Élet és Irodalom, 2010. január-június (54. évfolyam, 1-25. szám)

2010-02-12 / 6. szám - Lázár György: Arisztokraták és Gripenek • Egy korrupció anatómiája (9. oldal) - Konrád György: Baráti integetés a nyolcvanéves Csoóri Sándornak (9. oldal)

LÁZÁR GYÖRGY: Arisztokraták és Gripenek Egy korrupció anatómiája Vádat emeltek Alfons Mensdorff- Pouilly fegyverügynök ellen Angliá­ban. Az osztrák grófot, akit csak Ali grófként ismernek Európa-szerte, im­már másodszor tartóztatták le. A vád­irat szerint kenőpénzek kifizetésére konspirált több országban, köztük ha­zánkban is. Ali gróf letartóztatása meg­döbbentette az európai arisztokráciát, a szokatlanul magas óvadék pedig azt jelezte, hogy az angol ügyészek most biztosra akarnak menni. Még az angol királynő is ideges volt, sajtóhírek sze­rint a Buckingham-palota izgatottan figyelte az eseményeket. Elvégre a gróf a királynő távoli rokona, az ügy kényel­metlen a monarchiának. Február 5-én az angol hatóságok vá­ratlanul bejelentették, hogy évek óta tartó angol, svéd és osztrák rendőrségi vizsgálatok, ügyészi eljárások, házkuta­tások és letartóztatások után megszün­tetik az eljárást Ali gróf ellen. Nem lesz bírósági tárgyalás. Mi történt? Késhegyre menő küzdelem dúl a vi­lág fegyvergyártói között a sokmilliár­dos megrendelésekért, amelyekről azok a politikusok döntenek, akiket hosszú évtizedekig kenőpénzekkel olajoztak a gyártók. Nem titok, az amerikaiak élenjártak ebben, legalábbis amíg Carter elnök a hírhedt Lockheed fegy­vergyári vesztegetési botrány után 1977-ben alá nem írta a drákói Foreign Corrupt Practices Act (FCPA) tör­vényt. Ezután az amerikaiak már nem folytathatták a megvesztegetéseket. Az angolok, a franciák és az oroszok viszont igen, fegyvereladásaik megug­rottak, betörtek az amerikaiak hagymányos piacaira. Az angol British Aerospace (BAe Systems) hadicég gyakran már fegyvereket sem gyártott, csak a „marketinget” (a kenőpénzek szétosztását) intézte. A Gripen harci repülőgépek esetében is hasonló volt a munkamegosztás, a svédek gyártot­ták a repülőket, az angolok meg ken­ték a politikusokat. A probléma akkor jelentkezett, amikor az angol cég ter­jeszkedni kezdett, és az Egyesült Álla­mokban is leányvállalatokat vásárolt, ekkor már rájuk is vonatkozott az FCPA-törvény. Az amerikai hatóságok hosszú évekig vizsgálták a BAe ügyle­teit, és arra a következtetésre jutottak, hogy a cég ügynökei segítségével szisz­tematikusan megvesztegeti a felelős döntéshozókat szerte a világon. Az amerikaiak felháborodtak, nem igaz­ságos így a verseny. Az 56 éves Ali gróf 1994-ben vette feleségül a nála négy évvel idősebb, kétgyermekes Maria Rauch-Kallatot, az osztrák Néppárt üdvöskéjét. Az egykori orosztanárnő a miniszterségig vitte a Schüssel-kormányban, és új fér­jét is bevezette az osztrák nagypoliti­ka felső köreibe. A gróf politikusok­kal ismerkedett meg, gyakran baráti kapcsolatba került velük, és egy vadá­szat, egy kellemes vacsora vagy néhány korty bor után üzletről beszélgetett velük, majd gyakran megvesztegette őket. Ali gróf ugyanis a BAe megbíz­ható fegyverügynöke volt. Magyarországon az Orbán-kormány döntött a Gripenek vásárlásról, 160 milliárd forintot költöttek, majd a szer­ződést a Medgyessy-kormány kibőví­tette, az összköltség 240 milliárdra emelkedett. Ali gróf közel 1,6 milliárd forint közvetítői jutalékot zsebelt be mindezért, ezt legálisan tehette, de a BAe még egy „kenőpénzalapot” is lét­rehozott a magyar döntéshozók olajo­zására. Az angol korrupciós hatóság, az SFO (Serious Fraud Office) a har­mincoldalas vizsgálati anyagában az olvasható, hogy Ali gróf öt magyar sze­mélynek javasolt összesen hárommil­­liárd forint kenőpénz kifizetni. A ma­gyarokat olcsón meg lehetett venni, a cseh Gripen-ügyletben húsz személy­nek tizennyolcmilliárd forint kenő­pénzt kérvényezett a gróf. Mindezt pe­dánsan dokumentálta, a BAe pedig a pénzt offshore vállalatok közbeiktatá­sával folyósította a szerencsés kiválasz­tottaknak. Ali gróf nem kezelt pénz, őt nem is a kenőpénzek kifizetésével, hanem a megvesztegetésre való felbuj­­tással vádolták meg. Svéd források szerint Mensdorff- Pouilly magyar állampolgár, a bécsi szü­letésű grófnak van magyar útlevele. Kas­­télya a burgerlandi Luisingben (Lovászad) található, ahonnan akár át is gyalogolhat a Vas megyei Kemesta­­ródfára, ahol birtokai és vadászlakja ta­lálható. Édesanyja, gróf Erdődy Ilona is magyar állampolgár. A nemesi család szereti a társaságot, 2004-ben a szom­bathelyi Savaria fesztiválon Bárándy Péter és Hankó Faragó Miklós társasá­gában tűnt fel a gróf, tógába öltözve. Az egykori bécsi nagykövet, Barsiné Pataky Etelka által alapított Osztrák- Magyar Társaságnak is a gróf neje az elnöke. A befolyásos bécsi társaságot még miniszterként maga Bajnai Gor­don tájékoztatta. Torgyán József va­dászdiplomáciai feladatok ellátásával bízta meg a grófot, ő képviselte az Or­­bán-kormányt a nemzetközi vadászszer­vezetben. Közeli volt a kapcsolat Habs­burg Ottóval és annak gyerekeivel is, a gróf neje vezette az osztrák delegációt IV Károly, az utolsó magyar király bol­doggá avatásakor is. Habsburg Károly­­lyal, egykori ÖVP-s párttársával is ba­ráti a viszony. A svéd televíziósok sze­rint Habsburg Walburga svéd képvise­lőjól ismeri Timothy Landont és nejét, gróf Esterházy Katalint. Landon már elhunyt, ő volt az a rokon, akivel Ali gróf a fegyverüzletet elindította még az ománi szultánságban, ahol Walburga nyolc évig élt. A budapesti Habsburg György még nem szólalt meg Gripen­­ügyben, pedig egykoron ő is Ománban élt. Ebben a nemzetközi arisztokrata­körben mindenki ismert mindenkit, Ali gróf könnyedén teremthetett magas szintű kapcsolatokat. Persze voltak problémák is. Gróf Michael Piatti-Fünfkirchen beperelte arisztokrata kuzinját, csalással vádol­ta őt, mert nem kapta meg a beígért kétszázmillió forintot, amelyet a cseh Gripen-lízingelés során kifejtett „köz­vetítői” tevékenységéért ígértek neki. Ő anyai ágon Habsburg, Ali gróf ügy­védje felháborodottan utasította visz­­sza a követelést. A koncon acsarkodó arisztokraták vádaskodásain remekül mulattak a német bulvárlapok olvasói. Ali gróf 2007-ben, egy osztrák parla­menti bizottság előtt nem mindenna­pi színészi képességeiről is tanúbizony­ságot tett. A honatyák szemébe nézve lassan, tagolva jelentette ki, „egy dol­got mindjárt az elején szeretnék tisz­tázni, soha életemben nem voltam fegy­­verlobbista, én senkinek nem adtam el fegyvereket.” Ali gróf akkor már tizenöt éve a BAe fegyverügynöke volt. A gróf Eurocopter-helikopterekkel is házalt Ausztriában, azok miatt már 1995-ben vesztegetési botrányba ke­veredett. 2006-ban a magyar légimentés modernizálására kiírt nemzetközi pá­lyázatot egy osztrák cég (Helibir Gmbh) nyerte meg, és Ali gróf neje, az akkori osztrák egészségügyi minisz­ter személyesen hozta össze a magyar­osztrák légimentési együttműködést. Kóka János vehette át az első, osztrá­kok által szervizelt és a magyar adófi­zetők által tíz évre lízingelt Eurocop­­ter EC 135 mentőhelikoptert. Azóta egy már le is zuhant Kiskunlacházán, két ember halálát okozva. Műszerhi­ba okozta a szerencsétlenséget, sajtó­hírek szerint a műszerek gyártója tu­dott a problémáról, csak a magyaro­kat nem értesítette senki. A gróf neve felmerült akkor is, ami­kor 2003-ban a norvég Kongsberg cég tízezer URH-rádiót adott el a Magyar Honvédségnek. Sokan meglepődtek a megrendelt típuson, mert azt akko­riban csak Norvégiában és Kuvaitban használták. Az ellentételezési struktú­ra kísértetiesen hasonlított a Gripenéhez, és egy év késéssel ugyan, de megkötöt­ték a szerződést. Nemcsak Ali gróf lobbizott Gripen­­ügyben, de az akkori budapesti brit nagykövet, Nigel Thorpe is. Greg Dorey, a jelenlegi nagykövet gyakran és jogo­san ostorozza a magyarországi kor­rupciót, de soha nem kritizálta a BAe kenőpénzes manővereit, pedig azokat még az angol parlamentben is kemény szavakkal illették. Kevesen ismerik job­ban az angol fegyverlobbizás titkait Coreynál, hiszen ő egykoron az angol hadügyminisztériumban dolgozott mint fegyverbeszerzési szakértő. De a vádakat a brit hatóság most ej­tette. Ali gróf visszatérhet Vas megyei birtokaira. Az angolok ugyanis meg­egyeztek a British Aerospace-szel, a fegy­vercég nagy összegű büntetést utal majd át az angol kincstárba, és kifizeti a fel­háborodott amerikaiakat is. Nem lesz további kutakodás, a pert is felfüggesztik. A BAe jól jár, nem kell kiteregetniük a vesztegetési ügyek részleteit; az angol kormány is megértő, jól tudják, hogy számos kényelmetlen dologra derülhe­tett volna fény az eljárás során. Az ame­rikaiak nyolcvanmilliárd forintot zse­belhetnek be, ők sem panaszkodnak. Az európai arisztokrácia is fellélegezhe­tett, még őfelsége az angol királynő is megkönnyebbült. Nem kell már izgul­nia annak az öt magyarnak sem, akiket Ali gróf hárommilliárd forinttal kent meg, soha nem fogjuk megtudni a ne­vüket. Természetesen a gróf is megtart­hatta vagyonát. Heppiend ez a javából, csupán egyetlen vesztese van az egyez­ségnek: a magyar adófizető. A jutalé­kok és kenőpénzek majd’ ötmilliárd fo­rinttal növelték meg a magyar Gripen­­program költségeit. A magyar ügyészség szerint nincs szükség vizsgálatra, ők már korábban is megmondták, Magyarországon nincs és soha nem is volt Gripen-ügy. (A szerző felhasználta a svéd SVT televí­ziós csatorna díjnyertes Uppdrag Granskning programjában sugárzott filmriportok háttér­anyagait.) Swierkiewicz Róbert: Szemben Toti & Gulács Az Élet és Irodalom a Klubrádióban Február 14-én, vasárnap, este 8 órakor A Szabad a pálya című sorozat­ban hallható ÉS-beszélgetés témája: Közép- és kelet-európai irodalmak a rendszerváltás után - magyar szemmel Vendégek: Goretity József és Körner Gábor irodalmárok, műfordítók Szerkesztő-műsorvezető: Károlyi Csaba 2010. FEBRUÁR 12. Baráti integetés a nyolcvanéves Csoóri Sándornak Jó kép volt a múlt pénteken a Petőfi Irodalmi Múzeumban az előadói asz­talra könyökölve látni Csoóri Sán­dort, a mikrofon és a köszöntő sze­mély odább állt, Sándor mellett azon­ban a széken a legkisebb fiúunoka üldögélt elégedetten, már befutká­­rozta a termeket, ősz fejek követték váratlan iramodásait, a gyerek termé­szetesnek tartotta, hogy a nagyapját ünnepelik, és hogy ebből a jóból, amely már kezd egy kicsit unalmas lenni, ő is kiveheti a részét. Az is természetes volt, hogy hat­vanegy évvel ezelőtt Sándor, az Új Hang egyik szerkesztője az írószövet­ség házában az ételszagú forgatag­ban is benne volt, némelyik örvény­lés közepén állva, és hogy amikor szinte megörököltem a harminc-egy­­néhány évesektől a húsz-egynéhány évesek javára az Életképek című irodal­mi és politikai folyóiratot, mert ők forradalmi lendülettel mind maga­sabb polcokra hágtak, s a miénknek Ács elvtárs (sajnos a keresztnevére nem emlékszem), a Lapkiadó Válla­lat jóindulatú igazgatója ötvenezer példányos, ofszetnyomású megjele­nést ígért, férfias megfontolásból, és nem azért, mert a géppisztolyomat az esernyők mellé akasztottam a fo­gasra, s hogy amikor az a kérdés is szóba került, hogy ki szerkessze a la­pot, automatikusan helyet foglalt az imaginárius szerkesztőségben Csoóri Sándor, Eörsi István, Kamondi Tóth László, és én is, és az is szóba jött, hogy főszerkesztőül Örkény Istvánt képük föl. De hogy Sándornak mint oszlopos tagnak benne kell lennie, ez szinte axióma volt. Magától értetődő volt, hogy a dol­gokat Csoórival is megbeszéltük, hogy mást ne említsek, mint az én lá­tóköröm kisebb-nagyobb eseménye­it, hogy ő is megjelent a jelképesen fontos eseményeken, hogy az ellen­zék monori találkozója vagy az író­szövetségi zajlások nem történhettek az ő közreműködése nélkül, hogy a tiltakozó nyilatkozatok aláíróinak a névsorában az övé is szerepelt, hogy nemzet, politika és irodalom három­ságából a harmadikban az ő arcéle kiemelkedő volt. Ha meghirdették, hogy ő fog szólni a diákokhoz, a te­rem biztosan megtelt. De menjünk hátrébb a szerényebb kezdetekhez: a Belvárosi kávéház­ban, majd a Metropolban, ha Csoóri Sándor és Hernádi Gyula is megpil­lantható volt az írók asztaltársaságá­ban, akkor a kör majdnem kerek volt, de persze még egy tucat név díszítet­te a tortát, amelyek közül az ifjú Or­bán Ottóé mind láthatóbban fényes­­kedett. De ha a két Miklós, Mészöly és Jancsó is megjelent, akkor az ép­pen csak gimnazista Levendel Juli­­ka is önérzetes tagja volt az igaziak klubjának, jó társaságban voltunk. Sándort akkoriban, ha jól emlék­szem, megérintette a modern francia és angol költészet, ki mit olvasott, szó­ba hozta, lábhoz tett táskákból gépelt kéziratok bújtak ki, a válasz gyakran elismerő biccentés volt, se hódolat, se ledorongolás, de annál bővebben jött a csipkelődés meg az ugratás. Akkor ez még helyénvaló volt. A nagy öregek csak elvétve bocsát­koztak közénk, bájos ügyetlenségek­kel okoztak pillanatnyi csendszüne­teket. Weöres nyájasan szemlélte Her­nádi barátnőjét:, A lányod?” „Nem.” „Pedig lehetne.” Gyula vörösödött, Sándor indult. Csoóri életének én csak egy kis szel­vényére láttam rá, homályban ma­radt a fegyelmezett és eredményes se­gítő. Mert miután Kósa Ferenccel fil­mes munkálatok kapcsán mind gyak­rabban megfordult Erdélyben, egy­re behatóbban kötelezte el magát a kisebbségi magyarok ügyeiben, dur­vábbnak látta az ő sérelmeiket, mint a honi magyarokét, és támogatásuk­ra igénybe vette a magyar kormány­zat őt meghallgató tisztségviselőit, ezen kívül pedig tette, amit baráti kö­rében megtehetett. Asszonyok jöttek Székelyföldről, és cserge takarókat szerettek volna Budapesten eladni, hogy az árán vásárolhassanak ezt-azt, ami kell. Sándor telefonált ennek-an­­nak, és bár a fölhívottak reggel még nem is sejtették, hogy nekik egy cser­­gére lenne szükségük, estére elége­dett tulajdonosai lettek egy súlyos­bolyhos gyapjú-költeménynek. És ezek a tranzakciók mondhatni min­dennaposak voltak. Ültem nála, de a hullámos faragott széket nem éreztem elég kényelmes­nek, átültem a heverőre, ő pedig ál­dozatosan és példamutatóan folytat­ta a népművészeti alkotás élvezetét, ennyiben fölémagasodva a fejedelem­nek, Illyés Gyulának, aki látván, hogy a hasonlóképp dimbes-dombos fara­gott széktől megválni igyekszem, meg­ajándékozta magát a városi kényeske­­dő csúfolásának mulatságával, de arra a szóban forgó székre nem ült át. Gyors és szeszélyesen felbukkanó margináliáimat tekintse az olvasó amo­lyan születésnapi üdvözlőkártyának, örülök, hogy valamicskével fiatalabb kortársaként egy városben és egy iro­dalomban éltünk, és mindig felderült a képünk, ha megláttuk egymást. Konrád György N­­ÉLET ÉS ÍRÓ IRODALOM­ I­I

Next