Életképek, 1845. július-december (3. évfolyam, 2/1-26. szám)

1845-07-12 / 2. szám

58 A­ pozsonyi ,,H­irnö­k“ egy időben hatásos hírlap volt, — most már csak romjai állanak fen, ’s úgy látszik, hogy szerkesztőjének kisebb gondja is na­gyobb mint lapjai szerkesztésének kezelése. 1f) Az „Erdélyi Híradó“ igen sokban hasonlít a­ Pesti Hírlaphoz. En­nek tanaiban sincs szoros egység; ennek vezérczikkei is gyakran igen elvontak és hosszadalmasak. Mindenesetre azonban folytonos olvasást érdemlő lap, kivált ha szerkesztőségéhez Kovács Lajos és társai ismét visszaállanának. A’ „M­últ és Jelen“ legelvtelenebb magyar hírlap. Találtatnak ugyan ha­sábjaiban néha jó — sőt valóban jó — czikkek, de én kételkedem , hogy a’tu­dós szerkesztő maga is tisztában lenne lapjai vezéreivei is hirdetendő tanaira nézve. Német politicai lapjaink közül a’ ,Pesther Zeitun­g‘-ról kell néhány szót tennem, mivel az magyar érdekeket akarna képviselni. Én e’ lapot életbe-lépte óta folytonosan figyelemmel kisérem , de a’ negyedik rendre nézve (mint a’mellynek orgánumául szeretné magát tartatni) nem hogy arany, de rézbányául sem találom. Vezérczikkei nem sokat jelentek. Legérdekesbek a’ ha­sábjain legelsöbb világot láthatott statisticai adatok. Azon igen jót kaczagtam, hogy a’ jelen hírlap a’ 4- ik rend trombitásául tolná fel magát, és mégis épen az épen teremtett műipari védegylet ellen szónokol. Politicai lapjaink után leghatályosb szerepet kezd jelenleg játszani a’ ,Hetilap­, melly mint tartalmából látszik Kossuthtal közelebbi érintkezéssel szerkesztetik. Eddigi számai a’ czélnak megfelelők ’s kielégítők. A’ „M­erku­r“ is él, és szükséget pótol. **) A’ „M­a­g­y­a­r gazda“ hasonlókép tartalom-gazdag jó folyóirat; csak­hogy utóbbi számaiból úgy látszik, hogy a’ műipar irányában hazánkra nézve meg­lehetősen elfogult. A’ „Vasárnapi újság,“ kivévén a’ kiveendő czikkeit — czéljának nagy mértékben megfelel. Politicai újságai jó paprikásak, ’s még politicai hírlapban is talpra esnének.­­ Tudományos folyóirataink a’ „Religio és nevelés“ Protes­táns egyházi lap.— Orvositár, és a’ Schöpf orvosi Év­könyvei, de ezek a’ nagy közönségtől elvont körben forogván, rólok hallgatok 's jellemzéseket avatottabb tollra bízom. A’ nagy közönség számára való tudományos folyóiratunk egy sincs , miután a' Tudománytár valósággal elhunyt. — De ki is olvas nálunk tudományos dolgokat, orgánuma ’stb. ebből az látszik kitűnni, hogy annak hirdetésén ’s néhány czik­­kein kívül egyebet nem méltatott figyelemre, ’s azokban e’ szót ,stabilitása nagyon elfogult értelemben vette. Mi a’ N - ban sűrűn olvasunk czikkeket, mellyek eléggé mutatják, hogy a’ N. U. mozogni ’s haladni óhajt hazánk s­t­a­­bilis jólétének előidézésére. Azt is különösnek találjuk, mi szinte tanusitni lát­szik, miszerint ért. keveset forgatja a’ mégis megítélt lap hasábjait, hogy midőn ért. még a’ ,Pesti hírlap­ fővárosi újdonságait is jóknak (!) találja, a’ N. A. ve­­zérczikkein kívüli rovatait kevés figyelmet érdemlőknek állítja. Ezt kimondani tartottunk az igazságnak, melly irodalom terén politikai ba­rátot vagy ellent nem vehet tekintetbe. Máskülönben óvást teszünk az ellen, mintha a’ N. U.gal általában egyeznénk gondolkozásmódban. S­z­e­r­k. *) Most hirdeti, hogy a’ Hírnök június végével megszűnik élni. **) A’ mennyiben a’ nagyobb szám által olvastakat ismételi a’ kisebb szám előtt. Mi egyéb­iránt a’ ,Merkúr* életét illeti, az úgy látszik, csak azért él, hogy szerkesztő-ki­­adó­ának, Beimel Józsefnek, alkalma legyen, minden héten hatszor kinyo­matni praedicatumát, mellyel magát ő maga megajándékozta . . . Szeretnénk tudni, mi oknál fogva nevezheti ez ember magát Esztergomi B­t.nek, hacsak nem , mivel egy­ párszor Esztergomban keresztülutazott? S­z­e­r­k.

Next