Életképek, 1845. július-december (3. évfolyam, 2/1-26. szám)
1845-08-02 / 5. szám
153 kedvnek indulván, sem a' csak tiszta szók hallására szokott füleket, sem a szűz lelkieteket nem tudja tekintetbe venni ...Goethe szól valahol illyformán ,sokat meg kell az embernek, a természet lebilincselt rabjának, tennie, a’ miről nem kell és nem szabad szólania/ Ezt idézzük azokra nézve, kik felvilágosultsági hevekben minden trágár szó és kicsapongás iránt mentve hiszik magukat e mondattal, hisz az természetes. :A magyar időszaki irodalom czimű értekezéshez maga a szerk. megtette csillagok alatti észrevételeit , nekünk csak azon egy jegyzetünk van még hozzáadandó, hogy a’hasonló criticai irányú czikkeket örömestebb az ,Irodalmi őre hasábjaira látnánk soroltatni . . . Mi a’ derék szerző végszavait illeti, mellyekben az illetőket ,,igen-igen kéri, hogy sorait részrehajló gáncsoskodásul ne tekintsék44 — hiszen bizonyos lehet benne, hogy figyelmeztetésére hajolni fognak mindazok, kik minden ártatlan szót, melly együgyű mindennapiságaikat nem magasztalja , már csak azért is részrehajló gáncsoskodásnak nem szoktak tekinteni; . . . ezek száma pedig nem légió! — A’ számi előadásokról szóló bírálati jegyzeteket örömmel látjuk szigorú tollakból eredni. Nincs a’szigorúságnak nagyobb barátja nálunknál, olly dolgokban, mellyekben lanyha kezelés csak tespedésre ’s visszaélésekre , de a’ folyvást tökélyesbűlő kifejlés felé csak szigorúság — párosítva, természetesen, hozzáértéssel és igazság-szeretettel —vezethet. A’felett határozni az illetőkeszélyességére bízzuk: ha váljon nem jobb volna-e mind azt, mi e’ rovatban az igazgatóságot, ügyvivőséget ’s különösen a’ színház belviszonyait illetőleg elmondatik, akár önálló külön czikkben, akár más rovatban elmondani, ’s a’ napi előadásokról irt bírálatokban egyedül csak a’ művészeti tekintetre lenni figyelemmel? . . . így a’ mint most van , a’ dologból, többi közt, az a’ baj is kerekedhetik, hogy ha majd valamellyik színész az ő ,tiszta ügyek védelmére tollat ragad, nem tudhatja, mint ügyvivő, mint színész vagy épen mint ember tegye-e azt? — A’zombori levél írójának, (ki hogy nagykorúvá nőtt és Gazsiból Gáspár lett, vegye ezennel szives üdvözletünket), meg kell súgnunk, hogy a’ mi gondolkozásunk szerint ránk nézve semmi „kedvesen meglepő44 nem lett volna az illy felírásban: ,,A’ szabadság ’s a’ magyarság árulói vesszenek.44 . . . Nem, nem, igen tisztelt Gáspár úr ! kívánjuk inkább, hogy minden tévedezö világosukon fel, a’ vaknak nyíljanak meg szemei, a’bűnös térjen hona Istenéhez, az álmodozó ébredjen, az elfogultnak agya ’s keble tisztuljon tisztává ,— ’s mindezt a’ mi türelmünk, engedékenységünk, higgadt hazaszeretetünk által ! Ne vesszen senki, de térjen jó útra minden tévedezö. HONDERŰ, IV-dik szám. E’ számban befejeztetik G az I .,A’ négy tarka 44 czimü beszélye. E’ beszély egy alföldi történetet ad elő, mellyben Zöld Marczi, a’ hires haramja, viszen főszerepet, ki itt egy fiatal embert , mivel neki ismeretlenül egy ritka szépségű kantárt ajándékoza , megkedvelvén, nemes lelkű hálából, haramjai s tolvajcsinok segedelmével, szeretett, de az atyja által egy másiknak szánt, kedvese birtokához juttat. A beszély nagy részint azon élénk színezettel és hatásteljes előadással regéli el a haramiai kalandot, mellyel jeles tehetségű írónkat még ott sem igen hagyja el, hol müvén különben szembeötlő jelei látszanak a’ pongyola ’s gyors dolgozásnak, melly utolsó okból származik, hogy a’jelen beszély némelly helyei is, bár nem válnak épen unalmassá , de kelleténél hosszabbra vannak kinyújtva, melly hiba leginkább a beszélgetésekben tűnik föl, hol ollykor hosszas szóváltás kihallgatása után jutunk olly tudomáshoz , melly különben néhány szóval is, és pedig drasticusabban , elénk terjesztethetett volna. Egyébiránt legkisebbé sem vagyunk ugyan ellene annak, hogy izó által haramiák vétessenek hősökül, tudván, hogy tehetség és ügyes kéz bármelly tárgyat művészileg széppé, sőt — hogy az erkölcstanitónak is kijusson a magáé — erkölcsileg oktatóvá idomíthat; de csak azt szeretnénk e’ tárgyak közűl, hogy az illy hősök úgy állíttassanak aztán az olvasók elé, a’mint vannak, nemcsak