Életképek, 1848. január-június (6. évfolyam, 1/1-28. szám)

1848-02-20 / 8. szám

i. Szép vasárnap délelőtt van. Utcza hosszat sürg a’ nép — Mondhatatlan életkedve Minden gondját elfeledve A’ kis szentegyházba lép. Istenem! milly boldog álom Öntudatlan élete, Nem tudás ád boldogságot, Bár vezérli a’ világot; Te a’ szívnek érzete! És belépek köztük én is : Végig száll pillantatom — Könnyek égnek két szememben, Hogy mit érzek most szivemben ? Én azt meg nem mondhatom ! És imába mélyed a’ nép, Összefonvák a’ kezek .... ,S elmerengvén áhítatban VASÁRNAPON. Nem gondolja, hogy titokban Én miatta könnyezek. Boldog míg nem érzi sorsát; De a’ kor meghívja őt: A’ természet könyve zárva — Isten, isten adj ez árva Népnek addig észt, erőt! II. Szép vasárnap délután van: Utcza hosszat sürg a’ nép — Mondhatatlan életkedve , Minden gondját elfeledve A’ kis szentegyházba lép. ’S hozzád sóhajt buzgalommal Igraz­ságnak istene ! ’S megbocsátván bűneinket Testvérének mond bennünket. Kik vétettünk ellene! . . . . Szelestey László. 240 Sallangós­acskó lepi oldalát; Cserepes ajka tart nagy csutorát; Zsíros bajuszát belepte a’ por, Égett orczáján — tíz­ busz ircze bor. A’ szemöldöke vastag, fekete, Káromkodás morog redőibe, Kezében a’ hosszú bő ing alul Nagy nyírt fütykös húzódik, vonul, ’S csak sarkantyújának köszönheti, Hogy nem visszára lépnek lábai, A’ nyaka fityeg-fityeg , lóg , mozog, Feje, mint egy disznótok tántorog : Az egész, mint a’ megbomlott kéreg Előre hátra típ­ láb, őgyeleg .... ’S hogy ember, csak onnan gyaníthatom Mert hozzám értekor így köszönte rám : ,Há hé .... a’ ki áldója van! . . . Ha’ próbálom meg rajtad a’ botom . . .­ ’S szemembe néz, hahogy vagyon mivel ’S vázig dörgölte piszkos öklivel El­leborozott veres szemeit , De én — — megadtam lábam kerekit .... Kitértem neki; Krisztus is kitért, Látszik a’ tejúton máig merre tért . . . ’S midőn oldalvást nézém: ki fia? — Egy bocskoros nemes — atyámfia! — Tóth Endre.

Next