ferences vagy piarista szerzetes, református lelkész vagy theológiai akadémiai tanár. Nem az a probléma tehát, hogy a tudomány, a tanítás és az ismeretterjesztés terén - a személyes kapcsolatokon, a módszerek és ismeretek ozmotikus terjedésén túl is - ne volnának átjárhatók a határok. A probléma, véleményem szerint, abban áll, hogy az egyházi predominancia, a kizárólagos képviselet (Alleinvertretung) igénye és másfelől az oktatási rendszer, hogy így mondjam, Bibó István egy kifejezését variálva, szekuláris (világiasság) defint-je nem tette lehetővé társadalmi méretben a Biblia kiemelését a kizárólagosan vallási értelmezés közegéből, egyenrangúsítását a nagy irodalom alkotásaival. Igaz, az Európa Könyvkiadó 1986-ban kiadott Biblia címmel egy antológiát a Vizsolyi Bibliából, a Világirodalom klasszikusai sorozatban, Vas István válogatásában, különböző szöveggyűjteményekben, még középiskolai irodalmi antológiában is, szerepel egy-két bibliai történet vagy költői szöveg. Legújabban az ELTE Bölcsészettudományi Karának honlapjára, az úgynevezett Gépeskönyvbe, az I. évfolyam számára, felkerültek, az Ókor-Kelet fejezetben szöveggyűjtemények, a héber Biblia irodalmi, illetve külön vallástörténeti keresztmetszetei. Mégis, a középiskolából egyetemre kerülő diákokkal dolgozva többnyire csak azt tapasztaljuk, hogy nincs semmiféle készségük a bibliai szöveg értelmezésére, egyébként, sajnos, más szövegelemző megértésére sem, pusztán reprodukálni tudják, jól-rosszul, inkább rosszul, amit olvastak. Azért, hogy a Biblia ismerete megmaradt egyházi keretekben, nemcsak a keresztény egyházak felelősek: felelős a szocialista rendszer oktatáspolitikája, amely az egyházi befolyás tévedésétől félve nem engedte a Biblia ismertetését szélesebb körben, semmilyen módon. Az egyházak, persze, maguktól nem kezdeményezték az amerikai típusú Biblia-tanítást, a Bible as Literature tantárgy valamilyen változatának bevezetését, de hát ez, láttuk az Egyesült Államok példáján, nem is az ő feladatuk lett volna vagy volna, egyértelműen az állami oktatáspolitikáé. Tény, hogy nálunk nem alakult ki az a bibliai irodalomtudomány, amelyet egyéb irodalmi tárgyak mellé állíthatnánk, sem a középiskolákban, sem az egyetemi oktatás első (college/BA) lépcsőzetében. A Biblia mint szent könyv és a Biblia mint irodalom kezelése között az a talán leglényegesebb különbség, hogy az egyik a szöveget valóságnak veszi, a másik szándékosan választom a szóképet - teremtett világnak, öntörvényű fikciónak. Az egyik egyedül a végső soron önmagunkra vonatkoztatott kommentárt tartja a szöveg adekvát értelmezésének, a másik a struktúrára, az irodalmi eszközökre koncentrál. Ugyanezt a különbségtételt megtehetjük a Biblia történeti forrásértéke vonatkozásában is. Ebben a körben talán nem kell érvelnem amellett, hogy az európai-amerikai kultúra külön zsidó és antik-zsidó-keresztény örökségét, az irodalomkritikai és forráskritikai tradíciót a második elv és módszer legitim módon jeleníti meg. Látnunk kell, hogy a Biblia nem kizárólag a vallásos hagyományok része, még kevésbé kizárólag a keresztény egyházaké, az emberiség nagy kulturális örökségének fontos eleme. Azt gondolom, minden egyházi és felekezeti érdeknél magasabbrendű és produktívabb volna, ha a Biblia éve Magyarországon ebben az irányban próbálta volna/ próbálná elmozdítani a Biblia-ismeretet. Ha nem abból indulunk ki, hogy a Biblia egyetemes érték, és ezen belül a vallási érték másodlagos, akkor, egyfelől, kizárjuk annak a lehetőségét, hogy a zsidó és keresztény vallásokon kívül bárki is kezdeni tudjon vele bármit is, másfelől, megfosztjuk magunkat attól a lehetőségtől, hogy a Védákat, a homéroszi himnuszokat, Buddha beszédeit értelmezzük, hiszen ezek eredendően más vallási kultúrákban gyökereznek. Más szinten, mint a Biblia-fordítások, szűkebb körben, de minden ország igényes bibliai kultúrájában napjainkban elengedhetetlen a héber szöveg ismerete. Ami a héber Bibliát illeti, önmagában örvendetes, hogy a keresztény egyházak kisebb ívben viszszafordultak az Ószövetség felé, kibővítve az Újszövetség + Zsoltárok könyve évszázados szűkített kánonját; örvendetes a református internet- Biblia is, jó keresővel. Szorosabban a héber szövegre térve, a stuttgarti Bibelanstalt kiadásai, a mértékadó maszoréta kódexek (Leningrád/Szentpétervár, Aleppo) reprint kiadásai, a Holt-tengeri tekercsek Biblia-kéziratai facsimilében, fényképen, digitálisan is, a maszóra kritikai kutatásának előrehaladása (amely kutatáshoz Debrecenben, a Református Hittudományi Egyetemen az ismert külföldi előzmények után kiváló kézikönyv készült), a rabbinikus Biblia (Migraot Gedoot) kritikai kiadása Izraelben, a Bar-Ilan Egyetemen, egy archaikus héber (!) szöveg, a szamaritánus Tóra kritikai kiadásának előkészületei, nagyszerű kézikönyvek a Tanakh héber, a Septuaginta görög és a Pesitta szír szövegéhez stb., szinte már eszményi feltételek ahhoz, hogy Biblia-szövegeinket könyvtári körülmények között is gazdag apparátussal a héber eredetihez igazítsuk. Pákozdy László Márton, a debreceni, majd budapesti református theologia néhai professzora 1949-től kezdve heroikus erőfeszítéseket tett ennek érdekében az úgynevezett próbafordításokban. Szerencsés ötlet volt az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat több mint százéves fordításának korábban sosem volt bilingvis kiadása, az utánnyomása és jó terjesztési eredményei komoly érdeklődést jeleznek. Kevésbé szerencsés, hogy a R. Joseph H. Hertz-féle, II. világháború előtti, angolból adaptált Tóra-kiadást a haszid hitközség legutóbb a félrevezető Zsidó Biblia címmel jelentette meg, igaz, hogy a zsidó hagyományban a szentírás magja a Tóra, de indokolatlanul leszűkítő értelmezés a Tórát azonosítani a teljes Tamkhkal. A Biblia-kommentárokkal roszszabb a helyzet. A nagy külföldi kommentár-sorozatokban (Anchor Bible, Hermeneia stb.) ma már elengedhetetlen a régi magyarázatok sorában a zsidó kommentárok figyelembe vétele, egyenrangúan a régi keresztény magyarázatokkal. A történeti-tudományos érték felismerésén túl ebben gesztus is van, s a köztudat szempontjából fontos maga a gesztus is: a meghaladása annak a kétezer éves keresztény hagyománynak, amely a bibliai Izraelben csak a kereszténység előzményét, az eleven zsidókban csak a Krisztus-hit konok elutasítását látta. A római katholikus egyház II. vatikáni zsinata (1962-1965) óta külföldön mindenki, aki a Bibliával foglalkozik, de már azelőtt is Bea (bíboros), Alonso Schökel és más római katholikus tudósok nyomán, tüntetően kerülte, hogy művei ehhez a hagyományhoz tartozni látsszanak. A Biblia kiemelése eredeti zsidó közegéből, a Tanakh alárendelése az Újszövetségnek, a zsidó hagyomány mellőzése a Biblia értelmezésében, a héber Biblia újszövetségi-keresztény szempontú értékelése ismét, akarva-akaratlanul, hallgatólagos „fentről lefelé” (down-the-hill) harc a zsidók ellen; végső soron lehetetlenné teszi a zsidóüldözés kétezer évének kritikai feldolgozását legalább e fontos szellemi területen. A keresztény, s különösen a római katholikus dominanciájú és a római egyház valláspolitikai szándékaihoz igazodó Biblia-év, erős szavakat kell használnom, veszélyesen zsidóellenes. Annak, hogy a szélesebb köröknek szóló Biblia-értelmezés integrálni próbálná a zsidó hagyományt, nálunk udvariasságból mondom így - alig van nyoma. Kommentárok egyébként szép számban jelennek meg különböző felekezeti közegekben, az épületes exegézist gyakorolva, történeti és főként zsidó anyag nélkül. Mi az egyetemen a berlini (NDK) Humboldt Egyetem evangélikus theológus tanára, ma Tübingenben az egyetem judaisztikai intézetének professzora, Stefan Schreiner egykori tanácsa nyomán kezdettől fogva a Hebraicum magnum követelményéhez tartottuk magunkat, vizsgán követeljük, blattolva, a teljes Tanakh-oz, és tanítjuk - amenynyire a lehetőségeink és az órakeret engedi a rabbinikus Biblia-magyarázatot is, héber, illetve arámi szövegekben. De nem mulasztjuk el azt sem, hogy hebraisztika-judaisztika szakos diákjaink figyelmét felhívjuk az Újszövetség fontosságára a zsidó vallás történetében, például, arra, hogy az imaszíj (phylaktérion, Mt. 23,5- tefillin) vagy a héber betű hangértéket módosító jel (kerain, Mt. 5,18 - tag / ráfe) legkorábbi említése ott található stb. Alapelvünk volt és marad, hogy az egyetemen nem a zsidó vallást tanítjuk: a héber Bibliát, a Bibliából kisarjadt zsidó kultúrát, a zsidó hagyományt, egyszóval, hebraisztikát és judaisztikát, zsidó módon (amely tradíció része), de/és a szekuláris tudomány általunk elérhető módszereivel és szemléletével. Meggyőződésem, hogy ma ez a Biblia recepciójának alfája, e nélkül nincs sem vallásos vagy szekuláris, sem népszerű vagy tudományos Biblia-ismeret, a keresztény Biblia-értelmezés is csak ehhez csatlakozhat, esetleg ezt gazdagíthatja. Ennek a meggyőződésnek a jegyében fogalmaztam meg fenntartásaimat a most folyó magyarországi Biblia-évvel szemben. KOMORÓCZY GÉZA: Kié a Biblia? Ismeret és ismeretterjesztés Június 23-25-én zajlott le a magyarországi Biblia-év tervezett három nagy, országos rendezvénye közül az első: Ökumenikus Nemzetközi Bibliai Szimpózium az esztergomi Szent Adalbert Központban. Ezen tartottam, felkért előadóként, az alábbi előadást. Végh András munkája 2008. JÚLIUS 4. ÉLET ÉS ÍR IRODALOM