Életképek, 1844. július-december (2. évfolyam, 1-26. szám)
1844-10-09 / 15. szám
480 GAZDÁLKODÁSI NÉZETIM. Jertek , barátim, van egy két forintom. Hágjunk nyakára, a’ rézangyalát! Mit a’ jövendő! arra semmi gondom — A’ jó isten majd eztán is csak ád. Azért szerezzem a’ pénzt, hogy legyen ? Azért szerzem, hogy eligyam ’s egyem! Mert, oh barátim, a’ terített asztal Dicsőbb, mind Ádám Éva édene; Ez, a’ mi búban engem vigasztal, Ennél virít a’ lét kietlene. Szerzem tehát a’ pénzt, nem, hogy legyen , Hanem azért, hogy eligyam ’s egyem. Emberségemre nincs szánandóbb pára, Mint kit fukarság nyavalyája bánt; Halmozva kincset kincse halmazára, Küzd, fárad, izzad — ’s él koldus gyanánt. Nekem nem kell a’ pénz, hogy csak legyen; Megszerzem én, hogy eligyam ’s egyem. Azt mondják e’ rend érdemes vitézi: Ki nem zsugorgat, mig nyújt a’ jelen, A’ múltat könnyen búslakodva nézi Öreg korának szűk időiben. ’S én mégsem szerzem a’ pénzt, hogy legyen — Csupán azért, hogy eligyam ’s egyem. Megnyugtat egykor, tán ha semmim sem lesz, Hogy a’ meddig volt, jól éltem vele; De most, ha mennék éhen őseimhez, Nem lenne sírom nyugalom helye. Ebből indulva, nem hogy csak legyen, De szerzek pénzt, hogy eligyam ’s egyem. Menjünk tehát, és e’ néhány forinton Élvezzük a’ jót, mennyiben lehet. Meg sem jövünk, szent Jóllakásra mondom, Mig egy rész pótra nyomja zsebemet. Mert nem szerzem én e’ pénzt, hogy legyen. Azért szerzém, hogy eligyam ’s egyem ! Petőfi