Életképek, 1848. január-június (6. évfolyam, 1/1-28. szám)
1848-06-25 / 28. szám
829 KÜLFÖLDI TÁRSALÉT,RT. BÉCS, 1848. Nyárelő 8-kán. (Vége.) Közelget az olasz függetlenség diadalnapja. Szintett győzelmével becsalták Radeczkyt a’ labyrinthba, honnan egy könnyen kimenekülni alig fog. Majd számolnak ezzel a’ szabadság vérszopó tyrannusával is. Megtanítják a’ vén ráczot az olasz függetlenségnek diadalmas istenére. Az itteni olaszok öröme határtalan volt Radeczky utósó győzelmének hallásakor. Tudták előre a’ cselt, ’s örültek a’ koncz elnyeretéseért csaptába esett ellenség veszedelmének. Csak a’ magyar ’s német katonaságot sajnálom. Szükségünk lett volna nekünk ezekre a’ hős fiakra az ellenünk jövő északi óriás ellen. Talpig derék gyerekek voltak azok az Olaszországba vitt magyarok.............dicsőbb sorsot érdemeltek volna. Nincs gyalázatosabb halál, mint a’ szabadok ellen szolgaságért küzdők halála. A’ mi katonáink megérdemelték volna, hogy ha már egyszer esniök kell, a’ szabadság vérmezején essenek el. Megfelelt volna egy közülök legalább is öt, hat orosznak. Hiszek azonban annyi nemeslelküséget az olaszban, hogy ha katonáink fogságba esnek, másodszor szégyenítene meg bennünket minden díj nélküli hazaküldésükkel. Ez aztán sokkal nemesebb tett leend, hogysem a’ szégyenfoltott magunkról egy erőtlen köszönettel letörölhetnők. Peschiera már megadta magát. A’ várban volt határőröket haza kisérték. Ezekkel is csak ellenségeink száma szaporodott. Úgy örülök nekik, mint kedvesemnek ................mikor csupa félreértésből mást szeret. A’ bécsieknek tanulók iránti lelkesedése még most is határtalan. A’ vonalokon kívül levő Ottakring ’s Pacsirtamező közönségek is 50 tanulót kérnek, hogy szállásuk ’s élelmükről gondoskodjanak. A’ kisasszonyok is el akarják hitetni szüleikkel, hogy most a’ nemeslelkűség a’ fölfogadandó tanulók számáról föltételeztetik. Magam is ismerek egy csinos barna lyányt, ha ott fölfogadnak, még magam is tanulóvá leszek. Kosztot nem is kérek, jól fogok én lakni ideálom szépségével is. Többet is írnék, de lázadás van. Ezt meg kell néznem. Nem a’ bécsi nép, maga a’ természet lázadt föl. Ágyú- és puskagolyók helyett jégdarabokkal lövöldöz. Akkorák ezek, mint egy galambtojás. Brr! Brr! .... ablakomon gyönyörű egy központból kimenő sugáros figura van. Még a’ szép leány is kiment a’ fejemből. A’ nápolyi királyra is csak úgy futva emlékezem. Azt mondják, hogy Ferdinánd is haza jön. Sötét van, mint az Ítélet. Ollyan feketeség uralkodik, mintha a’ levegő insbrucki jezsuitákkal volna kibélelve, ’s onnan mennydörögnék a’ végítéletet. ’S én? . . . gyönyörködöm a’ természet forradalmában, mert tudom, hogy utána tisztább leend az ég, s egészségesebb a’ vidék . . . . ha szinte a’ reactionális jégdarabok sok határt elpusztítanak is. BÉCS, 1848. Nyárelő 14-kén. A’ slávok szemtelensége vakmerőséggel határos. Itt Bécsben, az osztrák birodalmi némettség fővárosában, veszélyeztetve van általok a’ személyes bátorság és véleményszabadság. Egy magyart, ki nemzetiséget védőleg szóllak fel, 13 cseh kivont karddal támadott meg a’ Práterben, ez azonban nem veszté el lélekjelenlétét, ’s addig védte magát, míg két gránátos közeledte a’ zsivány cseh csoportot széjjel nem ugrasztotta. Ez aztán példája a’ csehek vitézségének. Tizenhárom cseh nem birt egy magyarral, ’s három ember előtt felfegyverzetten sem mert megállani. Pedig még a’ csehek minden sláv fajok közt legvitézebbek, ha az őrültségig magasuló dühösséget vitézségnek lehet nevezni. A’ visszaállítani szándékolt sláviának, ha csak illyen gyermekei vannak, akkor szép jövővel nem kecsegtetheti magát. Alattomos orgyilkosok gyávaságán korunkban országa nem alapulhat. Csak olly nemzetiségnek van most jövője, mellynek alapja honfiak szabadságérzetétől van körül övezve. Ezzel az öreg slávia nem dicsekedhetik. Ifjúsága rózsája elvirult; és most, mikor a’ szabadság tavasza új életre hívja az átalakulandó