Életképek, 1844. július-december (2. évfolyam, 1-26. szám)
1844-09-04 / 10. szám
313 Ott fog állni a’ kulacs, mint barna vár, És körűlé annyi ágyú a’ pohár. ’S az erősség megvivatván általunk; Dőlt falánál bátor szívvel meghalunk. ’S Tokaj bérczén ütjük egyszer fel tanyánk, Hol olly jól kitesz magáért és anyánk ; Ott iszunk még, ott! ’s csinálunk annyi jót: A’ bor ellen tartunk prédikácziót. — Majd ketreceken felpipázva, életünk Tarka-barka percziröl beszélgetünk; Hejh, illyenkor nékem már a’ bor se kell ! A’ pipám is egyre tízszer alszik el.— Messze mentem; — észre még csak most veszem, Viz felett is csak boron jár az eszem . Mert bor itten, jó fiú, ha volna, sincs! Torkomon hajh, párosával a’ bilincs ! És a’ viz-ivás beli kínosan megyen Félpohárka ! még az is csak foghegyen , Savanyu bár, de mégis csak viz lesz ez, Az embernek semmi kedvet nem szerez. Halldsza: tegnap a’ vidéket jártam el, Bércztetökre nagy kínok közt mászva fel. Hogy ha nem vidíthat a’ szőlő leve , Vidítson fel legalább a’ levele. Végre látok sok járás-kelés után, Zöld növényt, magas karóknak oldalán, Nagy örömmel én is hozza lépdelek . . . Hát komló volt ! hogy a’ ragya üsse meg! Viz-világ ez, nincs szüretje nincs bora, Gyáva szívként zúg a’ fenyves sátora, A’ legelső lágy szellő lehelletén, Mert nem ömlik bátorító must tövén, — Hejh, ha egyszer visszavisz jó angyalom, A’ mit elmulasztok, majd kipótolom! Addig is, szánj víz-gyűlölö jó barát ! És üríts egészségemre egy pohárt ! . Tompa Mihály. 22