Életképek, 1847. január-június (5. évfolyam, 1/1-26. szám)

1847-05-08 / 19. szám

NYILATKOZAT. T. szerkesztő úr ! Vigasztalhatlan vagyok, hogy egy borzasztó mistificatio ártatlan oka lettem. — Az ,Életképek, ijedtemben kiestek kezeimből, midőn a’ konstantinápolyi levelet bennök megpillantám. A’ dolog ez : több ismerősöm leven nálam, utazási munkákról szóltunk ’s én azt állitám, hogy Pesten is lehet utazási munkát írni a’ világ bármelly részéből , ’s rövid vitatás után ajánlkoztam, hogy félóra alatt tüstént irok egy utazási levelet Konstantinápolyból, mivel épen az is szóba jött, hogy a’ ,Honderűrt. szerkesztője oda utazott. — Igy született meg tréfás vitatkozásból a’ konstantinápolyi levél, melly vig enyelgés közt kézről kézre ment, ’s mellyet utóbb egészen feledék. Nyomtatásban megjelenése után ijedten nyomoztam a’ dolgot, ’s kisült, hogy egyik furfangos barátom a’ levelet nyilvános helyen többeknek mutogató, hol az végre eltűnt. Világos tehát, hogy valami meggondolatlan tréfakedvelő meglelé vagy elcsempészte a’ szerencsétlen levelet, ’s ön becses lapjában a’ koholt kalauz-levéllel együtt kinyomatá. Én tehát egészen ártatlan vagyok ’s azért remélem, hogy a’ nagyérdemű közönség, t. P. H. L. ur és ön, t. szerkesztő ur, nem fognak rám neheztelni. Pesten, május 2-d. 1847. Lakatos Pál m. k. *) HONTBÓL. — Urak és hölgyek, ide a’ kosarakkal a’ magyar nemzetiség a’ selmeczbányai mostoha égöv alatt is megtermé gyümölcseit. Nem szükség mondanom, hogy itt nemzetiségünk , üvegházban ápolt növény, és igy természetesen gyümölcseinek örülnünk kell, ha nem is a’ legszebbek, nem a’ legjobb izűek. Valami különös gyümölcsöket hát ne várjatok, mert az egész csak ennyiből áll: Selmeczbányán tavaszhó 26-kán a’ helybeli magyar bányászgyakornokok magyar szellemű tánczvigalmat rendeztek , — ha t. i. — kivált a’ hölgyek részéről — a’ magyar szellemet a’ nemzeties öltözet képviselhető. Mert — mi tűrés, tagadás benne— a’ jelen volt, egyébként diszes hölgykoszorúnak alig volt néhány olly kitűnő virága, mellynek rózsaajkairól magyar hangok ömledezének. A’ vigalom zajában illy szép magyar virág honi nyelvén szólitá meg mellette álló társnéját. ,,Ich kann nicht ungarisch“ — jön a’ felelet. A’ megszólító pirulva kért német nyelven bocsánatot szerénytelenségéért ; de arcza bíborában híven tükröző magát a’ gondolat • miként lehet magyarhoni műveit hölgy, honi nyelvéhez idegen ?! — És igy a’ társalgási nyelv, a’ hölgyek irányában — dicséretére legyen mondva a’ selmeczi nobel világnak! — német volt. ’S e’vigalmat mégis magyarnak kereszteljük; de hisz gyakran álnéven szokták megnevezni a’ gyermeket. És meg aztán a’ karzatok is nemzeti szinnel voltak befátyolozva; az öltözet is—persze némi kivétellel— ifjak és hölgyeknél egyiránt nemzeties,—’s ez utóbbiaknál jobbadán olly pazar fényű, mintha szépeink hinni nem akarnák, miként a’ szép alak egyszerűbb öltözetben is szép marad ; — és voltak nemzeti tánczok : csárdás, kör, társalgó ’sat.— száműzve a’ keringő. — ’S még mind ezeknél is többet igényeljünk, akkor kivált, midőn a’jelszó mindenhol: látszatni! ? — Nem közönség, kisdedada, vagy hasonló közhasznú intézet felsegélésére rendeztetett e’ tánczvigalom ; közvetlen és egyedüli czélja volt: a’ táncz, és igy sokkal magasb, mint gondolnék ; mert ezt ülve elérni nem lehetett; — táncz volt ez, mellynek költségeivel számosabb éhezőt e’ szűk időben , talán az éhenhalástól megóvni sikerülhetendett; — táncz volt ez, még pedig ingyentáncz, adózni még a’ belépti jegyekért sem kellett, — következőleg nem kell csodálni, hogy számos látogatói valónak, ’s köztök dicsértessék érte az illető ifjúság — rangkülönbséget mellőzve : polgárok és kézművesek. — De elég legyen ennyi. Ne ócsároljunk semmit és senkit, és nem kivált akkor, ha azt megérdemli. A’ tánczvigalom szép volt és jó volt, mint a’ ma sült kenyér. — Selmecz is szép város és jó város, kivált ha háttal nézheti az ember ! X. K--CZELL , apr. 18. Jó ideje már , hogy K.-Czell városáról az ,Életképek hasábjain mitsem olvasónk. Pedig csendes városunkban is támadnak mozgalmak, mellyek némellykor figyelmet igényelnek. — E’ napokban egy vándor szinészcsapat érkezett hozzánk , nagy reményben kezdé működéseit, sokan borús jövőt ígértek szegényeknek, mig lelkes H. J. tbiró úr hatályos pártfogása mellett sikerült részükre egy kis közönséget nyerni. — Szomorúan kelletett azonban tapasztalnunk, hogy e’ körvidék hölgyei és férfiai milly parányi részvéttel viseltetnek a’ hazai művészet iránt, ’s a’ nemzetiség érdekében egy pár árva garast is sokallanak , mig hiuság szülte vágyaik betöltésére nem pirulnak forintokat áldozni. — Társadalmi életünk szellemi élvezetekben nagyon kopár ; cassinónk nincs , vagyon egy sötét és füstös kávéházunk — ha igaz , — és egy hirlapunk , egyéb gyülhelyünk — melly társas életünk igényeit fentartaná — nincsen; sőt olly sik csöndesség uraly városunkban, mintha valami sötét szellemtől áthatva, a’ tétlenség örök álmát aludná. — Mondják, hogy városunkban nem sokára két lámpa fog felállitatni, a’ sötétséget szétoszlatandó.— Adná Isten ! legalább felvilágosodáshoz reményünk lehet. ------gh. NAGY-BECSKEREK , april. 22. Torontói megye lelkesljei emlékezetre méltó buzgósággal ’s áldozattal vívták ki a’ korszerűség ’s nemzetiség egyik főalapjának, az eddigelő itt csak mostoha gyermek gyanánt tekintett magyar színészetnek diadalát. — Ugyanis , minden szépet ’s jót olly hő érzelemmel pártoló első alispánunk Karácsonyi László ur lelkes befolyása következtében alakult magyar színészetet biztositó — társaság, ugyancsak a’ dicsért alispán ur elnöksége alatt folyó évi april. 20-kán tartott közgyűlésében, szerződvényileg megerősítette a nagy-becskereki színházban I. évi October hóban működni kezdő dal- és szinésztársaságnak — még 1. év jan. 21-ki közgyűlésében elválasztott— igazgatóját, Hevesi Imrét, — kinek *) Köszönöm a tréfát, ’s máskorra igen szépen kikérem magamnak." Sejtem mindjárt, hogy nem lesz jó vége a dolognak, de az irásmodor engemet annyira megcsalt, miszerint sem arra, hogy a levelet P. H. L. ur irta, sem arra , hogy nem irta, nem mertem megesküdni, — ’s csakugyan jégre vezettetem. — Kérem azt az ismeretlen urat, ki olly igen tréfás kedvű, mérsékelje a’ viszketegét, miután nem nagy lovagiasságot árul el, mások rovására helytelen tréfát űzni, ’s aztán nem minden emberrel szeret az ember tréfálni. P. H. L. urnak megnyugtatásul pedig kinyilatkoztatják , miszerint a’ dolgot sokkal jobban resteljük, mint ő, ’s ezentúl csakugyan óvatosabbak leszünk, hogy az ő rovására a’ közönséget olly hamar ismét meg ne kaczagtassuk ! Szerk.