Élet és Irodalom, 2011. január-június (55. évfolyam, 1-25. szám)

2011-04-08 / 14. szám - Megyesi Gusztáv: Jekyll és Hyde (1. oldal) - Király Gábor: Rajz (1. oldal)

I Kis János: Alkotmányozás - mi végre? Ill. * Báron György, Heiler Ágnes, Radnóti Sándor és Rényi András Tarr Béla filmjéről * Bauer Tamás: Magyarország elfoglalása * Koltai Tamás a Vígszínház Rómeó és Júlia-előadásáról * ÉS Irodalom: Benedek Szabolcs, Csaplár Vilmos, Gergely Ágnes, Kukorelly Endre, Marno János, Szvoren Edina, Villányi László IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP­­ MEGYESI GUSZTÁV: Jekyll és Hyde Kongott az ürességtől a hejőszalontai óvoda - jelentette Doros Ju­dit, a Népszabadság hozspái tudósítója, s gyakorló országlakóként aka­ratlanul is arra gondol az ember, hogy százötven kilós újnáci polgár­őrök álltak be óvónőnek, ezért ez az intenzív távolmaradás. S volna is ennek realitása: előző szombat este fáklyás felvonulást tartott a községben a Jobbik, ennek keretében száz ember vonult végig a fa­lun abból az alkalomból, hogy előtte pár nappal meggyilkolták Hor­­nyák Terézia helybéli asszonyt. Az emlékezés központi eleme immá­ron tradicionálisan a helyi cigányok riogatása volt, annak ellenére, hogy a rendőrség által elfogott gyanúsítottak nem is itt, hanem má­sik faluban élnek; mindegy is, logikát nem szabad keresni fáklyás ci­gányozásban. Hanem azon a figyelemre méltó fejleményen túl, hogy a pesti jog­védőkön kívül végre a helyi lakosság is szolidáris volt önmagával, az óvoda kiürülése eleddig ismeretlen helyzetet tárt fel: negyven asszony, köztük nem cigányok is, azért nem vitte be gyermekét az óvodába hét­fő reggel, mert az egyik óvónő, L.-né K. Bernadett, akiért különben rajonganak a gyerekek, szombaton este a fekete ruhás gárdisták között masírozott, a „Vesszenek a cigányok!” rigmusra együtt lépve velük. Ha azt veszem, hogy a vidéki Magyarország kétezres éveiről szóló tudó­sítások gabonatermesztési rekordok meg fényes nemzetközi mangali­catenyésztési díjak elnyerése helyett eleddig nagyrészt militáns cso­portok folyamatos masírozásáról, majd az ezek ellen tiltakozó tünte­tésekről szóltak, akkor ez tényleg merőben új helyzet. Olyan már volt, hogy rendőr ideológiai megfontolásokból a lopá­son kapott cigány embernek a hátára ült, s úgy vitette be magát az őrszobára, miként 2006-ban az is előfordult, hogy az ügyeletes or­vos azért nem látta el a lábán megsérült rendőrt, mert az „biztos, ár­tatlan tüntetőket rugdosott”, ám a hejőszalontai eset új minőséget jelez az alkotmányozásban megtisztult Magyarország önmagára ta­lálásában. Abban még semmi meglepő nem volna, ha egész óvodák rukkolnának be militáns szervezetekbe igazgatóstul, óvónőstül, s részmunkaidős dadusok tartanák rettegésben a falvak alvégeit; a ma­gyar történelemben ennél sokkal nagyobb átváltozások is előfordul­tak már, mindannyiunkban ott lappang az igazságtevő egyenruhás, s az már csak az Úr akaratán múlik, hogy mikor küldi a behívót. Csakhogy Hejőszalontán Bernadett óvónő imádja a gyerekeket, s értetlenül áll a szülők fölháborodása előtt. „Én ma is ugyanaz az óvó­nő vagyok, aki a múlt héten megcirógatta a cigány gyerekek fejét el­­alvás előtt, s aki remekül kijött roma származású kollegáival”, nyilat­kozta az újságírónak, hozzátéve, hogy kizárólag azért állt be a me­netbe, mert nagyon szerette a meggyilkolt asszonyt, s így akart adóz­ni az emlékének, ami pedig a fáklyásmenetet illeti, ő nem skandálta velük a cigányellenes jelszavakat, sőt nem ért egyet a Pusztuljatok! meg a Gyilkosok! rigmusokkal sem, ő csak békésen ment közöttük. A baj csak az, hogy mindezt nem lehet elintézni azzal, hogy drá­ga Bernadett óvónő, ha önként beáll egy ilyen csapatba, nem mond­hatja utána, hogy de én, kérem, nem skandáltam semmit, mert Bere­­ményi Géza szavaival szólva, aki „tucatkodik”, „bármit is csinálnak, ott van a többi közt”. Mondom, ezt nem mondhatjuk, mert mi nem Hejőszalontán élünk, mi Hejőszalontát meg a többi hasonló falut a masírozással meg az azt kísérő többértelmű csönddel csak a tévéből meg a sajtóból ismerjük, kiszolgáltatva a tudósító tisztességének, te­hetségének meg a bennünk szunnyadó, de ügyesen leplezett előíté­leteinknek. Másrészt a hejőszalontai önkormányzat vizsgálata majd nyilván elmarasztalja Bernadett óvónőt, ám ettől függetlenül, túl tucatnyi tragédián, ma éppen úgy nem tudni, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt, hogy mit kell tenni konfliktusos helyzetekben: példának okáért, ha az embert tizenkét éves gyerekek kirabolják, ha a hozzátartozóját há­romszáz forintért megölik, ha uborkaföldjét, veteményesét hetente megdézsmálják; elvárható-e tőlük, hogy naponta szaladjanak a rend­őrségre följelenteni? Plusz Szögi Lajos esete, mert a tanárember sza­bályos meglincselése óta se biztos, hogy nem következik be hasonló eset, miképpen nagy baj van akkor is, ha Hejőszalontán senki sem­milyen formában nem adózik a pár napja meggyilkolt Hornyák Te­rézia emlékének; mindez együtt meg külön-külön is a lehető legki­tűnőbb terep a masírozáshoz. Viszont azt látjuk, hogy ez az ország, ha két részre szakadt is, nem valami merev, otromba tömbökre, melyek között nincsen átjárás; en­nél az élet sokkal nagyobb tréfákat űz. Már a kétezres évek elején mi­lyen jó érzés volt hallani, hogy a mai masírozók elődjének, a MIÉP- nek az elnöke megengedte egy szózatában, hogy vannak azért ren­des zsidók is, példának okáért az ő zöldségese ilyen, aki mindig szép karfiolt ad neki, és nem nyerészkedni akar a vevőn; ez azért kapasz­kodót adott, hogy tessék rendesen viselkedni, és akkor nem lesz baj. Azóta csak finomodik, árnyalódik minden, lám, Bernadett óvónő a hét öt munkanapján szereti a cigány gyerekeket, külön-külön ráadá­sul, mert elalvás előtt megsimogatni a fejüket csak külön-külön le­het, s gyorsan hozzátesszük, különbségtétel nélkül mindannyiukét, ha nem ismerné a szokásaikat, nem figyelne minden rezdülésükre, a gyerekek nyomban észrevennék, s nem rajonganának többé Berna­dett óvónőért. Hála az égnek, az elmúlt húsz év az élet minden területén bebizo­nyította, hogy a magyar lakosság igen rugalmas, és nemtől, kortól, foglalkozástól, iskolai végzettségtől, lakóhelytől függetlenül képes átváltozni, bármilyen elvet, eszmét felcserélni, kommunistából fül­keforradalmárrá vagy éppen munkásőrből fekete egyenruhás polgár­őrré válni, most meg már azt látjuk, hogy ez akár napszakonként is lehetséges: délelőtt emígy, este aztán az ellenkezőjét, csoda, hogy ennyi Jekyll és Hyde elfér egy országban. Ámbár ez sem egészen így v­an: amíg Bernadett óvónőt nagyon is el tudjuk képzelni reggel héttől délután fél hatig purdék fejét simo­gatni, majd fél hat után egyenruhába bújni, addig fordítva, már hogy Bernadett hazafi az egyenruháját levetve cigány gyerekeket cirógas­son, sehogyan sem, ám ennek feltehetően a roppant szegényes kép­zelőerőnk az oka. Király Gábor munkája Lapunk megjelentetéséhez különösen értékes támogatást kaptunk azoktól, akik tavalyi jövedelemadójuk egy százalékával segítették az Élet és Irodalmat. Kérésünk idén is ugyanaz: rendelkezzenek a mi javunkra! Élet és Irodalom Alapítvány Adószám: 18001776-1­42 110 14 770424 884005 141­

Next