Életképek, 1847. július-december (5. évfolyam, 2/1-25. szám)
1847-11-28 / 22. szám
FALUSI ÉJSZAKÁK. VI. Ilonka álma. Hajnal Ilonka a’ legábrándosabb ’s legbabonásabb leány volt az egész faluban; órákig elmerengett a’ zuhogó csermely partjain , ’s egy vadrózsa bokor mellett a’ mező közepét átfutó árok mellett több ízben elandalgott; keblecskéje pedig — a’ kedves 16 éves kebel — majd mindig telve volt szalagokra kötött különféle emlékjelekkel, mellyek mindegyikének saját jelentése volt a’ kedves gyermek előtt. — Minden, a’ pórnép által jelentősnek hitt, napra megvolt saját babonája Ilonkának ; karácson éjszakáján pedig Lucza-székkel ment egyházba a’ kis bohó. Nem csak saját faluja, de még a’ szomszéd helységek is ismerték Ilonkát — számtalan leány barátnéji valának , kik többször felkeresők, megtudandók, milly jövő vár reájok ; a’ fonóka pedig sehol sem volt ollyan látogatott mint Ilonkáék házánál. Hideg, fagyos decemberi éj valt, simára tapadott és járt hóréteg feküdt a’ falu utczáin , alig hallható éjszaki szél sóhajtott a’ vidék lombtalan fái, ’s leveletlen bokrai között, a’ sápadt hold sugarai megtörve a’ hórétegekben , ezüst lepelt vontak a’ végtelen róna fölé — minden nyugott volt és csendes. Egy kicsin de tiszta külsejű lakban közel a’ modosult egyházhoz laktak Ilonkáék. — Vasárnaponként e’ házhoz gyülekeztek a’ falu módosabb leánykái, Ilonka barátnéji, ’s innen mentek együtt a’közel egyházba imára. Mennyi szép emlékeket kötött a’ leányka ábrándos lelke e’ szerény lakhoz ? — Itt futottak le gyermekkora ártatlan napjai, a’ lak melletti kertecskében dalolt éjjelenként a’ kedves sereg, e’ kertecskéből tűztek virágokat ünnepenként a’ leánykák kebleikre, e’ kertecskében fecsegtek szivecskéik titkairól , ’s a’ tiszta kisded udvarban játszadoztak a’ tavasz, nyár, és ősz kellemesebb ’s derültebb délutánain, ’s alkonyain. — Végtelenül szerette a’ leányka e’ lakot, ’s a’ kis bohó bizonyosnak hitte boldogtalanságát, ha e’ lakot el kelletik egykoron hagynia. — Ezen éjen több leány barátnéji valának Ilonkánál; vígan pergett a’ rokka, a’ fehérre meszelt kandallóban forgács pattogott , mindenik beszélt valami bolondost, énekeltek, nevetgéltek, egyedül Ilonka volt csendes — úgy tetszett, hogy a’ gyermekleány kebelében öröm helyett fájdalom viraszt. — Mi lett Ilonka, miért vagy olly szomorú, akaratunk ellenére minekünk is szomorkodnunk kelletik — szólt egy a’ fonák közöl. „Mulassatok , leányok ! daloljatok , nem lehet mindig jó kedve mindnyájunknak!“ — ,Beszéld el Kati, kérlek, Páli úrfi és Teréz kisasszony történetét, én még nem hallottam; böjtelő vasárnapján történt, ide ’s tova már egy esztendeje, ’s azt beszélik: Pali urfi böjtben minden pénteken éjszaka 12 órakor meglátogatta Teréz kisasszonyt, ’s ha igaz, mit Ilonka mondott, Teréz kisasszony nem sokára követni fogja kedvesét; láttátok múlt vasárnap az egyházban miilyen sápadt volt — szegény Teréz kisasszony. — A’ leányok mindegyike mondott valami emlékezetest Pali urfiról, különösen egy karcsú fiatal gyermek, Szeder Juliska, vissza nem tartóztatható könyeit. — Azonnal kikaptak Juliskán, csipkedték, nevetgéltek, találgaták, miért sír Juliska; egyik azt mondá : vásárfiait hordott a’ leánykának, másik tudni akará hogy szerették egymást, a’ harmadik végre szorosabb viszonyokról is fecsegett. Mindannyian nevetgéltek, Juliska haragutni látszatott , egyedül Ilonka volt komoly és hallgatag. — Szinte megbánni kezdették a’ leányok előbbi vigságukat, véteknek tartották akkor mulatni, midőn bús és komoly Ilonka, kinek házánál gyülének egybe. ,Lásd, Ilonka, neked soha sem volt titkod társnőid előtt, ma mégis nem akarod bevallani okát szomorúságodnak, ma csak sajnálhatunk, de vigasztalni nem tudunk — ez fáj nekünk, szólj, Ilonka,mondd meg barátnőidnek, mi bánt.