Ellenőr, 1871. december (3. évfolyam, 415-439. szám)

1871-12-17 / 428. szám

Előfizetési árak Egén évre . , 20 frt. — kr. I Évnegyedre I » 5 Ért. — kr. Félévre ... 10 „ — „­­ Egy hónapra . 1 , 80 . Egyes szám­­ra 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, nádor-uteca 6. szám. Semmit sem közljük, de nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok vit­raküldésire nem vilalkozunk. Minden értesités a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak *L Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn ■ finnepre következő napon. A­ lapot illető reclamátiók Lé­gr­ády testvérek Irodájába (undor­atona 8. a) Intézendők. 428. szám. Vasárnap, deczember 17. 1871. Hirdetési dijak: Tiahasábos petit sor egyszeri I A nyílt­ tér egy petit sora 30 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr.­­ Bélyegdij minden beigtatásért 3­0 „ Kiadóhivatal és hirdetések felvétele: Pesten, nédor-utoza 6. szám. QLiAfprAdy testvérek irodájában). Ás előfizetési pdnsek helyben és vidékről Pest, kát­sasutesa 14.es, 41. intasondík. III. évfolyam at i sí i nswwgBmgggiB Az „ELLENŐR“ 1872-re. Politikánk egyesíti az elégületlenség jogos követeléseinek érvényesítésére megkívántató erély tartósságát az akadályok legyőzésére szükséges türelem­eszélyességével. A helyzeten nem rontani, hanem javítni akarunk. Legyen reform mindig, mindenben, hogy ne lehessen revolutió soha, semmi rosznak fentartásából. Haladni kell folyvást a kor igényeivel, hogy ne kelljen időnként rohanással pótolgatni az elmaradást. A társadalom fejlődése nem vesztegel egy osztály kiváltságainak kedvéért sem s eltiporja azt, ki útjában makacskodik. Minden hatalom csak addig élhet, a­mig el nem veszti átalakulási képességét. Nem a jövőre épül a múlt, hanem ennek alapján emelkedik amaz. Mi tehát demokraták vagyunk az oligarchák irányában, de aristocraták maradunk a demagógokkal sznobén. A szabadság uralmát , nem a fejetlenség zűrzavarát óhajtjuk. Az alkotmányt nem felforgatni, hanem kiigazítani törekszünk. Önkormányzatunk megvalósítására intézünk minden lépést, de a törvényszabta után, rendszeretettel, szilárdan, diadalbiztosan. Mert hazánk ügyeinek elintézéséhez csak hazánknak van joga. Mások dolgához nekünk sincs semmi közünk. Kormányunktól pedig elvárjuk, hogy hazánk állami jellege és közigazgatási természete legyen magyar, a­nélkül, hogy a nem-magyar ajkú polgárok nyelvének mivelődési és társalmi menetébe avatkoznék. Jelszavunk a béke mind kifelé, mind benn, mig Magyarország ellensége gyanánt nem lép elő valaki. — Ilyen irányban és szellemben fog működni 1872- ben is lapunk, melynek irói közt a párt vezértehetségeit is találják olvasóink. Rendes levelezőink vannak Londonban, Parisban, Bécsben, s lesznek Rómában és Berlinben is. Távirataink bőségét és hitelességét pedig ismeri a közönség. Tárczánk és Csarnokunk részére készen áll két regény s egy történelmi értekezés Karl, Chatrian és Michelet műveiből; apróbb beszélyek, elmefuttatások, jegyzetek angol, olasz, s német nagy íróktól; fecsegés pedig — farsangra s böjtre — tőlünk. Az általános választások közeledtére és ideje alatt másféle élénkséget, alkalmi változ­­osságot is várhatni. Az iparosokhoz, kereskedőkhöz, gazdákhoz is van szavunk. Tévedhetlenséget e lap nem igényel értesítéseinek, de lelkiismeretességet igen. Lehet, hogy néha csalódik, midőn ajánl vagy kárhoztat vagy mellőz valamit, de nem eladó sem ajánlata, sem kárhoztatása, sem hallgatása soha, semmiféle Üzlet vagy vállalat részére. Végül pedig biztosítom tisztelt olvasóinkat, hogy bizonyos doctorok undok hirdetéseitől tiszta marad az „Ellenőr“ ezután is. Pest, deczember H. Csernátony Lajos, szerkesztő. ELŐFIZETÉS. Egy évre.....................20 frt. S Évnegyedre .... 5 frt. Félévre.........................10 „ ] Egy hóra..................1­­­80 kr. Eddigi előfizetőink kényelmére ismét szétküldtük a bérmentes postautalványokat, a múlt júniusban általunk kezdeményezett, s most már mások által is követett modorban. És kérjük a t. ez. közönséget, hogy ezen postautalványokat, (melyek használhatók akár félévre, akár évnegyedre) méltóztassék idejében használni, nehogy az előfizetési késedelem fenakadást okozzon a lap vételében. Az „ELLENŐR“ kiadóhivatala, Pest, nádor-utcza 6. sz. Pest, decz. 16. A költségvetés tárgyalásának folyama alatt többször volt már alkalmunk tapasz­talni, hogy a kormánynak nagyon furcsa fogalmai vannak saját hatásköréről. Köt nagy horderejű szerződéseket az állam rovására, s azokat az országgyűlés beleegyezése nélkül érvényeseknek, az or­szágot kötelezőknek és megmásí­hatlanoknak nyilatkoztatja ki. Ily szerződések többi közt a zsilvölgyi kőszénbányát és a hivatalos lap kiadását illető szerződések. Hogy miben állanak e szerződések, az országgyűlési tárgyalásokból már tudja az olvasó. Nem is erről akarunk itt szól­ni, hanem arról, hogy egyátalában van-e joga a kormánynak a törvényhozás úgy előleges beleegyezése mint utólagos jóváhagyása nél­kül szerződéseket, az országra kötelező, jog­érvényes szerződéseket kötni? A képviselőház utóbbi tanácskozásai alatt bőven kifejtetett, hogy az imént em­­lített két rendbeli szerződés egyaránt hát­rányos az államra nézve, nem az ország ér­dekeit mozdítják elő s azért azok megszün­tetése követeltetett. A pénzügyminiszter mind a két eset­ben oda nyilatkozott, hogy e szerződések sem nem módosíthatók, sem meg nem szüntethetők, mert azokat az illető minisz­terek saját hatáskörükön belül kötötték meg, s így kötelezők az országra. Ez oly veszélyes tan, hogy e tant le­hetetlen az országgyűlésnek acceptálni. Ha ily szerződéseket jogában áll a mi­niszternek az országgyűlés tudta és akarata nélkül kötni, és ha ezek a szerződések az országgyűlés ellenzése dac­ára érvényesek­nek nyilváníttatnak, mindaddig míg a ha­táridő le nem jár, akkor várjon hol végző­dik a miniszter, és hol kezdődik a tör­vényhozás jo­ga ? Ki mondja meg akkor, hogy melyek azon szerződések, melyeknek megkötéséhez a törvényhozás helyeslése nem, csak a miniszter beleegyezése kívántatik és ismét melyek azok, melyekhez az ország­gyűlés hozzájárulása is szükségeltetik? Az ország vagyona felett a rendelke­zési jog egyedül magát az országot, vagyis az országnak képviselőtestületét illeti. Sem­miféle minisztert nem. A miniszter az ál­lam tulajdonait illetőleg köthet szerződése­ket saját tetszése és saját belátása szerint, de e szerződések jogérvényesekké csak ak­kor váltnak, ha a törvényhozás azokhoz beleegyezését adja. Ha elfogadnók azt, a­mit Kerkapoly mond, hogy a miniszter által — az or­szággyűlés beleegyezése nélkül kötött­ szer­ződést felbontani nem lehet, hogy minden ilyen szerződés jogosan kötelezi az­ orszá­got, akkor nem kellene egyéb, mint egy­két lelkiismeretlen miniszter, s tökéletesen tönkre tehetnék az országot. A költségvetésnek el­ő­le­ges megálla­pítása épen azt bizonyítja, hogy a minisz­ter köteles előre jelentést tenni, és az or­szággyűlés helybenhagyását előre kikérni minden oly ügyben, mely az államra terhe­ket vagy kötelezettségeket iss. Mi értelme volna akár annak, hogy a miniszter saját minisztériumában még egy titkári, taná­csosi, de fogalmazói állomást sem állíthat fel, ha csak eziránt a törvényhozás hozz­á­­járulását meg nem nyerte, míg ellenben szer­­ződéseket, melyeknél százezrek, sőt milliók forognak szóban, köthet minden országgyű­lési beleegyezés nélkül is. Nem lenne-e így nevetségessé az országgyűlés ellenőrzési jo­ga ? Egy fogalmazói állomás szervezéséhez, mely körülbelül ezer frtot képvisel, okve­­tetlenül szükséges az országgyűlés előleges beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása, míg szerződések megkötéséhez, melyek száz­ezreket, sőt milliomokat tesznek koczkára, előleges beleegyezése nem kívántatik, utó­lagos jóváhagyása pedig nevetség, mert akár jóváhagyja akár nem, a szerződés azért mint Kerkapoly kijelenté, mindenképen kö­telezi az országot. A közoktatási miniszter kéri az or­szággyűlést, hogy engedtessék meg neki 1872-re egy kis házat venni bérbe Pesten a felsőbb női képezde számára. Egy négy­öt szobából álló házat bérbe venni, ahhoz kell az országgyűlés beleegyezése, de egy kőszénbánya bérbeadására — nem. Csodála­tos logika! Figyelmet érdemel még az is, misze­rint a pénzügyminiszter az általa megkö­tött szerződés jogérvényességének bebizonyí­tására érvül azt hozza fel, hogy a kormány az országgyűlés hozzájárulása nélkül már máskor is kötött hasonló szerződéseket, an­­nélkül, hogy azok jogérvényessége kétségbe vonatott volna. Íme, a törvényhozás egy — figyelmet­lenségből vagy elnézésből származott — mu­lasztása mindjárt argumentumul használa­tik a további jogtalanságok s alkotmány­­ellenes lépések igazolására. Ez ismét egy nagy ok arra, hogy a törvényhozás egyszer s mindenkorra véget vessen ezen félszeg el­járásnak s azért óhajtjuk, hogy Ghyczy Kálmán mielőbb benyújtsa azon indítvá­nyát, melyet e tekintetben benyújtani az országgyűlés szerdai ülésében megígért. Csávolszky Lajos: A baloldali kör vasárnap, folyó hó 19-én esti hat órakor értekezletet tart. — A baloldali kör értekezletén egy in­dítvány folytán, mely az átalános választások szem­pontjából pártunk országos szervezkedését czélozza, egy bizottság választatott" meg, véleményezés vé­gett,,, következő tagokkal: Tisza K., Simonyi La­jos, Szontagh P.,­Mocsáry, Jókai, Domahidy, Vá­­rady, Beliczey, Péchy, Prónay, Fejér, Horváth E., Ghyczy K., Salamon L., Keglevich B., Beöthy .­­­­I.I ....I'-—. ..'.lüUli ■ n, ■ L., Luksics B., Groraon D., Plachy T., Pap L., Orbán B., Tisza L. Csernátony.] Buffet. „úgy látszik, hogy az Ellenőr is tud sze­líd lenni, sőt képes elhallgattatni elménczkedő ter­mészetét is a kormány irányában, mihelyt Lajos miniszternek Kálmán bátyja van az ellenzék élén. Woher kommt graf Orindur stb? Mam eink.“ Ez édes levélkét ma kaptam­ a jobboldali kö­­tekedés padjáról, s felelek rá itt. Mameluk gonosz csont lehet, de nagyon csalódik, ha azt hiszi­, hogy eltagadom az igazat, s állítani fogom, hogy a Tisza Lajos miniszteri és parlamentáris szereplése iránti hallgatásnak nincs más oka, mint a véletlenség vagy a közlen­dők halmaza stb. Nem állítok ilyest, s elismerem az igazat ez esetben is. Mondhatnám ugyan, hogy T­i­s­z­a Lajos oly gyengének mutatá be magát miniszteri helyén s annyira nem támogattatok sem a jobboldali részvét, sem a jobboldali szavazat által, hogy a baloldali eljárás irányá­ban bízvást szoritkozhatik a n­é­z­et szerepre. Mond­hatnám, hogy a mely miniszterrel még Pulszky Ferencz úr sem fél kikötni s a mamelukság is csak félvállról tartja meg a pártfegyelmet, azt bi­zony az ellenzék is magára hagyhatja, mert nem tarthat fennmaradásától, ha ezt különben in­­dokolhatlannak tartaná is. Egy szóval kérdhetném: pourquoi ouvrir une porte enfoncée? De sem e kérdést nem teszem, sem a fennebb mondottakat nem mondom, hanem bevallom, igenis, hogy Mameluk általi gyanúsíttatásunk nem alap­talan. Mert hogy Tisza Lajos m­in­i­s­z­t­e­r­ség­e irányában volt némi szótlansági­­ szelídség az El- t­e­n­ő­r részéről, az tény, s hogy ezen tény csak azért történt, mert Tisza Lajosnak testvére az ellenzék egyik vezére, az is bizonyos. Mert hát ezen körülmény tekintetbe vételét nem tette lehe­tetlenné T­i­s­z­a Lajos minisztersége részéről semmi olyan kiváló fontosságú baklövés vagy bot­rány, melynek kárhoztatására felszólalni kell ok­vetlenül rögtön, félretéve minden kíméletet. Ti­sza Lajos miniszterségének nincs eddigelé más bűne, mint tétele. Elég súlyos ugyan ez is, de ezért nem rajta nehezedik a felelősség nagyobb terhe, hanem gr. Andrásy Gyulán, a­ki — tán a Beust megbuktathatása feletti desperationális napjainak egyikében — előnyösnek gondolt te­kintélyére nézve, ha (nem csak Tóth Vilmosra ezélzek) arany középszerűségekkel ren­delkezik kabinetjében. Igaz ugyan, hogy minisz­teri lételének bűnében Tisza Lajost sem mondhatni ártatlannak, mert saját beleegyezése nélkül még­sem igen juthatott volna tárczához. Hanem hát az emberi hiúság és rangvágy hatalma el szokta hitetni emberével, hogy nincs oly polez, mely meg ne illetné igényeit és tehetségeit, legye­nek emezek bár­mily közönségesek s amazok bár­mily óriások. Tisza Lajos sem volt tehát képes arra, hogy ne fogadja el az ajánlott miniszterséget, melytől tán azért sem tartózkodott, mert külszüli embernek tartotta magát némely minisztertársánál, kivel bi­zony fel is ér. Terhesebbé lesz ugyan a miniszte­ri létesüléséből rákáromló bűnrészessége az által, hogy nem gondolta meg, mily kellemetlen állásba jöhet, ha kormánytag lesz, testvérével az el­lenzék vezértagjával. S ezen megfeled­ke­­zést ítéljük mi részéről olyan hibának,mely által maga irányában — még ha nem vétkeznék is hi­vataloskodása másként, mint tehetetlenséggel — eljátszott minden jogot az ellenzéki kíméletességre. S ha csak őt magát tekintjük, nem is kímél­tük volna legkevésbé sem, s tán kissé mulathattunk is volna országházi beszédeinek gyarlóságán. D­e nem csak őt tekintettük, hanem tekintettük főleg bátyját, kitől nem követeli az iránta teljes bi­zalommal és becsüléssel viseltető pártunk, hogy ne érezzen testvér­ileg öcscse iránt, ha mindjárt ez miniszter és politikai ellenfele is, s hogy ne fájjon t­es­t­v­é­r­i szívének az öcscsére mért vágás, ha ezt egyébiránt megérdemeltnek tartaná is. Igenis, drága Mameluk, az ön gonoszko­dása eltalálta emberi gyarlóságunkat: az E 1­­­e n­­ő­r azért hallgatott kíméletesen Tisza Lajos miniszteri pályafutásáról, mert gyöngédséggel vi­seltetik Tisza Kálmán testvéri érzelmei iránt, mig e gyöngédség gyakorlatát nem tiltják el a közérdek iránti kötelesség szigorú teljesítésének előfordulható magasabb, és minden kíméletet kizáró, szempontjai. S most kövezzen meg, drága Mameluk, mert elismertem, hogy bűnös vagyok s más ment­ségem nincs. * Tisza Lajos után — ki alkalmasint be­látta már, hogy a baloldal kevesebb ellenszenvet érez iránta mint a jobboldal, hol elfogadják ugyan, de nem szeretik az olyan csatlakozókat, kik nem­csak szavazni, hanem szerepelni is akarnak ott, — jött Sz­­­á­v­y, ki a kabinet legrokonszenve­sebb tagja s nagy kedvencze az egész háznak, mert van esze, jó modora s élete is. Nem csoda tehát, ha budgetje úgy ment mint a gondolat, s vége felé jár részletes tárgyalása is. Sajnálom, hogy elmulasztottam beszédjét, de nem hittem sze­­retetreméltóságát akkorának, hogy ma juthas­son már szóhoz az átalános feleletre. Mindenki dicséri e feleletet, mint kedélyest és megnyerőt s hogy ilyen volt, bizonyítja a következő versecske is, melyet egyik barátomtól kaptam : Jó izű­en ezáltá!, héj volt hallgatni beszéded — Ész, él s játszi kedély fűszere hatni szokott. Életet és vért hát szavazok neked ámde s zabot nem. Tapsol az ellen : pénzt szép szavaidra sem ad. — Egy bécsi távirat a következőket jelenti: A bank köreiben azon hir kering, hogy a januári szelvények beváltására már 16 millió ezüst van készletben az állampénztárakban; — a­nélkül, hogy szükséges lett volna átmenőleges pénzügyi műveletekhez vagy netán függő adósság csinálásához folyamodni, a bevételi többlet a folyó évben az állami előirányzatot 12 millióval halad­ja meg, minélfogva az 1871-ki deficit fedezése végett nem leend szükség semmiféle pénzügyi mű­veletre. Lapunk mai számához fél év melléklet van csatolva. Salamon Ferencz nyilatkozatáról. Pest, decz. 16. Az „Ellenőr“ tegnapi száma egész terjedel­mében hozta azon nyilatkozatot, melyet Sala­mon Ferencz úr válaszul Tisza Kállaán általunk is közlött czikkére a „Reform" hasábjain közzétett. És ha ma hosszasabban reflektálunk e nyilatko­zatra, tesszük ezt mindenekelőtt azért, hogy Sala­mon Ferencz úr homlokára, nyomjuk azon bélye­get, melyet ő az egész magyar journalistikára, az egész magyar írói karra sütött. Annyi a vérlázító cynisams a hivatalos lap szerkesztőjének e nyilat­kozatában, hogy az összes magyar irodalomnak eddigi becsületes neve és reputatiója érdekében együttesen kellene tiltakoznia azon erkölcstelen tanok ellen, melyeket Salamon úr az irodalmi tu­lajdonjogot és irói becsületet illetőleg nyilatkoza­tában fölállít Eddigi lé — journalistikánk becsüle­tes jellemének hanyatlásaként — oly írókkal is ta­lálkoztunk a magyar sajtó terén, kik meggyőződé­sük változtatásából üzletet csinálva, tollukat egy-­­másután eladták a legtöbbet ígérőnek. Annyi un­dorító vakmerőséggel azonban még e kitartott írói egyéniségek közül sem bírt senki, hogy dicskoszo­­rút font volna a hírlapb­ól elvtelenség, a politikai apostázia, és mondjuk ki nyíltan, az irodalmi szajhaság fölé. Salamon Ferencz úr mindannyiuk előtt elragadta a herostratusi babért. Lerontja cynismusának meg­döbbentő non eb a r­e­n­c e-ával azt a nagy válasz­falat, mely a világ minden culturállamában elkülöníti egymástól a servilis, megvásárolható tollakat, a meg­győződésért harczoló, független írói charakte­­rektőől. Egy üstbe dobja az irodalmi W­a­s­h­i­ng­­tonokat az irodalmi Jack Sheppardok­­kal. Az Armand Car­veleket, Börnéket, Kö­lcseyeket egy kategóriába helyezi a Gent­­tzekkel, Cassagn­acokkal, Ludasy Gans Mórokkal. A kristálytiszta jellemeket a köpeny­­fordítás nagymestereivel házasitja össze. Az esz­mék sirig következetes előharczosait egy piedes­­tálra állítja az irodalmi czondrákkal, kiket mint az egészséges közvélemény megmételyezőit a jelen s az utókor utálata illeti meg. És magyar író sülyed le ennyire! Magyar iró állítja : „tagadom azt is, hogy azon esetben, ha egyik író más pártra áll, joga legyen bárki­nek is azt mondani, hogy bérbe adta tollát.“ Sa­­lamon Ferencz mondja ezt, az író, a tudós, a ma­gáról oly sokat tartó férfiú, ki már diót kiált rögtön, mihelyt valaki megtámadja az országház­­ban a hivatal­os lap szerkesztésének pártszínezetű irányát. Salamon Ferencz lép föl az írói jellemte­­lenség és megvásároltatás nagyhangú védője gya­nánt, ő, ki annyira érzékeny a vád iránt, hogy „tolla bérbe van véve.“ Annyira érzékeny, hogy bősz nyilatkozáti mánia lepi meg, holott őt ma­gát sem az országházban, sem azon kívül nem nevezte senki „bérelt tollú“ írónak. És elértéke­­lésében arczul üti galád tanaival az írói morált, koszorút dob a journalistikai jellemtelenségnek, és apotheoziást ír a politikai köpenyforgatásra. Sala­mon Ferencz úr­­ön álarcz nélkül mutatta be ma­gát ez egyszer Magyarországnak. Attól a torz­képtől, melyet legutóbbi nyilatkozata a közönség elé tár, óvja meg a magyar irodalmat eddigi jó nemzője! Az ön erkölcstana nem ismer bérelt tollakat, Salamon F. úr, mert ön szerint jogtalanság azt mon­dani egy jz­óról, hogy bérbe adta tollát, a­miért egyik pártról a másikra ment át. Általánosságban ez tényleg jogtalan. Ha például ma egy jól díja­zott korm­ánypárti író átlép az ellenzék soraiba, hol nincs száz meg százféle hivatal, rendelke­zési alap, kitüntetés és nagy írói honorárium — akkor bizonyára még a kormánypárti közlönyök­nek sem f­og eszébe jutni azzal vádolni az illető szót, hogy tollát bérbe adta. Azonban nézzen ön körül Salamon F. ur a kormánypárti journalistika soraiban, és aztán vadja be önmagának — ha er­­kölcstanjának idétlenségei megengednek ily ön­vallomást — várjon nem lát-e irodalmi leret­­t­e­k­e­t, a­kik Schmerling alatt az egységes reichs­­rath érdekében, Zichy Hermann alatt a provisori­­um föntartása mellett, mostan a közös ügyes poli­tika érdekében írnak — ön azt mondja „hazafias, vallásos és morális meggyőződésből“ —, a közvé­lemény ellenben azt mondja, hogy pénzért ír­nak. Vagy annyira vas az ön homloka, Salamon Ferencz úr, hogy az sem „bérelt író“ az ön sze­mében, aki azért hagyta oda az ellenzéket, mert dú­san subventionált kormánylapot szerkeszthetett, vagy egyébként jutalmaztatott politikai hitehagyásáért ? Úgy látszik, hogy önből kiveszett a politikai sze­mérem utólsó magig, Salamon Ferencz úr, mert különben nem bírná fölhozni az irodalmi szajhák „mentségére" Amerikát, „hol vallását is változ­tathatja akárki anélkül, hogy meggyőződése őszin­teségét valaki kétségbe vonná.“ Drága Salamon Ferencz úr, meggyőző­désből itt nálunk is bátran változtathatja vallá­sát mindenki anélkül, hogy bárki gyanúsítása alá esnék. De a­ki ma zsidóból protestánssá, holnap protestánsból katholikussá lesz azért, mert akad e komédia mellett „rebach“ is — mint akadt a kor­mánypárti írók subventionált része számára is bő­ven, a miért egyéb tévtanokat odahagyva a közösügyes kormány igaz hitére tértek át — az ily valláscserélőnek az egész világon egy közös neve van, melyet a magyar nyelv két szónak ösz­­szekötése által fejez ki. Hogy a politikai meg­győződéseket cserélgető irók azon faja, mely ha­­sonlólag csak „rebach“ után utazik, más név illik-e, azt határozzák meg mások. Am­esse arczul frivol erkölcstanával Salamon Ferencz továbbá is az irói becsületet és politikai jellemességet. Galád munka ez egy oly iró részéről, a ki tanulmányai és tehetségénél fogva nemesebbre volna hivatva, mint dicshymnusoka­t zengeni az iro­dalmi szajhaságra. Azonban Salamon Ferencz maga­ magát jelle­mezte ily undorfgerjesztői nyilatkozatában. Ne csodálkozzék hát, ha mások sem fognak elnézőbb jellemzést adni róla. (b.) Bécs, decz. 13. (Saját levelezőnktől.) Valóban eredeti, mint dühösködik a magyar­faló „N. fr. Presse“ valahányszor va­lami hír, vagy tény jön tudomására, mely a magyar kereskedelem és ipar vagy átalán Magyarország előnyére szolgál. Bizonyosan ismeretes már önök előtt is, hogy egy pesti bankconsortium és az angol osztrák ál­lampapírok birtokosai között szerződés jött létre magyar papírjainknak a londoni tőzsdén való jegyeztetése czéljából, s már csaknem végleg meg­köttetett. A „N. fr. Presse“ ma egy epés czikket ír e szerződés felett s nevetséges irigységében any­ujára halad, hogy ezen különben nem­zetgazdásza­­tilag kitünően vezetett s rendesen legjobban érte­sült lap ,említett csikkében egészen ferde fogal­makat árul el s azokból alaptalan következtetése­ket von. Kitörései oly sajátságosak és annyira jelem­­zők, hogy érdemesnek találjuk czikkéből több sort idézni: „Azon nemzetközi egyezségről (írja a N. fr. Pr.), mely múlt hétfőn az úgynevezett angolor­­szági osztrák állam­hitelezők londoni gyűlésén létrejött, adataink vannak, melyek kényszerítenek szenvedőleges álláspontunkat elhagyni, hogy fel­fogjuk azon lealázó vágást, mely az által Ausztria hitelére irány­oztatik.“ „Nagyon fontosnak tűnik fel előttünk, írja továbbá a Pt., hogy Magyarország ezen kiegyezést nemcsak nélkülünk, hanem egyenesen elle­nünk hozza létre, mert nincs kétség, hogy ezen úgynevezett kiegyezés folytán, a magyar pa­pírok a londoni bank fényével körülövezve lesznek, míg az osztr­ értékek továbbra is száműzve ma­­radnak.“ „Nem tu­djuk miként gondolkodik ezen tény­állás felől az észt pénzügyminiszter, benn­ünket azon­ban megszállt azon érzet, hogy egy állam, mely ily dolgokat hallgatva tűr el, nem bír állam­i méltósá­gának tudatával, mert azon londoni kie­gyezés Ausztria lealázása, az ember mondhatná maga az árulás ténye.“ „Ennél nevetségesebb üzlet“ írja alább a N. fr. Pr. „még aligha köttetett valaha.“ „Ezen üzlet folytán még nem is a többség, hanem kötvényeinknek alig egy harmada elégítte­­tik ki.“ „A londoni tőzsde ezentúl nyitva álland azon értékpapírok számára, melyeket a nagy pénzügyi hatalom Magyarország (ez egy sorból kitűnik az irigység) gyártani fog, az osztr. papírok számára azonban a londoni bank (stock exchange) ajtainál csukva lesz a bemenet. Alapjában véve kérdeni lehet, hogy a kiegyezés megkötése után van e a londoni tőzsdének joga hozzá, hogy az osztrák papírokat továbbra is kitagadja.“ úgy látszik a N. fr. Presse még mindig azon hitben él, hogy Magyarország és Ausztria, az egy. Azt hisszük ezen pár sorból is eléggé kitű­nik, hogy a N. fr. Presse nem az üzletet, hanem csak magát teszi czikke által nevetségessé. Kitű­nik abból főleg azon kaján irigység, melyet a ma­gyar papíroknak a londoni tőzsdén való jegyezte­­tését tekinti s azon epés megjegyzések, melylyel az angol-magyar szerződést igaztalannak, lealázó­­nak sőt még árulásnak is tartja. S hogy ezen téves állításait legalább látszó­lag bebizonyíthassa nagyon is ferde nézeteket hoz fel s azokból még ferdébb következtetéseket von. Nem szándékunk azonban e czikknek min­den megjegyzésére külön válaszolni, miután téte­lei, állításai megczáfolják önmagukat az előtt a ki a tényeket s a kötött szerződést ismeri s a felett elfogulatlanul itélt Tudjuk, hogy midőn az osztrák állam 1868- ban azon 20%-os kamatlevonási törvényt hozta, Magyarország annak előnyeiben nem részesült, mert quotája meg volt határozva s azt azóta is daczára a kamatlevonásnak fizeti változatlanul. Angolország azonban a magyar papírokat is kitagadta tőzsdéjéről , igy a­kár Magyarországot is illette. Panaszra tehát bizonyára nem az osztrá­koknak van okuk. Hogy pedig Magyarország , illetőleg egy magyar consortium szerződést köt az angolországi hitelezőkkel, ez csaknem sértés, vagy talán nincs ez Magyarországnak jogában ? Hogy pedig az osztrák papírok nem fognak részesülni a szerződés elő­nyeiben, ez nagyon ter­mészetes, miután annak terheiben a megváltásban nem osztoznak Magyarország csakt az őt illető arányban fogja az angol hitelezőket kielégí­teni. Ugyanis az angol hitelezők körülbelül 5000 db. 100 fontos osztrák államkötvénynyel bírnak,­­vagy ha többet is bának, ennek beszámításával megelégszenek.) Ezen 6 millió o. é. irtot képviselő kötvények 5°/0 kamatja tesz ki 800.000 frtot, en­nek 20%.-os kamat levonása, vagyis azon kár, mely a hitelezőket érte tesz 60.000 frtot, ezt tő­késítve 5%-os kamattal az 1,200.000 frt tőké­nek felel meg. Vagyis azon 20%-os kamatlevonás által oko­zott kár, mely az angolországi osztrák állam hitele­zőket érte 1.200 000 frt. Ennek Magyarországot illető része az 1867- diki kiegyezés szerint 30°/0 azaz 360 000 frt. Körülbelül ennyit (mintegy 309.000 frtot az az 5 fontot minden kötvény után) ajánlott fel a ma­gyar kölcsönt elhelyezni szándékozó bank consor­tium az angol hitelezőknek, s hogy azok ezen ajánlatot elfogadták és nem követették Magyaror­szágtól az egész 1.200.000 frt megtérítést, azt ré­szünkről ismét nagyon természetesnek találjuk. A N. fr. Pr. dühösködésének tehát, más okát nem tudjuk találni, mint az irigységet. Ma záratott be a mező és erdő­gazdászati magkiállítás. Mi úgy találtuk, hogy mind a kiállí­tók, mind a közönség részéről nagyon csekély ér­dekeltség mutattatott az iránt. Magyarország részéről csak 4 kiállító vett részt abban, de dicséretekre legyen mondva, 3-an kaptak jutalmat és egy érmet. Még­pedig J. Mayne­ur sopronyi magkeres­kedő ezüst érmet kapott (arany nem volt) szép s tiszta kitűnő minőségű gaboaneműekért.

Next