Életképek, 1844. július-december (2. évfolyam, 1-26. szám)
1844-11-13 / 20. szám
SEMMI FÖLÜL AZ OSTOBASÁGON! ELMEFUTTATÁS VAJDÁTÓL. Nevezetes dologról nem nehéz fontosan szólani. Ha föladatom volna, örök igazságokat magyarázni, a jogok fejtegetésébe bocsájtkozni — oh, be, könnyen boldogulnék — és tapsokat kellene kapnom , minőket Rachel nem halla, s éljenekkel kellene üdvezeltetnem, mintha húszezer ember megvendégeléséhez osztanék parancsokat. De én sem tapsokat nem akarok hallani, sem éljenekkel nem vagyok üdvezeltetni.És ennél fogva mindennapi tárgygyal lépek elő, semmi egyébre nem törekedve , mint egy pár ártatlan mosolyt levarázsolni arczaitokról s egy kis belső megelégedést bűvölni kebleitekbe. Miképen tudom ezt eszközölni, nagy kérdés, — mert, mint mondom, minden fontosnak nagy ellensége vagyok. Vannak emberek, kikre akkor eszméi részegitőleg hatnak : kik, ha egy szót hallanak az uj szótárból, azonnal magokon kívül ragadtatnak, és bejárnak hetedhez országot képzelődésökben "s mikor onnan visszatértek, hol t. i. magokon kívül voltak: a" valót, a’ mindennapi életet, rendkívül száraznak találják, és semmivel sincsenek megelégedve, legkevesebbé pedig az ó renddel. Ezen emberek rendetlenségről panaszoskodnak, pedig az csak fejekben van, és rendet alkotnának, mitől az isten őrizzen. Az e rendek szerint bizonyosan fejünkön kellene járnunk és lábainkkal gondolkoznunk, sőt ők bizonyosan azt is meghatároznák, hogy minden gyomor egyiránt meg tudná emészteni a túrós rétest s hogy a pamlagon bárki is könnyen elhenteregne. 43