Életképek, 1844. július-december (2. évfolyam, 1-26. szám)
1844-07-10 / 2. szám
Ah bút lehet dalom, Szememben köny ragyog; Hidd el szivem körül Én olly beteg vagyok! Beteg vagyok, beteg, Gyógyithatatlanul, Fájdalmaim között Éltem’ virága hull. 47 Hiába! bármi a’ halál, Az élet nála többet ér. Van ottan béke — semmi más, Van itten bú — de vigadás Kéjében is pezsgám a’ vér ’S én már maholnap elhagyok Örömeket, fájdalmakat Most gomblyukamban a’ virág, ’S ha újra zöldül a’ világ, Talán sírom halmán fakad. ’S ti máj I, ti jó fiuk, kiket Hozzám barátság láncra köt , Kikkel most annyi éjszakát Felségesen virasztok át: Gyászoltok a’ halott fölött De én azt mondom, társaim! Hogy engem ne gyászoljatok : tlermészetünktöl az elüt — Mert tudjátok: velem együtt, k i mind vig ficzkók voltatok. Jettek, ki hozzám legfölebb, ’S ha állatok sirom körül: Vígan hangoztassátok itt Holt czimborátok dalait, A’ múlt idők emlékéül. E S E N G É S. Fölöttem sír anyám, Keserve égető, Szán orvosom — de írt Bajomra nem tud ! Lennél te orvosom , Leányka ! egy szavad Megszüntetné bajom :■ Szerelmi kínomat Császár, Petőfi.