Életképek, 1848. január-június (6. évfolyam, 1/1-28. szám)
1848-02-06 / 6. szám
A’ szobában ma már minden más képen volt rendezve. A’ terített asztal helyett a’ középen egy nagy irószekrény állott. Jeles készítmény, melly a’ legközelebbi iparműkiállításon leginkább megnyeré a’ látogatók tetszését , elárasztva számtalan rejtett és nem rejtett kihuzókkal, a’ mű erős, tartós, díszes és divatszerű vala. A’ falak mentében kemény fából készült magas állványok emelkedenek; az osztályok és emeletek telve valának mindenféle iratokkal. Legalól az évek folyama alatt halomra gyűlt kereskedelmi könyvek nehézkedének. Az ivószekrény előtt fekete bőrrel bevont karszék. Innen jobbra és balra egy-egy vasláda, körülvéve hatalmas zárakkal és legnehezebb lakatokkal , e’ mellett még a’ padlazathoz erősen oda csavarozva. H----r Adolf a’ karszékben ült ’s csendesen dolgozgatott. Felette a’ két ablak közti falon nehány festmény, azok közöl azon arczkép is , melly a’ ingadozás alkalmával az ifjú Cserényi figyelmét olly nagy mértékben vonta magára. Balra még egy karszék ’s egy széles pamlag, azok számára , kik a’ házi gazdát, mint kereskedőt jövének meglátogatni. Kopogtattak. — Szabad. Az ajtón Cserényi Kálmán lépett be. — Ah, ön az, édes Cserényi, kit három nap óta minden perczben várunk. Már csaknem minden vendégem meglátogatott, egyedül ön volt hátra. Azonban meg voltam győződve, hogy ön rólunk nem fog megfeledkezni. . . . — Kötelességem hozza magával, uram. — Hagyja ön uram e’ szót. Tessék nálunk helyet foglalni. Itt fogadom el önt dolgozó-szobámban , később , ha önnek is tetszeni fog, bemegyünk az asszonyokhoz. Történetesen leányom nincs ide haza, kiment a’ nevelőnével kocsikázni, de nem fognak soká késni, ’s ha addig képes volnék önt elmulatni, igen szerencsésnek érezném magamat, — szeret ön szivarozni ? — Igen, uram, én rendes szivaros vagyok. — Akkor semmi baj. Jó szivar mellett az idő háromszorozott sebességgel rohan. Nekem pedig fenséges szivaraim vannak. Eredeti bizomány Havannából. — Ön eláraszt szivességrével. — Tessék, uram. Nézze ezt a’ halvány sötét szint, ezen komoly fényt rajta, a teljes leveleket, a’ csaknem szabályos redőzetet. Rágyújtottak. — Nos, uram, túlzó valék szivaraim dicséretében ? — Valóban ritka kellemű szivar. Illatos, nemes és erős. A’ füst egészen hüvesen szivárog át rajta. Erejében feltalálhatni a’ forró égöv napsugarait, a’ déli terményeket, a’ legnemesebb fűszereket, az egyes termesztők elszigetelt boldogságát, ’s a’ rabszolgaság minden kínjait. — Tökéletesen, uram. Csak egy füstgomoly, ’s a’ lélek ama' szép 11*