Életképek, 1847. január-június (5. évfolyam, 1/1-26. szám)

1847-02-20 / 8. szám

237 * Fris harczi ének illik a’ magyarhoz ! Zengjen buján a’ heverő olasz , Fény- ’s illatoktól mámoros hazában, Dicső apák dőlt omladéka az, Ki új időn uj hírnevet akar —. Fris indulót harsogtat a’ magyar ! ’S zúgják maiglan e’ habok a’ szent, Hatezredéves régi éneket, A’ föld fiának zengvén indulót Mióta rajtok Isten lebegett. Zúgják a’ part felé ’s szikláin át A’ szent szabadság dörgő hymnuszát. Minden hab egy-egy küszködő oroszlán, Molly homlokát az éghez emeli — Tajtékos ajkb­ól harsogni hallom : A’ görbédét az ég nem kedveli. Forr, küzd örökkön a’ nagy tengerár: Hulláma megpihen — de újrajár. Uram teremtőm, áldd meg fiadat, Ne vesszen el szózatja keblemen ; Engedd, habár csak töredékben is, Küzdő népemnek visszazengenem: Az én hazám zászlóin Írva áll: Szabad jövendő, vagy nemzethalál. II. DAL A’ RAJNÁN. Lorley sziklák zengő leánya, Aranyhaju csalóka kép ! Éjféli dalaid keserve Ragad, ragad ’s örvénybe tép. Alattam bizton reng a’ sajka . . . Ne is kaczérkodj énvelem : Az én hazám szép Magyarország, ’S annak virágit kedvelem. Künn vagyok a’ temetőben — Akáczfák és czipruslombok, ’S szomorfüzek erdejében. Mutatják, mint idegennek, Ama márványpalotákat, Mikben nagyjaik pihennek. Fakereszt van szerteszéjjel . . Onnan kelnek a’ zsarnokhoz Kínzó lelkek minden éjjel. Meleg áldást mondva rátok, Kik az ínség étetének Harmatcsöppjei valátok. Nappal, bölcsnek és botornak Egyaránt zeng Hossanna Arany ajkin a­ szobornak. Nem nyúl ki, oh varázsmenyasszony, Arany hajad után kezem — Gondolván hollófeketére . . . Távol vagyok, emlékezem. De ő, de ő tán rám se gondol, Elhajlott tőlem azalatt — Oh nyisd meg akkor csolnakomnak Örvényalatti házadat. Lépteim tovább ragadnak. Márványoszlop, bérleti szolga, Nem hiszek arany szavadnak. Megyek azoknak porához, Kiknek a’ bú fris virágot ’S közte igaz könnyet áldoz. De ott csend kell a’ kebelnek . . Szent a’ hely, nem háborítom — A’ hol árvák térdepelnek. Szülőföldemnek határán Az a’ domb, melly nékem oltár, Nincs-e pusztán, nincs-e árván ? Míg zarándokolva késem . . . Réboritja lombozattal Örökzöld emlékezésem. K­e­r­é­n­y­i. Visz a’ folyam... meg nem nyitottad A’ vészes hullámpalotát : Repül e’ szív, repül a’ sajka — Varázsleány, jó éjszakát! in. TEMETŐBEN.

Next