Életképek, 1848. július-december (6. évfolyam, 2/1-25. szám)

1848-08-06 / 6. szám

169 Ismét magyar lett a’ magyar, Egy szív millók keblében, És dobbanása rémület Az ellenség fülében ! Ismét magyar lett a’ magyar, A’ síkra állt vitézül, És a’ világ , a’ nagy világ Csodákat látni készül! Ismét magyar lett a’ magyar, ’S világ végéig az lesz, Vagy iszonyúan és dicsőn Mind , mind egy szálig elvesz! PETŐFI SÁNDOR, ALMODEI LEVELE JÓKAIHOZ. Szerkesztő! Ön tudom nem barátja a’ hosszadalmas teketóriáknak,’s legkevésbbé az úgynevezett saloni illem szabályoknak, a’ mellyek a’ természetesen nyi­latkozó lélekre nyomoritó vállüzeket raknak, — de mint gyanitom előfi­zetői sem helyzék azon irigylendő állapotba, hogy bojtos draperiekkel, ’s virághimzett szőnyegekkel sánczolja körül magát. ’S igy holmi bevezető kracziuszokra legkevesebb igényt tart. Szóval ön igen egyenes ember ki semmi asszonytul szült halandó­nak nem tömj­éne­z — mitől én annélkül is iszonyúan irtózom. A’ mi engem nem kissé bátorit hogy önnel barátságot kössek, ’s min­den további bemutatás nélkül dolgozótársai sorába toppanjak. Tudva kilétemet, azt nem fogja ön hinni, hogy az égbül cseppen­tem alá, sőt ellenkezőleg — ismerve gyönyörű előfizetőnéit, midőn ezek­nek bűvös bájos szemei előtt megjelenek, senki nem tagadhatja hogy csak most jutottam egyszer valóságos angyalokkal telisdedtele rakott meny­­or­s­zágb­a. Persze hogy hazájuk jelen vészes állapotában nagyszerűbb föllépés lett volna tőlem ha az önkénytes daliák sorában egypár tüzes üszőkkel a’ ráczok ellen megyek .... de Plútó látja lelkemet hogy legjobb akaratom mellett is ezt nem tehetem, habár sem reactionair, sem spielbürger, sem — a’ mi egyre megy,— pesti hausherr nem vagyok,— mert az üldő sors az egyenlőséget már születésemkor megtagadá — lábaimtól: sánta ördög vagyok, kit a’ legmámorosabb toborzó sem tart alkalmas terme­tűnek arra hogy harczai lehessek. Kétségeskedik ön ? Ön szerkesztő az igaz portrait­mat nem látta, ’s nem is láthatta, mi­után márcziusban egy dictiót sem mondván — senkinek eszébe nem jutott engem levenni, de szolgáljon állitásom czáfolhatlan bizonyságául annak nyilt bevallása, — miszerint a’ természetnek mostoha gyermeke, és Petrichevich Horváth Lázárnak termetre édes testvére vagyok.

Next