Ellenőr, 1872. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1872-01-13 / 10. szám
közegeket, hiányosnak magát a törvényt, mely nem mondja meg, hogyan szorítsa a miniszter a községeket kötelességeik teljesítésére. Felemlítették, hogy a törvény csak lassan, hosszú évek múlva foganatosítható, ő tudja ezt s nem is kíván lehetetlent, vannak azonban a törvénynek egyes momentumai, melyek rögtön foganatosítandók, mert különben még ötven év múlva is lehetetlenné teszik a törvény életbeléptetését. Ő tehát az illető paragraphusok revisióját kéri, nem bánja, bármily szellemben s ha ez még ez ülésszak alatt megtörténhetik, kéri a minisztert, szavazzon meg társaival együtt nagyobb összeget a népnevelésre. De ez még magában véve nem elég s forduljon a miniszter a házhoz egy nemzeti kölcsön nyitása végett s ő hiszi, hogy a képviselőház s a társadalom többsége készséggel fog hozzájárulni. Ezek után még azt ajánlja a miniszter figyelmébe, hogy Madarász nagyon átalános hat javaslata mellett nem egy pár tétel, de pontos részletezés alatt iskolánként és személyenként felsoroltassék az adott összeg, fentartatván számára az előre nem látható kiadásokra egy átalános tétel. Beadja határozati javaslatát. Határozati javaslat: A vallás- és közoktatásügyi miniszter utasittatik, miszerint az 1868: 38. t. czikk azon §§-ainak, melyek az eddigi tapasztalatok nyomán végre nem hajthatók, vagy végrehajtatásuk esetében is a népiskolai loktatás érdekeivel tényleges viszonyaink folytán ellentétbe jönnek, revisiójáról még ez országgyűlésen e ház elé törvényjavaslatot terjeszszen. Pauler Tivadar közokt. miniszter válaszolni kénytelen Schwarcznak, mint ki a kormány eljárását a tankönyvek kiadása körül gáncsolni látszik ; ő barátja a tanszabadságnak, de felfogása szerint ennek csak a felsőbb tanintézetekben van helye, hol értelmes, belátásos tanerők szerepelnek. Már a középiskoláknál a tanszabadságnak kevésbé van helye, az elemi oktatásnál pedig nincs egyátalában, s hiszi, hogy Schwarcz Gy. a tanszabadságot csak a tankönyeket illetőleg kívánta. A tankönyveket illetőleg boldogult előde úgy akart czélt érni, hogy dijakat tűzött ki, a beérkezett könyvek azonban legtöbb esetben nem ütöttek meg a mértéket s igy egyesek bízattak meg, kiknek munkáit egy a minisztériumtól független részrehajlatlan bizottság vizsgálta meg és jutalmazta; nagyon természetes aztán, hogy a tanfelügyelőknek meghagyatott, hogy e könyveket alkalmaztassák. A könyvek szétküldését s elárusítását illetőleg előde egy könyárust bizott meg, most azonban a pesti könyvárusok kérvényt nyújtottak be hozzá, s ő vizsgáltot rendelt el s ennek belátása a szerint fog eljárni. A törvény revisióját már ez ülésszak alatt elrendelni lehetetlennek tartja. Az iskolák és tanítók névszerinti felemlítését czélszerűnek nem látja. Schvarcz Gyula úgy látja, hogy a miniszter felszólalásának egyik lényegesebb pontját hallgatással mellőzte, miért is indíttatva érzi magát még egyszer feltenni a kérdést, igaz-e az, hogy van egy bizottság, melyben ugyanazok, kik a megbízást adják a tankönyvek írására, ugyanazok írják azokat, ítélik oda a jutalmat az illetőknek, és ugyanazok fel is veszik az oda ítélt jutalmat ? Csengery Antal bár hivatlanul, felel Schvarcz Gyula felszólalására. Olyan eljárás van pl. a világ minden akadémiájában és „senkinek sem jutott eszébe ezen megütközni. Ő is olvasta a bizottság elleni vádakat, de ismervén annak eljárását, keveset adott ama vádakra s egyedül az eredményt tekintvén, sehol nem hallott kifogást jeles munkák. Ami a nemzeti kölcsön nyitását illeti, ebben némi türelmetlenséget lát; a közoktatás terén rögtönözni nem lehet, s bármily óriási összeg gyűljön össze, kellő számú tanítót egyszerre előállítani nem lehet. Buzdítással, serkentéssel, jutalmak osztogatásával sokkal többet tehetünk a közoktatás terén, mint büntető rendszabályok által. Ez okból a népnevelési törvény revisióját épen nem látja czélravezetőnek s az egyedül kénszeritő eszközt abban látná, ha azon községek, melyek népnevelési tekintetben saját erejökből mit sem tesznek, kedvezményekben ne részesittessenek. Pauler Tivadar közokt. miniszter határozottan tagadja, hogy ugyanazok írnák és bírálnák a munkákat. Írnak ugyan az illető bizottság tagjai könyveket, de ekkor másokkal biráltatják meg. Horn Ede csaknem mindenben egyetért Csengery Antallal s ő is úgy látja, hogy az erőltetés, büntetés többet rontana mint használna, de talán számításból kihagyta beszédéből Csengery, hogy a már fennálló iskolákban, hol kellő tanerőről gondoskodva van, haladéktalanul lehetne erélyesen fellépni, kellő fizetésről, felszerelésről gondoskodni s kétszer háromszor annyit tenni, mint tesznek most. Nem tartja továbbá helyesnek, hogy előre vétessék tekintetbe mit lehet egy év alatt tenni hasznosan a közoktatás terén, mert ezt igen különbözőleg lehet felfogni s másrészt lehangolólag hat a népre. Tagadásba veszi, hogy Európa valamely akadémiájában úgy állna a dolog , mint Csengery állította. Végül azt látja, hogy a miniszter úr tegnap más nézetben volt az elemi iskolák tanszabadságáról s az illető püspökök becsületességében vélt megnyugodhatni, reméli tehát, hogy a jövőben mai nyilatkozatához tartja magát s nem bizza a dolgot ama becsületességre. Csengery Antal kijelenti, hogy ő nem azt mondotta, miszerint ne tegyünk annyit a mennyit lehet, s egyedül azt hangsúlyozta, hogy a lehetőségnek is vannak határai, a melyeket nem tanácsos túllépni. — A vita be lévén fejezve, a ház az eredeti pontra, Madarász hat. javaslatára megy át s elnök feltevén a kérdést, a hat. javaslat a pénzügyér módosításával elfogadtatik. Schwarz Gyula hat. javaslata szintént szavazásra kerülvén elvettetik. Következik a népnevelési lapnak 7 nyelvem kiadására előirányzott 30.000 forintos tétel. Táncsics Mihály népnevelésünk s közoktatásunk nyomorúságos voltát elég szembeszökően konstatálva látja azon tények által, melyekről mindenkinek tudomása van, hogy t. i. 4000 községben nincsen iskolánk, s hogy maink külföldi felsőbb tanintézeteken kénytelenek magukat kiképezni. Szerinte mindaddig nem fogunk haladást tapasztalni népnevelésünk terén, mig a felsőbb papság és zárdák kezében levő roppant vagyonok valódi rendeltetési czéljukra nem fordittatnak továbbá mig fenmarad a nálunk oly sajnálattal tapasztalható nyelvzagyvalék. Kérdi, hasznos az országra a 7 nyelvű lap kiadása; szerinte az ország nyelvén kívül más nyelven is tanítani akarni, téves irány s további igénytámasztásokra buzdítja a nemzetiségi képviselőket. Szónok átalában arról van meggyőződve, hogy míg a kormány egységes nyelv létesítésére minden eszközt fel nem használ a különféle nemzetiségeknek természetes uton való közelitésére azoknak egygyé olvasztására nem fordítja legfőbb gondját, addig jó köznevelésünk ugyan nem lehet s államéletünk nem lehet olyan, melylyel függetlenségünket valaha megszilárdíthatjuk. Ezek azok, miket különösen a nemzetiségi képviselőknek itten a házban való magaviseletekre vonatkozólag elmondani szükségesnek tartott. Pap Zsigmond felelni kíván Táncsics beszédére. Szerinte a nemzetiségek jogait nem kellene összezavarni a diplomatikus nyelvvel. A diplomatikus nyelv a magyar itt e házban és a kormányhoz felfelé, de nem lefelé — ennél ne is menjünk tovább, mert többre az államnak szüksége nincs és ennél több megsértené a nem magyar ajkú nemzetiségeket. A kétnyelvű lapra röviden megjegyzi, hogy minden népnek fogalmához kell alkalmazkodni ha azt akarjuk, hogy azt könnyebben megértse. Ha azon ételt, a melytől a magyar hízik, oda adjuk a németnek bizonyosan csömört fog tőle kapni, így történik, hogy szerkesztenek magyar nyelven lapot, abban oly ideák vannak kifejtve, melyeket midőn román vagy más nyelvre fordítanak az illető pedagógus nem érti meg. Oktassuk a paedagogusokat a maguk nyelvén. Maga is olvasta e lapot és pedig csak tud ő románul, érti a román nyelvet, de ki kell jelentenie, hogy amit magyarul olvasott, azt megértette, de nem értette azt, ami a román nyelvre volt fordítva, hogyan lehetne tehát azt követelni egy alantabb fokon álló paedagógustól, tőle, gondoskodjék a miniszter úr arról, hogy a román vagy orosz lapban ne azt újságolja, mi történik Kecskeméten, hanem oktassa oly fogalmak szerint, amelyeket megért. Irányi Dániel helyesnek tartja, hogy a tanítók kezébe egy különböző nyelvű lap adassék, melyből nemcsak a kormányrendeletekről, de a nevelés terén történő mozzanatokról is értesüljön. Péchy Tamás nem kívánja a tárgy nemzetiségi oldalát érinteni, mert azt hiszi, hogy ez itt talán nem is egészen helyes, hanem azok folytán, melyek itt részint tegnap, részint ma felhozattak, és pedig felhozattak a közokt.ügyi államtitkár szavai folytán, kénytelen azon kérdést intézni a közokt. miniszterhez: váljon a hazánkban létező nemzetiségek nyelvein adatnak-e ki azon tankönyvek és az említett újságok is ? Most azt tökéletesen elismer és helyesli, hogy a magyar kormánynak kötelessége — legalább jól teszi, ha így jár el — hogy tekintettel van minden hazánkban divatozó nyelvekre ; de hogy oly nyelven ad ki lapot, melyet az illetők nem értenek, azt nem tudja megfogni. Ő nem kívánja, hogy azon lap propaganda legyen, és hogy szolgálatában álljon talán olyan nemzetiségnek, melyránt az illetők rokonszenvvel viseltetnek, hanem azt kívánja, hogy a lap azon nyelven legyen írva, mely azon nemzetiségnek sajátja.“ Pauler Tivadar közokt. miniszter oda nyilatkozik, hogy mint minden fejlődő irodalmi népnél lenni szokott, itt is az illető lap némelyek szerint megérthető, mások szerint nem. Ő azonban intézkedni fog, hogy ezután oly nyelven adassék ki, melyet a nép nagyobb része ért. Joannovits György csodálkozását fejezi ki a fölött, hogy Pap Zs. nem érti meg a kétnyelvű lap román részét; ő nem dicsekedhet vele, hogy románul úgy tud, mint ő, de miután a lapot figyelemmel kísérte és gyakran olvasta, mondhatja, hogy még nem volt egy sor sem, melyet nem értett volna. Egyébiránt hogy érthető, azt mutatja az érdekeltség is, mely épen a románok közt feltűnő, s mely mutatja, hogy a tanítók értik azt a nyelvet, melyen a lap szerkesztetik. 1870-ben csak 1250 román tanító kapott román szövegű lapot; most már 1300 kapja; ha pedig nem értenék, bizonyosan nem kívánták volna. Román Sándor azok után, a miket mindkét oldalról hallott, néhány észrevételt kíván tenni. Ő mondhatja, hogy általános a panasz, hogy nem értik. Nem azért, mintha nem román nyelven volna szerkesztve, hanem másért. Mit tesz a minisztérium? mind a tankönyeknek, melyeket a népiskoláknak ad, mind a lapnak szerkesztésére általában fiatal embereket alkalmaz, kik az iskola porát csizmájukról még le sem verték, kiknek fogalmuk sincs a román nyelvtanról, de még a magyar nyelvet sem tudják, s legkisebb paedagógusi tudományuk sincs, ahelyett, hogy a minisztérium a gymnasiumi tanár testületeket vagy igazgatókat kérné fel a dolgozatoknak legalább revideálására. Mondhatja egész biztossággal , hogy a lapot nem értik, nem érthetik, mert nincs benne sem román syntaxis, sem paedagogia, sem felfogása annak, amint szerkeszteni kellene, ez tény és ő azt tartja, hogy az erre kiadott öszszeg kidobott pénz. A ház elfogadja a 30.000 frtot. Következik : a felnőttek oktatása 70.000 írttal. Irányi Dániel felszólalására a közokt. miniszter kijelenti, hogy azon felnőttekre nézve, akik írni és olvasni tudnak, azon rendeletet bocsátotta ki, hogy a számvetés, történelem és természettan elemeiben is oktatást nyerjenek. Schwarz Gyula konstatálja, hogy a felnőttek oktatása igen szép haladást tesz. Ezzel kapcsolatban azon kérdést intézi a közokt. miniszterhez: vájjon nem lehetne-e a lehetőleg leghatályosabb segédeszközt kilátásba helyezni a felnőttek oktatására azáltal, hogy az kiterjesztessék a hadsereg legénységére is, hogy várjon a honvédelmi minisztériummal, illetőleg a delegátióval nem tenné-e magát érintkezésbe a végett, hogy azon 100.000 egyén, akik évenként besoroztatnak, és pedig úgy, hogy legnagyobb része írni és olvasni nem tud, ahelyett, hogy egészségüket a korcsmákban rontanák, a tanulás rájuk nézve nem csak facultative, mint az történik, hanem kötelezővé tétetnék. A miniszter feleletül adja, hogy erre nézve már megindultak a tárgyalások. Elnek feltévén a kérdést, a 70,000 forint megszavaztatik. A tanítóképezdei tanárjelöltek és iskolatanítók kiképezése 10,000 írttal szintén vita nélkül megszavaztatott. A váczi siketnéma intézet tételnél Szathmáry Károly felhívja a ház figyelmét a szerencsétlen siketnémák érdekében: ő több ízben meglátogatta mind a váczi, mind a pesti intéze- Ez intézet,ugyanis'oV'ÍM^rényt fedezett fel. kéznek, hogy az évenkint jelenkezők 5 °/o"órát nem képesek felvenni. A másik igen lényeges hiány abban áll, hogy az intézeti tanfolyamot áttanulták, elhagyván az intézetet, gyámoltalanul dobatnak ki a világba; mig külföldön az ily szerencsétlenek bizonyos mesterségekre taníttatnak s az intézet elhagyásával velők beszélni képes mesterekhez helyeztetnek el, kéri e szerint a minisztert, hogy intézeteink eme hiányáról gondoskodjék, s ha nem is államsegély, de társadalmi, vagy más után ezen intézetek felvirágoztatására hasson, Bobory Károly melegen pártolja előtte szóló nézeteit s el nem mulaszthatja, hogy ez alkalommal nehány szóban meg ne emlékezzék a vakok intézetéről A vakok még sajnálandóbbak mint a siketnémák ; ezek pesti intézetében a tanító és felügyelő személyzet meghasonlása folytán a legnagyobb zavar uralkodik, hiszi hogy a kormány vizsgálatot rendelt el ez ügyben s óhajtaná, ha a miniszter ennek eredményéről felvilágosítaná a házat. Pauler Tivadar közokt. miniszter kijelenti, hogy ami a váczi siketnémák intézetét illeti, ez a kormány és a minisztérium közvetlen felügyelete alatt áll. Vannak ott oly alapítványok, amelyek fölött közvetlenül rendelkezhetünk, s így módunkban van a hiányon — amennyiben tudomásunkra jut is-- segíteni. Ami a vakok intézetét illeti igen jól tudja a képviselő úr, hogy ez a nádor protectorátusa alatt magánalapítványokból keletkezett intézet, mely fölött különösen Pest megye vitte a felügyeletet. Annak országosítása iránt tavaly indultak meg a tárgyalások. Ami az ott történteket illeti, a mennyiben a minisztériumhoz folyamodások intézettel azoknak megvizsgálása elrendeltetett, t. i. Pest megye első alispánjára bízatott, hogy ez ügyben eljárván, jelentést tegyen és ha ez iránt a jelentés meg fog tétetni, a tapasztalásokhoz képest fogunk intézkedni. (Helyeslés jobb felől.) Beöthy Lajos felhíva érzi magát, hogy a kultusminiszter felvilágosítására nyilatkozzék. A vakok intézetét kormányzó bizottság részéről úgy értesült, hogy a tárgyalások folynak még pedig a minisztérium hibája miatt már huzamos idő óta. Végül védelmébe veszi az intézetet a reá szórt rágalmak ellenében. Ezzel az illető tétel megszavaztatik. Következik a felsőbb népiskoláknak egy gazdasági vagy "iparosztálylyal megtoldása, 100,000 írttal. — A p. n. bizottság kisebbségi véleményének felolvasása után Szontágh Pál (csanádi) oda nyilatkozik, miszerint tévedés volna azt hinni, hogy itt a kisebbség elsősorban financzjaink romlását szándékozott volna ily aprólékos megtakarítás által meggátolni. Nem, de feltüntetni akarta, mily könnyen bánik a kormány sok esetben az ország pénzével; és szónok azt hiszi, hogy ezen tétel épen a legpregnánsabbak egyike, mely által igazolva van az, hogy financiális állapotunk nem kellő megbírálása szempontjából indokolva pénz javasoltatik kiadatni oly czélra, amely nem mondja, hogy tökéletesen indokolatlan, de halasztható. A felsőbb népiskoláknál felállítandó gazdasági vagy ipar osztályokra 100,000 főt javasoltatott s az 1870-ik költségvetésben meg is szavaztatott. Időközben egyetlen egy iskola sem vette igénybe a segélyt ezen fundusból. Nem vette igénybe, mert nagy részben hiányoznak azon iskolák is az országban. A minisztérium 1871-re nem is vette fel költségvetési irányzatában, mert kapacitáltatott, hogy szükségtelen költséget javasol és kíván megszavaztatni. 1872 re nem tudja micsoda bureaukraticus munkálat alapján vagy az előirányzatnak bureaukraticus kezelése alapján ismét felvétetett ugyanezen összeg. A pénzügyi bizottság többsége is abban a véleményben volt, hogy az rendkívülileg sok és a történtek által egyltalán nem igazolható, hanem hogy úgy mondja, tán némi könyörületességi hajlamból 25.000 frtot mégis megszavazandónak vélt, mintha bizony 25 ezer frt teremne mint a lomb a fán. A pénzügyi bizottság által megszavazott 25.000 forintnak törlését kéri. Kautz Gyula előadó kifejti, hogy a p. v. bizottság belátván, miszerint a miniszter által kért 100.000 frt e czímen nem értékesíthető, de 25.000 frtot mégis megszavazandónak vél, s kéri annak elfogadását. Schwarz Gyula oda utasíttatni kéri a minisztert, hogy a törvényben azon 100.000 frtot polgári tanodák felállítására szavazza meg a ház. Az indítvány így szól: „a 43. tétel alatt javaslatba hozott 100.000 frt polgári tanodák felállítására és fentartására fordittatik. Ezen esetben a szabad verseny a polg. és községi intézetek közt megindulnék és másfelől lennének bizonyos minta intézetek, melyek nyomán rendezhetnék be intézeteiket a községek, mig másfelől behatolhatna a magyar nyelv a társadalomnak épen azon rétegébe is, hol erre legnagyobb szükség vagyon ,_„^yt',ntámogatj!^k^ves a kisebbség külön yémegszavazni a pénzt, a minek* hováforditasáv'ol tisztában van. Ehez képest kívánja, hogy a kötelességeinek eleget tevő községek, s melyek eddig felsőbb vagy polg. iskolát állítottak fel, azon előnyben részesüljenek, hogy megszavazza a ház részükre, a náluk felállított gazdasági vagy iparszakosztályok költségét. Ezért kívánja tehát, hogy előre tudja a ház, hány szakiskola létezik, mennyi költségbe kerültek azok s akkor azután könnyű lesz a háznak azt megszavazni (Helyeslés.) A jövő évre pl. azt mondja a miniszter: ennyi a községek száma, melyek feladatuknak eleget tettek, ily szakosztályok felállításával. Ezek felállítása ennyibe került, ennyi lévén az iskola, ennyi pénz kell s ezt a képviselőház kétségkívül meg fogja szavazni (Helyeslés balfelől.) Pauler Tivadar közokt. miniszter megjegyzi, hogy az 1870-ki költségvetésben 100,000 frt volt előirányozva; ebből 25,000 fr a külföldön gazdasági intézeti tanárokká képzendők segélyezésére fordíttatott; a többit nem lehetett elkölteni, mert a gazdasági tanintézetek felállítása tárgyában még most sem fejeztettek be az enquette-tárgyalások ; jelenleg ez ügy eldöntésével azonban felhasználható lenne a 100.000 ft s azért vette azt fel az idei előirányzatba. Kéri a tételt úgy a mint van elfogadni , Szilády Áron a kisebbségi véleményt pártolja, mert nem lát összhangzást a 100.000 főról mondottak és a közokt. törvényt illetőleg felhozottak közt. Csengery azt hiszi, hogy ezen rovatot úgy, amint a kisebbségi vélemény mondja, kihagyni ezúttal nem volna tanácsos. Nem volna pedig tanácsos azért, mert ez némileg már a törvényhozásnak két ízben kimondott határozatán alapszik. Mint méltóztatik tudni, már egy előbbi költségvetésben a felsőbb népiskoláknak gazdasági vagy iparszakosztálylyal való kiegészítésére bizonyos összeg volt fölvéve, és kimondva az elv, hogy az oly községek, melyek felsőbb népiskoláikat ilyen gazdasági iskolával akarják megtoldani, államsegélyre tarthatnak számot. Ennek következtében — már a megboldogult miniszter ifjakat küldött külföldre kiképzés végett, hogy ezen gazdasági szakoktatásnak képesek legyenek megfelelni. A tanerőkről tehát már némileg gondoskodva van. Abból, hogy a múlt két évben oly község nem volt, mely igénybe vette volna ezen összeget, nem lehet következtetni azt, hogy ezen évben sem lesz, és részéről a mint ellensége annak, hogy a gazdasági szakoktatás felsőbb népiskolákkal kötessék egybe, úgy másrészt óhajtja, hogy a gazdasági szakoktatás terén is annyi történjék nálunk, amennyit körülményeink közt tenni lehet és ennélfogva részéről azt hiszi, hogy ezen rovat alatt, melyről szó van, bizonyos összeget felvenni szükséges. Csak arról lehet ezen évre szó, mely összeg vétetik fel. Szónok részéről azt indítványozza, méltóztassanak a miniszter által már felvett 100.000 frtot hozzácsatolni a népnevelésre már megszavazott 703.022 írthoz oly utasítással, hogy ezen összegből azon községek, melyek felsőbb népiskoláikat gazdasági tanfolyammal kívánják megtoldani, vagy melyek polgári iskolát állítanak, amelyek az ily szakiskolákat is pótolják, segélyeztessenek. (Helyeslés.) Ezen indítvány elfogadtatása esetében nem tesszük ki magunkat azon vádnak, hogy a miniszter által gazdasági szakoktatásra előirányzott összeget lejebb szállítottuk és ezen a téren is rendítőleg történik annyi, amennyit viszonyaink között tenni lehet. (Helyeslés.) Pauler Tivadar közokt. miniszter egész készséggel elfogadja ez indítványt s ajánlja azt a ház figyelmébe. Tisza Kálmánnak nincs kifogása az ellen, hogy oly községek, melyek már eleget tettek kötelezettségeiknek, saját kívánságukra gazd. tanfolyam felállításában segélyeztessenek, de e czímen mindamellett sem kívánja a 25000 frtot megszavazni s pártolja a kisebbségi véleményt. Nem szavazza pedig meg azért, mert nem tudja, mire szavazná meg, lehet ugyanis e gazdatanfolyamra úgy elkölteni a pénzt , mint ő azt nem kívánná. Kívánatos lenne tehát törvényileg megállapítani, hogy minő gazdatanfolyamot értünk. — Schvarcz Gyula indítványát illetőleg azt úgy, amint ő tette szónok egyátalában nem tartja elfogadhatónak . Csengery félreértette őt, mert Schwarcz Gyula nem azt indítványozta, hogy ezen összeg polg. iskolák felállítására segélyképen adassék meg, hanem azt indítványozza, hogy miután a községek maguk nem állítják fel az iskolákat az állam állítsa fel azokat. Madarász József nem pártolhatja sem a kisebbségi javaslatot, sem Schwarcz Gy. indítványát a részben, hogy népiskolát állítsanak fel államsegélylyel a községek előbb, mintsem megkisérlenék, vájjon nem képesek-e arra maguk a községek saját erejökből is. Csengery indítványát fogadja el. ocnwaruijryu.*a vacantius aloksítványát; megjegyzi azonban, hogy ő nemcsak polg iskolák felállításáról, de fentartásáról is beszélt. Szavazásra kerülvén a dolog, a ház a p. v. bizottság s a kisebbség javaslatát elvetvén Csengery indítványát fogadja el. Paczolay János határozati javaslatot nyitt be, melyben indítványozza, miszerint a ház tiz 1868. évi XXXVIII. t. sz. 80. §-ja alapján rendelje el határozatilag, hogy Ipolyságban az év folyama alatt a vallás- és közoktatási miniszter egy polgári iskolát állítson fel, és ezen iskola felállításához szükséges épület felemelésére 45.000, ez iskola évi költségei fedezésére pedig 12.000 frtot szavazzon meg és ez összegeknek a f. évi költségvetésbe leendő felvételét mondja ki. Pauler miniszter azt hiszi, hogy a ház a szükséges adatok ismerete nélkül nem szavazhat meg egy bizonyos összeget. Kéri, hogy az ügy tétessék át a közokt. minisztériumhoz. Péchy Tamás a ház korábbi határozataihoz képest ez indítványt is, előbb a pénzügyi bizottsághoz véli utasitandónak. Paczolay ebben megnyugszik. TÁ R CZ A. A baloldali zászló. E zászlót, mely alá Hazánk szerelme vitt — Ha isten elhagyná Se’ hagyhatnák mi itt! E zászló az, mit a Föld legszebb asszonya Vérével festett be — Hős Zrínyi Ilona . . . A hol kibontotta, A hol lebegtette, Egy ország vére forrt, Őrjöngött mellette . . . A merre hordozta, A lég most is fényesb ; A haza szent neve Ajkainkon énesb . . . E zászló az, melyen Rákóczy neve ég . . . Mely alatt Bocskay Emelte föl fejét . . . Melyet kézből kézbe kaptak a századok — Egyik haldokló hős Az élőnek hagyott . . . Ez az, min „48“ Joga s dicsősége Könyet s ámulást csalt A világ szemébe. . . Nem zendülő hadat, Nem pártütő kezet — Egy nép igazáért Vívókat vezetett! — — — Büszkén lengő szárnya, Győzedelmi színe, Vázlatok 1870-ki utazásomból. (Fölolvastatott a „Pesti Népkör“ben jan. 7-én.) III. Délfelé jár az idő, s igy nem sokára conba kell érnünk. Culoz és Amberieux mellett elrobogtunk már s én figyelmemet még mindig kizárólag a tájékra fordilhatom, mely lassan kint veszt zord, ámde nagyszerű szépségéből. A mész- és kréta képződésű hegyek elmaradnak és helyettük már itt-ott szőlővel beültetett dombok szegélyezik a pályát. Amberieux környékén hozzánk csatlakozik a Rhone egyik jelentékenyebb mellékfolyója, az Alberine, s csak itt-ott hagy el, hogy szeszélyes kanyarlatokat tegyen. Engem egy darabig e franczia tájkép élénken emlékeztetett a hazai Mura-vidékre. És minél közelebb érünk a nagy középfrancziaországi síksághoz, annál szaporább számmal jelentkeznek a falvak és elszórt gazdasági épületek. Tanulmányozom az ablakon át a paraszt lakházak architektúráját és a földnép viseletét, de megvallom, sem egyik, sem másik nem felel meg várakozásomnak. A lakházak szegényes külsejűek, vakolatlanok és részben zsúppal fedvék, bár a gazdagabb síkságon határozottan a cserép és palatető lesz uralgó. A lakosságnak nemzeti viselete a kék blouse, e prózai szabású de fölötte praktikus öltöny darab, mely mindinkább kezd meghonosulni az egész világon — kivéve Magyarországot, hol minden valóban hasznos egy negyed századdal később gyökerezik meg mint máshol. Hanem itt van Macon, melyet tornyai már messziről elárulnak. Nekem azt mondták, hogy e város csupán arról nevezetes, miszerint rendkívül sok gazdag borkereskedő lakik benne. Annyi tény, hogy a maconi bor nagy keletnek örvend Francziaországban és Svájczban. Franczia szokás szerint itt a reggeli ideje és boldog boldogtalan iparkodik valami ételhez jutni. A cotelettek igen keresettek látszanak lenni, mert majd mindenki azt kér. Cotelette, filet és fricandeau —ime a franczia ebéd három fő oszlopa. Hanem a vonatvezető türelmetlenkedik és már másod ízben adat jelt a csengettyűvel. „Gargon mivel tartozom?“ „Bouillon, filet s egy kis palack bor — ga fais troit francs quatre-vingt centimes. Három franc 80 centime — egy levesért, egy féltenyérnyi darab húsért s egy meszely borért — ez már külföldön is több a soknál. Coupémban aztán azon meggyőződésre jutottam, hogy ennek az érdemes maconi pinczérnek okvetlenül meg kellett már fordulni az érsekujvári és püspökladányi vasúti restaurátiókban, mert másutt nem vihette volna oly tökélyre összeadási művészetét. Síkságon robogunk tovább, s a tájék csakhamar egyhangúvá válik. Itt-ott előcsillámlik a L a 0n e vize, mely nagyon emlékeztet a mi Tiszánkra. Lassan hömpölygeti tova sárga habjait, nagy vargabetűket csinálva medrével — s ha hozzávesszük a partok mentén busuló füzeket, s a monoton, kevéssé befásitott rónát — az ember képzelme egy délmagyarországi tájképet vél látni Francziaország közepén. Hanem azok a magas szabályos fasorok, melyek minden irányban végig szelik e síkságot, csakhamar kiábrándítólag hatnak az elmére. Ez nem lehet magyarországi tájkép. Azok a szabályos fasorok, melyek hol összefutnak egymást átvágva, hol kettéválnak ellentétes irányban, országutakat szegélyeznek, Francziaország kitűnő karban tartott műutait árnyalják be. Hogy lehetne ez magyar alföldi tájkép ? Három órakor a Saone melléki Chalons pályaudvarában állapodunk meg. De már itt mozgalmas, harczias színezetű élet uralkodik, a szemnek van mit látni. Négy hosszú vonat katonasággal van telve, gyalogosokkal, dzsidásokkal és algériai lovassággal. Az egész vasúti személyzet talpon van, hogy egy és most alakított ötödik vonatban elhelyezze az afrikai vadászokat. A remek alkotású, de kissé gyengének látszó berber mének tombolnak és prüszkölnek, midőn el-elrobog mellettük sivitva és fehér gőzfellegeket okádva egy-egy mozdony, s itt-ott alig győz visszatartani három-négy lovas egy neki bokrosodott szilaj paripát. A gyalogosok jól érzik már magukat kocsiaikban, és a palack kézről kézre, ablakról ablakra jár. Egy mosolygó arcza, potrohos úr, látva érdeklődésemet a mozgalmas katonai jelenet iránt, tudtomra adja, hogy e csapatok Wimpfifen tábornok hadosztályához tartoznak, mely most szállíttatik Algirból a Rajnához. 11 s feront beau jeux aux prussiens, ces gargons 1 átmondá önelégült arczczal az érdemes franczia polgár, s örömében olyat kanyaritott esernyőjével a levegőben, mintha csak Vilmos vagy Bismarck fejét akarta volna lecsapni. Megvallva, midőn e harczedzett, marezon a harcroslakokon végignéztem, hajlandó voltam igazságot adni a potrohos bourgeois megjegyzésének, hogy ezek a szemetszedett kemény gyerekek ugyancsak be fognak fűteni a poroszoknak. E pár ezer ember, mint Wimpffen tábornok hadosztálya ,talán a franczia hadsereg szine-javához tartozott. Algir vas katonai iskolájában megedzett hadosztály volt ez, s a hozzátartozó lovasságot, az afrikai vadászokat, a franczia lovasság gyöngye gyanánt tekintette az egész ország. Ahol az afrikai vadászok mutatják maguk kék búzavirágszinű kabátjukkal és piros süvegükkel — ott az elsőség az övék, a csapszékben s a tánczhelyen, mint a háborúban egyaránt — ők lévén legalkalmabbak az előőrsi szolgálatra A chalonsi pályaudvarban hallottam beszélni francziákat a háborúról. Párisig aztán hallottam e tárgyról annyit, hogy zúgott a fejem, mire megkísértettem az éj beálltával az alvást a coupéban, melyben most heringek módjára szorongtunk. Hogy a franczia hadsereg győztesen fogja maga előtt kergetni a poroszokat, arra vonatkozólag semmi kétség sem uralkodott útitársaim között. Mindazáltal találkozott két-három fölvilágosodottabb fő is, aki nyíltan merte rászalni, hogy két nagy nemzet egymás ellen úszhatja magát a kabinetpolitika cselszövényei és önző czéljai által. Reggeli három óra felé Fontaine he au-hoz értünk. Nem láthattam semmit e városból, melynek kastélyához oly nevezetes történelmi emlékek fűződnek. Csak beértem hát ama visszaemlékezéssel, hogy itt élt egy darabig Krisztina svéd királynő, e rejtélyes jellemű és kétségkívül geniális hölgy, kinek termeiben orgyilkosok döfték le a tragikus sorsú Monaldesehit . I. Napóleon, a continens zsarnoka, e kastélyban tartotta fogva VII. Pius pápát és pár napig IV. Károly detromizált spanyol királyt is. És csodálatos véletlene a sors szeszélyének: a legyőzött, megtört császár a fontaineblaui kastély udvarában búcsúzott el kényes szemekkel hű gárdájától,midőn elbai száműzetésébe ment. Még sötét volt, és csend a kocsiban, de álom nem jött többé szemeimre. Valami kifejezhetlen izgatottság hozta sebesebb keringésbe véremet. Mintha szívtam volna már Pária légköréből, melyhez egyre közelebb vittek a mozdony gőzszárnyai. Türelmetlenül vártam a hajnal derengő világosságát, hogy lássam a városok városának környékét. Mintha a természet is érezné, hogy Páris szomszédságában csak ünnepi köntösben szabad jelentkeznie — egyre szebb és virulóbb lesz a táj, minél közelebb érünk vágyaink czélpontjához. Vitteneuve-St.-Georges mellett robog már el a vonat, s íme pár perc múlva a Szajna sima hulláza tükre, aztán jobbról és balról Ivry és Charenston erődök. Még átrobog a dübörgő vonat a Marne-hídon, és bent vagyunk Párisban, melynek tornyai és aranyos kupolái csodálatosan ragyognak a felkelő nap sugaraiban. S a kebel összébb szorul, midőn a vérrel áztatott párisi kövezetre teszszük a lábat, s a szív hangosabban dobog, midőn a Bastille-téren vezet át utunk, melyen egyszer a királyok erős várral birtak a párisi nép fékentartására, de mely téren most a júliusi szobor áll, hirdetve az egész világnak, hogy a párisiak lerombolták hős karjaikkal a fejedelmi zsarnokság bástyáját. E szobor előtt megáll az érkező, hogy összes vágyait s érzelmeit kifejezze e kiállásban: Hurrát Páris, horvát világszabadság! Olykor alá csügghet, Fogyatkozhat színbe’; Kerülheti a hit Szegődött szellője; Hallgathat hűtlenül A múlt is felőle: De lelkünk: szikla-hit. . . Rátűzzük magasan; Mienk a jövendő Diadal-biztosan. Mellette ver szivünk Híven mig csak lehet S ha isten elhagyná Se’ hagyhatnék mi el ! Tóth Endre.