Élet és Irodalom, 2011. július-december (55. évfolyam, 26-52. szám)

2011-09-09 / 36. szám - Báthori Csaba: Kristályok magánya • Farkas Péter: Johanna (21. oldal) - Radnóti Sándor: Az erotikus, az ironikus, az elbeszélő • Bazsányi Sándor: "…testének temploma…" (21. oldal) - Vári György: A konszolidáció elveszett reménye • Lengyel László: Pretoriánusok kora (21. oldal)

BÁTHORI CSABA: Kristályok magánya ■ Farkas Péter: Johanna. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2011. 120 oldal, 2290 Ft Farkas Péter szívós ostroma, amellyel filigrán köteteit ízlésünkre bízza, en­gem tapintatos mérlegelésre indít. Egy idegenben alkotó író - sorolom ismé­telt puhatolózás közben más művek ösztönzéseivel a tolla alatt; aztán: rej­télyes témák, nagy horderejű eszmél­­kedések kis szerkezetekbe szorítva, be­kezdésmentes prózai árvizek (akár Sa­­ramagónál vagy Krasznahorkainál), és főleg: bizonyos komolyság és ko­morság, mély megmozdulások és meg­indulások. Minden könyve - hogy Phi­lip Larkin egy sorát említsem - boros­tás a jóságtól, de úgy, hogy a legártat­lanabb modorban képes a föld összes rosszaságát megidézni. Ez az új könyv Johanna spanyol ki­rálynő ürügyén modellál olyan létér­zeteket, amelyeket csak ma tudunk igazán nevükön nevezni. Johannáról ismeretes, hogy nem engedte elhan­­tolni osztrák férjét, Szép Fülöpöt, és több száz napig bolyongott árkon­­bokron át ura koporsójával - végül aztán saját gyermekei bezárták egy toronyba, s ott sínylődött negyvenhat évig, haláláig. Látjuk, már maga a téma is szélsőségesen szokatlan, mond­hatni bizarr, sőt viszolyogtató vagy egyenesen taszító. Farkas Péter azon­ban nem a bolyongás fogékony kró­nikása kíván lenni, tehát egyáltalán nem a főhős történetét, lélekrajzát vagy szenvedésgörbéjét vázolja fel. Figyelme amolyan gócpontszerű egy­ségekbe sűrítve - mintegy Johanna fájdalmas élettényei köré rakosgatva - egy-egy eseményt csoportosít, és ez­zel az egész női létezés nyomorúsá­gát igyekszik allegorizálni. Farkas technikája főleg a kiszélesí­tett, hosszú mondattá szétdörzsölt, mégis sulykolásnak ható irály révén marad emlékezetes. Ez az írói eljárás­mód eldarabolja a cselekményt, elta­karja a jellemek mentén bontakozó művészi érdeket, és tapinthatatlanná tompítja a drámai csomópontokat. A lágy, díszítőelemekben tobzódó stílus láttán éberségünk a részletekre össz­pontosul, egyre kevésbé keressük és várjuk a szöveg megsűrűsödését, és előbb-utóbb belátjuk: maga a folya­mat, az aprólékosság mámora adhat­ja itt a művészi érték maradandó ár­nyalatait. Mindamellett Farkas Péter zömmel nem érzékletes, hanem in­kább elvontan töprengő, szinte dolo­gi szakszerűségre törekvő leírásokkal szolgál, és alig enged teret a lélektani, drámai vagy epikus háttérábrázolás anyagainak. A prózai zümmögés, ér­zelmes zsolozsmázás közben felismer­­hetetlenné válnak a szereplők ellenté­tei, alig látjuk az alakok körvonalait, az egyre elmosódottabb mesét, de mégis gyámoltalanul reménykedünk, hogy az író fentebb síkon fejezi be mű­vészi legendáját, mint ahol kezdte. És szó se róla, noha nem célpontok felé haladunk, a könyv harmadik harma­dában érzékelünk valamelyes eszmé­let gyarapodást, de valahogy az esz­tétikai fagyottság zavarában csöppe­nünk ki a könyvből. E konfliktuskerülő prózának van még két olyan jegye, amely késlelte­ti a tiszta olvasói lelkesedést. Az egyik: a szöveg mögött görgetett má­sodlagos műveltséganyag; a másik: az ábrázolástól fázó, inkább elméle­ti írói tudás fokozott jelenléte. Csak örvendhetünk, hogy az író meghin­ti szövegét a csodálatos Adalbert Stifter egy-egy részletével, pszicho­analitikus ismereteinek némely be­látásával vagy a kristály­ magányt szenvedő Johanna sorsa feletti meg­­illetődöttség sóhajaival. (Persze, itt csak rövid kortyokban találjuk Stif­ter lenyűgöző akribiával, az erdők és lelkek színébe-szagába-zamatába bódult írói mámorban csillogó gaz­dagságát.) Ez azonban, úgy tűnik, a regényszerű ábrázolás kárára tör­ténik, vagy legalábbis olyan mérték­ben elfojtja az érzékletességet, hogy szinte a prózai értekezés műfaja felé tolja el a szöveget. Farkas ornamen­tikája, metaforikus készsége és szö­vegfejtése túl sima és némileg vita­minszegény. Persze az is lehet, hogy ez a liritáló túlzás bizonyos szeré­nyebb igazságokra mutat rá, mint amilyenre a velős, vakítóan költői modor képes lehetne. Farkas Péter elméleti tudása pedig a könyv ösztönös, robusztus prózai lendületét látszik csillapítani. Nem arról van szó, hogy az író nem szőhe­­ti bele anyagaiba más diszciplínák szüredékeit - csak éppen azoknak szervesülniük kell, át kell itatniuk a figurák egész létmódját, a művészi szükségszerűség parancsoló villogá­sával. A háttértudásból esztétikai alak­zatot kell kisajtolni, hiszen a legma­gasabb rendű szellemiség sem garan­tálja vagy pótolja a lélektani kalku­lust. Ennyiben Farkas Péternek ez a könyve is kettős arcot mutat: csodá­latos belátásokat öntött mondatok­ba, de végül alig-alig sejtjük, hogy a könyv olvasása után művészi élményt könyvelünk-e el, vagy inkább csak lát­tunk, néztünk, gondolkodtunk, em­lékeztünk, tanultunk, képzelegtünk vagy elhittünk valamit. Egy bizonyos: aki elolvassa a Johan­nát, nem fecsérelte el idejét. VÁRI GYÖRGY: A konszolidáció elveszett reménye ■ Lengyel László: Pretoriánusok kora. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2011., 271 oldal, 2800 Ft A Pretoriánusok kara válságkönyv, mely, noha alkalmi kis írásokból, publicisz­tikákból áll össze jórészt, a néhány na­gyobb tanulmány segítségével erős, egységes képet alkot az ország, a ré­gió, valamelyest Európa és a glóbusz folyamatairól, és noha gazdaságtörté­neti elemzései talán a legizgalmasab­bak, ennél sokkal szélesebb a horizont­ja. A könyv fókuszában tulajdonkép­pen egy kulturális-szemléleti váltás tör­ténete áll, ebben a rövid recenzióban elsősorban erről szeretnék beszélni. Az önjelölt Messiásokkal, a fölülről refor­máló, jozefinista értelmiségi attitűd­del, a progresszió mentalitásvilágának „kinövéseivel” szembeni mélységes, re­ménytelen fáradtságból táplálkozó bi­zalmatlanságról. Mindezen problémáknak, a helyet­­tesíthetetlenség biztos tudatának és az ebből táplálkozó hatalmi erőszakosko­dásnak a szimbóluma - nem ok nélkül - Gyurcsány Ferenc lett ebben a könyv­ben, a szerző azon kevés „ballib” értel­miségi egyike volt, akik már elejétől fog­va meglehetős bizalmatlansággal szem­lélték az egykori miniszterelnököt. A progresszió efféle kisiklásaival állítja szembe a konszolidáció eszményét, a személyes karizmával az intézményi sta­bilitást, megbízhatóságot, a világbíró küldetéstudattal az alázatot és a mun­kát. Romsics Ignác Bethlen-könyvének laudációjában olvassuk a melankolikus vallomást: „Én, aki a hetvenes-nyolcva­nas években sokkal inkább álltam Ká­rolyi Mihály és Jászi Oszkár hatása alatt, akinek Bethlen Bibóval szólva »hamis realista« volt, aki családunk emlékeze­te alapján megvetettem ezt a velejéig korrupt, választásokkal manipuláló, neobarokk rendszert, a te könyved alap­ján értettem meg a Bethlen-út történe­ti logikáját. A te történelemszemléleted alapján állhat egymás mellett a polco­mon Bethlen-könyved és Litván György Jászi-kötete, olvasok megértően Beth­len gondjairól, s hiszek abban, hogy nélküle Magyarország sokkal rosszabb lenne.” A rezignáció oka, az, ami fogékony­­nyá tette Lengyelt Romsics könyvé­nek erényei iránt, a „pretoriánusok kora”, melynek legfőbb jellemzője a durva, mindenféle stabilizációt és ki­számíthatóságot, a kölcsönös bizal­mon alapuló, bevett gyakorlatok rend­jét felszámoló, korlátlan hatalmi harc, tekintélyi hatalomgyakorlás vagy ká­osz, és amelynek pusztítása jelen hely­zetébe sodorta az országot. A könyv finom belső tükörjátékában a kívána­­tos-korrigáló államférfiúi szerepnek - az egyként iránytalan orbáni és gyur­­csányi voluntarizmus és a Lengyel meg­győző elemzései szerint szükségszerű­en velejáró inkompetencia távoli, de talán lehetséges alternatívájának - tör­ténelmi mintája Bethlen István, jelen­beli, egyelőre legalábbis csak részleges sikereket elérő alakítója pedig Bajnai Gordon, aki e sorok írója mellett a könyv másik bemutatója volt. Bár nem osztom Lengyel álláspontját, értem csalódottságát, és átérzem valamelyest fáradt reménytelenségét is, talán e fá­radtság és csalódás pontos megírása, alapos indoklása teszi ezt a könyvet igazán fontos kordokumentummá, egy kivételesen jól tájékozott, nagy tudá­sú, felelős gondolkodású közférfiú pél­dásan becsületes munkájává. Mégsem minden tanulság nélkül való, hogy a közgazdász itt-ott legyő­zi a gyűjteményben a demokratát, igaz, nem a jozefinista népboldogító, hanem a vele szemben állónak vélt, de e tekin­tetben hozzá nagyon is hasonló tech­nokrata tekint bizalmatlanul a nép ural­mára. A „tömegdemokráciát bíráló” Bethlent idézi, aki szerint a tömeg nem fogadja el, ha „aszkézist” hirdetünk számára, ezt világosan Gyurcsány kö­zelmúltbeli, Orbán jelenlegi dilemmá­ival látja analógnak. Úgy tűnik, talán részben öntudatlanul mégis megőrzött valamit nemcsak abból, amit máig fe­­ladhatatlannak talál a progresszió ha­gyományából, hanem abból is, amit immár a leginkább elvetendőnek te­kint belőle. Ez azonban - a könyv eré­nyeivel összevetve - inkább érdekes, mint fontos. Ha vigasztalóan, mert bát­ran, őszintén, mélyen, de mindenfajta defetizmus nélkül elkeseredett köny­vet akarnak olvasni, jól teszik, és azt is jól teszik, ha az effélék nem túl széles kínálatából Lengyel László esszé- és publicisztikakötetét választják. 2011. SZEPTEMBER 9. ­ Megjelent az Új Könyvpiac szeptemberi száma a tartalomból: • Beszélgetés Freund Tamás neurobiológussal • Pál Ferenc esszéje a kortárs brazil irodalomról • Dunajcsik Mátyás esszéje a könyvkiadás jövőjéről • Könyvkritikák: Ablonczy Balázs, Bényei Tamás, Bíró Yvett, Géczi János, Hargittai István, Kibédi Varga Áron, Lator László, John Man, Patrick McCabe, Mészáros Márton, Nádas Péter, Róna Judit, Anna Maria Sigmund, Szegedy-Maszák Mihály könyvéről Keresse az újságárusoknál és a jobb könyvesboltokban! www.ujkonyvpiac.hu nét. RADNÓTI SÁNDOR: Az erotikus, az ironikus, az elbeszélő ■ Bazsányi Sándor: „...testének temploma..." Műút könyvek, Miskolc, 2010.310 oldal, 2500 Ft Bagi Zsolt Nádas-könyve (A körülírás, Jelenkor, 2005) után egy újabb remek munka Nádas Péterről. Egyik sem monográfia, mint ahogy Balassa Péter ko­rábbi kísérlete - noha eredetileg monográfia-sorozatban jelent meg (Kallig­ram, 1997) - sem tekinthető annak. Úgy látszik, kritikák és teóriák egész so­rának kell értelmeznie ezt az életművet, amíg esedékessé válik az akadémiai értelemben konszolidált forma. Ezt a munkát nyilván el kell majd végezni, de korántsem arról van szó, hogy a Nádas-recepció eddigi etapjai csupán en­nek előkészületét jelentenék. Balassa könyve úttörő interpretációinak, az el­ismertetésért folytatott vitáinak, Nádassal való termékeny együttműködésé­nek összegzése volt; visszatekintés kritikusi életművének egyik csúcsára. Bagi megírta az Emlékiratok könyvének egy filozófiailag gondosan és nagy spekulatív erővel megalapozott irodalomelméletét, amely mintegy próbája és paradig­mája volt az irodalmi nyelv egy lehetséges fenomenológiai elméletének. Bazsányi Sándor három fogalom kidolgozására építette értelmezését, az ero­tika, az irónia és a narráció fogalmára. Ambíciója nem egy elmélet Nádas mun­kásságáról, hanem történeti-hermeneutikai kísérlet: a gazdag elméleti hagyo­mány alkalmas kategóriáinak applikálása és továbbfejlesztése. Szellemes szer­kezetére egy bizonyos lazaság és nyitottság jellemző, amely - mint a szerző maga hívja fel rá a figyelmet - arra is lehetőséget ad, hogy tetszés szerint vari­áljuk az elemzés konfigurációit, magyarán tetszés szerinti irányban gondoljuk tovább javaslatait. Ez abból következik, hogy Batsányi nemcsak Nádast jel­lemzi ironikus szerzőként, nemcsak az tudható eddigi munkásságából, hogy az irónia fogalmának kiváló szakértője, hanem maga is ironikus, aki, ha egy érem két oldalát látja maga előtt, szereti megforgatni, és mindkét oldalt egyen­lő méltányossággal latra vetni, sőt hajlik arra, hogy amit mások esetleg kizáró ellentétnek gondolnak el, azt ő az érem két oldalának lássa. Ez nagyvonalú gondolkodói magatartás, amely olyan értelmezési pozíciók között hoz létre lehetséges összefüggést, mint a radikális testköltészet vs. romantikus hiányköl­tészet (itt Bazsányi a sorok írója és Balassa Péter egy régi vitájából indul ki, hogy aztán persze gazdagon kiterjessze és túllépjen rajta), sőt, magát azt a sú­lyos kérdést is, hogy vajon végül is tragikus vagy ironikus költő-e Nádas Pé­ter, válaszában az olvasónak felajánlott ironikus kettősségnek minősíti. Erre érvei vannak. A legfontosabb történeti jellegű és magával a regényfor­mával kapcsolatos. Bazsányi idézi Friedrich Schlegel híres szavait (,A regé­nyek korunk szókratészi dialógusai. Ebbe a liberális formába menekült az is­kolás bölcsesség elől az életbölcselet”), s oda lukad ki, hogy az irónia életböl­cseletének helye a regény. Igaz, az irónia ellenfelének, Hegelnek az esztétiká­jában a XIX. század húszas éveiben - a nagyra becsült Goethe-regények el­lenére - nem jutott szisztematikus hely a regényformának. Úgy látszik, azok­nak van igazuk, akik Lukácstól Rortyig modern filozófiának vagy általáno­sabban a modern életvilágról alkotott képzetek megnyilvánulásának tartják a regényt. S a modernitáshoz az irónia kétségtelenül hozzátartozik. Ezért Ná­das produkciójának számos eleme ironikus, ő maga - mint Bazsányi gondo­san kigyűjtötte - számtalanszor alkalmazza ezt a szót, és a befogadás is szük­ségképpen ironikus distanciát hoz létre. A kérdés csak az, hogy ha ezen az ál­talános ironikus égövön belül Nádas művészetét értelmezni akarom, akkor találó-e a kifejezés. Vajon valóban úgy áll-e a dolog, hogy „Nádas sajátos és többrétegű iróniájában, azon belül ironikus ábrázolásmódjában a provoka­tív testiség (gyakran túlzó módon) látványos jelenléte leginkább látszatérték­kel rendelkezik”? (16.) Megvallom, itt véleménykülönbség áll fenn köztem és Bazsányi között, amelynek kifejtése azonban nem tartozik ide (és szét is fe­szítené az ismertetés kereteit), mert nem elvének elégtelenségéről, hanem két értelmezés ellentétéről van szó. Mindenesetre ezért aztán a szerző olyan - iro­nikus - megfogalmazásai állnak közel hozzám, amelyek az irónia megraga­dásának nehézségével vetnek számot: „Kell, hogy legyen valami a provoka­tív testábrázolás hátterében. De hogy mi, azt nem tudhatjuk biztosan. Mert csakis azt tudhatjuk biztosan, hogy nem tudhatjuk biztosan. Csakis ennyi­ben tekinthetjük - de ennyiben mindenképpen - ironikusnak Nádas prózá­ját. Hogy hiába erőlködünk, nem és nem tudunk mögéje kerülni a szöveg­nek.” (43.) Vagy: „Sőt még az is lehet, hogy Nádas rendhagyó iróniája, más szóval látszólagos iróniátlansága, bizonyos szempontból, nagyobbacska túl­zással élve, nem más, mint­ a közismerten ironikus német íróelőd [Thomas Mann] hatásától való szorongás sajátos formája.” (75.) Megvilágító elemzések egész során át vezet az a lassú olvasás, amelyet Ba­zsányi módszerévé tett. Példaként emelem ki a meglepő Hajas-Mám című al­­fejezetet vagy a Balázs/Bartók - Bausch címűt, amely Nádas esszéisztikus előké­születeit illetve kommentárjak vizsgálja erotikus nyelvének megtalálására. Min­den a két nagy regény, az Emlékiratok könyve, illetve a Párhuzamos történetek elbeszé­lésmódjának vizsgálatához vezet. Mindkettőhöz új szempontok garmadáját kínálja a könyv, s (előrevetett) magyarázattal szolgál a Nádas olvasóit meg­döbbentő különbségre a két mű között, arra, hogy mintha két világgal talál­nánk szembe magunkat. ,A tragikus hangoltságú Emlékiratok könyve még inkább klasszikus modern formában készíti elő a tragikus látásmóddal szakító, követ­kezésképpen a klasszikus modern regényforma erényeit és szépségeit elvető Párhuzamos történetek szenvtelen látás- és beszédmódját, így például az 1986- os regényben színre vitt tragikus - az iróniát felhasználó, majd maga alá teme­tő - kudarc további következményei összpontosulnak később a Párhuzamos tör­­téntetek hideg és bestiális iróniájában.” (112.) (A bestialitás - a margitszigeti je­lenetben a kutya, más állatok és a Párhuzamos történetek bestiális szexuális és erő­szakcselekményei - Bazsányi nagy ötletei közé tartozik.) Bazsányi Sándor könyve a Nádas-recepció jelentős állomása. 21 mm A szeptemberi szám tartalmából Makay Ida 1933-2011. Bertók László, Parti Nagy Lajos verse, Csuhas István megemlékezése LÍRA - Tatár Sándor, Ayhan Gökhan, Tábor Ádám, Villányi László, Fekete Richárd, Debreceni Boglárka, Petrence Sándor versei SZÉPPRÓZA - Ljudmila Ulickaja regényrészlete Goretity József fordításában, Tompa Andrea regényrészlete, Giambattista Basile novellája Király Kinga Júlia fordításában, Szalay Zoltán novellája ESSZÉ, TANULMÁNY, LEVELEZÉS - Kálmán C. György tanulmánya, Takáts József, Tandori Dezső, Lábass Endre esszéje, Czeslaw Milosz levelei Gömöri Györgyhöz, Márfi Attila megemlékezése Bécsy Tamásné Futaki Hajnáról, Futaky Hajna és Rába György levelezése BÍRÁLAT - Kisantal Tamás Garaai Lászlóról, Tórizs Eszter Podmaniaky Szilárdról, H. Molnár Ákos Rosmer Jánosról, Béri Etelka Julia Kristeváról IRODALOM ÉLET­Ét|#

Next