Életképek, 1844. január-június (2. évfolyam)
Torzképek - Nagy Ignácz: Dunaparti élet
„Ha sokat beszélünk , úgy majd kevés halat fogok. Minden jót kívánok.“ És a’ vén katona nagy figyelemmel függeszti horogzsinegére szemeit, ’s mi bízvást tovább mehetünk. * # * Miért tolong itt annyi ember ? Milly zaj, alig különböztethetni meg egymástól a’ hangokat. Selyemruhás hölgyek, piszoktól nehéz puttonyos asszonyok, katonák, fehér nadrágos uracsok, gyufás zsidók, ’s isten tudja még miféle emberek, egymás hátán tolongnak le a’ meredek partról a’ vízhez. Az illy tolongásban ruharepedéseken kivül még nagyobb bajok is szoktak történni, íme, most is mit csinál ott azon vörös hajú zsidó suhancz. Egy előtte álló ur zsebéből a’ szép selyem-kendőt kihúzza, ámde az ur sejt valamit és hátrakap — ’s megragadja a’ tolvajt? Oh, ez igen ügyes ficzkó, és okosan előzi meg a’ vihart, egész tisztelettel mondván: ,Tekintetes ur, méltóztassék kendőjét oldalzsebébe tenni, mert e’ tolongásban könnyen ellophatná valamelly gazember. A tekintetes ur mindjárt gondolta ugyan, hogy tulajdonkép hányat ütött az óra, de mégis csak hallgatott, ’s nyugodtan rejté el zsebkendőjét, a’ zsidó suhancz pedig tovább fúrta magát a’ tömegen, hogy szerencsésb sikerrel kísérthesse meg mestersége folytatását. Hát azon fiatal arszlán mért kiáltotta el magát ? Bizony volt rá oka ! szorosan mellette puttonyos asszony állott, kinek puttonyából két igen ártatlan ’s mégis érdekes kifejezésű borjufej kandikált ki; ez magában még nem baj ugyan, de az egyik borjú olly közel volt az arszlán fejéhez, hogy fülét szájába kapá és színi kezdé. Milly fölfordult világ! A’ borjú tehénnek nézte az arszlánt, kinek fölkiáltásán, e’magyarázat után, most már alkalmasint nem fog többé csodálkozni a’ nyájas olvasó. Az arszlán sem csodálkozott ugyan, mert rég tudta ő már, hogy rendkívül hosszú fülei még az ártatlan borjú figyelmét is magokra vonhatják; hanem iszonyúan haragudott, ’s lökdösni kezdé a’ puttonyt. Hallatlan merény ! A’ párisi halkofák híresek ugyan, de a’ pesti puttonyos, vagy magyarul— kranczlis asszonyokkal, nyelvesség dolgában, bizonyosan távolról sem mérkőzhetnek. Volt bezzeg mit hallania a’ szerencsétlen arszlánnak, ’s mi csak azt sajnáljuk, hogy a’ nyelvharcz német nyelven folyt, ’s olly válogatott kifejezésekből volt összeállítva, hogy magyarázatukat még a’ tudós társaság zsebszótárában sem bírták föltalálni. E’ közben puttonyával mindig tovább szoktá a’ kiáltozó vén asszony a' boldogtalan arszlánt, ki végre másik oldalán is puttonyba ütközött, ’s egyszersmind füle körül sajátszerű hangokat halla visítani. Eleinte azt gondolá, hogy valamelly lefőzött hangú, de mégis nagyhírű olasz tenorista szólalt meg mellette, azonban csakhamar leírhatlan iszonynyal győződök meg, hogy másfél esztendős sertés énekel füle mellett. Ezt már ki nem állható, és hátra akart menekülni, de a sűrű ember