Életképek, 1848. július-december (6. évfolyam, 2/1-25. szám)
1848-12-17 / 25. szám
785 Adj álmot inkább fáradt szemeimre , Nyugtalan, kínos álmot adj nekem ! Csak ne a’ kínnak e’ procrustes ágyát, Az éber álmot, ezt ne istenem ! Mert bár mikép gyötört a’ lázas álom, Végére jár a’ kínok éjjele , De a’ valóból semmi ébredés nincs, Az éber kínnak nincsen reggele. Oh adj a’ múltból, a’ kék messziségből Egy elhagyott tájképet álmomul. Fesd le a’ boldog szerelem tanyáját A’ mint rá árnyal nyugalom borul. ’s a’ legszebb szinszivárványt kikeresvén Az emlékezet’ színei között. Fesd le a’ leánynak rózsás mosolygását A’ mint először karjaimba jött. Vagy ha nem adsz lágy álmot szemeimre, Adj hát egy könnyet, édes istenem, Miért tiltod meg, egy nehéz könyvivel E’ nehéz szivet meg könnyitenem ? ’S ha nem is adna enyhet bánatomnak, Könynyel boritnom halvány arczomat , Hadd sirassam meg legalább még egyszer, Elvesztett, boldog ifjúságomat. II. Mondád leány, de nem hittem szavadnak, Hogy nem szeretsz, hogy szived elfeledt. De hogy hazudtál, mondta az a’ könycsepp, Szemednek selyem pillái felett. Volt olly idő, midőn ha azt mondottad Hogy hűn szeretsz, azt hinni nem tudám. Most elhinném, hogy hivem vagy leányka, Ha átkokat is mondanál reám ! Ha nem szeretsz, hát mért engedted azt meg, Hogy kebleden sírjam le bánatom? Ha nem szeretsz, hát tagadó szavadban Mért reszketett egy titkos fájdalom? Azt akarod, hogy szenvedésed mellett Törtt szived romján boldog legyek én, ’S örömeimnek kialudt fáklyáját Uj lángra gyújtsam lelkednek tüzén ? Mert lángban áll lelked tündéri háza, Mindig csapong ’s tovább harap a’ láng. Hiszen, hogy is ne? Vad vihar képében, Éleszti azt a’ haragvó világ. 50