Ellenőr, 1871. április (3. évfolyam, 198-226. szám)
1871-04-08 / 205. szám
Előfizetési árak: Egész évre . . 20 ft. — kr. Évnegyedre . 15 ft. — kr. Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 a 80 a Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési Iroda: Pesten, bálvány-utcza 4. szám, 1. emelet. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem ▼iilaikozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el 205. szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn a ünnepre következő napon. A lapot illető reelemátlók Légrády testvérek irodájába (2 sas-utcza 24. sz.) intézendők. Szombat, április 8. 1871. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri I A nyilt-tér egy petit sora 30 k. beigtatásáért . . . . 10 kr. Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal: Pesten, kétsas-utcza 14. szám. Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr“ kiadó hivatalában kétsasutcza 14. sz., Légrády testvérek nyomdájában Pest , sas utcza 24. sz. és Naschitz J. ügynöki irodájában _________________________Pest, arany kéz utcza 5. szám, III. évfolyam. Ax 91IIlenőréé ára egy évre .... 20 forint — kr. félévre....................10 „ — „ évnegyedre .... 5 „ — „ egy hóra .... 1 „80 „ Az előzetest — postai utón vagy személyesen — nyugtázza Az Ellenőr kiadó hivatala (Pesten, két sas utcza 14. sz.) Százalék a könyvár iiatálon történő ütegrendelések után az „Illenőr“ részéről nem adatik. Az előfizetést legczélszerűbben — mert gyorsan, biztosan és olcsón — eszközölhetni p astai utalványozás által. A socialisták s a commune Párisban. I. Bármennyire érdekeljenek is bennünket a Páris falai alatt elterülő harertér eseményei — hol egész Francziaország sorsa fölött fognak eldőlni a küzdelem koczkái — lehetetlen figyelem nélkül hagynunk azt, ami jelenleg a franczia fővárosban történik. A párisi commune által gyakorolt terrorismus oly mérveket öltött az utóbbi napokban, hogy kétség sem lehet arra nézve, miszerint a jelenlegi forradalmi községtanács minden tekintetben nyomdokaiba akar lépni az 1793-diki jakobinus commune-nek. S ez az, mi fölhívja teljes érdekeltségünket a Páris falai között történő események iránt. Már néhányszor utaltunk e helyen a mostani párisi felkelés kiválóan socialista jellegére. Említettük többek között, hogy e véres mozgalomnak tulajdonképi indokait mélyebben kell keresnünk, mint közönséges politikai elégületlenségben. A Thiers-kormány s a nemzetgyűlés monarchikus többsége bizonyára mérsékeltebb republikánusokban is felkelthették a bizalmatlanságot, mint aminek a jelenlegi felkelés párthívei. Nagy tévedés volna azonban, ha a márczius 18- ka óta történt dolgokat egyoldalúlag csupán politikai elégületlenség kifolyásának akarnék tartani. A mozgalom, mely most oly ijesztő mérveket öltött, és mely kitörésének heve által az 1793-diki rémuralom másolatát hozta szinte Párisban — e mozgalom rég elő volt készitve s a második császárság napjai alatt csak mint hamuval betakart parázs szunnyadóit. Akkor nem törhetett ki, mert az imperiálismus szuronyai féken tartottak minden elégületlen elemet. Hogy Sedan után s a párisi ostrom súlyos napjai alatt csak gyenge kísérletek történtek a socialista párt részéről tervei valósítására, azt eléggé magyarázza a külellenség öthavi jelenléte Páris falai alatt, mely körülmény előtt háttérbe szorult minden más érdek. Márczius elején a socialista párt törekvéseire kedvezőbb volt a helyzet, mint valaha. A bordeauxi nemzetgyűlésben történő dolgok — hol a monarchista többség egymásután lehurrogatta a baloldal legtiszteletreméltóbb vezérférfiait — Gambettának és Garibaldinak méltatlan mellőztetése és számtalan más körülmény a legnagyobb mérvben felköltötték a párisi lakosság elégületlenségét. Ez csak fokozódott, midőn a nemzetgyűlés a párisi lakosság egyhangú óhajtása daczára nem a fővárosba, hanem Versaillesba tette át székhelyét, mely mint Francziaország egykori királyainak kedvencz lakhelye már nevénél s a hozzácsatolt történelmi reminiscentiáknál fogva is ösztönszerű bizalmatlanságot keltett föl a kedélyekben. Az elkeseredés közeledett a kitöréshez, midőn a párisi lakosság meggyőződött róla, hogy a nemzetgyűlésnek nincs komoly szándéka visszaadni a fővárosnak ama municipális jogokat, melyeket a császárság tőle elrabolt. A socialista párt keresve sem találhatott volna jobb alkalmat a nyílt föllépésre, mint aminőt ezen átalános elégületlenség teremtett. Valódi tendentiáit titokban tartva, jelszó gyanánt egyedül azt hangoztató, hogy a veszélyeztetett köztársaság érdekében harczot kell kezdeni a Thiers-kormány s a nemzetgyűlés ellen. A párisi lakosság túlnyomó zöme oly kevéssé látta át e mozgalom valódi czélját, hogy teljes egykedvűséggel szemlélte ama diadalt, melyet a montmartre-i felkelők márczius 18-dikán a kormány csapatjai fölött arattak. Tény az, hogy e krízis sohasem történhetett volna meg, ha a vagyonosabb párisi városrészek nemzetőrsége egyesült volna a törvényes kormány támogatására. Az ellenszenv azonban, melylyel úgyszólva majdnem egész Páris a nemzetgyűlés ellen viseltetett, oly nagy volt,, hogy egy csomó jobbadára ismeretlen izgató akadálytalanul ragadhatta magához az egész főváros uralmát. Hatalmában lévén a párisi városházának és támaszkodva a lakosság ama nagy részére, melynek egy ily irányú lázadás közepett semmi veszteni valója nincs, míg nyerni annál többet remélhet — a felkelés vezetői fölöslegesnek tartották tovább is meghagyni magukon az addig oly ügyesen viselt álcrát, s a központi bizottság megalakítása által csakhamar elárulták valódi tendentiájukat. A mozgalom socialistikus jellege óráról órára szembetűnőbbé lett. Már most nem a veszélyeztetett köztársaság megmentése, hanem a proletárság emancipálása lett elsősorban a felkelés jelszava. A központi bizottmány férfiai között a socialista tanok buzgó párthívei s a nemzetközi munkásliga tagjai vitték a vezérszerepet, Assy, Tridon, Lerran Qais és mások, kik már a császárság alatt is élén álltak minden socialistikus jellegű munkásmozgalomnak. Páris fölött tehát azon emberek vívták ki a korlátlan uralmat, kik addig csak a bellevillei és lavillettei clubokban hirdettek háborút a fönálló társadalmi rendnek s a tőke uralmának. A központi bizottmány tevékenységének főbb vonalai ismeretesek. Támaszát a mindenre kész külvárosi lakosságban keresvén, mely az ostrom napjai alatt tényleg igen elszegényedett és hozzászokott a dologtalansághoz — a bizottmány e városrészek nemzetőrségéből egy tekintélyes számú testőrséget alkotott, mely három frankból álló napi zsoldjával boldognak érze magát és engedelmes végrehajtója lett a bizottság rendeleteinek. A közpénztárakban talált összegek csakhamar elégtelenek leveli a bizottság kiadásainak fedezésére, kezdetét vette a vagyonosabbak tervszerű megsarcoltatása, mint gyakorlati alkalmazása a socialista theóriáknak. E közben megtörténtek a központi bizottság által elrendelt választások a forradalmi községtanács megalakítására. A párisi választók mérsékeltebb része egyrészről nem akarván a bizottság által fölállított jelöltekre szavazni, másrészről félvén tulajdonképi meggyőződésének kifejezést adni a szavazásnál, távol tartotta magát a választásoktól, úgy, hogy a községtanács, azaz a sokat emlegetett commune tagjai közé a legexaltáltabb és részben a leggyanúsabb elemek jutottak be. E választások által a párisi lakosság önmaga döntött sorsa fölött. A felkelés titkos vezetői csak önmagukhoz maradtak következetesek, midőn létesítették a commune-t, a nagy forradalom e rettegett emlékű intézményét. Előttük az 1793-ks commune eszményképe lebeg, mely példátlan terrorismusa által állandó helyet biztosított magának a franczia nép emlékében, és mely mindenkoron ideálját képezte az exaltált forradalmároknak Francziaországban. A commune-ről szólva lehetetlen nem vetnünk egy pillantást e forradalmi intézmény eredetére. „XVI. Lajos elfogatása után — mondja Thiers a franczia forradalomról szóló hírneves művében *) — Párisban két hatalom maradt: a commune s a nemzetgyűlés. Az előbbi akkép alakult meg, hogy a városházában egybegyült községi képviselők kezükbe ragadták a községi hatalmat, elűzvén a régebbi tanácsot. Ők intézték az augusztus 10-dikén és éjjel folyt lázadást. Övék volt a cselekvés valódi hatalma s a győzelemhez megkivántató erély. Ők képviselték azon új és tüzes forradalmi osztályt, mely az egész ülésszak alatt erélyesen harczolt azon fölvilágosultabb, de tevéketlenebb férfiak határozatlansága ellen, kikből a nemzeti gyűlés állott. A commune férfiainak első gondja volt letenni minden magasabb hatóságot. Föloszlatták a nemzetőrség táborkarát és Santerre-t nevezték ki annak főparancsnokává. Nem kevésbbé siettek fölfüggeszteni a tartományok igazgatóságát. Ami a községi administratiót illeti, úgy föloszlatták a nagyközségi tanácsot, föléje helyezvén magukat Hatalmának. Mindez a királyi palota ostroma közben történt.!! . . A commune-beli felkelőknek keresni kellett az összeköttetést a nemzetgyűléssel, melynek habozást, sőt royalismust vetettek szemére. Mindazáltal benne látták az egyedül fönálló souverain hatalmat és legkevésbbé sem voltak hajlandók azt el nem ismerni. Még augusztus 10-dikén délelőtt egy küldöttség jelent meg a nemzetgyűlés sorompói előtt, tudatni vele a forradalmi commune megalakulását és közölni vele a történt dolgokat. Danton a küldöttségben résztvett. , A nép, mely minket önökhöz küld — mondá — megbízott bennünket, hogy jelentsük ki, miszerint mindig *) Histoire de la revolution frangaise. II. 5. méltóknak tartá önöket bizalmára, hogy azonban rendkívüli intézkedések fölött, melyekre a szükségesség vezetett, nem ismer el más bírót, mint a franczia népet, mely a mi s az önök ura.‘ “ (B.) — Minisztertanácsok tartottak tegnap és tegnapelőtt Budán. Több vasúti előterjesztés és a határőrvidéki erdőségek kérdése képezte az értekezlet tárgyát. — Lembergből jelentik, hogy a lengyelek egy galicziai miniszternekisíró kormány által ajánlott kinevezését elfogadják ugyan, de a Potocky féle programm alapján ajánlott kiegyezéssel szemben várakozó állást szándékoznak elfoglalni. A bécsi hivatalos lap nem győz válaszolni a „Vaterland“ nak. Tegnap utasította rendre az ultramontánok közlönyét, ennek a keleten létező osztrák-magyar katholikus intézetek fölsegélése tárgyában tett felszólalásáért. A „Vaterland“ ugyanis azért dühöng, hogy a külügyminiszter, kinek ressortjába tartozik 1864 év óta a keleti alapok kezelése, tekintet nélkül a kitfelekezetekre eszközli a rabszolgák kiváltását és a hittérítést. Ezen eljárás jogosultságának kifejtése után azt is kiemeli a „Wiener Zeitung“, hogy amióta gr. Beust vette át a külügyeket, a felemlített czélra szánt tőke tetemesen gyarapodott. Ugyanazon napon, melyen e válasz világot látott, a Waterland következő programmot tesz közzé: „Nem kívánunk mi egyebet, mint jogaink teljes helyreállítását. Vissza kell szolgáltatni nekünk katholikusoknak oskoláinkat. Nem akarunk mi kényszeríteni senkit akarata ellenére, de gyermekeink felett szabadon akarunk rendelkezni. A szent atyának is vissza kell adni szabadsága mellett az egész egyházi államot.“ Mit mond erre a „Wiener Zeitung." Talán belefárad a sekélyes polémiába, látva, hogy nincs kivel beszélni. A kiegyezkedés foly csehekkel és lengyelekkel egyaránt. Habietinek Prágában van s ezen utazásától sokat várnak az optimisták , az alkotmányhűek pedig fejeket rázzák. A „Czas“ föltünőleg dicséri a Hohenwarth- minisztériumot, azt állítván, hogy egy minisztérium se vívott ki az ellenzék fölött oly győzelmet, mint a jelenlegi. Berlin, april 5. A német birodalmi gyűlés az ünnepek következtében ma nyolcz napra fölfüggesztette üléseit. Az alkotmányról szóló törvényjavaslat változatlanul elfogadtatott. A szünet időt enged nekünk is vizsgáló pillantást vetni a birodalmi gyűlés eddigi működésére s elmondani arról nézezeteinket. Két kiváló jelentőségű tárgygyal foglalkozott eddig a birodalmi gyűlés: a felirattal és az alkotmányjavaslattal. Ha az első nem is, de az utóbbi oly nagy horderejű a nemzet életére, hogy ennél fontosabb tárgy egyhamar nem kerül az egyesült német nemzet parlamentje elé. És épen azért, mert a javaslat nagy horderejű volt, különösen lepett meg bennünket, hogy azon a birodalmi gyűlés a legnagyobb egykedvűséggel futott végig. A tanácskozások nem is a dolog lényegére voltak irányozva, hanem mellékes , harmad, negyedrangú kérdésekkel bíbelődtek, szóval a birodalmi gyűlés e fontos törvényjavaslatnáls egészen meddő térre vitte vitáit. Mi azt vártuk és azt várta egész világ, hogy a német nemzet a szervezkedési nagy kérdésben hatalmasabban hallatja szavát. Kijelöli az alapot, melyre jövőben alkotmányos életet fektetni kívánja; elősorolja azon szabadelvű institutiókat, melyeket életbeléptetni kíván; követeli mindazon garantiákat, melyek a polgári szabadság választására és föntartására szükségesek. Hatalmas hangokat , aztán hatalmas határozatokat vártunk az első német birodalmi gyűléstől, melyekben tudatja a világgal és saját kormányával: mikép óhajt élni a nemzet az egyesülés után. És mit láttunk mindezek helyett? Egy öt napig tartó confessionalis discussiót. Nem lehet mondani, hogy a szabadelvűség küzdött az ultramontanismus ellen, hanem — miután Németország nagy részben protestánsokból áll — a bigott katholicismus ellen küzdött a protestantismus. A német birodalmi gyűlésen mintegy 60 tagból áll a klerikális párt és ez a 60 ember minden kérdésnél felekezeti vitába viszi az egész házat. A klerikális párt természetesen mit sem törődik a liberális institutiókkal; fődolog előtte az, hogy minden határozaton, melyet a német birodalmi gyűlés hoz, meglátszassék a pápista szín. A felirati vita a múlt héten, vagy az alkotmányjavaslat fölötti vita az imént lefolyt napokban miből állottak ? Tisztán a klerikálisok otromba, elavult nézeteinek cáfolgatásából. Érdemes ily dolgokkal az időt vesztegetni ? De hát mért engedi magát a ház nagy többsége belevitetni ily meddő vitákba most, midőn más fontos kérdések állanak előtte, most, midőn a nemzet alkotmányos életének újjászervezéséről van szó ? Mért nem lép ki a ház nagy többsége ama térre, melyen őt a nemzet látni óhajtaná, tudniillik az alkotmányos jogok, az alkotmányos szabadság minél nagyobb mértékben való kiküzdésének terére? Erre nem én felelek, hanem felel a nemzeti szabadelvű párt egyik vezértagja, kihez én a hasonló kérdést intéztem. — Mert nem akar. — Mert nem akar ily ünnepélyes pillanatot, mint a mostani, mely tényleg egyesité a nemzetet, semmiféle differentiákt által még most megzavarni. A német egység csak e pillanatban létesült és még időre van szüksége, hogy megszilárduljon; míg tehát meg nem szilárdult, nem akarja megzavarni a jó egyetértést a nemzet és kormány között — annál kevésbbé, mert az egység létrehozásában tagadhatlanul nagy érdeme van a végrehajtó hatalomnak. Ez az első ülés, melyet a német birodalmi gyűlés tart, csak ünnep, a munkanapok, a tettek ideje a parlamentre nézve csak később következnek, így gondolkoznak a birodalmi gyűlés tagjai nagyobbára. Ebből megtudhatja az olvasó, hogy a szervezkedési nagy munka új alkotmánynyal látni el az új német birodalmat, mikép fejeztethetett be oly rövid idő alatt, oly csendben és oly egyetértőleg a kormánynyal. Csávolszky Lajos: Külföldi szemle. Pest, ápril 7. A versaillesi csapatok 5 én reggel Chatillon mellett ütegeket állítottak fel, melyekkel Issy és Vanves erődöket, nemkülönben a meudoni völgyet szakadatlanul ágyúzzák. A közp.bizottság folyvást újabb csapatokat szállít a csata színhelyére. A tegnapi csatában kénytelenek voltak a felkelők Val-Fleuryben felállított ágyuikat odahagyni s Vanves és Issy házaiban torlaszolták el magukat, mire a versaillesiak Chaletsben állítottak fel egy üteget. Meudon és Courbevoie közt tegnap óta nem történt ütközet; Bougivalt 600 zuáv és lovas rendőr tartja megszállva. A különböző hírek abban megegyeznek, hogy a tegnapi nap legalább is époly vészteljes volt a felkelőkre nézve, mint a tegnapelőtti. Az ágyuharc 7 - én még esti fél hét órakor is szakadatlanul tartott Issy, Vanves, Montrouge erődök és a versaillesi hadak között. A nap folyamában több jelentéktelen összecsapás fordult elő. Ma éjjel támadást várnak, míg másrészről sokat beszélnek bizonyos békítő közbevetésről s Párisban számos összejövetel szerveződik ez értelemben. Cluseret tk. egy 4-ki proclamátiójában tudatja, hogy haladéktalanul mozgó csapatok fognak szerveztetni; a tisztek, altisztek és katonák f. hó 7-től kezdve zsoldot húznak s ugyanazon napon a commune hadiszemlét fog tartani a Marsmezőn a csapatok fölött. A zászlóaljak 17—35 éves nőtlen egyénekből szerveztetnek. A vörös „Journ. Off." 5-iki számában a következő proclamátiót hozza: ,,Polgárok ! A párisi commune nem kételkedik a győzelemben. Erélyes határozatokat hozott. Az elpártolás és árulás által pillanatnyira megbomlott szolgálat rögtön újjá fog szerveztetni, minden pillanat hasznosíttatni fog diadaltokra. A commune számít reátok, valamint ti is számíthattok reá. A versaillesi royalistáknak rövid időn nem marad egyebek, mint gonosztetteik gyalázata, tietek marad az örök dicsőség, hogy Francziaországot s a köztársaságot megmentettétek. Nemzetőrök ! A commune üdvözöl benneteket s kijelenti, hogy érdemeket szereztetek magatoknak a haza iránt!“ Másrészről a versaillesi kormány ugyancsak 5-ke estéjén a köv.jelentést bocsátotta ki: Limoge - ban kissé veszélyes mozgalom támadt: a communisták egy dzsidás ezredest megöltek; a zavargás elnyomására erélyes lépések tétettek. — Páris előtt az egész batilloni fensikot elfoglalva tartjuk. Minthogy a kormány a hadsereget minden vérontástól lehetőleg meg akarja kímélni, Issy és Vanvres erődök megrohanását nem rendelte el. A felkelők meg vannak döbbenve s meghasonlásban élnek egymás közt. Párisban a politikai helyzet mind komolyabbá s veszélyesebbé kezd válni; a jakobinusok jutottak túlysulyra, minek következtében a hangulat igen levert. — A Cri du Peuple szerint a közp.bizottság küldöttségileg az iránt kereste meg a communet, hogy tekintetbe véve a veszély nagyságát,az egész bizottság a hadügyminiszter oldala mellé állhasson. — A Times szerint a felkelők a Madeleine templomot kirabolták, lelkészét pedig a párisi érsekkel együtt mint kezeseket fogságba hurczolták s agyonlövéssel fenyegetik minda kettőt. Kezeseküt különben más előkelő egyének is tartóztattak le. Ugyanezen lap irja, hogy Henry felkelő vezért a versaillesi haditörvényszék golyó általi halálra ítélte s ítéletét rögtön végre is hajtatta. A Constitution, a Débats, a Paris-Journal, a Pays és a Liberté Párisban 5 én lefoglaltattak. A brüsseli tőzsdén f. hó 6 én azon hir terjedt el, hogy a compiégnei kastély, melyben a német főhadiszállás volt, leégett s a lakosság vonakodott az oltásban részt venni. Ottrckheim gr. a strassburgi küldöttség egyik tagja, a köv. tartalmú levelet teszi közzé a „Niederheim. Cour.“ czimű lapban. Meg vagyok győződve, hogy a német császári kormány a legkomolyabban és legőszintébben törekszik Elsass szükségleteinek, kívánalmainak és szokásainak megfelelő belszervezetet és józan, szabadelvű közigazgatást nyújtani. Az ütött sebeket begyógyítani, a kedélyeket kibékítő s az érdekeket biztosító uralmat életbe léptetni, a tartományt nem meghódított, de Németországgal egyenjogú terület gyanánt tekinteni: látszott előttem a legkomolyabb akaratnak mindazoknál, kik a Rajnán túl állapotainkra befolyást gyakorolnak. Az egész eljárás Elsass irányában be fogja bizonyítani, hogy e nézetemben nem csalódtam, és hogy míg a Vogeseken túl fájdalom, korhadtan és elrothadottan minden öszszeroskad, a Rajna túlpartján ép erő áll előttünk, amelyhez tartományunk érdekében és üdvére okvetlenül csatlakoznunk kell, ha azt akarjuk, hogy Elsassnak is erős jövő jusson osztályrészül.“ Lapszemle. A P. Napló tagadhatatlannak mondja, hogy Beust gr. politikája a háború alatt sok félreértésre adott alkalmat. Anglia s Oroszország gyanúsnak találta, Poroszország neheztelését fejezte ki Londonban Beuszt diplomatiai üzérkedései fölött. A Reform a „Militär-Ztg.“ Andrásy gróf s a határőrvidék polgárosítása ellen intézett sértő czikkét említi fel, mint amelyből világosan kitűnik, mily nehéz dolog a határőrvidék visszacsatolása. A Hon a polgári házasságot törvényhozásunk által még a jelen tavaszi ülésszak alatt kimondandónak tartja; ezt kívánják a honpolgárok anyagi s erkölcsi érdekei, polgá s társadalmi fejlődésünk s a haza becsülete a mivolt világ előtt. A M. Újság szerint az osztrák párt Bécsben mindig Ausztria fenállásának biztosítékait emlegetik s az egységesítést, összeolvasztást értik alatta, holott a nemzetiségek ezt most legkevésbbé sem hajlandók megengedni. A P. Lloyd a városi s különösen a fővárosi rendőrséget a kormányhatalommal okvetlenül szoros összeköttetésbe hozandóknak mondja; ezt kívánja a városok érdeke, melyek gyakran önerejükből nem képesek a rendet kellően fentartani. Az I. Lloyd szerint a birodalom politikája a háborúval szemben a leghelyesebb volt, csak az sajnálatos, hogy Beust grófnak az „Abendpost“-ban mostan megjelent okmányai már a vörös könyvben közzé nem tétettek. A M. Állam teljesen jogszerűnek mondja a magy. katholikusoknak a congressusban nyilvánított ama kívánságát, hogy a kath. egyh. és iskolai alapítványok az államgyámság alól kivéve, kizárólag kath. közeg kezelése alá bocsáttassanak. A német birodalmi gyűlésből. Három napi heves vita után ápr. 4-én másodszori felolvasáson is keresztül ment a német alkotmányjavaslat. A szóharczot az ultramontánok idézték elő, midőn a 15. cz.-be bele akarták helyezni azon alapjogot, melynél fogva minden egyháznak garantirozva legyen önállósága. Az északnémetekre nézve egészen váratlan volt az egész vita. Meg is látszott a szónokok nehézkes válaszán, hogy nem gyakorlottak e téren. Az ultramontánok makacsul és elég ügyesen védelmezték álláspontjukat. Minden erőlködés daczára azonban jelentékeny kisebbségben maradtak. Az ápr. 5-ki ülésben Frankenburg gróf a kor. határozati javaslatot terjesztette elő: „Az első német birodalmi gyűlés hazafias kötelességét teljesíti, midőn elismeréssel és örömmel emlékszik meg azon erőteljes támogatásra és áldozatkész segedelemre, melyet a német törzsek a szomszéd államokban és a legtávolibb vidékeken a súlyosan fenyegetett és most újjászületett közös haza iránt tanúsítottak. A birodalmi gyűlésben egyesült német nép nevében forró hálát mond mindazon távollakó törzseknek, kiknek hazafias részvéte a nemzeti felkelést erősítette, a diadalmas sérgek elhaladását gyorsította, a hozott áldozatokat könnyítette s a sebek behegyesztésére közreműködött. Gróf Frankenburg következőleg indokolta javaslatát: A birodalmi gyűlés köszönetet mondott a hadsereg vezéreinek. Méltó odacsatolni azon köszönetét, melyet mi német testvéreinknek áldozatkészségükért nyilvánítunk. Szóló utal az Amerikából küldött milliókra, mindazon adományokra, melyeket a legtávolabb helyeken lakó németek nyújtottak. Nem csak a pénzküldeményekért kell köszönetet mondani, hanem a valódi hazafiság azon nyilatkozataiért is, melyeket hiába iparkodtak egyes kormányok elnyomni. Miguel: Az osztrák-németek iránti rokonszenvünket még erőteljesebben fejezzük ki, mint ez a javaslatban foglaltatik. (Halljuk!) Ez nem beavatkozás idegen népek belső életébe, hanem kitörése azon érzelemnek, melynél fogva minden német az összetartást, együvétartozást mélyen érzi és felfogja. Az osztrák-németek kitűnő magatartása sok bajtól óvott meg benünket. Dernburg. Örvendetes pillanat ez, a kiállott veszélyek után. Ne csak az osztrák németek iránt fejezzük ki rokonszenvünket, hanem azok iránt is, kik 1848-ban politikai föllépésükért hazájukat oda hagyni voltak kénytelenittetve s kik 1870 ben az elsők voltak, síkra szállni hónukért. A német-amerikai sajtó is kiérdemli hálánkat, mert e háborúban megtette kötelességét. Bamberger reméli, hogy a francziaországi események folytán sokan ismét rokonszenvezni fognak Németországgal, kik téves fölfogásból hátat fordítottak neki. A közművelődés érdekében Francziaországnak és a világnak teszünk