Életképek, 1845. január-június (3. évfolyam, 1/1-26. szám)
1845-05-24 / 21. szám
Egész bazsarózsává lesz két orczájok; lángolnak a’ kéjtől, melly keblükben forr, ’s nincs hosszú vége a’ versácsoló magasztalásának. Halálos vétek, hogy tisztelt ön , drága szerkesztő úr ! nem hódíthat meg egy párt ezen jupiteri költők közül; és még halálos vétek az, hogy ott alant a’ Duna ’s Tisza körül nincsenek olly finom ízlésű , romlatlan lelkű kisasszonykák, kik az illy forgácsversekben gyönyörködni tudnának! . . . Még eddig nem juthattam az udvar belsejébe, ’s azért az itteni tolongásokról és csörtetésekröl nem sokat irhatok. A’ költőkkel egyik kávéházban találkoztam, hol ambróziát mérnek — czikóriából! A’ nektár másutt foly, egy magaska hegy tövében, mellyre abban az időben Noé bárkája vetődött, ’s a’ venyige ezen első növelője egy pár napra pihenni kiszállott. Gyönyörű palota emelkedik ott. Hajóm mellette röpült el. Tiz , vagy talán még több emeletre is magasodnak a’pinczék, ’s ezek, csak gondolja,drága ön, telided— teli vannak somogyi 34-dikivel — azaz : a’ nektár legjobb nemével. A’ költők, mint hallom, ezen szép épületet is gyakran látogatják. Czimere ,,a’ haragos jércze.“ Kissé vedlett ugyan, de azért még mindig megjárja, mert tareskáját szépmagasan hordozza. Éretlen kukorikálása valami fölséges, kivált hajnalban, mikor a’ nektártól elázott költőket könnyű zsebbel, de annál nehezebb fővel, a’ vig csapláros tovautasítja. A’ mutatás itt, mondják, igen-igen pompás. A’ tércze rikácsol — indulóra, ’s a’ költők, felkapva a’ szárnyaslóra , kardalt kezdenek, mellyben a’ „basso“ és „alto“ hangok rínak ki leginkább; de a’ harmónia annál szebb lehet. Mit jelent e’ két zenészeti műszó : basso és alto, azt nyilván tudni fogja kegyed? Hogyis ne? Hiszen mondták nekem, hogy, drága ön, jó muzsikus, mert szereti a primákat és primokat .... Azonban itt a’ Jupiterben e’ két szó nem annyira zenészeti, mint inkább költészeti műszó; ’s azért engedje, tisztelt ön, hogy azokat az itteni phraseologia szerint megmagyarázzam. Basso itt nem annyit tesz „mély“, hanem „al“. Álból lesz az aljas, ’s igy a’ származtatás kész. A’származóstól nincs messze a’ jelentés. Aljas, pórias, durva, pokróczos, sőt még: sáros, szurkos, ’sat, mind hasonértelműek — már itt a’Jupiterben. Az alto itt is hasonlít ugyan a’ magashoz; de az eszme, mellyet általa a jupiteri költők kifejezni akarnak, a’ magasnál sokkal magasabb. Fölmegy szinte a’ holdig , szétkapkod a’ csillagok közt ’s markolgat eléget. Midőn tehát a’jupiteri költők, azok tudniillik, kik a’ „fércze“ rikácsolását kardalukkal kisérik, bassot vagy altot énekelnek: nem tesznek egyebet, mint vagy sárból gyúrnak kadencziákat vagy légből dagasztanak rímeket. Azokat gyomor legyen ám, melly megemészti; emezeket ész legyen ám, hosszuhosszu, mint egy chinai czopf, melly felfogni tudja ! Ha talán volnának ott alant kegyeteknél is olly jeles költők, kik illy bassot és altot énekelgetnek, küldje fel őket ide a’Jupiterbe. Nagyobb szerencsét nem tehetnek soha és sehol, mint itt. Az ambrózia is olcsó, a’ nektár sem drága; egy pár kadenczián kezéket lehet venni; ’s hogy a’ kadencziából ki ne fogyjanak, a’ térczének van rája gondja. — Legalább lehetne, drága kegyed — emberszeretetét, melly kivált kijelölegezésekben olly gyakran nyilatkozik, nem is említve — olly jótékonyságos, hogy cserében szerezhetne útlevelet némelly magyar költőnek e’ magas vidékekbe. Nagy nyeresége, az igaz, mi a’ honoráriumot illeti, tisztelt önnek nem igen lenne. Ezek a’ jupiteri költők igen finnyásak. Az istenadtákat annyira elkényeztették