Életképek, 1844. január-június (2. évfolyam)

Alföldi életképek - Kaján Abel: Egy estve a' debreczeni színházban

ALFÖLDI KÉPEK *). KAJÁN ÁBELTŐL. EGY ESTE A’ DEBRECZENI SZÍNHÁZBAN. Kidült bedült az oldala, Belejár az isten nyila; A’ forgószél dúdol rajta, Boszorkánytáncz van alatta. Vörösmarty Debreczen na£Y város, — népességre nézve Magyarország második, ma­gyarosságra nézve első városa. Ennyit a’ földleiratból; ’s ezt csak azért ik­tatjuk ide, még pedig a’ legelső helyre, hogy nyájas olvasóink a’ következő rajz szemlélésénél erre folyvást emlékezni szíveskedjenek, ’s hogy egyszer­smind magunkat is megkíméljük ennek szünteleni ismétlésétől. És — a’ nagy D.nek az ő kis színházába vezetjük önt, szép olvasóné! — „Színházba?“ fogja ön kérdezni, ’s csodálva ránk függeszteni szép szemeit. Engedelmet e’ szóért: színház, melly a’ tiszántúli világ (azaz ott, hová ne­künk debreczenieknek a’ Tiszán kell átkelnünk) szinházróli fogalmai szerint nem egészen látszik alkalmasnak azon valami kifejezésére, hol esténkint a’ da­ színészek és színésznők — itt megint engedelmet kellene kérnem ■— és a’ lelki élvezet után sóvárgó közönség összegyűlnek mulattatni ’s mulatni. De minthogy ezen valami — bár igénytelen és szerénysége miatt láthatlan — de csakugyan ház, ’s minthogy a’ mai világban már D.ben is színháznak nevezik a’ komédiaházat, nem fogja ön rész néven vehetni, ha azt mi is szín­háznak nevezzük. Színházba megyünk tehát kegyes engedelmével. „Jaj be kicsiny!“ fogja ön fölkiáltani, midőn a’ színház udvarába belé­pünk. — Nem a’­ nem olly kicsiny az, engedelmet instálok**), mintha még *) Valamint kötelességünknek ismerjük az életet adni, úgy a’ mint van, úgy más részről e’ nagyon is az életből merített, különben hű és mulattató előadásu czikkért nyájas olvasónéiik kegyes elnézéséért esedezünk. Szerk. **) Aj d­­­ember minden harmadik szavánál „instál“. K .

Next