Ellenőr, 1871. május (3. évfolyam, 227-256. szám)

1871-05-16 / 242. szám

példáira hivatkozni, a 48-i törvényhozás is a jobb­oldal álláspontja mellett bizonyít, a közteherviselés elvét kimondva, a megadóztatás kulcsát a kor­mányra bízta. Egyébiránt szóló igen különösnek tartja a központi bizottság javaslata ellen felhozott alkotmányos szempontot. A központi bizottság ja­vaslata ellenében felállítatik a 25 ös bizottság munkálata és Simonyi módosítványa. Az első nem állapítja meg a járásbíróságok területkörét, a má­sodik még székhelyeiket sem, tehát ugyanazon al­kotmánysértést követik el, mint a bizottság javas­lata. Az ügy sürgőssége követeli, hogy mérvadó adatok hiányában, ideiglenes intézkedés történjék s erre nézve mint legczélszerűbbet a bizottság ja­vaslatát ajánlja. — Névszerinti szavazásnál a ház 192 szava­zattal 127 ellenében elfogadta az 1 §-t. „Nemmel“ szavaztak: Deáky L., Dezső Sz. Dietrich I. , Dobsa J­., Domahidy F., Döry J. Elekes Gy., Eördögh F, Erk­y S., Ercsey L. , Éder I., Farkas E., Fazekas A , Fejér M., Frater I., Gaal E., Gál P., Gáspár A., Ghyczy K., Gouda L. , Gromon D., Gubody S., Gyö­rfy Gy., Hajdú I., Halász B., Henszlmann I., Hevessy B., Hodossy J., Horn E., Horváth E. , Horváth 8., Huszár I., Helfy I., Hoos F., Irányi D , Ivánka I., Jankovics M., Jámbor P., Joaneska L., Jókai M., Keglevich B. gr., Kende K., Kerkapoly M., Kiss L., Kiss M, Kollár A, Koos J., Körmendy 8., Kracsenics F., Kun J., Kürthy I, Kállay A., Kemény M., Lázár A., Luksics B., Ma­darász J., Madarász J., Majoros I., Makray L., Matkovich T., Maximovics M., Mattyus A., Mednyánszky S., Milkovich Zs, Mocsáry L., Mocsonyi A., Mocsonyi L., Mukits E., Nagy K., Németh A., Patay J., Perczel I., Péchy T. Pi­­laszánovics J., Pilisy L., Podmaniczky Fr. K., Prick J., Prónay I., Ka­rályi Gy., Szakoczy J., Salamon L. , Sárközy B., Simonyi E., Simonyi L. báró, Sipos O., Siskovics T., Szakácsy D., Szalay L., Szaplonczay J., P. Szathmáry K., Szathmáry M., Szilády A., Szilágyi L., Szluha B., Szontágh P. (csan.) Táncsics M., Tassy M., Tisza K., Vajda J., Varró S., Vá­­rady G., Vidacs J., Vidliczkay J., Vitulay J., Vukovics S., Vé­­csey T., Vendéghy G., Zahornaczky B., Zámory K, Zichy S. gróf, Almássy S., Andrássy Gy., Babes V., Beliczey I., Beniczky Gy., Beniczky D., Berecz F., Berke J., Bogyó S., B. Bánffy E. Csanády L. Csernátony L. Csiky S., Chorin F. „Igennel“ szavaztak: Dániel M., Dániel P.,­­Deák F. , Degenfeld B. gr., Desewffy L., Dienes J­, Eitl Fr., Esz­­terházy P. gr., Eszterházy P. bg., Éber N., Érkövy A., Fabritius K., Feszt I., Fillenbaum F. br., Fluger K., For­­gách A. gr., Farkas Gy., Fittler D., Fáik M. Gál M., Gecze J., Gorove I., Grázer Fr., Halassy Gy., Halmossy E., Harkányi F., Harkányi K., Házmán F., Henter G., Herte­­lendy K., Hodossy I., Hollán E., Horváth D., Horváth J., Hőgyészi Gy., Ihász R., Ivacskovics Gy., Ivánka Zs., Inczé­­dy­­Zs. dr., Janicsáry L., Jankovics A., Jeszenszky L., Joan­­novics Gy., Joaneska D., Justh J., Justh K., Kapp G., Kautz Gy., Kazinczy I., Kálnoky P. gr., Kemény G. br., Kemény I. br, Keményffy J., Kendefffy Á., Késmárky J., Királyi P., Korizmics L., Kossuth Pál, Kovách L., Krajcsik J. , Kuba J., Kubinyi O., Kvassay L., Láng G., Latinák R., Latinovics V., Lázár D., Lázár M.,Lehoczky E., Leon­hard K., Lónyai F., Lászlófy A., Madocsány P., Majláth I., Maniu A., Máday L., Mélas V., Mihályi P., Mikó I. gr., Molnár I. , Molnár P. , Muzslay Sándor, Nedeczky I., Nehrebeczky L., Nyiry J., Olgyay Zs., Onossy M., Ordódy P., Ormos S., Orosz M., Pacz°lay J., Papp Zs., Papp J., Patrubány G., Pászt V., Perényi Zs. br., Perczel B., Petrik Gy., Plachy T., Pribék A., Prileszky T., Pulszky F., Pulsz­­ky A, Pauler T., Radó K., Radvánszky K., Ranicher J., Rim­anóczy F., Rónay J. Rudics J. ifj. br. Schreiber Fr., Ri­­may G., Splényi B. br., Stoll K., Szabó J., Szathmáry L., Szende B., Szeniczey D., Szentiványi A., Szentiványi K., Szentpályi K., Szentpályi J., Széli K , Szilágyi V., Szilvay K. , Szirmay O., Szitányi B., Szlávy J., Szontagh P. (göm.) Sző­gyény­i L., Szapáry Gy. gr., Tanárky G., Térey P., Theil I., Tóth V., Török D., Török S. (göm.) Trefort A., Turcsányi E., Tury S., Török A., Urbanovszky E., Urházy Gy., Ürményi M., Wächter Fr., Vass S. gr., Wagner Fr., Wahrmann M., Várady J., Wesselényi J. b., Wirkner L., Wodianer A. b., Vodianer B., Zalay I., Zeyk J, Zeyk K., Zichy J. gr., Zichy M. gr., Zichy N. gr., Zmeskal Z, Zse­­dényi E., Zsámbokréthy J., Antalfy K., Any­a I., Barcsay A., Barcsay K., Bay F., Bánffy A. b., Bánffy J. b., Bánó J., Benedek Gy., Benedikty A., Benkő J.,Berényi F. gr., Beth­len J. gr., Binder L., Bittó I., Boér I., Bogdan V., Bohus Zs., Boros P., Bömc­es F., Bömb­es Gy., Brogyanyi V., Buday L., Bajanovics L., Buttler S. gr., Buzinkay P., Bren­nerberg M., Csotta J., Csáky T. gr., Császár B., Cséry L. — A bánya­bíróságokról 2. § nál. Schreiber Frigyes látja jónak különösen indo­kolni, hogy miért fogadja el e javaslatból leginkább a szőnyegen levő szakaszt. — Ezután az előterjesztés hátra levő 9 sza­kaszai valamint a függőben hagyott czim észrevé­tel nélkül elfogadtatik s a harmadszori olvasás hol­napra tűzetik ki. — Következik: a számvizsgáló bizottság jelentése. — E jelentés vita nélkül elfogadtatván a pénz­­tárnoknak a felelősség terhe alól felmentése hatá­rozatkép kimondatik. — Harmadik tárgy: a földhitelintézetről szóló tvjavaslat. Ghyczy Kálmán azon kérdést intézi az elnök­­höz, hogy az igazságügyminiszter betegsége foly­tán nem lehetvén jelen a tárgyaláson, ki fogja a kormányt képviselni. Elnök azt hiszi, hogy az igazságügyminiszter Horváth Döme osztálytanácsost bízta meg.­­ Ez rövid vitát idéz elő, mely akkor dőlt el, hogy az ülés félórára felfüggesztetett, mialatt az igazságügyér megbízása iránt fog az elnökség intézkedni. A Szünet után Bujanovics jegyző felolvassa Horvát miniszter levelét, melyben a földhitelinté­zeti tvjavaslat tárgyalására Horváth Dömét jelenti be képviselőjéül. Horn Ede előadó ismerteti az okokat, me­lyeknél fogva a központi bizottság e törvényjavas­latot átalánosságában elfogadásra ajánlja. Nem tagadhatja senki, hogy Magyarországnak szüksége van a földhitel kifejlődésére s hogy a földhitel kifejtése csak úgy lehetséges, ha külön intézetek léteznek e czélra. Hogy e külön intézeteknek szükségük van bizonyos kedvezményekre, azt elis­merték még oly országokban is, hol átalában a telekkönyvi és birtokviszonyok s a perrendtartás sokkal rendezettebb s hol az ipar és kereskede­lem kifejlődése következtében a földmivelés sokkal kisebb szerepet játszik, mint nálunk. Hogy ezen kedvezmények csak a földhitelintézeteknek s nem a hitelezőknek átalán adatik, annak oka azon kü­lönbség, mely a föld- és kereskedelmi hitel s az illető intézetek között a tőketörlesztésre nézve van. A javaslat részleteire nézve a bizottság több rendbeli kisebb módosítást ajánl. Simonyi Ernő­ nem fogadja el a­­javaslatot, mert nem ismeri el az indok­okat, melyeknél fogva a földhitelintézeteket nagyobb kedvezményben kell részesíteni, mint a magán­hitelezőket. A hitel ter­mészete minden esetben ugyan­az, a törvényho­zásnak pedig ezen általános szempontból kell ki­indulni, ha az ország minden lakosát egy törvény alá akarja helyezni. A kérdés az, hogy jók-e je­lenlegi hiteltörvényeink. Ha megfelelnek, akkor ne adjunk kiváltságot senkinek, ha ellenben roszak, ez esetben terjesztessék ki a javítás az ország min­den lakosára. Fálk Miksa helyesli a Simonyi által hangoz­tatott elvet, hanem a fenforgó esetre nézve kü­lönbséget kell tenni, mivel a földbirtokosnak csak oly hitel válik javára, mely bizonyos állandóság­gal jár s mely legalább közvetlenül nincs össze­függésben a pénzpiacz hullámzásaival. A földhi­tel­intézetek mintegy közvetítőt képeznek a föld­­bérlők közt, kiknek hosszú időre kijáró kölcsön­re van szüksége­­ a tőkepénzes közt, ki csak rö­vid időre adhatja ki pénzét. A különben jó elv­ben, hogy a törvényes eljárás, ha jó, mindenkire egyaránt terjesztessék ki, a jelen esetben ellen­mondás mutatkozik, melyet nem lehet kiegyenlíte­ni, mintha a tbozás általában oltalma alá veszi a földbirtokot az ellen, hogy a rögtöni felmondások és elárverezések által meg ne károsíttassék, de másfelől a földhitelintézeteknek megadja azon jo­got, hogy a hanyag fizetők ellen gyorsan járhassa­nak el, mert nekik is vannak kötelezettségeik a jelzálogos levelek birtokosai iránt. Van ezenkívül egy másik ok is, mely a föld­hitelintézetnek adandó kedvezmények mellett szól. A földbirtoknak nem elegendő azon pénz, melyet saját országunkban találunk, hanem kénytelenek vagyunk idegen piaczhoz is fordulni s ott nem mi vagyunk az egyedüli pénzkeresők. Ha tehát nem akarjuk, hogy saját kárunkra előny adassék az idegen zálogleveleknek, akkor meg kell adnunk a magyar földhitelintézet zálog­leveleinek azon privilégiumokat, melyekben más intézetek hason­­nemű papírjai részesítettek. E tvjavaslatn­k azonban van egy szakasza, melylyel szóló nem ért egyet. Nem akar a föld­hitelintézetnek monopóliumot adni s ugyanazon kedvezményben kívánja részesittetni mindazon in­tézeteket, melyek hasonló garantiákat nyújtanak, hanem az ajánlott 28 §, mely szerint „a magyar földhitelintézetnek ezen törvény által adott ked­vezmények kiterjesztetnek más hasonczélo­s ter­mészetű intézetekre is,­ nem tartozik ide, mert a tvjavaslat czimének sem felel meg és sok félre­magyarázásra fog okot szolgáltatni. Az elv ellen nem tesz kifogást, hanem érvényesítésére más és pedig két mód van: vagy alkossunk oly törvényt, mely átalában a földhitel­intézetekről szól s abban mondjuk ki, hogy mind­azon földhitel­intézetek, melyek ezen és ezen kel­lékekkel bírnak, ezen kedvezményben részesíttet­­nek , vagy pedig készítsünk mindegyikre nézve külön törvényt. Erre nézve, szóló a részletes vitá­ban fog módosítványt ajánlani. (Helyeslés.) Horn Ede Simonyi beszédére csak azt jegyzi meg, hogy nem áll, miszerint társulatoknak nem szabad semmi kiváltságot adni a nagy­közönséggel szemben, mert akkor teljesen meg kellene szün­tetni minden társulatot, miután létezésük maga is már szabadalom. Fálk Miksának a 28-ik szakasz­ra tett észrevételeire azt mondja, hogy jobb lett volna ugyan a törvényt úgy szerkeszteni, hogy hatálya mindjárt minden hasonló intézetre kiterjed­jen, hanem az igazságügyminiszter az eziránt hoz­zá intézett kérdésre azt felelte, hogy a törvényja­vaslat behozatalánál nem hitte, miszerint egyhamar hasonló intézet Magyarországon keletkezzék. A központi bizottság azon nézetből indulva ki, hogy ily intézetek szükségesek, felállításukat minden módon könnyíteni akarja. Horváth Döme a miniszter képviselője röviden kijelenti, hogy a kormány a közp. bizottság szer­kezetét a részletes vita alapjául elfogadja, főleg nem okozott neki nagyobb bajt, mint a fe­hér galamboknak, melyek ugyanazon magas lég­kört keresték naplementekor s midőn a regg megjött, lerepültek a szűk utczákba, napi foglatossá­­gaikra, mint a hogy maga Hilda is cselekedett. A Szűz segítségével és áldásával, melyet még az eretnek is remélhetett, ki oly vallásosan égve tartotta a lámpát az oltár előtt, az új angliai leány biztosan alhatott régi római tornyában, s távozhatott festészeti zarándokolására minden féle­lem vagy veszély nélkül. Ily nyárra való kilátás­sal Hilda több havi magános, de tiszta érveket ígért magának. Nem mintha merev ellenszenvet táplált volna a társas együttlét iránt, vagy nem tudta volna, miszerint kétszeresen s kettős siker­rel, ízlelünk minden értelmi gyönyört, ha bará­tunkkal ízleljük azt. De szűzies szivet rejtvén ke­belében, élvet talált azon szabadságban, mely meg­engedte neki, hogy saját körét megválaszthassa s benne lakjék, ha úgy tetszik minden idegen társ nélkül. A kellemes nyár iránt táplált várakozásában azonban siralmasan megcsalatkozott. S ha előleges tervet nem csinált volna is magának, hogy itt marad, alig hihető, miszerint elég erélyt tudott volna összegyűjteni Róma oda­hagyására. Élénk, bár csendes vérmérséke mellett eddig élő ismeretlen tespedés vett erőt a szegény leányon, hasonló a felhalt kígyóhoz, mely hideg lerázhatlan gyűrűit lábai közé csavargatta. Azon sajátságos kétségbe­esés, azon rideg és terhes nyomor volt ez, melyet egyedül az ártatlanság tapasztalhat, noha több sö­tét jelleggel bír, melyek a bűnös öntudat hírnökei. Azon szívbeli betegség volt ez, a­melyet remény­­hetőleg mindnyájan elég tiszták voltunk érezni, legalább egyszer életünkben, de a­melyre képes­ségünk rendesen korán ki szokott merülni és pe­dig talán egyetlen tusára. Azon kellemetlen bi­zonyosság volt ez a világban létező bűn valósá­gáról, mely noha teljesen bizonyosoknak képzel­hettük magunkat már jóval előbb a szomorú rej­télyről, nem válik gyakorlati meggyőződésünk ré­szévé mindaddig, míg anyagot és létet nem nyer valamely vezetőnk vétke által, a kiben erősen bíz­tunk, a kit mélyen tiszteltünk, vagy valamely ba­rátunké által, a kit hőn szerettünk. Midőn eme tudat megjő, úgy tetszik, mintha rögtön felleg torlódnék össze a reggeli fényre, oly sötét felleg, hogy úgy látszik, mintha semmi nap­fény nem lenne többé mögötte, vagy fölötte. Egyéni­— Ezután a ház átalánosságában megszavaz­za a törvényjavaslatot s a részletes vitánál első tíz szakaszát észrevétel nélkül elfogadja. A 11. §-nál, mely a kamattörlesztési részletek behajtásá­ról szól, Győ­rffy Gyula azt kérdi a kormány képvise­lőjétől, hogy kik értetnek e szakaszban foglalt „közjegyzők“ alatt, miután eziránt még tvjavaslat sincs a házba behozva. Horváth Döme Erdélyre utal, hol még mindig az osztrák törvénykönyv van érvényben. Győ­rffy Gyula megnyugszik a felvilágosításon, hanem kéri a kormányt, hogy az abnormis állapot mielőbb szüntettessék meg. Ugyanazon óhajtást fe­jezi ki Szilágyi Lajos. Lázár Ádám e szakasz kihagyását indítvá­nyozza. — A ház változatlanul hagyja meg e sza­kaszt s aztán egy-két lényegtelen módosítással el­fogadja a bizottsági szerkezetet a 28 § ig, mely igy hangzik: „a magyar földhitelintézetnek ezen törvény által adott kedvezmények kiterjesztetnek más hason czélú és természetű intézetekre is.“ Horn Ede előadó fenebbi szavai értelmében kifejti, miért vette fel a bizottság ezen új szakaszt. Forgách Antal gr. ellene nyilatkozik a sza­kasznak s elfogadása esetében határozati javasla­tot akar tenni, mely szerint az igazság­ügyminiszer utasíttatik az országban fennálló többi hitelintéze­teknek adandó kedvezmények iránt külön tvjavas­­latot a jövő ülésszak alatt benyújtani. Addig ezen intézetek a mostani tényleg élvez­­t kedvezmények birtokában maradnak. Zsedényi Ede röviden szintén a kihagyás mel­lett nyilatkozik, de a határozati javaslatot most fölöslegesnek tartja. Wahrmann Mór Forgách határozati javaslatá­hoz járul, mert nem szeretné az elvet így általá­nosságában kimondani, a­mint a bizottság ajánlja, de másrészről a ház ne járjon az elv rovására. Zichy Nándor gr. nem látja, hogy e szakasz által netán később alapítandó intézetek jogainak praejudikáltatnék. Pártolja Forgách javaslatát, de csak az mondassák ki, hogy az igazságügyér a hitel s különösen a jelzálog­hitel ügyeire nézve hozzon be javaslatot. Tisza Kálmán szerint a jogegyenlőség nem abból áll, hogy minden földhitelintézet egyenlő szabályokkal bírjon, hanem, hogy az egészen egyenlő intézetekre nézve egyenlő szabályok ho­zassanak. Mert egyenlő kedvezményekben részesí­teni minden földhitelintézetet, ha az egyik úgy van is alakulva, hogy a részvényesek közt divi­­denciák osztatnak szét, a másik pedig úgy, hogy nem osztatnak dividenciák, hanem csak közvetíti a hitelt, ez nem alkalmazása, hanem megsértése a jogegyenlőségnek. (Helyeslés.) A kérdéses szakasz kihagyása esetében tehát következő határozati ja­vaslatot ajánl: „Az igazságügyminiszter utasítassék, hogy a jövő ülésszak alatt­­javaslatot terjesszen be az­iránt, hogy 1. minő nemei a hitelintézetnek legye­nek kedvezményekben részesítendők, 2. minők le­gyenek átalában a hitelintézetek külön nemeihez képest az adandó kedvezmények és 3-ar minő feltételek teljesítéséhez legyen a kedvezmények megadása kötendő.“ (Helyeslés."­ Korizmics László a czél elérésére Tisza indít­ványát tartja legjobbnak s a szakasz kihagyása mellett van. Szlávy József kereskedelmi miniszter jogosult­nak tartja a közp. bizottság ajánlatát, de a támadó intézetek irányában Tisza határozati javaslata czélszerűbben intézkedik az elv iránt s részéről készséggel járul hozzá.­­ Miután még Huszár Imre, Falk Miksa és Forgách Antal gr. Tisza javaslata mellett nyilat­koztak, Horn Ede a központi bizottság részéről is hozzájárul s az utolsó szakasz mellőzésével Tisza indítványa egyhangúlag elfogadtatik. — Ezzel az ülés véget ért. Legközelebbi ülés holnap déli 12 órakor. Napirend : a ma meg­szavazott tvjavaslatok harmadszori olvasása í­lását kívánja, a­mint ez más előterjesztéseinél történik. Csemeghy Károly a kormány képviselője hosz­­szabb beszédben kifejti a kormány s a képviselő­ház álláspontját e tvjavaslattal szemben s válto­zatlan elfogadását ajánlja. Széchen Antal gr. a jogügybizottság módosí­tásait védelmezi, mert e tvjavaslat elfogadása prae­­occupálhat azon elveknek, melyeknek helyes és szabatos formulázásán kell alapulnia. Szavazás alá bocsáttatván az első szakasz következő módosított szöveggel fogadtatik el: „Az állami vagy magánbirtokon levő azon telepit­­vényes községek, melyekben a települők tulajdon lakházakkal bírnak, és melyek telepítése határo­zott időhöz kötve nem lett, a törvényhozásnak 1872. évi ápr. hó 20-ik napjáig teendő végleges intézkedéséig a jelen helyzetben meghagyandók.“ A második szakasz vita nélkül következő módosított alakban fogadtatik el: „Ilyen községek jelenleg létező viszonyainak megváltoztatását vagy megszüntetését czértó kereset az 1-ső §-ban kitett határidőig sem közigazgatási sem törvénykezési úton nem indítható, s ha már megindítva volt az eljá­rás tovább nem folytatható.“ A harmadik szakasz a bizottság javaslata szerint megmarad, negyedik szakaszul pedig kö­vetkező új szöveg ajánltatik. „Szerződés alapján határozott időre telepített községek lakosai, külső telkeikre nézve a jelen törvény rendelkezése alá nem eshetnek, lakházaikból azonban a­mennyiben azok a telepítvényesek tulajdonát képezik, az első §-ban említett intézkedésig el nem mozdíthatók.“ Csáky László gr. uj módosítást indítványoz, míg Széchen Antal gr. és Tomcsányi József a bi­zottság szerkezete mellett szólnak. — Az uj szakasz elfogadtatván a tvjavaslat negyedik szakasza ötödiknek szavaztatik meg. A jegyzőkönyv hitelesítése után az ülés fel­oszlott. TÁRCZA. Á­TALAKULÁS, vagy a Monte Béni családrege. Irta HAWTHORNE NÁTHÁNIEL. Második kötet. Hilda egész nyáron át Rómában szándékozott maradni, mert több nagyszerű és fenséges felada­tot tűzött maga elé, melyeket inkább befejezhetett, midőn kedvencz tartózkodási helyei el voltak ha­gyatva a sokaságtól, mely azokat télen át és kora tavaszszal megtöltötte. A nyári légkörtől sem félt, mely pedig átalában ártalmasnak tartatott. Már két év előtt megpróbálta volt és semmi káro­sabb hatását nem tapasztalta, mint bizonyos álmos lankadtságot, melyet az őszszel együtt beköszön­tött első hűvös szellő eloszlatott. A város sűrü népességű központjára valóban nem is hat azon lázas befolyás, mely lesben áll a Campagnaban, mint ostromló ellenség s éjjelenkint látogatja azon szép tisztásokat és fás helyeket a külvárosi nyá­rilakok körül, épen azon idény alatt, midőn leg­inkább hasonlítanak a paradicsomhoz. Ami volt a lángpallos az első édenre, ugyanaz a malária e kedves kertek és ligetekre nézve. Igaz, hogy dél­­utánon kint járkálhatunk rajtuk végig, de ottho­nunkká s tulajdonunkká nem tehetjük és bennök aludni, valóságos halál lenne. Nem egyebek mint tünemények tehát, hasonlóan a pusztában látszó csillogó vízhez és árnyas lombozathoz. De Róma falain belől, e rettegett idény alatt ün­nepi napjait­ élvezi s jellemző és örökölt időtöltésekkel mutatja magát, melyekre tágas tévéi bőséges helyet szolgáltatnak. Ekkor szabadabban éli saját életét, minthogy a művészek és idegen látogatók szerte távoztak. E szerint nem nagy veszélylyel járt Hilda azon elhatározása, hogy a nyári napokat a római paloták képcsarnokaiban fogja tölteni, az éjeket pedig azon régi szobában, hová a bel- és külvárosok sűrű levegője fel nem szállhatott. Hide­­lnök Majláth György, Czi­ráky János gr. beadja a jogügyi bi­zottság jelentését a telepitvényesekről szóló tvja­vaslat iránt, mely már ki van osztva s a mai ülés napirendjére tűzetik ki. A tvjavaslatra nézve a bizottság többféle módosítást indítványoz. Miután az igazságügyminiszter nincs képvi­selve, elnök az eziránti intézkedés végett negyed­órára felfüggeszti az ülést. Szünet után C­s­e­m­eg­h­y Károly miniszteri tanácsost mutatja be a kormány képviselőjéül. Az átalános vitát Vay Miklós b. azzal nyitja meg, hogy a kormány részéről a tvjavaslat indoka­szeretetünk jelleme az igazság minden kellékeivel felruházta magát — mivel barátunk reánk nézve jel­képe és képviselője mindannak, ami jó és igaz — midőn elbukik, a hatás csaknem olyan, mintha az ég is leesnék vele, zagyva romban hozván le magával az oszlopokat, melyek hitünket tartották. Mi azután, igaz, összezúzva és elvadulva ismét fel­vergődünk. Vadul tekintünk magunk köré és fel­fedezzük — vagy talán sohasem teszszük azon felfedezést, hogy tulajdonkép nem is az ég sza­kadt le, hanem csupán azon sajátművü gyarló épüle­tünk, mely sohasem emelkedett a háztetőnél ma­gasabban s összerogyott, mivel semmire alapítot­tuk. De a recsegés, a rémület és a zavar egy idő­re ép oly leverő, mintha a katastrópha az egész erkölcsi világra kihatott volna. Mindezeket szem­­előtt tartván, hagyjuk, hogy válaszszanak vala­mely nemes indokot, miszerint vigyázva járhassa­nak a földi ösvények meredekei közt! Gondoljuk meg, hogy a legmagasabb ösvényt azoknak tiszta eszménye jelölte ki, a­kik reánk tekintenek fel, s a­kik, ha alacsonyabban járunk, sohasem fognak többé oly magasra tekinteni. Hilda helyzetét végtelenül nyomor­ultabbá tette azon kényszerűség, hogy minden bánatát sa­ját öntudatába kellett zárnia. Ez ártatlan leányra nézve, ki Miriam bűnének tudatát gyöngéd és ér­zékeny szivében hordozta, csaknem ugyanazon ha­tással volt, mintha ő maga is részt vett volna benne. S valóban osztván azoknak emberi termé­szetét, kik ily tettet elkövethettek, saját szeplőt­­lenségét megtámadva érezte. Ha csak egyetlen barátnője lett volna— vagy nem is barátnője, miután barátnőkben többé nem bízhatott, mióta Miriam meglopta bizalmát — de ha lett volna valamely csendes, okos lélek, vala­mely rokonszenves értelmi lény, vagy ha­ nem ez, valamely nehéz hallású, félig hallgatózó fül, mely­be bedobhatta volna a borzasztó titkot, mint va­lamely visszhangtalalan üregbe — mily könnyeb­bülést érzett volna! De e borzalmas magány ! Ez beburkolta őt, bármerre fordult. Árnyék volt ez az Ünnepnapok napfényében; köd szemei és a fest­mények közt, a melyekre nézni igyekezett; hűvös börtön, mely őt szürke homályában tartotta s egészségtelen levegőjével táplálta, mely egyedül a bűnösnek való volt, hogy benne lélegzen és sor­vadjon ! Ez elől meg nem menekülhetett. Ebbéli erősödésében természetünk tömkeleges meneteibe (Folyt. köv.) * A főrendiház ülése. P­á­r­i­s. — Május 11. — A chaos átalános. A vezérek egymás iránti féltékenysége s a szerepkörök összezagyvalása oda vitte a dolgot, hogy ha tovább is igy tart, a fő­város bukása elkerülhetlen; e zavarból csak egy­et vihet ki , ez a dictatura — írja a D. News levelezője. Nem számíthatunk többé a commune bölcseségére, melyet minden kis szél elkap, mint­hogy hiányzik minden vezéreszme. Ennélfogva örömmel látják a párisiak, hogy a legértelmesebb és legtevékenyebb polgárok jelentékeny számban azt kezdik sürgetni, miszerint a közp.­bizottság bebörtönöztessék s Rossel dictátorrá neveztessék. E polgárok elítélik ugyan egyhangúlag a commu­ne eljárását, de fen kívánják mégis tartani, mert megvannak győződve, hogy Thiers hadainak győ­zelme nyakukra fogja hozni a császári csalá­dot is. Ne higyje senki, hogy Páriában egyedül a commune barátai találnak hibát Thiers intézkedé­seiben. Nem; legjobb barátai és támogatói közül is számosan elvesztették, teljesen benne helyezett hiteket és remény­eket. Ő és környezete megutál­­tatták magukat a párisiakkal ferde eljárások, gyön­geségek és hevességek által, s ha támogatókra akarnak szert tenni e falakon belül, azt csak úgy érik el, ha magukkal hozzák azon három-nyol­­czadnyi lakosságot, mely most a nagy világban bolyong. Ma­gyar Félixet látogattam meg, hogy teg­napelőtt gyanúra elfogott egyik barátom kiszaba­dítását kieszközöljem. Épen Com­bet polgárt ta­láltam nála, a­kinek rendeletet adott a Vendome­­szobor lerombolását illetőleg. Majd magunkra ma­radván, előadtam szándékomat, Pynt megértvén ki vagyok, melegen kezet szorított velem; Elbe­­szélé, hogy mint idegen került volt Angliába, és soha nem fogja feledni azon vendégszeretetet, melyet honfitársaimnál talált; ígérte továbbá, hogy szerencsétlen barátom ügyében minden tőle telhe­tőt megtesz. — Pyat a legkomolyabb politikai baklövéseket követte el s gyengeségei tagadhat­­lanul neki is megvannak, de ő mindamellett be­csületes, jószívű ember. A Vendome szobor ledöntése holnapra van jelentve ; ma nagyban folynak az előkészüle­tek az egész téren; a körülfekvő házak ablakait papírral faggatják be, hogy a szobor dőlése által okozott megrázkódtatás alatt ki ne töredezzenek. R o­s­s e 11 a commune haditörvényszék elé kívánja állíttatni, vádul hozzák fel ellene egyebek közt, hogy Issy bukását nyilvánoságra hozta anél­kül, hogy a jólétbizottság engedélyét kikérte vol­na. Beszélik, miszerint Rosselt letartóztatása után Gérardin polgár felügyelete alá helyezték, ki azon­ban foglyával együtt megszökött, a szökévények még messzebb tévedvén be, néha néha meg-meg­­botlott a halandó vétek eme halálos eszméjében. Szegény szenvedő, más bűneiért! Szegény szűz szivü forrás, melybe történetesen gyilkolt hulla esett s a melyből többé ki nem húzható, de ottan fekszik éjjel és na­ppal, kedves levegőjét a bűn és ocsmány halál bűzével rontván meg! A sajátságos bánat, mely Hildát megszállotta, nem mulasztotta el arczára nyomni rejtélyes pe­csétjét s felismerhetővé válni az értelmes szemlélő előtt viseletében és járásában. Egy ifjú olasz mű­vész, ki Hildával együtt ugyanazon képcsarnoko­kat látogatta, mély érdekeltséget talált kifejezésé­ben. Egy napon, midőn Hilda Leonardo da Vinci egyik festménye, Aragoi Johannáé előtt állott, de valószínűleg anélkül, hogy látta volna — mert, ámbár magára vonta figyelmét, egy képzelt ha­sonlat Miriammal rögtön más irányban ragadta gondolatait — e művész gyors vázlatot készített, melyet később bevégzett arczképpé dolgozott ki. E festmény Hildát szomorú és komoly borzalom­mal nézve tüntette fel egy vérfoltra, melyet látha­tólag épen most fedezett fel fehér ruháján. A kép nagy feltűnést okozott. Metszett másolatok még most is találhatók róla a Gorso mentében fekvő műkekereskedésekben. Több szakértő az arcz esz­méjét Cenci Beatrix arczképe által sugallnak tar­totta, s a tekintet valóban némi hasonlatosságot árult el a szegény Beatrix elhagyatott kinézésével a mogorva elszigeteltség és elhagyottságból, mely­be borzasztó sors rántott egy gyöngéd lelket. A modern művész azonban erősen harczolt saját fest­ményének eredetisége és tárgya szeplőtlen tiszta­­sága mellett , elnevezte azt — kinevettetve az alak fájdalmaiért — „A vérfolt miatt epedő ártat­lanság !“ „Az ön festménye, Panini úr, becsületére vá­lik önnek,“ jegyzé meg a képárus, ki 15 scudiért megvette azt a fiatal embertől, hogy aztán tízszer annyiért aludja, „de még nagyobb értéke lenne, ha érthetőbb czímet adott volna neki. Ha e szép kisasszony arczára és kifejezésére tekintünk, elég könnyen megérteni látszunk, hogy azon szívbeli bánatok valamelyikében szenved, melyeknek a fi­atal nők nagyon is alávették. De mit telhetsen e vérfolt ? És mire való ez ártatlanság ? Meggyilkol­ta talán hűtlen szeretőjét ?“ „Ő, ő követne el vétket!“ kiáltott fel az ifjú művész. „Látván arczán ártatlan aggályát, ho­gyan tehet ön ily kérdést? Nem; de amint én elfogására aztán Bergeretet küldötték ki, ki végre mindkettejöket elékeritette s a Mazasba szállította. Rigault rendeletet adott ki, mely szerint sem polgári, sem katonai egyének el nem fogat­hatók addig, míg a feladó saját és a tanuk vilá­gos megnevezése mellett írásban be nem nyújtja a vádakat, melyeknek alapján az elfogatást indo­koltnak véli. A jólétbizottság hallgat V­a­n­v­e­s erőd hely­zetéről, pedig kétségtelennek tűnik fel, hogy a nemzetőrök kivonultak belőle, bár háromszínű zász­lókat még nem látunk ormain. A bombázás a múlt éjjel nagy erővel folyt Neuilly és Asniéres körül; a szökések mind sűrűbbek a nemzetőrök közt, s a zászlóaljak napról napra ritkulnak; sokakat Rossel elfogatása is fe­lette elkedvetlenített. Ma­ délután ismét az Auteuil és Point-du-Jour ellen nyitottak a versaillesiak hatalmas ágyutüzet úgy, hogy a nemzetőröknek lehetetlen ott a köz­falakon megmaradni. A párisi ágyunaszádok egé­szen elhallgattak, főleg mióta Charette bretagnei mozgó őreivel a boulognei erdőt megszállotta.­­ Az Alabama-ügyben Anglia és az Egyesült­ Államok részéről kiküldött bizottság a következő megállapodásra jutott.: Az ez ügyben fenforgó vi­tás kérdések elintézésére egy öttagú választott b­íróság állítassák fel, melybe az Egyesült Álla­mok elnöke, az angol királynő, az olasz király, a Svájcz és a brazíliai császár egy-egy tagot nevez­zenek. A bíróság Genuában fog összejönni, hol az Anglia és Amerika által előterjesztendő okmá­nyokat szigorú vizsgálat alá vonja s mindenkor szavazattöbbséggel dönt. Halál vagy visszalépés esetére az illető fejedelmek újabb tagokat jelö­­lendenek ki a bíróságba, mely eljárásánál szem­­előtt köteles tartani a semleges hatalmakra nézve életbe léptetendő eme hármas határozatot: 1) a semleges hatalmaknak kellően őrködniök kell a fölött, hogy területökön hajók ne építtessenek szereltessenek fel, vagy keljenek útra oly hada­kozó fél romlására, mely az illető semleges hata­lommal békés lábon él, 2) a semleges hatalmak­nak nem szabad megengedni, hogy ily hajók ki­kötőikbe kijavítás, rakodás czéljából behassanak, vagy azokból kiinduljanak, d) e kötelességek meg­sértését semleges hatalom kikötőin és vizein meg nem engedheti. A szerződő felek követni fogják jövőben eme szabásokat sy más tengeri hatalmakat is csatlakozásra hívnak. A választ­ót bíróság az okmányok kellő át-,­vizsgálása után legfelebb három hó alatt ítéletet hoz mindenek előtt a fölött, megsértett­e Anglia átalá­ban az amerikai háború alatt a fenebbi pontokban felsorolt kötelességeket, s ha igen, Anglia köteles lesz egy év leforgása alatt a választott­ bíróság által megítélt bírságot Amerikának lefizetni. Ha pedig a választott bíróság a fentebbi pontok ha­tározatainak Anglia részéről történt átalános meg­sértését el nem ismerné, egy háromtagú bizottság fog összeülni Washingtonban, melybe az amerikai elnök, az angol királynő , az amerikai olasz kö­vetség fog egyegy tagot jelölni; eme bizottság feladata lesz megvizsgálni, mely követelések ér­vényesek és melyek nem, azok közül, melyeket amerikai polgárok emeltek s meghatározni az ér­vényes követelések összegét. A szerződő felek a genuai választott bíróság, vagy a washingtoni bi­zottság ítéletében végkép megnyugosznak s az ügyet véglegesen elintézettnek tekintik. A m. t. akadémiában ma d. u. S­­­o­c­z­e­k el­nöklete alatt a Illik osztály tartott ülést. Először is Szabó József r. t. értekezett az ásványok ol­vadása meghatározásának általa megállapított új módjáról. Sok kísérlet után jutott arra, hogy a gázlángot okszerűleg föl bírta használni az olvasz­tásnál. A lángnak 3 részét használja, legkisebb, közép és legmagasb fokát. A láng alján van a legmagasb hőfok. Bunsen 2300 Celsius fokra be­csüli a legnagyobb hőfokot. A láng magassága maximumáak 14 milliméternek, minimumának 12 milliméternek kell lenni. Kon­dor Gusztáv 1. t. „magnetikai hely­meghatározások Magyaroszágban 1869-ben“ czi­­mű értekezést olvas föl. Lelkiismeretes részletes­séggel írja le azon műszereket, melyeket utazásá­ban magával vitt, s melyek által képes volt meg­határozni a különböző helyeken, Esztergomban, Komáromban, Pozsonyban, az el- és lehajlást, az időt, geogr. szélességgel. Szept. 12 én Bécsben összehasonlította az ő műszereit a meteorológiai társulat műszereivel, s úgy találta, hogy jelenté­keny differentia mutatkozott. Volt aztán még Sop­ronban, N. Szombatban, Tihanyban. Különben megjegyzi, hogy az idő sokszor épen nem kedve­zett az észleléteknek. Véghez vitt összesen 128 meghatározást. Végül köszönetet szavaz mind­azoknak, kik őt útjában szívesen látták, olvasom a rejtélyt, egy embert ütöttek agyon jelenlétében és a vér esetleg fehér ruhájára fre­­csenve, foltot hagyott maga után, mely életébe marja be magát.“ „Úgy tehát őrangyala nevére — kiáltott fel a képárus — miért nem mosatja ismét fehérre ruháját néhány balocchiáért mosónője által ? Nem, nem kedves Paniuim. A festmény most az én tu­lajdonom lévén, én a „nő boszujának“ fogom azt nevezni. Megölte szeretőjét éjjel, s a következő reg­gel már bánkódik fölötte, így értelmezve, a festmény érthető és nagyon természetes fel­tüntetése lesz egy nagyon is közönséges csele­kedetnek.“ Ily tekintet nélkül magyaráz a világ minden finomabb bánatot, a­mely szeme elé kerül. A világ inkább durva mint barátság­talan. Hilda azonban nem kereste a világnak sem gyöngédségét, sem szánakozását és sohasem félt félreértésétől. Galambjai gyakran berepültek hoz­zá a torony ablakain át, mint szárnyas hírnökök tehetségük szerint rokonszevet hozván számára, s lágy gyöngéd és szánalmas hangokat hallatván, mélyen kebelükben, mi inkább lecsillapította a le­ányt, mint bármely érthetőbb nyilatkozat. És Hil­da néha nyugodtan gyügyögött galambjaival, hangját összhangba próbálgatván hozni az övék­kel, s igy találni ideiglenes könnyebülést kö­­zölhetlen bánatának terhe alól, mintha legalább kis részben elmondta volna azt emez ártatlan ba­rátainak és azok megértvén őt, szánakoztak volna rajta. Midőn tisztította a lámpát a szűz oltára előtt, Hilda a szent képre nézett, és bármily durva mű­­vü volt is az, azon tiszta és hatalmas egyszerűséggel, melylyel a szobrászok ötszáz évvel ez­előtt néha bírtak — kifejezve, egy nő gyöngédségét vette rajta észre, vagy képzelte észrevenni, mintegy vi­szonzásul felpilantására. Ha térdelt, ha imádkozott, ha elszorult szive az isteni nőiség rokonszenvét ke­reste, mely áldásával távol, de mégsem messze volt, mert örökre emberiesitette a halálos bánatok emléke — lehetett-e Hidát megróni? Nem katho­­likus térdeplés volt ez valamely bálványozott ol­tár előtt, de a gyermek emelte fel könyekkel ázta­tott arczát, hogy vigaszt keressen az anyánál.

Next