Élet és Irodalom, 2011. január-június (55. évfolyam, 1-25. szám)
2011-04-08 / 14. szám - Megyesi Gusztáv: Jekyll és Hyde (1. oldal) - Király Gábor: Rajz (1. oldal)
I Kis János: Alkotmányozás - mi végre? Ill. * Báron György, Heiler Ágnes, Radnóti Sándor és Rényi András Tarr Béla filmjéről * Bauer Tamás: Magyarország elfoglalása * Koltai Tamás a Vígszínház Rómeó és Júlia-előadásáról * ÉS Irodalom: Benedek Szabolcs, Csaplár Vilmos, Gergely Ágnes, Kukorelly Endre, Marno János, Szvoren Edina, Villányi László IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP MEGYESI GUSZTÁV: Jekyll és Hyde Kongott az ürességtől a hejőszalontai óvoda - jelentette Doros Judit, a Népszabadság hozspái tudósítója, s gyakorló országlakóként akaratlanul is arra gondol az ember, hogy százötven kilós újnáci polgárőrök álltak be óvónőnek, ezért ez az intenzív távolmaradás. S volna is ennek realitása: előző szombat este fáklyás felvonulást tartott a községben a Jobbik, ennek keretében száz ember vonult végig a falun abból az alkalomból, hogy előtte pár nappal meggyilkolták Hornyák Terézia helybéli asszonyt. Az emlékezés központi eleme immáron tradicionálisan a helyi cigányok riogatása volt, annak ellenére, hogy a rendőrség által elfogott gyanúsítottak nem is itt, hanem másik faluban élnek; mindegy is, logikát nem szabad keresni fáklyás cigányozásban. Hanem azon a figyelemre méltó fejleményen túl, hogy a pesti jogvédőkön kívül végre a helyi lakosság is szolidáris volt önmagával, az óvoda kiürülése eleddig ismeretlen helyzetet tárt fel: negyven asszony, köztük nem cigányok is, azért nem vitte be gyermekét az óvodába hétfő reggel, mert az egyik óvónő, L.-né K. Bernadett, akiért különben rajonganak a gyerekek, szombaton este a fekete ruhás gárdisták között masírozott, a „Vesszenek a cigányok!” rigmusra együtt lépve velük. Ha azt veszem, hogy a vidéki Magyarország kétezres éveiről szóló tudósítások gabonatermesztési rekordok meg fényes nemzetközi mangalicatenyésztési díjak elnyerése helyett eleddig nagyrészt militáns csoportok folyamatos masírozásáról, majd az ezek ellen tiltakozó tüntetésekről szóltak, akkor ez tényleg merőben új helyzet. Olyan már volt, hogy rendőr ideológiai megfontolásokból a lopáson kapott cigány embernek a hátára ült, s úgy vitette be magát az őrszobára, miként 2006-ban az is előfordult, hogy az ügyeletes orvos azért nem látta el a lábán megsérült rendőrt, mert az „biztos, ártatlan tüntetőket rugdosott”, ám a hejőszalontai eset új minőséget jelez az alkotmányozásban megtisztult Magyarország önmagára találásában. Abban még semmi meglepő nem volna, ha egész óvodák rukkolnának be militáns szervezetekbe igazgatóstul, óvónőstül, s részmunkaidős dadusok tartanák rettegésben a falvak alvégeit; a magyar történelemben ennél sokkal nagyobb átváltozások is előfordultak már, mindannyiunkban ott lappang az igazságtevő egyenruhás, s az már csak az Úr akaratán múlik, hogy mikor küldi a behívót. Csakhogy Hejőszalontán Bernadett óvónő imádja a gyerekeket, s értetlenül áll a szülők fölháborodása előtt. „Én ma is ugyanaz az óvónő vagyok, aki a múlt héten megcirógatta a cigány gyerekek fejét elalvás előtt, s aki remekül kijött roma származású kollegáival”, nyilatkozta az újságírónak, hozzátéve, hogy kizárólag azért állt be a menetbe, mert nagyon szerette a meggyilkolt asszonyt, s így akart adózni az emlékének, ami pedig a fáklyásmenetet illeti, ő nem skandálta velük a cigányellenes jelszavakat, sőt nem ért egyet a Pusztuljatok! meg a Gyilkosok! rigmusokkal sem, ő csak békésen ment közöttük. A baj csak az, hogy mindezt nem lehet elintézni azzal, hogy drága Bernadett óvónő, ha önként beáll egy ilyen csapatba, nem mondhatja utána, hogy de én, kérem, nem skandáltam semmit, mert Bereményi Géza szavaival szólva, aki „tucatkodik”, „bármit is csinálnak, ott van a többi közt”. Mondom, ezt nem mondhatjuk, mert mi nem Hejőszalontán élünk, mi Hejőszalontát meg a többi hasonló falut a masírozással meg az azt kísérő többértelmű csönddel csak a tévéből meg a sajtóból ismerjük, kiszolgáltatva a tudósító tisztességének, tehetségének meg a bennünk szunnyadó, de ügyesen leplezett előítéleteinknek. Másrészt a hejőszalontai önkormányzat vizsgálata majd nyilván elmarasztalja Bernadett óvónőt, ám ettől függetlenül, túl tucatnyi tragédián, ma éppen úgy nem tudni, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt, hogy mit kell tenni konfliktusos helyzetekben: példának okáért, ha az embert tizenkét éves gyerekek kirabolják, ha a hozzátartozóját háromszáz forintért megölik, ha uborkaföldjét, veteményesét hetente megdézsmálják; elvárható-e tőlük, hogy naponta szaladjanak a rendőrségre följelenteni? Plusz Szögi Lajos esete, mert a tanárember szabályos meglincselése óta se biztos, hogy nem következik be hasonló eset, miképpen nagy baj van akkor is, ha Hejőszalontán senki semmilyen formában nem adózik a pár napja meggyilkolt Hornyák Terézia emlékének; mindez együtt meg külön-külön is a lehető legkitűnőbb terep a masírozáshoz. Viszont azt látjuk, hogy ez az ország, ha két részre szakadt is, nem valami merev, otromba tömbökre, melyek között nincsen átjárás; ennél az élet sokkal nagyobb tréfákat űz. Már a kétezres évek elején milyen jó érzés volt hallani, hogy a mai masírozók elődjének, a MIÉP- nek az elnöke megengedte egy szózatában, hogy vannak azért rendes zsidók is, példának okáért az ő zöldségese ilyen, aki mindig szép karfiolt ad neki, és nem nyerészkedni akar a vevőn; ez azért kapaszkodót adott, hogy tessék rendesen viselkedni, és akkor nem lesz baj. Azóta csak finomodik, árnyalódik minden, lám, Bernadett óvónő a hét öt munkanapján szereti a cigány gyerekeket, külön-külön ráadásul, mert elalvás előtt megsimogatni a fejüket csak külön-külön lehet, s gyorsan hozzátesszük, különbségtétel nélkül mindannyiukét, ha nem ismerné a szokásaikat, nem figyelne minden rezdülésükre, a gyerekek nyomban észrevennék, s nem rajonganának többé Bernadett óvónőért. Hála az égnek, az elmúlt húsz év az élet minden területén bebizonyította, hogy a magyar lakosság igen rugalmas, és nemtől, kortól, foglalkozástól, iskolai végzettségtől, lakóhelytől függetlenül képes átváltozni, bármilyen elvet, eszmét felcserélni, kommunistából fülkeforradalmárrá vagy éppen munkásőrből fekete egyenruhás polgárőrré válni, most meg már azt látjuk, hogy ez akár napszakonként is lehetséges: délelőtt emígy, este aztán az ellenkezőjét, csoda, hogy ennyi Jekyll és Hyde elfér egy országban. Ámbár ez sem egészen így van: amíg Bernadett óvónőt nagyon is el tudjuk képzelni reggel héttől délután fél hatig purdék fejét simogatni, majd fél hat után egyenruhába bújni, addig fordítva, már hogy Bernadett hazafi az egyenruháját levetve cigány gyerekeket cirógasson, sehogyan sem, ám ennek feltehetően a roppant szegényes képzelőerőnk az oka. Király Gábor munkája Lapunk megjelentetéséhez különösen értékes támogatást kaptunk azoktól, akik tavalyi jövedelemadójuk egy százalékával segítették az Élet és Irodalmat. Kérésünk idén is ugyanaz: rendelkezzenek a mi javunkra! Élet és Irodalom Alapítvány Adószám: 18001776-142 110 14 770424 884005 141