Életképek, 1844. január-június (2. évfolyam)

Költemények - Petőfi: Népdalok

81 Jaj, ha tudnám, hogy másnak vár csókjára Tü­ndérorczád tejben úszó rózsája: Bujdosója lennék a’ nagy világnak, Vagy od’adnám magamat a’ halálnak. Ragyogj reám boldogságom csillaga, Hogy ne legyen életem hús éjszaka ; Szeress engem, szivem gyöngye, ha lehet, Hogy az isten áldja meg a­ lelkedet. II. A’ szerelem a' szerelem­­ A’ szerelem sötét verem, Bele estem, benne vagyok, nem láthatok, nem hallhatok Őrizem az apám nyájat, De nem hallom a’ kolompját; Bárá­ mennek a' vetésre, Hejh, csak későn veszem észre Teli rakta édes anyám Eleséggel a­ tarisznyám; Elvesztettem szerencsésen, Lesz módom a’ böjtölésben Édes szülém, édes­apám, Ne bízzatok semmit reám; Nézzétek el, ha hibáz­ik, Tudom is én, mit csinálok? III. Kis furulyám szomorufűz ága, Temetőben szom­orkodik fája, Ott metszettem azt egy sirhalom­ról, Nem csoda, hogy olly siralmasan szól. Ott hunytál le, kedves szép csillagom, Ragyogásod többé nem láthatom! Hogy ne volna hát sötét világom ? Hogy volna hát élni kívánságom?

Next