Életképek, 1845. január-június (3. évfolyam, 1/1-26. szám)

1845-02-22 / 8. szám

tik; mert, hogy néhány fölvilágosító példát használjak: Vieuxtemps jó he­gedűs , lángész, de ugyan tudja-e, hogy mikor kell a’ kukoriczát másodszor kapálni ? Thiers politikai lángész, de meg tudná-e mondani, hogy miért be­szélnek a’ magyarok németül? Baeurle előfizetés-hirdetési lángész, de ugyan tudja-e, hogy mikor kell a’ sulymot a’ Hortobágy- vagy Berettyóból szedni ? O’Connel izgató lángész, de ugyan be tudná-e bizonyítani, hogy a’ pesti komlókért Rákóczy-rostélyosa nem valóságos honi készítmény? Sue titkos lángész, de ugyan van-e csak legkisebb fogalma is a’ patkányok kiirtásáról, vagy épen némelly magyar politikusok titkos indokairól ? Tadolini asszony­ság éneklő lángész, de ugyan tudna-e debreczeni pereczet vagy miskolczi kocsonyát készíteni ? És igy száz meg száz külföldi lángészt idézhetnék még, kik, minden kivétel nélkül, mindnyájan ugyanezen leglényegesb hibában szen­vednek, azaz: mindnyájan egyoldalúak! És ez az, miben magosan és dicső­ségesen fölöttük áll a’ magyar lángész, mert ő mindezekre, és még másokra is, tökéletesen meg tudna felelni. Tekintsünk szét az utczán, nyájas olvasó, és kap­juk ki az első csinos öltözetű férfit, kinek orráról azt olvassuk, hogy nem csiz­madia, és meg lehetünk győződve, hogy magyar lángészt fogtunk, főkép, ha még nem idős, mert az öregek közt már valamivel ritkábbacska az illy láng­ész, minthogy az ősz szakállasok százados tekintélye már lejárt. És most vége legyen a’ szónak, és csupán az elősorolandó tettek serege harczoljon. A’ lángész jókor reggel fölkel, ’s mivel szolgája még nem tisztitá meg csizmáit, asztalához ül és verset ,,csinál“, még pedig a’ hazához, mert ez annyit szenvedett már, hogy bízvást még ezt is eltűrheti. Mire a’ csizma megfényesül, akkor a’ vers is elkészül, ’s nem a’ lángész hibája, ha e’ vers nem hoz a’ hazára olly fényt, mint a’ —­subiksz a’ csizmára, mert tehet-e ő arról, hogy a’ dicsőségeket féltő szerkesztők nem adják ki készítményét?! Azonban, az öntudat megnyugtatja őt, mert hiszen Byront, ki szinte láng­ész vala, szinte az öntudat nyugtatta meg az irigyek táborának ellené­ben ! E’ munka után politikai gyűlésbe megy a’ lángész, hol igy hal­latja magát: ,,Az előttem szólott . .. . az indítványát szivemből pártolom, és hő szavait könyv­s szemekkel ismétlem : mindenek előtt magyarokká kell lennünk, mert nekem sem ideig, sem örökké tartó boldogság nem kell, ha abban a’ legtisztább magyar szellem kizárólag nem uralkodik!“ Éljen! Éljen! Innen zenetársulat gyűlésébe rohan és igy hallatja magát: „Tökéletesen osztozom az előttem szólott tisztelt tagtárs véleményében: az isteni zenét nem lehet korlátozni, mert hazája a’nagy mindenség. Midőn tehát a’ mindenható zene ügyében tanakodunk, akkor nemcsak minden idegen nyelvet bátran használhatunk, hanem kivételkép talán a’ magyarnak is adha­tunk helyet néha, ha azt némelly túlbuzgó urak kívánnák.“

Next