Életképek, 1844. január-június (2. évfolyam)

Költemények - Kubinsky: Népdal

Piros czizma, piros lány , Piros alma lógg, a’ fán , Minek lógg az alma fán Hadd szakítom le, babám! Leszakítom, megeszem Én az almát, kedvesem , Megrohadna fán szegény, Jobb, egye meg a’ legény. Ez alma, nem titkolom, A’ te csókod, angyalom , A’ te csókod, melly úgy ég, flint a’ hajnal piros ég. 375 De mély csendesség ül magas Buda fölött, Mert Hunyad hős fia el harczba költözött, Rákos néma ’s üres, vitézt nem látni rajt, Elmentek irtani pogányt a’ kutyafajt Mehetnék bár én is a’ vitéz nyomokon, De megsüljed lakóm a’ sivó homokon, Varjuhad lakozzék belőled rász pára, Mért hagysz engem ide világ csudájára? Áldom nagy nevedet, magyarok istene, Mert lenéztél reám, szegény vitézedre, Van erőmhöz való kard, buzogány, paizs, Add, uram, hogy nőjön alám paripa is. IV. PIROS CSIZMA. Piros alma borízű, A’ te csókod mézizü; Én a’ mézet szeretem, Olly ez, mint a’ szerelem. A’ ki sok mézet eszik, Gyomra fölkeveredik, A’ ki nagyon szerelmes, Teste, lelke beteges. Nem kell sok nekem, babám, Csak egy csókért ég a’ szám, Olly kurta lesz se bánom, Hogy ott haljak meg szádon. Kubinszky é­.

Next