Életképek, 1847. július-december (5. évfolyam, 2/1-25. szám)
1847-10-03 / 14. szám
437 És ha lesz bár életem csalódás, ’S egy pokol e’ szép és nagy világ ; Nem panaszlok , mert ollyan fájdalmat, Mint minő e’ boldogság , nem ád. ’S mert vai üdv e’ nyomorult világon Érzé olly rég szomju kebelem, Érzé kéjed legszebb pillanatját Üdvösséged első szerelem! Gyulay Pál. KESELYEŐ PÉTER. Ne szólj szám, nem fáj fejem. Ha én minap a’ b * 41 * i búcsún nem voltam volna, nem hallottam volna Keselyed Péter uramnak az ő viselt dolgait, ha én nem hallottam volna Keselyen Péter viselt dolgait, most azokat nem írhatnám le,’s ha le nem írnám, jövő héten nem vernék be érte a’ fejemet, így azonban nagyon biztat a’ reménység , hogy e’ kedélyes megtiszteltetést aligha ki fogom kerülni. Megteszek egyébiránt mindent, mit saját drága bőröm épségben tartására elkövethetek ’s ráfogom , hogy avult irományok között találtam egy penészes krónikát, mellynek sem czíme, sem táblája; ebből írtam ki az egész épületes történetet, a’ kinek azután haragja talál támadni, üsse a’ krónikát — azt nem bánom. Kezdődjenek tehát a’ krónika szavai, melly Keselyeő Pétert megénekelte, mondván : — Azon időkben pedig híres név vala Keselyeő Péter neve a’ maga falujában, mellynek hallatára szétszaladt a’ gulya, mint mikor a’ csordás kalapzsírt dohányzik. A’ legjobb sütőfőző gazdasszony kovásza keletlenűl maradt, ha e’ név jutott eszébe, mikor bedagasztott. A’ gólya megsántult a’ levegőben, ha e’ nevet kiálták utána. A’ bika neki ment az embernek, ki ezt szemébe mondta, inkább vörös posztóval kínálta volna. Ki Keselyeő Péternek jó napot talált kívánni, szent igaz , hogy kihullott a’ kerékszege, vagy a’ pinczetokja fordult fejtetőre. Ki pedig jó napot nem kívánt neki, okvetlenül összeveszett odahaza a’ feleségével, vagy a’ szomszéd kutyája harapta meg az ajtóban. Egyenlő baj volt neki köszönni, vagy nem köszönni. De vágtatott is ám előle minden jótétlélek, a’ mennyire csak beláthatta szemeivel, ’s ha valaki véletlenül utczaszegleti bekanyarodásoknál találkozott vele, bizony még azt is elfelejtő , hogy kinek híják? ijedtében. Lakása vala neki a’ falu közepén, az is meglehetős rongyos. Azon utczafélen, a’ mellyen ő lakott, gyönyörűen virágzott a’ paréj ’s a’ czigányzab; mert az ő ablaka alatt még a’ szénás szekér sem mert járni, saját szomszédai is a’ kertek alól szökdöstek tulajdon házaikba. Mi volt légyen tulajdonképem oka e’ félelmes respectusnak, mindenki tudni fogja, mihelyt megmondom. Megmondom tehát, ha addig élek is : Keselyeő Péter — — poéta vala. Ő volt a’ falu poétája. Azon faluban mind e’ mai napig háromszor fordul elő egy évben a’ nagypéntek ’s a’ miatyánk egy sorral hosszabb, mint másutt t. i. .,és szabadíts meg minket a’ poétától!“ Mert Keselyeő Péter ollyan ember vala, a’ kivel nem találkozhatott az a’ boldog teremtés, a’ kire ő szante pede verset ne mondott volna. Már ez mindenkinek kijárt, mint az egy bizonyos halál, ettől semmi imádság meg nem szabadítá az embert, ezt ki kellett állani, mint az olvasatlan huszonötöt, mit a’ 29