Életképek, 1845. január-június (3. évfolyam, 1/1-26. szám)
1845-04-05 / 14. szám
az academiának minden Magyaorsz. kijött nyomtatványból egy-egy példány ,de leget küldetik meg az évi termékeknek , a' legújabb könyveknek ha nem is birtokába, de legalább ismeretébe sokkal könnyebben ’s in mássá ’s fölül reá költség nélkül jutottak, mig a’ többi lapok szerkesztőinek, illy kedvező körülményen kívül állván, minden áltatok megbírálandó könyvet rendszerint még előbb drága pénzen meg kellendne venniök, mert a’ mi itt-ott egyes íróktól’s könyvárusoktól beküldetik nekik, kivált ezelőtt, alig érdemel szót. Már pedig, ki szépirod. lapjaink anyagi erejét ismeri , egy pillanattal átlátandja , hogy minden magyar könyvet megvenni, azt azon kívül honorarium mellett megbiráltatni, vagy legalább a’ bírálatért a megvett könyvet a’ bírálónak átengedni , erejét teljességet meghaladó áldozat volna; nem akarat hiánya tehát, mint ezt bizonyossággal állíthatjuk a’ legtöbbről, itt a’ szírt, hanem egyfelől az, hogy költséggel nem győzik, ’s hogy ma holnap kritikusokat hálóval is alig foghatni; másfelől a’ tudományos kritika (nem úgy mind az Athenaeumnak) körükön kívül fekvén, bírálataik legfölebb csak szépirodalmi művekre terjeszkedhetnek. Midőn azonban a nevezett vádat egész tisztelettel visszautasítandónak véljük, nem következik, hogy czikkíró urnák egy kritikai folyóirat iránti óhajtását ne osztanák, sőt vele együtt mi is azt tartjuk, hogy ez legérzettebb szükségeink közé tartozik, ’s a’ Tudománytárnak megbocsáthatlan hibája marad, hogy a’ honi kritikát kizáró kebeléből, holott, mint a’ mondottakból kitetszik, nálunk illyet még most egyedül csak társaságok ’s névszerint a’ tudós társaság kezelhetné veszteség nélkül, vagy legalább ha veszteséggel is, ezt könnyebben tűrhetné, mint bármelly egyes ember, — vagy mint már egyszer e’ rovat is figyelmeztete, politikai lapjaink valamellyike, p. o. a’ Jelenkor, kinek Társalkodója egy illy metamorphosis által csak nyerhetne. De miután az academia már alaprajzánál fogva kizárta a’ kritikát kebeléből, az utóbbitól pedig alig várhatni, hogy valamit tegyen e’tekintetben , részünkről e’ provinciára legalkalmasbnak egy más társaságot, a’ Kisfaludy-társaságot bátorkodnánk figyelmeztetni: karolja ő fel az ügyet, ’s a’ mennyire körülményeit ’s erejét ismerjük, hitzen hisszük, ha valaki, ő szerencsével is, sikerrel is alapíthatna köztünk illy folyóiratot. De erre még tán máskor bővebben visszatérek. „Petrarca áldása 44-nak vége (Hond. 24. sz.) igazolta kimondott várakozásunkat felőle, az csakugyan jobb elbeszéléseink koszorújába való. A’részekben kis aránytalanság van ugyan, névszerint Petrarka jó későn ’s ott is igen rögtön vonatik az elbeszélés terére ; rögtönözöttebb a’ dalünnep is, hogy sem a’ kellő hatást megtegye; de ezt 's az öreg Bisceni szintolly rögtöni ’s ezáltal valószínűtlenné vált megtérését kivéve, szövedéke is jó és érdekes. Különösen meglepő az elbeszélés hősének félezred utáni összekapcsoltatása — a’ magyar Petrarcával, Kisfaludy Sándorral. — Remellay történeti beszélykéje ,,A’ Forgács-név 44 (Életk. 13) ’s az ó-történetből vett „Tirza“ (Div. 25) mindkettő érdekes. Zichy Antal „Úti benyomásai“, mellyek a’ Divatlapban (25 sz.) végre befejeztetnek, mindvégig megtarták érzelmi ’s költői typusokat: itt-ott sok szép van elmondva, de ez egész szaggatott, tétovázó ’s neme az önmaga iránti bizodalmatlanságnak ömlik el rajta. — „Göcsej“ leírása a’ Honderűben (23 és 25 sz.) igen felületes és középszerű, kivált ha tudjuk, hogy e’nép faj már sokkal jobban leíratott nálunk. Az e heti dalnokok: Csobáncz, Kerényi, Lévay, Petőfi, Sujánszky; az Y. M- kisasszonyhoz czimzett versezet Buhalmitól igen is alkalmi vers, ’s nem nagy közönség elébe való. Petőfy „Debreczeni tele“ igen humoros, kedves dal; de az, melly a Divatlapban áll , kissé nagyon is naiv. Ezentúl az Életképekről minél kevesebbet fogok szólani, ’s ez oka, hogy mai czikkemben sem szólok több czikkeiről. Némelly szűkkeblyek részrehajlást látnak be.