Életképek, 1844. július-december (2. évfolyam, 1-26. szám)

1844-09-04 / 10. szám

311 Vilma- Nem , de — az est olly szép! Én inkább — a­ kertbe akarok menni A’ középajtón ki akar. Emil fentartja. Mit akarsz? hisz e’kis ablakajtón itt egyszerre ott vagy , mért kerülnél az udvarra ? Vilm­a. Igazad van! De, kedves Emil — roszra csak nem magyarázod? Emil. Hogy az udvaron akarál menni keresztü­! ? Isten mentsen! Hiszen köztünk bizalom van — Vilma. Rendilhetlen ! Emil. Páli — kedvesem! Vilma, csókot dobva Emilnek, a’ kertre nyiló ablakajtón el. Tizedik jelenet. Emil egyedül Hála isten! csakhogy ennyire vagyunk! Jaj hed nehezen megy ez az alakos­kodás ! Meg nem foghatom, mint lehetnek férjek nejeiket megcsalni képesek, illy lelki kínok után, hozzá téve még, hogy részemről most, egészen ártatlanul! — Hisz azt meg kell vallani, hogy az időben Czili igen csinos hölgyecske volt, ’s szin­tén azt vélem, hogy szerelmes vagyok belé; azonban, ha­bár néha gyönyörű állacs­­káját megcsipem is, többre ezt tán csak nem magyarázá ? Mindjárt meg fogjuk tudni. Csönget — Tamás bejő. Jöhet a’ kisasszony ! Gondolkozva fel-alá jár Tamás félre. Megfoghatlan! Elébb a’ méltóságos asszonynál egy fiatal férfi, ’s most a’ méltóságos urnái egy csinos hölgyecske! És ez mind az első két hétben. Uram légy velünk! El. Emil egyedül. Csak azt tudná legalább nem, hogy Pesten­­aktomban szál­lást tartok házukban. De ő semmit sem sejt, é­­s efféle meglepés igen komolyan üthetne ki. Kopogás az ajtón Szabad ! Össze kell szednem magamat. (Vége köv.) BÁRTFAI LEVÉL PETŐFI SÁNDORHOZ. Ismeretlen, ámde mégis jó barát! Vedd egy víg, most kér­ fiunak pár sorát; Kit bár a’ bor lángszerelme úgy hevít: Mégis a’ sors baklövése vízre vitt. Víg szeszélyü bordalaid hogy olvasám: Jól beszél ez a’ poéta! gondolám; ’S életemben bár egyszer sem láttalak: Megengedj, de czimborámnak szántalak!

Next