Életképek, 1847. július-december (5. évfolyam, 2/1-25. szám)

1847-11-14 / 20. szám

az a’ régi bal véleményekhez, mellyet nemzetségről nemzetségre örökölvén, minden vizsgálódás nélkül, szinte kötelességszerünek tartja azoknak hivését, minthogy az egyházi szolga szónoklatára bármi észszerű valót mindenkor elfogadjon. Természetesen , mivel nem megy fejébe a’ meggyőződés annak igazságáról. Hogy pedig a’ régi, szerinte gyökeres jó, különben tósz meggyőződést, egy ismeretlen jóval, mellynek igazságát együgyüsége föl nem foghatja, tüstént cserélje föl, tőle ki kívánná? Azonban sokkal kevesebb vakság borítaná a’ népet eddig is, ha nem egészen a’ népiskolák ’s egyházi szolgákra bízatott volna minden teendő. Kelle vala a’ statusnak gondoskodni arról, hogy a’ nép közös világi hatóság is irtogassa a’ gyomot, ’s a’ népcsábítókat egytől egyig kikutatván, és szigorúan büntetvén igyekezzék száműzni a’ babonát, ’s meggyőzni a’ gyenge hitűeket, hogy bizalmokat ne helyezzék tudatlan babonás emberekben. De hogy illy intézkedések hiánya miatt ma is találtatnak a’ nép által tudákosoknak nevezett népcsábítók, kikhez az teljes bizalommal ragaszkodik, ’s kik — leginkább titokban — hallatlan vakmerőséggel csábítgatják — természetesen jó jutalom fejében — az együgyű ’s könnyen hívő népet: e’ néhány sorok szolgáljanak bizonyságul. Május 18-án mint leendő pünkösdi legátusok többen indultunk ki Debreczenből Szabolcs és Szathmár megyébe utazandók, ez utóbbi megyében kebelezett P # # helységbeli szekereken. Estve késő szekeresünk kitért az egyenes útból, értésünkre adván, hogy bizonyos múlhatlan dolog elintézése végett B # nevű faluba szándékozik, ’s bárha keveset kerülünk is, csak akkorra oda fogunk érni a hálásra kitűzött szakolyi csárdába, mint a’ többi, legátus urakat vivő, szekerek. Mi tehát megnyugodtunk. Kérdeztük öreg gazdánkat : mi sürgetés dolguk legyen az említett faluban? mire csak azt felelte: „Egy kis dolgunk van ; elvégezzük mi azt hamar, ’s igy abba hagytuk a’ tudakozódást. Azonban megérkezvén B .. .... ba, midőn szekeresünk harmincznégy éves fiával, és ugyaniilyen életkorú vejével titkolódzó beszélgetést tartott, kíváncsiságom a’ legnagyobb fokra emelkedett, ’s vágytam tudni : éji tizenegy óra után mi szokatlan látogatást akarnak tenni. Most tehát már nem az öreghez, hanem a’ fiához folyamodtam, ’s ő titkolódzva elbeszéld, hogy egy igen tudákos asszonyhoz, kinél már Debreczenbe jövetelük alkalmával is voltak , fognak menni, mert a’ sógorának a’ házát kiásták ; és az a’ tudákos asszony azt ígérte, hogy derbeczenbéli hazamenetelökkor — ha a’ szükséges szereket akkorra beszerezheti — megmondja , ki rabolta ki a’ házat. Ezen kívül egyéb dolguk is van vele. Föltettem magamban, hogy e’ népcsábító bányát meglátni el nem mulasztom, ’s midőn elindultak, egy legátus társammal én is hozzájok csatlakoztam ; de ők — kivált az öreg — kereken visszautasítottak, hanem addig beszéltünk nekik, míg nolle velle eltűrtek társaságukban. Út közben kérdeztem az öreg fiától : igazán ollyan híres tudákos-e az, mint említé ’s ennek megmutatására sok csodás dolgait beszélt el, többek közt , hogy a’ csoda erejű gyógyfüveket sz. Gellért hegyéről a’ boszorkányok gyűléséből, és azon híres helyről hozza, hol Krisztus urunkat megfeszítették. Igen sok emberrel tett már jól. Az egész környékről gyűl hozzá a’ nép. — Míg ketten beszélgetve ballagtunk, elérők a’ boszorkány fészket. Az öreg zörgeti az ablakot, ’s bebocsáttatást kér. Néhány pillanat után a’ bűvös nő maga nyitá ki a’ pitvarajtót mondván az öregnek : „Hadd gyújtsak mécset, várakozzon!“ Távolléte alatt mind beszivárogtunk a’ pitvarba, ’s midőn egy égő szalmacsóvát hozott ki a’ szobából, azzal az eltévedt mécset a’ konyhában keresendő , ijesztő, kisértetes kinézésétől szinte megborzadtunk; ő szinte igen meglepetett , ’s annyira zavarba jött, megpillantván bennünket — kik köpenybe burkolva szoborként szótlanul állottunk, ’s mérgesen meresztők rá szemeinket — hogy közel egy óranegyedig bujkált ide-oda a’ házban , míg a’ mécset meggyujtva ismét láttatá borzadalmas alakját, mikor az öreget behívá a’ szobába. Mi pedig a’ pitvarból csak azt láthattuk, hogy az öreggel susogva sokat beszélt.