Élet és Irodalom, 2012. január-június (56. évfolyam, 1-26. szám)
2012-03-23 / 12. szám - Hemrik László: Római kertészek • Tárlat (22. oldal) - László Melinda: Világok párbeszéde • Tárlat (22. oldal)
22 [ÉLET ÉS|#| I irodalom] HEMRIK LÁSZLÓ: Római kertészek Az emlékezés emberi lényegünk fontos generátora, egyszerre gazdagítja, sűríti, erjeszti személyiségünket. Nemcsak a múlt, de a jövő is létének köszönhető, miként a szárnyaló eszmék s a rögeszmék, ahogy az életben maradáshoz szükséges hasznos, de a teljességgel haszontalan, kinek-kinek életbevágó tudásanyag is. Utazásaink jól látható, karakteres bójákat helyeznek el tudatunkban. Nem véletlen, hogy a különös jelentőségű élethelyzeteket, folyamatokat, állapotokat gyakran az utazással nevesítjük. Az utazás fogalmához kapcsolódik még a mindennapiból, a monotonitásból való kiszakadás mozzanata is, mert azon túl minden jóval nagyobbat és élesebben szól. Ha utazol, nem kell vadászni az illatokra, tekintetekre, a fények szokatlan játékára; az „idegenben lenni varázsa” kéretlenül is átjár bennünket. De a legfigyelemreméltóbb, hogy az is szokatlanul kontúros lesz, ami idehaza tompa volt, vagy alig létezett számunkra. Érzékeink új erőre kapnak az utazás során. Nem véletlen, hogy a művészek ritkán töprengenek azon: na most menjek vagy maradjak. Ötvös Zoltán kiállításának képei Rómába visznek bennünket. (Ötvös 2011-ben elnyerte a Római Magyar Akadémia ösztöndíját.) A festőnek, akire eddig is jellemző volt a tájakban, városrészletekben talált színek nagyvonalú kezelése, azok érzéki és intellektuális energiával való dúsítása, jó partnere lett az örök város. A vörösök, a narancs dús tónusai, a mélyzöldek, a kékek, a türkizek tobzódása megkerülhetetlen lesz számára. Ugyanakkor ez az izzás mintha kioltaná, de legalábbis tompítaná az Ötvöstől megszokott, a valóság átírásával szabadabban játszó képek humorát, illetve elegáns metafizikáját, amely itt a redukált formákból felépülő geometrikus kompozíciókban érhető tetten. Valamit valamiért? De a festő szeme nemcsak a színek erotikájára, a felfokozott színkontrasztokra van kihegyezve, vevő lesz minden, a táj által felkínált izgalmas festői együttállásra. Abból meg nincs hiány Rómában (sem). A művész játszik a képtér tágasságával is, hol leszűkíti a látómezőt, hol pedig megnyitja a teret előttünk, méghozzá úgy, hogy a fauves-os síkszerűséget soha nem adja fel. És ha már együttállás, az nem csak a mandulafenyőkkel keresztülvágott, összevarrt, komozíciós alaphelyzetekben értelmezhető, hanem abon is, miként működik együtt a kép- és emlékteremtésben az ember által alkotott környezet az önmagában adott természettel. A kisméretű képek többségén olyan részleteket látunk, amelyek alig mutatnak meg valamit a természetből, de mindig felsejlik egy bokor vagy egy apró narancsfa a háttérben vagy a tenger egy medence kékjében. A flóra jelenléte erőteljesebb a többi festményen, még akkor is, ha sokszor cserepekbe, ládákba ültetett narancsfák, pálmák képében jelenik meg. Civilizációs adottság ez, s Rómát járva jó okunk van erről elmélkedni. Nem véletlen, hogy a kiállítás centrumába helyezett képen három lombseprűre támaszkodó kertész pózol: úgy állnak ott, mintha ők rendezték volna, ők gereblyézték volna össze ezt a festői világot. Igazán szellemes képi állítás ez. Az emlékezésben kitüntetett helyet kapnak azok az emlékmorzsák, amelyek különös, alig magyarázható módon erős benyomást gyakorolnak a szubjektumra. Számomra éppen azok a festmények a legizgalmasabbak, amelyeken nehezen identifikálható részletek is találhatók, többet is szívesen láttam volna belőlük. Ilyen például egy híd előtt álló két színes bódé - vajon mi végre? -, hogy aztán nem sokkal később a háttérben észrevegyük a harmadikat is. De ehhez hasonló talányos, kiegészítésre, továbbgondolásra okot adó elemek bukkannak fel a már említett, absztrakció és a valós tájkép határán egyensúlyozó, geometrikus fragmentumokból összeálló képeken is. Mert az emlékezés munka is, művésznek, befogadónak egyaránt. (Ötvös Zoltán Emlékezz az utazásra című kiállítása április 4-ig látható a Dovin Galériában.) LÁSZLÓ MELINDA: Tárlat Világok párbeszéde Csató József Elvarratlan színek című legújabb kiállításán a 2005 és 2012 közötti időszakban született alkotások szerepelnek. A Klauzális Galériában látható kiállítási anyag egy válogatás, mely felvázolja a fiatal festő diploma utáni (2006-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, és jelenleg a Virág Judit Galéria művésze) munkásságának főbb vonulatait. A kiállítás (a művész által is nevesített) koncepciója, hogy a képek szorosabb vagy lazább kötelékű párhuzamba állításuk révén párbeszédet folytassanak egymással. Bizonyos témák, motívumok újra és újra előjönnek, felbukkannak Csató művészetében, ilyen módon ez folytatást jelent. De már nem pontosan ugyanonnan. Inkább egyfajta folytonosság ez, mellyel - az idő múlása révén új tartalmakkal átitatva - körüljár, árnyal, érlel egy-egy témát. Az élet nagy egészéből pillanatnyi történéseket emel ki, ráirányítja a figyelmet véletlenszerűnek tetsző motívum- és gondolattársításokra, s a mozzanatok emlékképének rögzítése, átírása, a humorral vegyített párosítás, képszerkesztés révén egy szűk mikrovilágot helyez középpontba, melyet mozdulatlan időtlenségben teremt újjá. Humor iránti fogékonysága a címadásokban is tetten érhető. Nextart galériabeli kiállítása 2010- ben a Nők, cukrászat és egy kígyó címet viselte, de jó példa a mostani kiállítás Rokonok című festménye is, melyen az asztalra helyezett növényt és a háttérben levő lány alakját tekintve fedezhetünk fel utalást a formai hasonlóságra. A Csató Józsefet jellemző élénk, telt színek, a képkivágás és a tömbszerű alakok, tárgyak erőteljes sziluettjük révén a dekoratív hatást erősítik. A képek dinamikáját, egyúttal kompozícióját a finoman hangolt színharmónia mellett ez adja. A végletekig redukált háttér is a motívum „érvényesülését” segíti - párrajzainál is ezzel az emblémaszerűséggel találkozunk. A színfelületek struktúrája mellett a Csatóra jellemző képépítkezés nagyon érzéki felületkezelést mutat, mely ötvözi a foltszerűséget és a vonal lendületes tömörítő erejét, így a jól kivehető ecsetnyomok, az egyszerű, kimódoltság nélküli nyomhagyás és a pasztózus festésmód, a traktált felületalakítás, a ráfestések, az egymást átható festékrétegek által alakított faktúra egy élő felületet hoz létre. A befejezetlenség érzését keltő nyitott állapotnak köszönhetően Csató végig megtartja a festmények frissességét. Gyakoriak a kép széle által fejnél elmetszett alakok vagy a váratlan elvágások, de ha éppen portrét fest, akkor az is minden részletezés nélküli. Részletek nélküli, mert nem a felismerhetőség, az arckifejezés a lényeges, hanem egy lépéssel távolabb lépve - bizonyos szempontból a lényeghez azonban közelebb férkőzve - a jellegzetességeket sűrítő, belső tartalmakat kivetítő karakter. Csató József egy tömörítő erejű képi megfogalmazásra törekszik. Az embernek az az érzése támad, hogy egy mitikus világ elevenedik meg a képeken, ahol az állatok, növények, tárgyak antropomorf jegyeket mutatnak, mint például a Nehéz idők lábakon álló kályhája, amely mintha csak valami élőlény lenne, úgy uralja a kép terét, egy tőről fakadó vegetációként létezve az emberrel. A festményeken gyakran megjelenő motívumok, a sötétebb tónusú alakok, az egzotikus gyümölcsök egyfajta törzsi jelleget kölcsönöznek a munkáknak, de a művész izgalmas kontextust teremtve a mai civilizáció tárgyait, jellegzetességeit is beemeli az általa teremtett komplex világba. Csató József nem esik bele a csapdába, nem merül letűnt korok ábrándjába, nem megy a titokzatos, az ismeretlen vonzó káprázata után, nem bújik a gyakran csak ürügyül szolgáló, díszletként használt társadalomkritika álarca mögé, nem festi a távol biztonságából a most „divatos témát”, a perifériára szorultakat, az afrikai éhezőket. Csató művészeti irányultsága nem pusztán a különlegesség üres héjának, külcsínjének hajhászása, nem mint egzotikum jelenik meg, hanem fesztelen, természetes egyszerűségében valamiféle archaikus állapotot, ősi értékeket idéz, mely az embert és a körülötte levő világot nem alá- és fölérendelő viszonyban, hanem egyenrangúként, egymás mellett tünteti fel termékeny párbeszédet kezdeményezve. Ez a szellemiség ölt alakot Csató József munkáiban, s festészeti irányvonalainak közös vonása, csírája ez. (Csató József Elvarratlan színek című kiállítása április 9- ig látható a Klauzál 13 Galériában.) Tárlat Az ÍRÓK BOLTJA márciusi programja A bemutatók 16 órakor kezdődnek, az ettől eltérő időpontokat külön jelezzük. (Bp., VI., Andrássy út 45.) , 27., kedd - KALOGRAM Szilágyi Ákos: A szuverenitás fantomja. Bemutatja: Jávor Benedek 28., szerda, 19 ÓRÁTÓL - ÉS-KVARTETT Az est témája Papp Sándor Zsigmond Semmi kis életek című regénye lesz. A beszélgetés résztvevői: Angyalosi Gergely, Bazsányi Sándor és Szilágyi Zsófia. A beszélgetést vezeti: Károlyi Csaba. A sorozatot a MASZRE támogatja. 29., CSÜTÖRTÖK - L'HARMATTAN Szalai Erzsébet: Globális válság - Magyar válság - Alternatívák. A kötetet bemutatja és a szerzővel beszélget Bartha Attila és Spiró György 2012. MÁRCIUS 23.