Ellenőr, 1871. augusztus (3. évfolyam, 313-338. szám)

1871-08-08 / 319. szám

Előfizetési árak Egész árra . . 20 frt. — kr. Évnegyedre .’ ; 5 frt. — kr. Félévre ... 10 n — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ ügyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor-utcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 319. szám. ...... Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A lapot illető reclam­átiók Légrády testvérek irodájába (nádor­ utcza 6. sz.) Intézendő!*.. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri ! A nyilt­ tér egy petit sora 30 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr. | Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nádor­ utcza 6. szá­m. (Légrády testvérek irodájában) Az előfizetési pénzek helyben és vidékről Pest két-sas utcza 14. sz. alá intézendők. Kedd, augusztus 8 1871. m­. évfolyam. Mx „Ellenőr** ára egy évre .... 20 forint — kr. félévre ..... 10 ^ ^ évnegyedre .... 5 „ — „ egy hóra .... 1 „ 80 „ Az előfizetést — postai utón vagy személyesen — nyugtázza Az Ellenőr kiadó hivatala (Pesten, két­ sas utcza 14. sz.) Százaléka könyvárusi uton történő meg­rendel­ések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. Az előfizetést legczélszerűbben — mert gyorsan, biztosan és olcsón — eszközölhetni p­o­s­t­a­i utalványozás által. Az ellenzék szervezkedéséhez. A zempléni baloldali kör felhívása, melyet lapunk tegnapi száma hozott, két fő­részből áll. Először, hogy az egyes megyék és vá­rosok szervezkedését megelőzőleg egy or­szágos értekezlet tartassák, melyre a hazai összes ellenzék, körök és egyletek képviselő­ket küldjenek avégből, hogy ott főbb vo­nalaiban megállapíttassék az eljárás, mely követendő lenne az ellenzék szervezkedése körül. Másodszor, hogy az ellenzék ne külön árnyalatokra szakadva, hanem együttesen, tömören és összetartóan jelenjék meg a vá­lasztások előtt, mi­által az ellenzéki elvek győzelemre jutása tetemesen megkönnyít­­tetnék. Az elsőnek czélszerűségét lehetetlen kétségbe vonni, és csak azt óhajtjuk, hogy pártunk vezérei kezükbe vegyék az ügy ve­zetését és ekkér biztosítsák a megindított szervezkedési mozgalom sikerét; a máso­dikra nézve pedig már tegnap megjegyez­tük, hogy az ellenzék erejének szétforgácso­­lása csak a közügy rovására történhetnék. Abból, hogy az ellenzék bizonyos kér­dések vitatásánál két árnyalatra szakadt az orsz­ágházban, még korántsem követ­kezik az, hogy a választóknak is két pártra kell szakadni az országban akkor, midőn csak egy kérdés eldöntéséről, az ország ön­állóságának helyreállításáról van szó. Ha viszonyunk az osztrák örökös tar­tományokkal odavitetik vissza, ahova azt visszavinni mindkét állam önállósága köve­teli, a tiszta personal unió alapjára, akkor majd beszélgethetünk egyébről is, akkor le­hetnek eltérő nézetek, pártszakadások az ország belügyeinek rendezését illetőleg, de addig kisebb kérdéseknél fölmerülő nézetkü­lönbségek miatt koc­káztatni a közö­sen óhajtott czél elérését, nem szabad. Hazánk jelenlegi viszonyai olyanok, hogy a választók még mindig csak egy föltétel­től tehetik függővé szavazatukat; ez az egy föltétel: oly jelöltre adni szavazatukat, ki programmja első pontjául az ország önálló államiságának kivívását tűzte. A választók egyedüli törekvése oda irányuljon, hogy az a párt, mely hazánknak állami ügyekben függetlenséget, társadalmi téren szabadelvű institutiókat, egyénileg szabadságot, s pénz­ügyileg jólétet kíván adni, többségben le­gyen. S ez a párt az ellenzék. Az ellenzék árnyalatairól a választások­nál ne legyen szó. Hanem szó legyen arról, hogy ki akarja a kormány­politikát továbbra is föntartani, s ki nem; szó legyen arról, hogy ki akarja hazánk legfőbb államügyei­­ben az ország és törvényhozás önállóságát vissza­szerezni és ki nem. Míg a kormány és pártja meg nem bu­kott, addig az ellenzék különböző árnyala­tai hiába vitatkoznak egymás között, mert e vitatkozásoknak eredménye úgysem lehet — sem az egyik sem a másik árnyalatra nézve — a mostani kormány és kormány­­rendszer fönállása mellett. Első és legfőbb czélja tehát a nemzet­nek : többségre juttatni az ellenzéket és így kisebbségben hagyni azt a pártot, mely az álhazafiság politikájával megméte­lyezte az igazi nemzeti érzületet, mely quó­­tát csinált a nemzeti vagyonosodás meg­­akasztására, mely a szabadelvűség hamis czégére alatt becsempészte az elavult, reac­­tionárius intézményeket, mely delegátiót és közös minisztériumot teremtett a nemzeti önállóság kikomédiázására, mely megpensi­­ózta a muszkavezetőkben a hazaárulást és mely most minden kitelhető módon — hiva­talok, concessiók és mindenféle penziók által — ismét arra törekszik, hogy többséget szerezzen magának az országban és így arra bírja a nemzetet, miszerint ez önnön maga jelentse ki szavazata által a világ előtt, hogy szereti a quotát, imádja a delegációt, hive akar maradni az álhazafiság politikájá­nak és fizetni akarja az adót tovább is a muszkavezetők nyugdíjazására. Nem hihető, hogy a négy évi tapasz­talás után újra tévútra engedje magát ve­zettetni Magyarország választó­polgárainak többsége. Bizalommal tekintünk a jövő vá­lasztások elé. A nemzet, mely választáskor kezében tartja sorsát, nem fogja többségre juttatni ismét azt a pártot, mely még a kiegyezkedés megkötésénél rutul visszaélt a ráruházott bizalommal, azóta is a hazafiat­­lan közönyösség fenhangú kaczaja közt ve­tette vissza mindannyiszor úgy a nemzet, mint a felvilágosult kor szabadelvű köve­telményeit. De hogy e pártot kisebbségben hagy­juk, oda erő kell. Az ellenzék minden ár­nyalatú hívének egész ereje. A kormány­párt a nép szavazatának kicsikarására tö­mérdek eszközzel rendelkezik. Itt a jóhisze­műség elámításával, ott az üzérkedés meg­vesztegetéseivel, itt egy jellemtelen, ott egy ravasz és hatalmas fac­ióval fogunk szem­ben állani. Ezekkel az ellenzék csak haza­fias szilárdság és tömörülés által számíthat győzelemre. Azért jelszavunk összetartás ! Csávolszky Lajos. — A pest megyei szervező bizottság al­bizottságának ma d. e. tartott ülésében Zlinszky György elnöklete alatt a járásbíróságok székhelyei állapíttattak meg, úgy­szintén az is el len hatá­rozva, hogy az egyes községek mely járásbírósá­gokhoz tartozzanak. Hosszabb vitára adtak alkalmat Péteri és Tószeg községek. Az volt a kérdés: Fél­egyházához vagy II. Kőröshöz tartozzék-e Péteri ? Tószeg Czeglédhez, vagy Szolnokhoz? A többség a mellett nyilatkozott, hogy Péteri Félegyházához s Tószeg Czeglédhez tartozzék. Pest, aug. 7. — 7. — Francziaország a divat ha­zája volt mindenkoron úgy a politikai élet­ben, mint a társadalmi téren. Legújabban a paradicsomi fügefalevél lett a rendszerek és elvek divatos öltözéke. A világ megszok­ta Francziaországtól a merész kezdeménye­zést, a tartózkodástól ment vállalkozás szel­lemét várni, de úgy látszik, a mai francziák már megizlelték a tudás almáját, és szük­ségesnek látják szemérmes lepellel fedni be az atyáik forradalmi szelleme által annyira kedvelt meztelen igazságokat. Fügefalevelet visel respublikátok, mely még lételét is szé­­gyelni látszik, fügefalevelű szenteskedéssel igyekeznek takarni kényszerűen szabadelvű politikájokat Olaszország irányában és nem mellőzhetik az etiquette szabta toilettet az önkormányzati intézmények kísérletbe vett megalapításánál sem. Ismertettük olvasóinkkal a departe­­mentális törvény részleteit, a nemzetgyű­lési pártok szellemét és cselekvési indokait, és bemutattuk a kormány követett maga­tartását e fontos kérdés körül. Kik a tár­gyalások folyamát figyelemmel kísérték, tudni fogják, hogy az új törvény egészben véve a reactionárius többség műve, és an­nak tagjai között találja leghevesebb vé­delmezőit. Mi azon nézetben vagyunk, hogy az önkormányzat és a decentralisatió alkal­mazása csak a legáldásosabb hatásokat szülheti, és azért örömmel kell fogadni azt, bármily gyanús legyen a kéz, mely az ajándékot nyújtja. Ily életbevágó reform­mal szemben nem tartanók helyesnek a kiáltást: Timeo Danaos et dona ferentes. A franczia törvényhozókat a legnagyobb felelősség terhelné, ha elmulasztanák leg­alább az első lépést vagy némi kísérletet megtenni. Természetszerűleg mi sem vitat­juk, hogy a majoritás műve számos tekintet­ben viseli magán az azt alkotott szellem bélyegét, és minthogy különben is tudjuk, minő ferde nézetek uralkodnak a decentra­­lisatióról a franczia politikusok között, vall­ják magukat bár az elv híveinek, épenség­­gel nem csodálkozhatunk, ha a törvény számos merőben tévesztett intézkedést és átalában nagyon kevés összhangzatot tün­tet föl. Nem szenved előttünk kétséget, hogy a törvény sarkalatos tétele, a depar­­tementi állandó bizottságok teremtése nem valósítja a hirdetett czélt, létesíteni tevé­keny helyi életet és biztosítani a polgárok részvétét saját ügyeik intézésében. A departementi bizottság nem vala­mely végrehajtó testület, de nem is egy pusztán ellenőrző fórum. A bizottság a de­­partementet illető ügyekben határozatokat hozhat, de azok végrehajtása az állam kö­zegeinek a prefectura kinevezett hivatal­nokainak marad kezeiben. E viszony csak kétértelműséget és ellentétet hoz be a köz­igazgatásba, csakis viszályok magvát rejti magában, és a bizottság határozathozatali jogát teljesen illusóriussá teheti. A dolgok természetében fekszik, hogy a praefet, ki­nek kinevezése és elmozdítása a kormánytól függ, még az összeütközéseket sem fogja kerülni, ha csak szolgálhatja a fölötte rendel­kező kormány érdekeit. Már­pedig nem le­het várni a kormánytól, hogy nem fog igyekezni hatalmi jogkörét a bizottságok illetékességének rovására terjeszteni, mert e terjeszkedési vágy alaptulajdonsága min­den emberi hatalomnak. De ha ettől eltekintünk is, ha föltesz­­szük is, hogy a departementi bizottság a praefektúra tisztjeiben megannyi kész esz­közt fog találni, lényeges hibája marad a törvénynek, hogy nem nyújt semmi bizto­sítékot a bizottság eljárásának jogszerűsége és helyessége felől. Egy részről nem gon­doskodik, hogy végrehajtassanak a bizott­ság határozatai, de más részről a bizottsá­got is meglehetősen függetlenné teszi a departementi tanácstól, melytől mandátu­mát nyeri. A bizottság ugyan felelős a de­partementi tanács előtt a törvény szavai szerint, de rég bebizonyult igazság, hogy a testületi felelősség csak fictió, és hogy Ben­­tham kifejezésével éljünk oly spanyol­lal, mely minden egyes felelősségét eltakarja, így tehát azon esetben is, ha sikerülne a bizottságnak a vele szemben álló prae­­fecturát kellő alárendeltségbe helyezni — és bizonyára a municipális élet érdekében ez az óhajtandóbb eshetőség,­­ csak egy újabb discretionárius hatalom teremtetett volna, mely kevéssé ellenőrzött visszaélései­ben egy megyei oligarchia zsarnokságává fajulhatna. A departementi bizottság hata­lom gyakorlata mellett értéktelen időtölté­sekké törpülnének a conseil général évi ülései. Magyarországban mindig az volt az uralkodó elv, melyen a legújabb megye­szervezési törvény is csak csorbát ütött, de mit nem változtatott meg egészen, hogy az önkormányzati testületek maguk választják végrehajtó közegeiket és a nekik felelős tiszt­viselőket. És e rendszer határozottan jobb s előnyösebb, mint az administratív bizott­ságok Francziaországban létesítendő szeve­­zete. Ily választott tisztviselők, midőn kiki szorosan elkülönített jogkörében és illeté­kességének határai között működik, épen úgy biztosítják a végre­hajtáshoz szükségelt, akarategységet, mint lehetővé teszik a teljes felelősséget megbízóik irányában. Ha a franczia nemzetgyűlés e helyes rendszert fogadta volna el, és megadta volna a departementi nagytanácsoknak a jogot saját végrehajtó közegeik megválasz­tására, teljesen fölöslegessé válik az állandó bizottságok nagyon problematicus értékű in­tézménye és csak a nagytanácsok évi ülései­nek számát kellett volna a megfelelő ellen­őrzés létesítése végett szaporítani. E helyett az új törvény az állandó bizottságokba pon­tosítja össze egész terjedelmében a munici­­pális életet, és így elszigeteli az önkormány­zati tevékenységet, körülveszi azt oly ellen­séges elemekkel, melyeket a természettan­ban rész hővezetőknek nevezünk és melyek tökéletesen paralysálhatják áldásos kiha­tását. A törvény harmadik olvasásánál való­ban a bizottságokra vonatkozó pont képez­te azon Achilles sarkot, mely ellen irányoz­ták nyilaikat mindazok, kik nem érthettek egyet a majoritásnak a törvénybe oltott szellemével. Azonban se a jobb, se a balol­dalról nem jutott senkinek eszébe az álta­lunk kiemelt, merjük mondani egyedül czél­­szerű elv érvényesítését ajánlani,sőt ellenke­zőleg a praefectek hatalmának csonkulása képezte az aggodalmak folytonos themáját. Hiába a praefetek nélkül nem lehet el fran­czia kormány és ha már a nemzet minden áron az önkormányzat paradicsomába akar jutni, szükséges legalább fügelevéllel födni be a decentralisatió botrányos meztelen­ségét. Néhány szónok a decentralisatió barát­jának mutatta be magát, de azon kezdette, hogy departementi autonómia nem is létez­hetik, mert a departement csak elvont fo­galom, és egyedül mesterséges léttel bír; egyedül a községek autonómiája alapszik a dolgok természetén és valósítja meg az ön­­kormányzatot. Kétségtelenül a departement egy erkölcsi lény, melynek távolról sincs oly mély gyökere, oly intenzív léte, mint a községnek, de azért nem jelenti-e bizonyos közös érdekek csoportozatát, bizonyos , szük­séges vonatkozások foglalatját. Község, me­gye, állam, mi egyebek ezek, mint a társa­dalom organismusának fokozatosan emelkedő szerves alakulásai, és a szabadság csak úgy képzelhető, ha a társadalmi conglomeration egyik hatványa sem nélkülözi az önkormány­zatot. Ha máskép volna, ha csak a község képezne valódi és jogosult egységet, el kel­lene fogadnunk az Internatinale programm­­ját, mely nem ismer államot, közös hazát, hanem csak souverain községeket, és nem kell magyaráznunk, mily iszonyú mérvben forgácsolhatnának szét az emberi társada­lom erői, ha ez utópistk­us állapot valaha helyet foglalhatna. Múlhatlan következmé­nyei volnának a haladás minden vívmá­nyainak megsemmisülése és a visszatérés az emberiség gyermek­korának barbár álla­potaihoz. Mélyen lehet sajnálni, hogy a nemzet­gyűlés bizottsága feladta a kormánynyal folytatott alkudozásaiban azon lényeges in­tézkedést, hogy a departement és nem az állam gyakorolja a felügyeletet a községek felett. Thiers visszalépésének fenyegetésével erőszakolta ki az engedményt, hogy egy községi törvény alkotásáig a praefectek telj­hatalma a községekben változatlan marad. Előreláthatólag a praefect önkény garázdál­kodásainak aligha lesz ígért határnapjuk, máskülönben a községi törvény alkotásakor meg lehetett volna tenni a departementális tör­vényen azon változtatásokat, melyeket a köz­ségi szabadság szükséges mértéke megköve­telt volna. Tehát Francziaországnak azon lesújtó tapasztalatot kell mindig tennie, hogy hiába változtatja kormányát, sorsa fótumszerüleg ugyanazon átkos körben te­szi meg forgását ? De azért erősen remél­jük, hogy a most véletlenül elvetett mag, bármily gyönge és selejtes legyen, daczolni fog minden viharral és ellenséges elemmel és ha kedvezőtlen talajra hullott is, oly terebélyes fává fogja magát kinőni, mely­nek árnyékában nyugalmat és biztonságot fognak találni a késő, de boldogabb unokák.­­ A monarchák összejövetelének programmja végleg meg van állapítva. I Ferencz József f. hó 12-én a lambachi vagy welsi állomá­son üdvözli a német császárt s azonnal Ischlbe viszi. A király kíséretében lesznek gr. Pejacsevics és Krieghammer. Vilmos császár mellé kisérőkül gr. Crenneville és hg. Lobkovicz vannak kiszemel­ve. Azon bir, hogy b. Gablenz és gr. Bellegarde a határszélen fogadják a császárt, teljesen alaptalan b. Gablenz marad Magyarországon, gr. Bellegarde pedig Karlsbadban. Az ischli találkozás után csak­hamar rendeztetni fog a második találkozás Ga­­steinban. Ischlben az összejövetelnél egyetlen egy diplomata se lesz jelen, a gasteini találkozásnál azonban maga Bismarck is jelen lesz.­­ A bécsi várpalota tegnapelőtt ne­vezetes kihallgatásoknak volt színhelye. A felség legelőször is gr. Hohenwarthot fogadta s 2 óra hosszat értekezett vele, ezután dr. Riegerrel ta­nácskozott 3 óra hosszat s végül K. Kuhn had­ügyminiszter előterjesztéseit hallgatta meg a had­sereg-reform nevezetes­ pontjait illetőleg. Dr Rie­­gerrel együtt Clam és Prazok is jelen voltak. Az uralkodó azon reményét fejezte ki, hogy a kiegye­zés mielőbb létre jön s hangsúlyozta, hogy ez ál­tal a németek jogainak nem szabad csorbát szen­vedni. Rieger azt válaszolta, hogy ők a németek­nek garantiákat fognak nyújtani. A bécsi lapok a történtek után Riegernek miniszterré neveztetését bizonyosnak tartják. Az országos középtanodai tanáregylet köz­gyűlése. Pest, aug. 7. A pestvárosi főreáltanoda rajztermében ma d. e. 9 órakor gyűltek össze az ország minden vidékéről a középtanodák tanárai. A buzgó tanárok a szünidők alatt se hajtják nyugalomra kifáradt tagjaikat, hanem tapasztalataikat egymással kö­zölni, a szükséges javításokat megtenni összegyü­­lekeznek minden évben, tavaly Pécsett, az idén Pes­ten. Senki sem fogja tagadni ezen évenkénti össze­jövetelek üdvös voltát, annyival inkább nem, mert ne­künk még nincs kidolgozott, a kor kívánalmainak meg­felelő középtanodai törvényünk, s így annál ége­tőbb szükségünk van egy oly szakavatott testü­letre, mely fölismerve a tapasztalt hiányokat, leg­alább ideiglenesen igyekezzék azokon segíteni.Üd­vözöljük tehát a derék tanárokat s kívánjuk, hogy siker koronázza fáradozásaikat. Kevéssel 9 óra után megjelent Paul­er Ti­vadar közoktatás miniszteri N­e­y Ferencz főreál­­tanodai igazgató s egyszersmind a középtanodai tanár egylet elnöke kíséretében. A jelenlevők lel­kes éljenzéssel fogadták a belépőket. A mint kiki elfoglalta helyét, Ney Ferencz, a tisztes ősz olvasta föl megnyitó beszédét. Sokan kissé túl­ világosnak tartották a beszédet, de abban mindenki egyet értett, hogy az oktatásügy iránt melegebben, nagyobb lelkesedéssel alig szólott va­laki hazánkban, mint a tiszteletreméltó Ney Ferencz, ki 19 éves korától fogva egész életét a nevelés, oktatás és tanítás szent ügyének szentelte. Mély benyomást gyakoroltak a hallgatókra különösen a nemzeti érzületről mondtak szavai. De álljon itt a fenkölt irályu beszéd egyes részleteiben, melyekből az olvasó meggyőződést szerezhet magának annak irányáról. Mindjárt elején a többi közt igy szólt: „Vajha elérkeznék mihamarább ama boldog eszményies idő, mikor mindnyájan egyenkint és összesen elismernek s tettleg is bebizonyitanók, hogy mindnyájan, kik a tanítás, nevelés, és okta­tás bármely mezején, akár virágos, akár gyümöl­csös kertjében, akár aranykalász­ síkjain, akár fe­jedelmi magaslatokon, akár az örökké viruló s il­latos fenyvesek szentelt homályában működünk, fáradunk és izzadunk, hogy mi mindnyájan azon egy gyök sarjai, azon egy törzs ágai vagyunk.* Szép képekben állítja elő az eszménynek és való­nak harczát az ember világában, melyek egymást átölelni kívánják, de mindannyiszor egymástól el­választatnak. „Ha valaki érzi és tudja — mondja továbbá — a való és eszmény távolságát, úgy mi bizonyára tudjuk és érezzük, tisztelt társaim. Ha valahol, bizonyára a nevelés és oktatás terén szerezhetni meggyőződést arról, hogy a lelkünkben megalko­tott remek színekkel kifestett eszmény örökké el­­érhetlen.“ És most vázolja a nevelés terén felmerülő nehézségeket, akadályokat, melyek elé gördülnek. Saját eszményének képét mutatja be egy pár vonásban. Ideáljának egyik legfőbb vonása a nemzeti érz­ület. „Nemzeti érzület! Kárpátoktól Adriáig ren­geni érzem a földet lábaim alatt. Titokteljes suso­­gás rezgeti a lombokat, rejtélyes zizegés vonul végig a füveken ; a folyók babjai negédesen da­gadoznak s Ünnepies kongás hallik a sziklák or­mairól. Váratlan összhangban olvad össze minden zug sóhaja s mintha milliárdnyi colliáriába nyúltak volna ujjaim, egyszerre oly csodaszerben ölelkeznek egymással e rezgések, a hangok hullámai. Ah, Ez hiszen ez maga az óhajtott eszmény teljes egye­temességében ! Nem! Nem ! E hatás kétkedővé tesz, nem lehet emberi mű. Ily tökély nem terem em­beri kebelben. — Bizonyára elhibáztam a szót. — Hadd igazítsam meg hibámat. „A jellemző arczvonás, mely az én eszménye­met disziti­: hazafias magyar érzület. Ezt óhajtom én, hogy átlengjen minden keblet, mely e hon határain belül lélekzik. „És most bocsánatot kell kérnem, nem tőle­tek tisztelt társaira, kik szívvel s lélekkel, s test­véri szívvel gyűltetek itt egybe, hanem a távolabb álló nagy közönségtől,mely óhajomat, eszménye­met netán félreérhetné. „Nem kívánom én senki kebléből kitiltani a nemzeti érzületet, ha az netán külön nemzetiségi érzületben lelné is alapját, de azt igen is óhaj­tom, hogy bármi külön nemzetiségi érzület egy közös mederbe folyjon össze, ezen haza iránti sze­retet medrébe, a magyar haza iránt lelkesülő ha­­zafiságban. (Éljenzés.) S ezt, midőn magyarországi tanférfiak előtt szólok, azt hiszem tétova nélkül ki­mondhatom.“ A középtanodai tanáregyletet nem csak orszá­gosnak, hanem magyar tanáregyletnek óhajtaná nevezni. „Öleljen fel kebelében minden ágazatot, minden szakmát, minden működést, mely a magyar ifjúság nevelési és oktatási érdekeinek van szentelve.“ „Mert ne mondhatnék ki nyíltan, hogy ma­gyarok vagyunk és azon akarunk maradni.“ Ne is vonjon ebből senki ellenséges indulatú következtetést. Játékszerül nem óhajtjuk e jelzőt, hanem fejezze ki e szó a komoly összetartás és összeforradás szellemét, hogy nemzeti legyen a lényeg, a tény. Nem is akép képzelem én e színvallás czélját mintha másokra vetett háló, az erőszakos beolvasztás és elnyelés szerepét vá­­lalná, de igenis úgy, hogy min magunkat bizto­sítva lehetőleg szilárdítsuk önönlétünket. S erre van jogunk, de — valljuk meg — erre szüksé­günk is van.“ A közhelyesléssel és éljenzéssel fogadott meg­nyitó beszéd után következik a jelentés fölol­vasása, melynek főbb pontjai a következők: A lefolyt évben tartott az egylet 11 választ­mányi s 20 szakosztályi ülést. Bírálatra kiadatott 36 könyv, az egyletnek a múlt év végén volt 498 tag­ja; kilépett 18, meghalt 4, új tagokul belépett 64 s így 40 főnyi szaporodás mutatkozik, e szerint jelenleg az egyletnek van 538 tagja. Az egylet jóltevői között különösen kiemelen­dők : a közoktatásügyminiszter, ki az országos alapból 800 frtot adományozott az egyleti köz­lönyre; Pest város tanácsa, ki a szakosztályi ülé­sekre a reáltanodában készszívesen adta át a ter­meket ; a vasutak igazgatásai, kik féláron szán­tották Pestre a tagokat; Berecz­i Antal tanár, ki 140 db könyvet ajándékozott az egylet könyv­tárának. Mindezen adományokért az elnökség jegy­zőkönyvileg köszönetet szavazott az illetőknek. Pénzügyi állapot: bevétel 3217 frt, kiadás 2982 frt, pénztári maradvány 235 frt. Tetemes összegre rug a tagsági követelés 1272 frtra. A jelentés felolvasása után Hofer Károly lép a felolvasási székre s mondja el emlékbeszé­dét báró Eötvös József fölött. Igen helyesen te­kinteten kívül hagyván a felejthetlen nagy fér­fiú szerepét az irodalmi és politikai terén, minek utána ez úgy is eléggé ismeretes, azon érdemeket sorolja föl, melyeket Eötvös a tanügy terén szer­zett. Eötvös volt első tiszteleti tagja az 1866 ban megalakult buda­pesti tanár-egyletnek s midőn ő 1867-ben közoktatási miniszter lett a budapesti­­. egylet pedig országos lett, még melegebben pártfogolta az általa is nagy fontosságúnak nyil­vánított egyletet. A lycealis tanterv nézetkülönbséget idézett elő a miniszter és az egylet közt, de ezen körülmény korántsem ingatta meg a jóakaratot, melylyel ő végső perczéig viseltetett a tanügy illetékes férfiai irányában: felemelte fizetésüket, szálláspénzt utal­ványozott nekik, a tankönyvek bírálatát rájuk bíz­ta, szóval igyekezett anyagi állásukat a lehetőleg kedvezővé tenni s működési körüket szélesbíteni. Ezen emlékbeszéd képezte a mai nyilvános ülés utolsó tárgyát. Ezután a 3 szakosztály tar­tott ülést.­­ A belgrádi „Vidovban“ a kilátás­ba helyezett gasteini találkozásról tévén említést a Poroszország és Ausztria közötti jó viszonyokat természetesnek találja. Bismarck nem is számít az oroszok barátságára, azért emelteti a porosz­orosz határokon az erődítvényeket. A Berlin és Szent-Pétervár közti barátság, az illető uralkodók személyes érzelmein alapszik, a nép egészen más érzelemtől van áthatva. Nem fog sok idő eltelni, s a két éjszaki hatalmasság megküzd egymással. Francziaország az oroszt kapja szövetségesül a porosz Germania ellen. Ily körülmények között Poroszországnak ép úgy, mint Ausztria Magyaror­szágnak érdekében áll a jó barátságot fentartani, s azt előnyükre felhasználni.­­ A krakkói „Cza­s“ a csehekkel való alkudozásokról azon véleményben van, hogy azok valamennyi bécsi csehophori ábrándozások daczára — ha nem is oly mérvben, a­milyenben azt a deklaránsok kívánják — mégis sikerre fognak vezetni. Annyi bizonyos — mond a „Czas“ — hogy az osztrák politikából a nemzetiségi színezet eltávolítása, a német hegemonok vágyaira nézve nem lesz előnyös, mivel a jelen kormány poli­tikája sem szláv, sem német, hanem osztrák; nem foederalistikus, hanem kiegyezési politika. A csehekkel való kiegyezésnek nem lehet

Next