Életképek, 1844. január-június (2. évfolyam)

Költemények - Kubinsky: Népdal

375 De mély csendesség ül magas Buda fölött, Mert Hunyad hős fia el harczba költözött, Rákos néma ’s üres, vitézt nem látni rajt, Elmentek irtani pogányt a’ kutyafajt Mehetnék bár én is a’ vitéz nyomokon, De megsüljed fakóm a’ sivó homokon, Yarjuhad lakozzék belőled rósz pára, Mért hagysz engem ide világ csudájára? Áldom nagy nevedet, magyarok istene, Mert lenéztél reám, szegény vitézedre, Van erőmhöz való kard, buzogány, paizs, Add, uram, hogy nőjön alám paripa is. c&. IV. PIROS CSIZMA. Piros czizma, piros lány , Piros alma lógg. a’ fán , Minek lógg az alma fán Hadd szakítom le, babám! Piros alma borízű, A’ te csókod mézizü; Én a’ mézet szeretem, Olly ez, mint a’ szerelem. Leszakítom, megeszem Én az almát, kedvesem , Megrohadna fán szegény, Jobb, egye meg a’ legény. A’ ki sok mézet eszik, Gyomra fölkeveredik, A’ ki nagyon szerelmes, Teste, lelke beteges. Ez alma, nem titkolom, A’ te csókod, angyalom ; A’ te csókod, melly úgy ég, Jlint a’ hajnal piros ég. Nem kell sok nekem, babám, Csak egy csókért ég a’ szám, Olly kurta lesz se bánom, Hogy ott haljak meg szádon. Kubinszky

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék