Életképek, 1847. január-június (5. évfolyam, 1/1-26. szám)

1847-01-16 / 3. szám

Lágy pólyák közt szenderegve Mit neked még a’jelen? Múltad nincsen, de jövőd már Meg van Írva odafen, ’S mert a’ költő múlton kivül A’ jövőt is nézheti: Miből napjaid szövődnek, lm halld jóslatát jövődnek, Kis Peti ! Jötted a’ lét színpadára Dallal üdvözöltetett, Első költőnk szép dalából Véve jön hamis neved. Ennyi vers és végzetes dal Hatását nem vélheti: Első jóslatom felőled Az, hogy költő lesz belőled, Kis Peti! 74 S Z___PETIHEZ. (SZÜLETETT OCTOBER 6-kán 184­5.) ’S majd ha vígan meghaladva Gyermekéveid sorát, Ifjú szíved forrongása Vágyva kérdi : ,,hol van hát?“ Vörösmarty rég megírta, Ez már sorsod végzett: — Kivel az oltárt megjárod, Juliska lesz életpárod, Kis Peti ! Kapcsa leghőbb szerelemnek Boldogságra születél, Szép anyádnak szép szemében Jövőd lerajzolva él ; Mert ki honát, férjét, fiát Olly lángolón szereti: Boldog lesz az gyermekében ’S boldog lesz te is ekképen, Kis Peti! L a­d­á­r. UR­AM BÁTYÁM ÉS ÉN. i. — Öcsém !— mondá urambátyám — huszonnégy éves ifjúnak magának is lehet elegendő esze — t. i. : nekem —; holnapután Pozsonyba mégysz ország­gyűlésre, van ott okos ember elég ; vigyázz, hallgass, tanulj ; azt mondják: a’ ki a­ malomba jár, maga is ellisztesedik; valami csak ragad reád ; vedd hasznát, ne feledd : utolsó sarjadéka vagy családunknak, korán volna e’ dicső fonalra csomót kötni; kedvem volna még életemben boldog házasságodból látni egy pár Kel­ment ; — értetted ? így okoskodék nagybátyám, bölcs szokása lévén, helyettem is gondolkozni. Ő édes apámnak testvére volt, segédtiszt az insurrectional,a bal vállában kardszú­­rást kapott; a’ mint t. i. a’ szaladó nemességnek sorait megállítandó, a’ nemes atya­fiak után rugtatott, paripája véletlenül alóla kiszaladt, urambátyám pedig le­pottyan­tában egy kiálló kardba esett. Már a’ francziák is majd a’ nyakára jöttek ; urambátyám nem volt rest, a’ kisbaráti kukoriczába lopta magát, lesvén az ellen­ség mozdulatait. Itt csinálta ama híres haditervet, miként ha a’ nemesség a’ kukoriczából előrugtatna, a’ francziát mind a’ Dunába kergethetnék. Huszonnégy éves kor, csinos arcz, diploma, gazdag örökség, a’ számitó világban megütik a’ tizenhárom próbát; ’s igy én a’ Kelmen-családnak utolsó sarjadékaként bátran nézhetek magam körül, midőn az egykor terebélyes ágról, kívülem, bácsikám volt az egyetlen gyümölcs, és annyira érett, hogy, mint a’ lotyogókörtvély, verőpózna nélkül is leszakad. Csak több kurázsi volna e’ haszontalan kölyökben ; — zsémbelgett az öreg — nincs benne tűz ; — a’ tűz hiányzik! — kiálta fel, tenyerébe vervén pi­pájából a’ hamut — még csak nem is dohányzik! — mondá, mire én egyked­vűen felelek:

Next