Életképek, 1845. január-június (3. évfolyam, 1/1-26. szám)
1845-03-08 / 10. szám
sebeket; feladata nem csiklandozni, hanem valót— a'valót, miként van az életben, a’ lélekben, a’ szívben, kedélyben — a' biztos kéz remeklésével előábrázolni; ’s ezért forduljunk vissza mi is ezen benső, e’valódi költői szépségek csudálatához... És valóban — tisztelet, becsület e’ kornak, melly olly nagyra haladt vegytanban és müvészettanban, melly a’ természettudományok mezején naponkint uj felfedezéseket tesz, ’s hatalmasan kifejlett és egyre fejlődő erömüvészetével uj meg uj csudákat végez ; — de meg kell mondanunk tagadhatlan igazságul, hogy ama nyersebb századnak, melly Shakspeare költészete szépségeit felfogni’s megérteni képes volt, ízlés, szivépség, érzelmi valódiság tekintetében korunknál jóval feljebb kellett állnia, e’ kornál, melly valamint a’ jól felbonczolt testből a’ lelket kitagadta, úgy tombol örömében, ha színművekben a’ számoló mechanica mutatványait csudálhatja. Azon hit, mellyben Aesop rókája e’ szavakkal veté félre a’ szépen festett álarczot: „Nem tetszik nekem, nincs veleje!“ nem a’ mi korunk... Mi közünk is nekünk a’ velővel? Csak szép külső tündököljön elénk, ezzel minden megvan ! A’ hősi határzat után, mellyre Júliát szerelme unszolja, hűsége bírja, természetesen hamar elfut a’ Capulet-család e’ végivadékának halála híre, így lepi az meg Rómeót, mielőtt Lőrincz atya által a’ dolog mibenlétéről tudósíttatnék. A’ mint a’ hir Romeo előtt feltűnik, haragos közbejátszása az a’ sorsnak, ’s az ifjú, ki eddig szerelme boldogító emlékeiben elég kedélynyugalommal tűrte száműzetését, egyszerre daczczal fordul az üldöző sors ellen. Mint villámcsapás hat rá Julia halálának hire, melly egész lelkét belsejébe szorítja vissza. Nem szól többé, nem jajgat, nem panaszkodik szenvedés felett, hiszen mindent kiszenvedett — úgy véli — ’s most joga van csak jutalmat és türelmi díjt várni sorsától. ’Sima’ helyett egy új csapás a’ legnagyobb, gyógyíthatlan, jóvátehetlen. „Tehát igy vagyunk? — ez egyetlen szót mondja — szembeszállók veletek, csillagok?“ ’S épen itt fekszik a’ fő tragicai erő. 11a Romeo kevésbbé mélyen és szenvedélyesen szeret, e’ borús határzat, kedvese holttesténél végezni életét, nem szállja meg lelkét, nem keres nyugalmat abban, hogy daczoljon végzetével, ’s eddigi küzdelmeinek boldogságban éri határát. Azonban ő hirtelen határoz, gyorsan cselekszik: szenvedély vezérli őt, melly minden felett legfösvényebbül bánik az idővel, mint ezt ezen egész szomorujáték lefolyása is tanúsítja, melly — ellenkezőleg Shakspeare legtöbb darabjaival — alig terjed néhány rövid napra. A’ milly szép reménynyel száll álomsirjába Julia, a’ milly boldogító hittel ébred föl álmából, mert hiszen ő mindenről lemondott, mi az életben rá nézve kedves és kötelező volt, ’s egyedüli, mindent pótló, üdvéül csak Rómeót kívánta, — szintolly lesújtó ’s minden életkiáltásait megsemmisitő rá nézve is, férje halálát megtudnia. Szintolly röviden, rögtön, ’s a czélt vesztett élet szenvedélyességével határozza el magát Julia is, ’s rövid szerelmi kesergés után, szivét tőrrel átverve, terül el kedvese mellett. Romeo és Julia halálos ellenségeskedésben élő családaik végivadékai voltak. Ha a’ családfejek annak idején kibékülnek, ez ivadékokat boldoggá tehetik, ’s nemzetségeiket még hosszú időre virágzóvá. Ők ezt nem tevék; bősz haragjok sírba sodorja a’szerető párt, ’s a’két kiaszott törzsök, a’ fenmaradt vén Montague ’s Capulet azok ravatala felett nyújtanak békére kezet egymásnak. Mi végre ? mi eredménynyel ? Hogy a’ két családnak tán századokra nyulandott, de eltiport jövendője romjai felett a’ haragban eszelősködö két ősz még néhány hónapot csöndes békén élhessen... A’ legjelentékenyebb, leghathatósabb sarcasmus, melly valaha emberi szenvedélyek vakbuzgalmára íratott. Igen hosszúra terjedne ismertetésünk, ha ezek után még a’ többi jellemek és mellék-cselekvények bonczolatába is bocsájtkoznánk. Csak röviden nevezzük meg tehát a’ derék, komoly herczeget,a’ nyárspolgári, de becsületes Páris grófot, Montagueot ’s az öreg s szenvedélyes Capuletet, az elmés és lovagias Mercutiot, a’jószívű Benvoliot, a’ vad haragú Tybaltot, a’ bölcs és jámbor Lőrincz atyát, a’ csevegő ’s szűk erényi dajkát.