Életképek, 1844. július-december (2. évfolyam, 1-26. szám)

1844-11-13 / 20. szám

SEMMI FÖLÜL AZ OSTOBASÁGON! ELMEFUTTATÁS VAJDÁ­T­Ó­L. Nevezetes dologról nem nehéz fontosan szólani. Ha föladatom volna, örök igaz­ságokat magyarázni, a­ jogok fejtegetésébe bocsájtkozni — oh, be, könnyen bol­dogulnék — és tapsokat kellene kapnom , minőket Rachel nem halla, s éljenek­kel kellene üdvezeltetnem, mintha húszezer ember megvendégeléséhez osztanék pa­rancsokat. De én sem tapsokat nem akarok hallani, sem éljenekkel nem vagyok üdvezeltetni.És ennél fogva mindennapi tárgygyal lépek elő, semmi egyébre nem tö­rekedve , mint egy­ pár ártatlan mosolyt levarázsolni arczaitokról s egy kis belső megelégedést bűvölni kebleitekbe. Miképen tudom ezt eszközölni, nagy kérdés, — mert, mint mondom, minden fontosnak nagy ellensége vagyok. Vannak emberek, kikre ak­kor eszméi részegitőleg hatnak : kik, ha egy szót hallanak az uj szótárból, azonnal magokon kívül ragadtatnak, és bejárnak hetedhez országot képzelődésökben "s mikor onnan visszatértek, hol t. i. magokon kívül voltak: a" valót, a’ mindennapi életet, rendkívül száraznak találják, és semmivel sincsenek megelégedve, legkevesebbé pedig az ó renddel. Ezen emberek rendet­lenségről panaszoskodnak, pedig az csak fejekben van, és rendet alkotnának, mi­től az isten őrizzen. Az e rendek szerint bizonyosan fejünkön kellene járnunk és lábainkkal gondolkoznunk, sőt ők bizonyosan azt is meghatároznák, hogy minden gyomor egyiránt meg tudná emészteni a­ túrós rétest s hogy a pamlagon bár­ki is könnyen elhenteregne. 43

Next