Életképek, 1844. július-december (2. évfolyam, 1-26. szám)

1844-07-24 / 4. szám

K­O­R­U­­­I( Ö­R­D­Ö­G­E­I. TANSZÉKI BESZÉD VAJDA PÉTERTŐL. Ha ismerőim e’ hazában hallanák, kedves hallgatóim, hogy én az ördö­gökről beszélek, csudálkoznának és sokan nem tudnák mire vélni a’ dolgot. Vagy azt gondolnák, hogy satirázni, gúnyolódni fogok, vagy félnének, hogy a’ körülmények rabjává lettem és meggyőződésem ellen szólok. Ezen utósóra nézve ugyan biztosíthatom közel és távol levő barátimat, hogy az nem történendik. Kebelemben van az isten, ’s a’ hogy ő paran­csolja, úgy teszek, úgy szólok és soha másképen. De mi az elsőt illeti, bizony nem kezeskedem, hogy az ostobaságot, gazságot és szinmutatást itt-ott jól meg nem fulánkolom. Különben az okos, erényes, munkás, rend­­szerető ember tőlem egész biztosságban van, söt vérig vele tartok. Azt gondolná az ember, hogy az ördögökről mai világban nem is lehet többé szólani. A’ kisértetek kora lefolyt ’s a’ tudományok világa minden kóborló szellemeket elűzött a’ föld hátáról. Nincs lidércz, nincs tüzes em­ber, nincs sárkány, nincs garabonczia, nincs boszorkány, ezen mesés lé­nyek eloszlottak a’ hajnal ködével ’s ma jót nevetünk a’ régiek együgyü­­ségén, kik az ördögökkel czimborában állottak és boszorkányokat éget­tek. A’ mai ördögök nem lólábuak, nem kecskeszarvuak, nem fekete po-

Next