Életképek, 1848. július-december (6. évfolyam, 2/1-25. szám)
1848-12-03 / 23. szám
721 Mindent elrendeztem. A’szelek kedvezők, pár nap múlva szebb ég boltozódik felettem. Nincs időm, többet beszélni, de tudd meg, azon nap, mellyen e’ levelet kapod, legboldogabb vala barátod életében. Magyrita LUDAST MÓR. HOGY VOLNA KEDVEM? Hogy volna kedvem, örömem nekem ? Midőn távol vagy, édes kedvesem ! Hiszen sötét van, ha a’ nap lemén. De emléked velem jött és marad , Az vet reám bús halvány sugarat; Emléked a’ hold sorsom éjjelén. Nyilik körűlem itt-ott egy virág , Nézek búsulva, szivszakadva rá, Mert harmat reszket mindenik felett. Nézek búsulva, szivszakadva rá, Azt gondolván: a’ harmatos virág Felémtekintő könnyező szemed. Tudom, tudom, hogy sokszor megsiratsz, Könnyektül ázik ama kedves arcz, A’ mellyet annyiszor csókoltam én. Most viz van ott, hol egykor tűz vala! így áll a’ záporfelhők fátyola Az elenyészett csillagok helyén. Sirass, sirass, egy kis vigasztalás A’ bús sziveknek a’ könnyhullatás, Sírj, ’s könnyeid megkönnyebbitsenek. Miért ne sírnál ? férfi vagyok én , ’S véres csatáknak állok küszöbén , És mégis néha én is könnyezek. Miért szégyelném én megvallani , Hogy folynak ollykor könnyem árjai, Ha bennem elválásunk kínja dúl? Azért, hiszem, megállok a’ csatán! Az oroszlán legrettentőbb talán, Midőn elvesztett párjáért busul. PETŐFI SÁNDOR. ------------------- 46