Életképek, 1848. július-december (6. évfolyam, 2/1-25. szám)

1848-10-07 / 15. szám

470 ’S ha eljövök győzőn sebek nélkül Lesz még idő akkor sóhajts anyám Örömkönny, csók, sóhaj lesznek szent Babéraim a’ véres harcz után. — Ölelj meg mostan, csókolj csak egyszer meg Ha haza jöttem győztesen , reám Hullasd csókjaid legédesebbikét Tán megérdemlem akkor már anyám! — Tedd fel fejemre csákómat, lebegjen A’ harczba tőled szentelt emlékjel, Ölő golyó söpörje le e’ főről Ha nem vivők társimmal lelkesen. — Ezt kivánom! Álom e’ vagy való Hisz nincsen­ nincsen nékem jó anyám — Tizéve már, hogy elhagyott árvára Süt a’ napsugár fénye — én reám — Harczba nincs ki kösse fel e’ kardot Nincs ki égő sebem bekötözze Nincsen a’ ki gyászos kórágyamon Honért kisírt szemem megtörölje. — Im van anyám, polgárok ! harczfiak ! Édes anyám, — ki hitte — e’ szép hon! Keblem hevül fel szerelmed tüzétől — Nem alszik az ki, csak lehunytodon — Te vagy anyám érzem csókjaidat — Csillagkönnyeid reám hullanak A’ harczba győzni, zászlókat élőnkbe ! „Honért meghalni dicső öntudat!“ ÉRCZI ÖDÖN, GRAEFENBERGBEN. Hús kútfejek csurgóinál Ülök, merengve egyedül; Reám sötétlő fenyvesek Sötétlő képek árnya dűl. Magamban itt elgondolom : Mi boldog a’ kútfő, kinek Keblét lángok nem égetik, ’S hulláma mint a’ jég, hideg! És engemet vad tűz emészt, Melly lelkemen lángot vete; ’S ah, minden gyuladás után Az égett tájék fekete ! Junius 12. 1848.

Next