Ellenőr, 1871. április (3. évfolyam, 198-226. szám)

1871-04-08 / 205. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 20 ft. — kr. Évnegyedre . 1­5 ft. — kr. Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 a 80 a Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési Iroda: Pesten, bálvány-utcza 4. szám, 1. emelet. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem ▼iilaikozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el 205. szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn a ünnepre következő napon. A lapot illető reelemát­lók Légrády testvérek irodájába (2 sas-utcza 24. sz.) intézendők. Szombat, április 8. 1871. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri I A nyilt-tér egy petit sora 30 k. beigtatásáért . . . . 10 kr.­­ Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal: Pesten, kétsas-utcza 14. s­zám. Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr“ kiadó­ hivatalában kétsasutcza 14. sz., Légrády testvérek nyomdájában Pest , sas utcza 24. sz. és Naschitz J. ügynöki irodájában _________________________Pest, arany kéz utcza 5. szám, III. évfolyam. Ax 91IIl­en­őréé ára egy é­vre .... 20 forint — kr. félévre....................10 „ — „ évnegyedre .... 5 „ — „ egy hóra .... 1 „­80 „ Az előzetest — postai utón vagy személyesen — nyugtázza Az Ellenőr kiadó hivatala (Pesten, két­ sas utcza 14. sz.) Százalék a köny­vár iiat­álon történő üteg­­­rendelések után az „Illenőr“ részéről nem adatik. Az előfizetést legczélszerűbben — mert gyorsan, biztosan és olcsón — eszközölhetni p a­s­t­a­i utalványozás által. A socialisták s a commune Párisban. I. Bármennyire érdekeljenek is bennün­ket a Páris falai alatt elterülő harertér eseményei — hol egész Francziaország sor­sa fölött fognak eldőlni a küzdelem kocz­­kái — lehetetlen figyelem nélkül hagynunk azt, a­mi jelenleg a franczia fővárosban történik. A párisi commune által gyako­rolt terrorismus oly mérveket öltött az utóbbi napokban, hogy kétség sem lehet arra nézve, miszerint a jelenlegi forradalmi községtanács minden tekintetben nyomdokai­ba akar lépni az 1793-diki jakobinus com­­mune-nek. S ez az, mi fölhívja teljes érde­keltségünket a Páris falai között történő események iránt. Már néhányszor utaltunk e helyen a mostani párisi felkelés kiválóan socialista jellegére. Említettük többek között, hogy e véres mozgalomnak tulajdonképi indokait mélyebben kell keresnünk, mint közönséges politikai elégületlenségben. A Thiers-kor­­mány s a nemzetgyűlés monarchikus több­sége bizonyára mérsékeltebb republikánusok­ban is felkelthették a bizalmatlanságot, mint a­minek a jelenlegi felkelés párthívei. Nagy tévedés volna azonban, ha a márczius 18- ka óta történt dolgokat egyoldalúlag csu­pán politikai elégületlenség kifolyásának akarnék tartani. A mozgalom, mely most oly ijesztő mérveket öltött, és mely kitöré­sének heve által az 1793-diki rémuralom másolatát hozta szinte Párisban — e moz­galom rég elő volt készitve s a második császárság napjai alatt csak mint hamuval betakart parázs szunnyadóit. Akkor nem törhetett ki, mert az imperiálismus szuro­nyai féken tartottak minden elégületlen elemet. Hogy Sedan után s a párisi ostrom súlyos napjai alatt csak gyenge kísérletek történtek a socialista párt részéről tervei valósítására, azt eléggé magyarázza a kül­­ellenség öthavi jelenléte Páris falai alatt, mely körülmény előtt háttérbe szorult minden más érdek. Márczius elején a socialista párt tö­rekvéseire kedvezőbb volt a helyzet, mint valaha. A bordeauxi nemzetgyűlésben tör­ténő dolgok — hol a monarchista többség egymásután lehurrogatta a baloldal legtisz­teletreméltóbb vezérférfiait — Gambettá­­nak és Garibaldinak méltatlan mellőztetése és számtalan más körülmény a legnagyobb mérvben fel­költötték a párisi lakosság elé­­gületlenségét. Ez csak fokozódott, midőn a nemzetgyűlés a párisi lakosság egyhangú óhajtása daczára nem a fővárosba, hanem Versaillesba tette át székhelyét, mely mint Francziaország egykori királyainak kedvencz lakhelye már nevénél s a hozzácsatolt tör­ténelmi reminiscentiáknál fogva is ösztön­­szerű bizalmatlanságot keltett föl a kedé­lyekben. Az elkeseredés közeledett a kitö­réshez, midőn a párisi lakosság meggyőző­dött róla, hogy a nemzetgyűlésnek nincs komoly szándéka visszaadni a fővárosnak ama municipális jogokat, melyeket a csá­szárság tőle elrabolt. A socialista párt keresve sem találha­tott volna jobb alkalmat a nyílt föllépésre, mint a­minőt ezen átalános elégületlenség teremtett. Valódi tendentiáit titokban tart­va, jelszó gyanánt egyedül azt hangoztató, hogy a veszélyeztetett köztársaság érdeké­ben harczot kell kezdeni a Thiers-kormány s a nemzetgyűlés ellen. A párisi lakosság túlnyomó zöme oly kevéssé látta át e moz­galom valódi czélját, hogy teljes egykedvű­séggel szemlélte ama diadalt, melyet a montmartre-i felkelők márczius 18-dikán a kormány csapatjai fölött arattak. Tény az, hogy e krízis sohasem történhetett volna meg, ha a vagyonosabb párisi városrészek nemzetőrsége egyesült volna a törvényes kormány támogatására. Az ellenszenv azon­ban, melylyel úgyszólva majdnem egész Pá­ris a nemzetgyűlés ellen viseltetett, oly nagy volt,, hogy egy csomó jobbadára is­meretlen izgató akadálytalanul ragadhatta magához az egész főváros uralmát. Hatalmában lévén a párisi városházá­nak és támaszkodva a lakosság ama nagy részére, melynek egy ily irányú láza­dás közepett semmi veszteni valója nincs, míg nyerni annál többet remélhet — a felkelés vezetői fölöslegesnek tartották to­vább is meghagyni magukon az addig oly ügyesen viselt álcrát, s a központi bizott­ság megalakítása által csakhamar elárulták valódi tendentiájukat. A mozgalom socialis­­tikus jellege óráról órára szembetűnőbbé lett. Már most nem a veszélyeztetett köz­társaság megmentése, hanem a proletárság emancipálása lett első­sorban a fel­kelés jelszava. A központi bizottmány fér­fiai között a socialista tanok buzgó párt­hívei s a nemzetközi munkásliga tagjai vit­ték a vezérszerepet, Assy, T­r­i­don, Le­rr­an Q­ais és mások, kik már a császár­ság alatt is élén álltak minden socialistikus jellegű munkásmozgalomnak. Páris fölött tehát azon emberek vívták ki a korlátlan uralmat, kik addig csak a bellevillei és la­­villettei clubokban hirdettek háborút a fön­­álló társadalmi rendnek s a tőke ural­mának. A központi bizottmány tevékenységé­nek főbb vonalai ismeretesek. Támaszát a mindenre kész külvárosi lakosságban keres­vén, mely az ostrom napjai alatt tényleg igen elszegényedett és hozzászokott a do­­logtalansághoz — a bizottmány e város­részek nemzetőrségéből egy tekintélyes szá­mú testőrséget alkotott, mely három frank­ból álló napi zsoldjával boldognak érze ma­gát és engedelmes végrehajtója lett a bi­zottság rendeleteinek. A közpénztárakban talált összegek csakhamar elégtelenek leveli a bizottság kiadásainak fedezésére, kezde­tét vette a vagyonosabbak tervszerű meg­­sarc­oltatása, mint gyakorlati alkalmazása a socialista th­eóriáknak. E közben megtörténtek a központi bi­zottság által elrendelt választások a for­radalmi községtanács megalakítására. A párisi választók mérsékeltebb része egy­részről nem akarván a bizottság által fölállított jelöltekre szavazni, másrészről félvén tulajdonképi meggyőződésének kifeje­zést adni a szavazásnál, távol tartotta ma­gát a választásoktól, úgy, hogy a község­tanács, azaz a sokat emlegetett commune tagjai közé a legexaltáltabb és részben a leggyanúsabb elemek jutottak be. E válasz­tások által a párisi lakosság önmaga dön­tött sorsa fölött. A felkelés titkos vezetői csak önma­gukhoz maradtak következetesek, midőn lé­tesítették a c­o­m­m­u­n­e-t, a nagy forrada­lom e rettegett emlékű intézményét. Előt­tük az 1793-ks commune eszményképe lebeg, mely példátlan terrorismusa által állandó helyet biztosított magának a fran­­czia nép emlékében, és mely mindenkoron ideálját képezte az exaltált forradalmárok­nak Francziaországban. A commune-ről szólva lehetetlen nem vetnünk egy pillan­tást e forradalmi intézmény eredetére. „XVI. Lajos elfogatása után — mond­ja T­h­i­e­r­s a franczia forradalomról szóló hírneves művében *) — Párisban két ha­talom maradt: a commune s a nemzetgyű­lés. Az előbbi akkép alakult meg, hogy a városházában egybegyült községi képviselők kezükbe ragadták a községi hatalmat, el­űzvén a régebbi tanácsot. Ők intézték az augusztus 10-dikén és éjjel folyt lázadást. Övék volt a cselekvés valódi hatalma s a győzelemhez megkivántató erély. Ők képvi­selték azon új és tüzes forradalmi osztályt, mely az egész ülésszak alatt erélyesen har­­czolt azon fölvilágosultabb, de tevéketlenebb férfiak határozatlansága ellen, kikből a nemzeti gyűlés állott. A commune férfiainak első gondja volt letenni minden magasabb hatóságot. Föloszlatták a nemzetőrség táborkarát és S­a­n­t­e­r­r­e-t nevezték ki annak főparancs­nokává. Nem kevésbbé siettek fölfüggeszte­ni a tartományok igazgatóságát. A­mi a községi administratiót illeti, úgy föloszlat­ták a nagy­községi tanácsot, föléje helyez­vén magukat Hatalmának. Mindez a kirá­lyi palota ostroma közben történt.!! . . A commune-beli felkelőknek keresni kellett az összeköttetést a nemzetgyűléssel, melynek habozást, sőt royalismust vetettek szemére. Mindazáltal benne látták az egye­dül fönálló souverain hatalmat és legke­­vésbbé sem voltak hajlandók azt el nem ismerni. Még augusztus 10-dikén délelőtt egy küldöttség jelent meg a nemzetgyűlés sorompói előtt, tudatni vele a forradalmi commune megalakulását és közölni vele a történt dolgokat. Danton a küldött­ségben résztvett. , A nép, mely minket önök­höz küld — mondá — megbízott bennün­ket, hogy jelentsük ki, miszerint mindig *) Histoire de la revolution frangaise. II. 5. méltóknak tartá önöket bizalmára, hogy azonban rendkívüli intézkedések fölött, me­lyekre a szükségesség vezetett, nem ismer el más bírót, mint a franczia népet, mely a mi s az önök ura.‘ “ (B.) — Minisztertanácsok tartottak tegnap és tegnapelőtt Budán. Több vasúti előterjesztés és a határőrvidéki erdőségek kérdése képezte az ér­tekezlet tárgyát. — Lembergből jelentik, hogy a lengye­lek egy galicziai miniszternek­­i­síró kormány ál­tal ajánlott kinevezését elfogadják ugyan, de a Potocky féle programm alapján ajánlott kiegye­zéssel szemben várakozó állást szándékoznak el­foglalni.­­ A bécsi hivatalos lap nem győz válaszolni a „Vaterland“ nak. Tegnap utasította rendre az ultramontánok közlönyét, ennek a kele­ten létező osztrák-magyar katholikus intézetek fölsegélése tárgyában tett felszólalásáért. A „Va­terland“ ugyanis azért dühöng, hogy a külügymi­niszter, kinek ressortjába tartozik 1864 év óta a keleti alapok kezelése, tekintet nélkül a kitfeleke­­zetekre eszközli a rabszolgák kiváltását és a hit­­térítést. Ezen eljárás jogosultságának kifejtése után azt is kiemeli a „Wiener Zeitung“, hogy a­mióta gr. Beust vette át a külügyeket, a felemlített czélra szánt tőke tetemesen gyarapodott. Ugyanazon napon, melyen e válasz világot látott, a Waterland következő programmot tesz közzé: „Nem kívánunk mi egyebet, mint jogaink teljes helyreállítását. Vissza kell szolgál­tatni nekünk katholiku­soknak osko­láinkat. Nem akarunk mi kényszeríteni senkit akarata ellenére, de gyermekeink felett szabadon akarunk rendelkezni. A szent atyának is vissza kell adni szabadsága mellett az egész egyházi ál­lamot.“ Mit mond erre a „Wiener Zeitung." Ta­lán belefárad a sekélyes polémiába, látva, hogy nincs kivel beszélni. A kiegyezkedés foly csehekkel és lengyelekkel egyaránt. Habietinek Prágában van s ezen utazásától sokat várnak az optimisták , az alkotmányhűek pedig fejeket rázzák. A „Czas“ föltünőleg dicséri a Hohenwarth- minisztériumot, azt állítván, hogy egy minisztérium se vívott ki az ellenzék fölött oly győzelmet, mint a jelenlegi. Berlin, april 5. A német birodalmi gyűlés az ünnepek következtében ma nyolcz napra fölfüggesz­tette üléseit. Az alkotmányról szóló törvény­­javaslat változatlanul elfogadtatott. A szünet időt enged nekünk is vizs­gáló pillantást vetni a birodalmi gyűlés eddigi működésére s elmondani arról néze­­zeteinket. Két kiváló jelentőségű tárgygyal fog­lalkozott eddig a birodalmi gyűlés: a fel­irattal és az alkotmány­javaslattal. Ha az első nem is, de az utóbbi oly nagy hord­erejű a nemzet életére, hogy ennél fonto­sabb tárgy egyhamar nem kerül az egye­sült német nemzet parlamentje elé. És épen azért, mert a javaslat nagy horderejű volt, különösen lepett meg ben­nünket, hogy azon a birodalmi gyűlés a legnagyobb egykedvűséggel futott végig. A tanácskozások nem is a dolog lényegére voltak irányozva, hanem mellékes , har­mad, negyedrangú kérdésekkel bíbelődtek, szóval a birodalmi gyűlés e fontos törvény­­javaslatnál­­s egészen meddő térre vitte vi­táit. Mi azt vártuk és azt várta egész vi­lág, hogy a német nemzet a szervezkedési nagy kérdésben hatalmasabban hallatja sza­vát. Kijelöli az alapot, melyre jövőben al­kotmányos életet fektetni kívánja; elősorol­ja azon szabadelvű institutiókat, melyeket életbeléptetni kíván; követeli mindazon ga­­rantiákat, melyek a polgári szabadság vá­lasztására és föntartására szükségesek. Hatalmas hangokat , aztán hatalmas határozatokat vártunk az első német biro­dalmi gyűléstől, melyekben tudatja a világ­gal és saját kormányával: mik­ép óhajt élni a­ nemzet az egyesülés után. És mit láttunk mindezek helyett? Egy öt napig tartó confessionalis dis­­cussiót. Nem lehet mondani, hogy a szabadel­­vűség küzdött az ultramontanismus ellen, hanem — miután Németország nagy rész­ben protestánsokból áll — a bigott katho­­licismus ellen küzdött a protestantismus. A német birodalmi gyűlésen mintegy 60 tagból áll a klerikális párt és ez a 60 ember minden kérdésnél felekezeti vitába viszi az egész házat. A klerikális párt természetesen mit sem törődik a libe­rális institutiókkal; fődolog előtte az, hogy minden határozaton, melyet a német biro­dalmi gyűlés hoz, meglátszassék a pápista szín. A felirati vita a múlt héten, vagy az alkotmány­­­javaslat fölötti vita az imént lefolyt napokban miből állottak ? Tisztán a klerikálisok otromba, elavult né­zeteinek c­áfolgatásából. Érdemes ily dol­gokkal az időt vesztegetni ? De hát mért engedi magát a ház nagy többsége belevitetni ily meddő vitákba most, midőn más fontos kérdések állanak előtte, most, midőn a nemzet alkotmányos életének újjászervezéséről van szó ? Mért nem lép ki a ház nagy többsége ama tér­re, melyen őt a nemzet látni óhajtaná, tudni­illik az alkotmányos jogok, az alkot­mányos szabadság minél nagyobb mérték­ben való kiküzdésének terére? Erre nem én felelek, hanem felel a nemzeti szabadelvű párt egyik vezértagja, kihez én a hasonló kérdést intéztem. — Mert nem akar. — Mert nem akar ily ünnepélyes pillanatot, mint a mostani, mely tényleg egyesité a nemzetet, semmi­féle differentiákt által még most megza­varni. A német egység csak e pillanatban létesült és még időre van szüksége, hogy megszilárduljon; míg tehát meg nem szilár­dult, nem akarja megzavarni a jó egyet­értést a nemzet és kormány között — an­nál kevésbbé, mert az egység létrehozásában tagadhatlanul nagy érdeme van a végre­hajtó hatalomnak. Ez az első ülés, melyet a német birodalmi gyűlés tart, csak ün­nep,­­ a munkanapok, a tettek ideje a parlamentre nézve csak később követ­keznek, így gondolkoznak a birodalmi gyűlés tagjai nagyobbára. Ebből megtudhatja az olvasó, hogy a szervezkedési nagy munka­­ új alkotmánynyal látni el az új német bi­rodalmat, mikép fejeztethetett be oly rövid idő alatt, oly csendben és oly egyetértőleg a kormánynyal. Csávolszky Lajos: Külföldi szemle. Pest, ápril 7. A versaillesi csapatok 5 én reggel Chatillon mellett ütegeket állítottak fel, melyekkel Issy és Vanves erődöket, nemkülönben a meudoni völgyet szakadatlanul ágyúzzák. A közp.­bizottság folyvást újabb csapatokat szállít a csata színhelyére. A tegnapi csatában kénytelenek voltak a felkelők Val-Fleuryben felállított ágyuikat odahagyni s Vanves és Issy házaiban torlaszolták el magukat, mire a versaillesiak Chaletsben állítottak fel egy üteget. Meudon és Courbevoie közt tegnap óta nem történt ütközet; Bougivalt 600 zuáv és lovas rendőr tartja megszállva. A különböző hírek ab­ban megegyeznek, hogy a tegnapi nap legalább is époly vészteljes volt a felkelőkre nézve, mint a tegnapelőtti. Az ágyuharc 7 - én még esti fél hét órakor is szakadatlanul tartott Issy, Vanves, Montrouge erődök és a versaillesi h­adak között. A nap fo­lyamában több jelentéktelen összecsapás fordult elő. Ma éjjel támadást várnak, míg másrészről so­kat beszélnek bizonyos békítő közbevetésről s Pá­risban számos összejövetel szerveződik ez érte­lemben. Cl­us­eret tk. egy 4-ki proclamátiójában tudatja, hogy haladéktalanul mozgó csapatok fog­nak szerveztetni; a tisztek, altisztek és katonák f. hó 7-től kezdve zsoldot húznak s ugyanazon napon a commune hadiszemlét fog tartani a Mars­mezőn a csapatok fölött. A zászlóaljak 17—35 éves nőtlen egyénekből szerveztetnek. A vörös „Journ. Off." 5-iki számában a kö­vetkező proclamátiót hozza: ,,Polgárok ! A párisi commune nem kételkedik a győzelemben. Erélyes határozatokat hozott. Az elpártolás és árulás által pillanatnyira megbomlott szolgálat rögtön újjá fog szerveztetni, minden pillanat hasznosíttatni fog diadaltokra. A commune számít reátok, valamint ti is számíthattok reá. A versaillesi royalistáknak rövid időn nem marad egyebek, mint gonosztetteik gyalázata, tietek marad az örök dicsőség, hogy Francziaországot s a köztársaságot megmentetté­tek. Nemzetőrök ! A commune üdvözöl bennete­ket s kijelenti, hogy érdemeket szereztetek maga­toknak a haza iránt!“ Másrészről a versaillesi kormány ugyancsak 5-ke estéjén a köv.­jelentést bocsátotta ki: Limo­ge - b­a­n kissé veszélyes mozgalom támadt: a communis­ták egy dzsidás­ ezredest megöltek; a zavargás elnyomására erélyes lépések tétettek. — Páris előtt az egész b­atilloni fensikot elfoglalva tartjuk. Minthogy a kormány a hadsereget min­den vérontástól lehetőleg meg akarja kímélni, Issy és Vanvres erődök megrohanását nem ren­delte el. A felkelők meg vannak döbbenve s meghasonlásban élnek egymás közt. Párisban a politikai helyzet mind komolyab­bá s veszélyesebbé kezd válni; a jakobinu­sok jutottak túlysulyra, minek következtében a hangulat igen levert. — A Cri du Peuple szerint a közp.­bizottság küldöttségileg az iránt kereste meg a communet, hogy tekintetbe véve a veszély nagyságát,az egész bizottság a hadügyminiszter olda­la mellé állhasson. — A Times szerint a felkelők a Madeleine templomot kirabolták, lelkészét pe­dig a párisi érsekkel együtt mint kezeseket fog­ságba hurczolták s agyonlövéssel fenyegetik mind­­a kettőt. Kezeseküt különben más előkelő egyének is tartóztattak le.­­ Ugyanezen lap irja, hogy Henry felkelő vezért a versaillesi haditörvényszék golyó általi halálra ítélte s ítéletét rögtön végre is hajtatta. A Constitution, a Débats, a Paris-Journal, a Pays és a Liberté Párisban 5 én lefoglaltattak. A brüsseli tőzsdén f. hó 6 én azon hir ter­jedt el, hogy a compiégnei kastély, melyben a német főhadiszállás volt, leégett s a lakosság vo­nakodott az oltásban részt venni. Ottrckheim gr. a strassburgi küldöttség egyik tagja, a köv. tartalmú levelet teszi közzé a „Niederheim. Cour.“ czimű lapban. Meg vagyok győződve, hogy a német császári kormány a leg­komolyabban és legőszintébben törekszik Elsass szükségleteinek, kívánalmainak és szokásain­ak megfelelő belszervezetet és józan, szabadelvű köz­­igazgatást nyújtani. Az ütött sebeket begyógyítani, a kedélyeket kibékítő s az érdekeket biztosító uralmat életbe léptetni, a tartományt nem meghódí­tott, de Németországgal egyenjogú terület gyanánt tekinteni: látszott előttem a legkomolyabb akarat­nak mindazoknál, kik a Rajnán túl állapotainkra befolyást gyakorolnak. Az egész eljárás Elsass irányában be fogja bizonyítani, hogy e nézetem­ben nem csalódtam, és hogy míg a Vogeseken túl fájdalom, korhadtan és elrothadottan minden ösz­­szeroskad, a Rajna túlpartján ép erő áll előt­tünk, a­melyhez tartományunk érdekében és üd­vére okvetlenül csatlakoznunk kell, ha azt akar­juk, hogy Elsassnak is erős jövő jusson osztály­részül.“ Lapszemle. A P. Napló tagadhatatlannak mondja, hogy Beust gr. politikája a háború alatt sok félreértés­re adott alkalmat. Anglia s Oroszország gyanús­nak találta, Poroszország neheztelését fejezte ki Londonban Beuszt diplomatiai üzérkedései fölött. A Reform a „Militär-Ztg.“ Andrásy gróf s a határőrvidék polgárosítása ellen intézett sértő czik­­két említi fel, mint a­melyből világosan kitűnik, mily nehéz dolog a határőrvidék visszacsatolása. A Hon a polgári házasságot törvényhozásunk által még a jelen tavaszi ülésszak alatt kimondandónak tartja; ezt kívánják a honpolgárok anyagi s er­kölcsi érdekei, polgá s társadalmi fejlődésünk s a haza becsülete a mivolt világ előtt. A M. Újság szerint az osztrák párt Bécsben mindig Ausztria fenállásának biztosítékait emlege­tik s az egységesítést, összeolvasztást értik alatta, holott a nemzetiségek ezt most legkevésbbé sem hajlandók megengedni. A P. Lloyd a városi s különösen a fővárosi rendőrséget a kormányhatalommal okvetlenül szo­ros összeköttetésbe hozandóknak mondja; ezt kívánja a városok érdeke, melyek gyakran önerejükből nem képesek a rendet kellően fentartani. Az I. Lloyd szerint a birodalom politikája a háborúval szemben a leghelyesebb volt, csak az sajnálatos, hogy Beust grófnak az „Abendpost“-ban mostan megjelent okmányai már a vörös könyv­ben közzé nem tétettek. A M. Állam teljesen jogszerűnek mondja a magy. katholikusoknak a congressusban nyilvání­tott ama kívánságát, hogy a kath­. egyh. és isko­lai alapítványok az államgyámság alól kivéve, ki­zárólag kath. közeg kezelése alá bocsáttassanak. A német birodalmi gyűlésből. Három napi heves vita után­ ápr. 4-én másodszori felolvasáson is keresztül ment a német alkotmány­javaslat. A szóharczot az ultramontánok idézték elő, midőn a 15. cz.-be bele akarták helyezni azon alapjogot, melynél fogva minden egyháznak garantirozva legyen önállósága. Az északnémetekre nézve egészen váratlan volt az egész vita. Meg is látszott a szónokok nehézkes válaszán, hogy nem gyakorlottak e téren. Az ultramontánok makacsul és elég ügyesen védelmezték álláspontjukat. Min­den erőlködés daczára azonban jelentékeny ki­sebbségben maradtak. Az ápr. 5-ki ülésben Frankenburg gróf a kor. határozati javaslatot terjesztette elő: „Az első német birodalmi gyűlés hazafias kötelességét teljesíti, midőn elismeréssel és öröm­mel emlékszik meg azon erőteljes támogatásra és áldozatkész segedelemre, melyet a német törzsek a szomszéd államokban és a legtávolibb vidékeken a súlyosan fenyegetett és most újjászületett közös haza iránt tanúsítottak. A birodalmi gyűlésben egyesült német nép nevében forró hálát mond mindazon távollakó törzseknek, kiknek hazafias részvéte a nemzeti felkelést erősítette, a diadal­mas sérgek el­haladását gyorsította, a hozott áldo­zatokat könnyítette s a sebek behegyesztésére köz­reműködött. Gróf Fran­ke­nburg következőleg indo­kolta javaslatát: A birodalmi gyűlés köszönetet mondott a hadsereg vezéreinek. Méltó odacsatolni azon köszönetét, melyet mi német testvéreinknek áldozatkészségükért nyilvánítunk. Szóló utal az Amerikából küldött milliókra, mindazon adomá­nyokra, melyeket a legtávolabb helyeken lakó né­metek nyújtottak. Nem csak a pénzküldemények­ért kell köszönetet mondani, hanem a valódi ha­­zafiság azon nyilatkozataiért is, melyeket hiába iparkodtak egyes kormányok elnyomni. Miguel: Az osztrák-németek iránti ro­­konszenvünket még erőteljesebben fejezzük ki, mint ez a javaslatban foglaltatik. (Halljuk!) Ez nem beavatkozás idegen népek belső életébe, ha­nem kitörése azon érzelemnek, melynél fogva min­den német az összetartást, együvétartozást mélyen érzi és felfogja. Az osztrák-németek kitűnő ma­gatartása sok bajtól óvott meg benünket. Dernburg. Örvendetes pillanat ez, a ki­állott veszélyek után. Ne csak az osztrák németek iránt fejezzük ki rokonszenvünket, hanem azok iránt is, kik 1848-ban politikai föllépésükért ha­­zájukat oda hagyni voltak kénytelenittetve s kik 1870 ben az elsők voltak, síkra szállni hónukért. A német-amerikai sajtó is kiérdemli hálánkat, mert e háborúban megtette kötelességét. Bamberger reméli, hogy a francziaor­­szági események folytán sokan ismét rokonszen­vezni fognak Németországgal, kik téves fölfogás­ból hátat fordítottak neki. A közművelődés érde­kében Francziaországnak és a világnak teszünk

Next