Életképek, 1848. január-június (6. évfolyam, 1/1-28. szám)
1848-01-02 / 1. szám
. Most azonban ez ügynek bizony meglehetősen nyomorú irodalmi helyzete van. Művészetet tanítanak (!) ollyanok, kik annak valódi fogalmától épen annyira vannak, mint a’ térnek egyik végpontja van a’ másiktól. Ők olly komoly képpel beszélik el nekünk, mi történik ott fenn a’ mennyországban, mint a’magyar bakancsos szokta mesélni, miként lógatta le lábát a’ világ széléről, ’s miként hajigált kavicsokat a’ feneketlen semmibe. Az avatottak csak ritkán hallatják szavukat; azokat értem, kik által isten szokott az emberekhez szólani. Azon próféták ellenben, kik azt álmodták, hogy a’ művészet mennyországának minden zegezugát megjárták, ott a’ többek között azt fedezték fel számunkra, hogy a’ művészet önmagáért van, azaz: önmagának és magában czél. Semmi kétség: e’ tan ««»falóban nem földi származású, mert a’ földi természet törvénykönyvében ezen elv ismeretlen. A’ mi természetünket összefoglaló elv a’ szeretet; olly lény, melly magáért van , a’ szeretet elvének ellenmondása; és ha való, hogy a’ művészet illy földellenes természetű, úgy neki nálunk semmi helye; úgy menjen a’Saturnusba , vagy olly világba, hol a’dolgok’s lények mind magokért vannak , ha van a’ mindenségben a’ képtelenségnek olly világa, hol minden tárgy önmagáért van, ’s e’ külön álló dolgok mégis képesek egy tömegben állani, minden összetartó kapocs nélkül. (!! !) E’ tannak teljesen megfelel egy pajtása, mint a’ diáknak mendikánsa, az irányköltészet, mellynek antithesise, az iránytalan költészet ( iránytalan művészet), szinte valami saturnusi Mammuth, melly saját gyomrából él saját gyomrának ; mellynek érzékei befelé fordulvak, ’s igy szünetlenül önmagát látja, hallja, élvezi, szereti, imádja, dicsőíti, ’s kimúlván üdvezíti. E’ Mammuthféle tanokban teljesen confundálva van a’ lénynek benső törvénye , külső életével; az élet benső feltétele, külső viszonyaival; a’ benső közvetlen czél a’ külsővel, mint végsővel; és a’ nem a’ fajokkal. És már most váljon a’ tömeg e’tanok nyomán tisztára jöhetendő az iránt, hogy tehát a’ művészet minő viszonyokban áll az élettel, az egyessel, társalommal, nemzettel, ennek helyzetével, napi kérdéseivel, emberiséggel! ’s hogy mi legyen tehát voltaképen a’ művészet az ő irányában , ’s ő viszont a’ művészet irányában ? Azonban , hiszen e’ tanárok elég szerények voltak bevallani, hogy ők paradoxont állítanak fel elvek és fogalmak tekintetében, ’s magok sem bízván benne, hogy e’ paradoxon többséggé nőhessen a’ jelenben, azt csak mint separatum votumot testálták az utókornak. Efféle kaczérkodások a’ negativ halhatatlansággal ’s a’ policzialis dicsőséggel, minél ártatlanabbak, annál mulatságosabbak is, tehát mint illyenek , komoly és hosszas viták tárgyai sem lehetnek. — A’ kisebbséget legyőzni akarni különben is kereszténytelenség. Elég már, hogy ő kisebbség. Előadásom logicája végett pedig meg kell jegyeznem, hogy az imént mondottakban csupán egy monstrosus adatot akartam idézni művészeteink