Ellenőr, 1872. június (4. évfolyam, 126-150. szám)

1872-06-11 / 134. szám

­allani a miniszter úr, hogy egy panaszszal is­mét több magasabbra emelni az ő tropheumát. A horvát választások és a kormánypárti sajtó. A „Szombati Lapok“ e czím alatt a kö­vetkezőket ír­ja: A horvátországi választások, mint már utób­bi számunkban röviden megemlítettük, a nemzeti pártnak adtak többséget. Ezt mindenki, a­ki a horvát viszonyokat csak felületesen is ismeri, előre látta, kivéve a magyar kormánypártiakat, kik azt hiszik, hogy a rendelezésekre álló pénz­nek és hivatalos visszaéléseknek ellená­llatlan ha­­talma van. Tudjuk a lapokból, hogy Horvátország­ban a hivatalos pressiónak és corruptiónak minden neme a legnagyobb mérvben felhasználtatott és most, miután mindennek daczára a kormánypárt kisebbségben maradt, a kormánypárti sajtó eszét veszti, dühbe jön és oly nyelven ir, hogy annak ellenében valóban nehéz lenne a higgadtság és mérsékletesség hangját megtartani. Bőszült harag­jának abban ad kifejezést, hogy mindenkit gya­núsítson, hogy politikai ellenfeleire a legundokabb bűnöket reá fogja. Alig, hogy a horvátországi választások eredménye tudva lett Pesten, a kor­mánypárt főorgánumai, első­sorban a „Pester Lloyd“ és utána a „Pesti Napló“ vasárnapi szá­mukban oly czikkeket hoznak, melyek túltesznek mindazon, a­mit a politikai tusákban az egyik pártnak a másikról írni vagy mondani szabad. Mindkét lap ugyan azzal vigasztalja magát, hogy az unionista párt nagy előnyt nyert a múltkori választásokhoz képest, de mindkettő belátja, hogy daczára mindezen nyereségnek, nem az ő pártjuk hanem a nemzeti párt lesz többségben a jövő or­­szággyűlésen. — Mi a pártok elnevezését úgy veszszük át, mint azt a magyar kormánypárti la­pok használják, mert szerintünk az „unionista­­párt“ elnevezés nem correct. Mi úgy tudjuk a múlt télen folytatott alkudozásokból is, hogy a nemzeti párt csak úgy kívánja az uniót fenntar­tani, mint a kormánypárt, tehát az „unionista­­párt“ elnevezésnek mintegy ellentétben a nemzeti párttal értelme nincsen.­­ Ez egyike a kor­mánypárti politika azon nyomorult ráfogásainak, melyekkel minden más pártról, mely őt helyéből kimozdíthatná és kiránthatná előle azon húsos fezekakat, a­melyekből telhetetlen étvágya éve­ken át sem elégittetett ki, ráfogja, hogy az kor­mányképtelen, hogy az forradalomra törekszik, hogy az a hazát veszedelembe dönti. Kik legyenek a „Pester Lloyd“ és a „Pesti Napló“ czikkeinek írói, nem tudjuk, de a hang, melyen szólnak, a nézetek, melyeknek kifejezést adnak, gyaníttatják velünk, hogy e czikkek egy és ugyanazon oldalról sugalmaztattak. Ugyanazon okoskodásra, ugyanazon érvekre, rágalmakra és fenyegetésekre találunk mindkét lap vezérczikkében. Ily körülmények között nem mel­lőzhetjük hallgatással azon alkotmányellenes néze­teket, melyek e czikkekben foglalvák, nem azon követeléseket, melyekre a kormánypárt igényt tart, és nem mellőzhetjük hallgatással azon hangot, me­lyen a czikkek írvák. Mind a két lap vigasztalást talál abban, hogy az unionista­ párt sokat nyert a jelen választások­nál a múltkori állásához képest, de mind a kettő kénytelen beeismerni azt, hogy országgyűlési több­ségre nem számíthat.­­ A „Pesti Napló“ ugyan tudni akarja, hogy az „unió párt magában is óri­ási erő­feszí­tések árán talán tehetne szert néhány szavazatnyi többségre.“ De ezen előnynyel a „Pesti Napló“ nem kívánja, hogy az unonista párt éljen, kivéve ha arra a nemzetiek által kénysze­­xibtwin^L, I»« Jtg tv o A9.AY1 Al* dlyflYlj & me­lyet a törvény megenged és mely becsületes em­berek között elfogadható, bátran élhetnek vele a „Pesti Napló“ ék és unionista barátjaik. „Mi állandó békét akarunk Horvátországgal,“ mondja a „Pester Lloyd,“ — „és épen azért mi azt nem csupán egy párttal, hanem az egész nem­zettel akarjuk megkötni. Nekünk ennélfogva nem elég ha a szerződést egyedül a nemzeti párt fogná aláírni, az unionistáknak szintén alá kell azt irn­­ok.“ Ugyan kérdjük, miért nem jutott ez önök­nek eszébe akkor, mikor Horvátországnak vala­mennyi képviselője a magyar országgyűlésen a kormánypárthoz tartozott és mikor az unionisták Zágrábban a nemzeti pártot semmibe sem vették. Nem Horvátország békéje és nyugalma fek­szik jelenleg önök szívén,­uraim. Kinek akarnak szemébe port hinteni? Önök a magyar országgyű­­lésen saját pártjuk többségét ítélték el. Önök azt féltik, hogy a húsos fazekak kisiklanak önök kezei­ből, melyekből a „Pester Lloyd“ érdemdús szer­kesztője busásan kiveszi a maga részét. Ez az, a­mi önöket haragra lobbantja, mert önök attól fél­nek, hogy a „szabad a vásár“ megszűnik szabad a vásár lenni ezentúl. Önök attól félnek, hogy Horvátország nem paralizálván 30 magyar képvi­selő szavazatát, önök nem lesznek képesek többség­re vergődni a képviselőházban és akkor igen ter­mészetesen a mostani gazdálkodásnak vége lesz és pl. a keleti vasút igazgatótanácsa más és szigorúbb számadásra fog vonatni, mint a­milyen az utolsó közgyűlésből kiküldött vizsgálóbizottság majd egy­koron benyújtandó jelentése folytán várható. Hisz Lónyay urnak miniszterségre jutása alkalmával a horvát nemzeti párt megbízottjaival folytatott al­kudozásoknál, — mint ezt Voncina közzétette és Lónyay úr hallgatással mellőzte — a főkérdés nem az elvek körüli eltérésben rejlett, ezekre nézve meg­egyeztek és Lónyay úr késznek nyiatkozott a horvát nemzeti párt minden kívánatait elfogadni, csak azt az egyet kötvén ki lényeges feltételül, hogy a hor­vátok a magyar országgyűlésre legalább is 16 kor­mánypárti képviselőt küldjenek, tehát nem a nem­zeti párt veszélyes elvei vagy tendenciái, sem Hor­vátország békéje és belnyugalma, nem Magyaror­szág biztonsága és területi épsége, hanem Lónyay úr pártjának többsége a magyar országgyűlésen vagyis a húsos fazekak, a szabad vásár biztosítása ▼olt a főkérdés. Hogy ez a főczél, azt nyíltan be­vallja maga a „Pester Lloyd“ is, midőn a horvá­­tokkal a béke fenntartásának mellőzhetlen “sine qua non“ feltételeként azt állítja fel, hogy a nem­zeti párt „biztosítást nyújtson neki a horvát kép­viselőknek a magyar országgyűlésem magatartásá­ra nézve.“ Beismeri azt, hogy a horvát képviselők szá­ma elég nagy arra, hogy fontos kérdésekben az ő szavazatuk legyen döntő, és ezzel elismerte azt — és erre kérjük és felhívjuk olvasóink és az egész ország figyelmét — hogy a magyar kormánynak a­ magyar országgyűlésen csak úgy van többsége, ha őt Horvátország képviselői támogatják, hogy tehát a magyar kormány lefelé nem a magyar nép többsége akaratának kifolyása. A „Pester Lloyd“ azt mondja, hogy az el­lenzék képes bármely elmékkel szövetkezni; a mi ellenzékünk, mint tudat van, minden szövetséget készséggel elfogad.“ És ezt önök akkor mondják, mikor saját fájdalmukat, saját gyáva félelmüket nem titkolhatják el a felett, hogy minden valószí­nűség szerint önöknek kezéből kisikamlott azon szövetség, a­mely egyedül képes volt önöknek existentiáját a múlt országgyűlés alatt fentartani. Ha lehet gradatio a szemtelenségben, az bizonyo­san már azon fokát érte el, a­melynél nagyobbat képzelni az emberi ész határa csekély. Önök, kik 3 esztendeig éltek a horvátok tá­mogatásából, önök most, midőn azt látják, hogy a horvát nemzet észre tért, és hogy nem tűri a lonskopoljeféle gesehafteléseket, önök előállnak és azon pártot, melyhez önök félnek, hogy a horvá­tok csatlakozni fognak, hallatlan szemtelenséggel gyanúsítják, hogy annak minden szövetséges jó még akkor is, midőn ezen szövetséges az, mely egyedül képes volt önöknek életét fentartani a múlt országgyűlésen. Kit akarnak önök terrorizálni? Kit akarnak önök megcsalni? Nem, nem­ uraim, nincs itt sen­ki, ki az ily balgaságokat elhinné, nincs itt sem­mi egyéb kérdésben, mint az, hogy Horvátország megunta a nemzet vagyonának pusztítását egyked­vűen nézni és annak daczára mindazon erőlködés­nek, azon erőszaknak, határtalan vesztegetéseknek, azon államcsinynak, melyet Magyarország kormá­nya ellenében elkövetett, határozott kifejezést adott a legközelebb múlt választásoknál indignatiójának vagy­is elhatározott szándékának, hogy az ily visszaélé­seket tűrni nem fogja. Sőt mi reméljük, hogy ott meg nem áll, hanem kötelességét teljesítendő fele­lősségre vonandja azokat, a­kik ezen visszaélések elkövetésénél bűnösek lehettek. Ez az, ami önöket bántja uraim! Most önök attól félnek, hogy Hor­vátország 30 mamelukja elesvén, a magyar or­szággyűlés hasonló eljárást fog követni. A magyar nemzetnek többsége már rég önök ellen nyilat­kozott, de önök mesterségesen képesek voltak, a horvátok és az erdélyi csepp városkák segítségével csekély többséget teremteni maguknak az ország­­gyűlésen. Most látják, hogy ezen többség elolvad a nemzet akarata előtt és önök féltik a konczot, melyen eddig oly kényelmesen rágódtak. Valóban az ember késztetve érezné magát azt kérdeni önök­től, hát nem laktak-e már eddig is jól. Majdnem eszébe jutna az embernek Nagy Frigyesnek azon mondata: Wollt Ihr Hunde ewig leben? A magyar nemzetet minden erejéből némete­­sítő „Pester Lloyd,“ a magyar kormány különö­sen pártfogott közlönye azt mondja, hogy a hor­vát nemzeti pártnak feltétlenül nyújtani kell biz­tosítást az iránt, hogy mily magatartást fognak a horvát képviselők a magyar országgyűlésen követni. Igen, itt az önök nagy fájdalma, itt az ijedtség, a­mely önöknek az ily hóbortokat, az ily képtelenségeket mondja tolluk alá, mert be­látják önök és bevallják, hogy a horvát képvise­lők száma elég nagy arra, hogy fontos kérdések­ben döntő szavazattal bírjon.­­De hát nem így volt az a múlt országgyűlésen ? De hát önök az­után hozzáteszik páratlan szemtelenséggel, mint a „Pester Lloyd“ tévé, hogy „tudvalevőleg a mi ellenzékünk minden szövetséget készséggel elfo­gad.“ A „Pesti Napló“ pedig azzal kezdi vasár­napi hírhedt czikkét, hogy: „Azon öröm, m­ely­­lyel a Tisza-politika közlönyei a horvát ellenzék többségre jutását üdvözük, egész nagyságában tünteti föl előttünk a veszélyt, mely Magyaror­szágot fenyegetné, ha a horvát ellenzéknek csak­ugyan sikerülne a hatalmat kezébe kerítenie.“ Tudja mindenki, hogy a „Szombati Lapok“ nem a Tisza-politika közlönye, a „Pesti Napló”nak ezen szemtelen vakmerősége tehát reánk nem vo­natkozik és ha lehetnek talán a magyar ellen­zéknek oly tagjai is, kik kárörömmel látnák, ha történetesen ehhez hasonló állítás mi irányunkban használtatott volna, mi részünkről nem engedhet­jük meg azt, hogy legyen Magyarországon bárki is, a­ki merészelje állítani, hogy a magyar ellen­zéknek bármely fraktiója is örömet nyilvánítson akkor, midőn Magyarországot nagy veszély fee­nyegeti. Szemtelen kuruzsolók ! Mi joguk van önök­nek a magyar ellenzéket azzal gyanúsítani, hogy annak kezében a nemzet­ érdekei, a nemzet be­csülete, a nemzet vagyona és a nemzet jövője nem biztosabb alapokon nyugodnának, mint az önökében? „Azon öröm, melylyel a Tisza-politika közlönyei a horvát ellenzék többségre jutását üd­vözlik, egész nagyságban tünteti föl a veszélyt, mely Magyarországot fenyegeti.“ Ez oly alávaló rágalom egy politikai párt részéről egy másik ellenében, melyhez hasonlót a parlamentáris párt­­tusák történelmében hiába keresünk. Azzal gya­núsítani egy nagy politikai pártot, hogy hazája veszedelmén örömet érez vagy nyilvánít, annyit tesz, mint azt egyenesen hazaárulással vádolni. Erre pedig a magyar ellenzéknek sem a balkö­zép, sem a 48 as árnyalata soha okot nem szol­gáltatott. Ez szemtelen rágalmazás, melyet csak az tehet, a­ki maga képes volna azon gaz bűn­tény elkövetésére, melylyel másokat gyanúsít. Önök merik a magyar ellenzéket a ma­gyar nemzeti érdekek szem elől tévesztésével gyanúsítani, kik Magyarországot államiságának lé­nyeges kellékeitől, kik a magyar országgyűlést legfontosabb jogaitól, a saját maga ügyeibeni sza­bad rendelkeztetési jogtól fosztották meg, önök merik a magyar ellenzéket Horvátország irányá®­ban, a nemzeti érdekek szem elől tévesztésével gyanúsítani vagy vádolni, önök, kik , midőn a történelmi jogok fentartásával ország-világot teli lármáztak, átengedték Slavóniát Horvátországnak, mely soha hozzá nem tartozol,­ és kik most újra Slavoniára akarnak támaszkodni és Slavoniával fenyegetik Horvátországot és azután azt mond­ják, hogy „a magyar ellenzék tudvalevőleg min­den szövetségest készséggel elfogad.“ Hogy önök reszelik a Horvátországban szenvedett vereséget, hogy azért haragusznak, azt értjük. De ez nem jogosítja fel önöket a magyar ellenzékről olyasmit feltenni, annál kevesebbé mon­dani vagy írni, a­mire a magyar ellenzék egész magatartása, múltja és jelenje soha senkit fel nem jogosított, sem arra okot nem szolgáltatott. Ha önök már ennyire haragusznak, a horvátor­szági választásokért, mit fognak önök tenni a magyar választások után. Mert higgyék el, hogy bármit beszéljenek is önök, bármit tegyenek is, a magyar nép hasonlíthatatlanul túlnyomó része megeléglette az önök gazdálkodását és most rö­vid napok alatt ítéletet fog hozni önöknek sáfár­kodása felett, melyet ha önök szándékosan félre nem ismertek volna már régóta, rég le kellett volna lépniök azon helyről, melyet eddig is a nemzet akaratának ellenére foglaltak el. Césök szerint szavazni, de­ mint hivatalnokoknak az ellenzék mellett a kormány ellen közhelye­ken agitálni sem az illem, sem a becsület elvei­vel össze nem fér. Fenyegetésről vagy az ellenzék elleni dühöngésről szó sem volt. Pesten, 1872. junius 9 én. Rácz József. — Rá­cz József pesti postaigazgató úrtól a következő sorokat vettük: Az „Ellenőr“ t. szerkesztőségének. Az „Ellenőr“ mai 133. számában azon érte­sítés foglaltatik, mintha én „a miniszter megha­gyásából 20 postatisztnek fenyegetések között elrendeltem volna, hogy a jobboldalra szavazza­nak, hogy semlegeseknek maradniuk nem szabad, és a­kik a baloldalra szavaznak, adják be még ma lemondásaikat, ezután pedig őket a baloldalra szórt dühöngések közt bocsátottam volna el.“ Igen tisztelt Szerkesztőség ! Szives felhívása folytán kérem a következő helyreigazítást becses lapja legközelebbi számában kiadni. A magyar kereskedelmi minisztérium pos­taosztályának főnöke által arról értesülvén, hogy a Józsefvárosban lakó postahivatalnokok közül néhányan vendéglőkben és kávéházakban, tehát nyilvános helyeken a baloldal mellett agitálnak, ennélfogva a nevezett főnök úr megbízása folytán a Józsefvárosban lakó postatiszt urakat magam­hoz hivattam és nekik bizalmasan mondottam miszerint. Tökéletesen szabadságukban áll meggyőző­ A választások előtt. — A pest-lipótvárosi ellenzék teg­nap tartotta első nagy gyűlését a redout termé­ben. Hallgatók minden várakozáson felüli szám­ban jelentek meg. Mialatt a Friedman elnök által kinevezett bizottság elment Akinhoz, őt fel­kérendő, hogy programmbeszédét mondja el, az­alatt dr. Murinyi Endre tett ellenvetéseket Wahrmann beszámolóbeszédjére, különösen meg­támadta Wahrmannt a 48-iki honvédek erkölcsi elismerésének megtagadásáért, továbbá azon kö­vetkezetlenségéért, hogy daczára annak, miszerint nyiltan bevallotta, hogy a kormány minden rend­szer nélkül s az ország kárára működik, ő mind­ennek daczára mégis ezen kormányt támogatta. Nem sokára megjelenvén Akin, zajos s lelkes éljenzéssel fogadtatott. Dr. Friedmann Ber­­nát üdvözölte őt, kiemelvén, hogy a lipótvárosi ellenzék 3 évvel ezelőtt nem léptetett föl jelöltet, mert nem akart ítélni valaki eljárása fölött, míg azunk politikai elvei és nézetei fölött tisztában nem volt. Azt hitték továbbá, hogy Wahrmann a kormány tántoríthatlan ellenőre lesz, mi neki füg­getlen állásánál fogva könnyű lett volna. Ez azonban meg nem történvén az ellenzék bizalma Akint szemelte ki. (Éljenzés) Ezután dr. Akin Károly emelt szót s 21/1 óráig tartó, gyakori zajos helyeslés s tetszés­nyilvánítások által félbeszakított beszédében kö­­rülbelül a következőket mondó: Uraim! Engedjék meg mindenek­előtt, hogy mély hálámat fejezzem ki önök előtt ezen rend­kívüli bizalomért, melylyel engem távollétem alatt megtisztelni kegyeskedtek azáltal, hogy csekély­ségemet jelölték ki az ország eme fontos kerüle­tének képviselőjéül. Ezen bizalomért cserében adom azon szent ígéretemet, hogy törekvésem lesz tettek által ki­érdemelni a bizodalmát, melyet önök oly valóban előzékeny módon elém hoztak. És ezáltal egy­szersmind azt is be fogom bizonyítani, hogy há­látlan nem vagyok. Mielőtt összejövetelünk tulajdonképeni czél­­jára átmennék, engedjék meg, hogy néhány előze­tes észrevételt koc­káztassak. (Halljuk !) Mi itt Magyarhonban megtisztelve érezzük magunkat azáltal, hogy a külföldi, főleg azonban a bécsi sajtó kiváló figyelemmel kiséri belügyein­­ket s ennek minden mozzanatát. Részemről legke­vesebb kifogást sem tehetek az ellen, ha a bécsi lapok helybeli tudósítói híven köztik olvasóikkal az itt történteket, de csak akkor nem, ha azokat híven köztik, s minden ferdítés nélkül (Úgy van!) Mert ezen ferdítéseket én egy rendszeresen űzött rendőri Spionage systemájának tekintem, melyet a sajtónak, mint nagy hatalomnak, használnia nem volna szabad. (Úgy van ! Bravo!) Egy másik észrevételem illeti a helybeli kormánypárti, vagyis helyesebben mondva jobb­oldali lapokat, — mert kormánypárt nálunk nem létezik, miről különben nézeteimet szintén el fo­gom mondani, — mondom a jobboldali lapokat melyekben több ily ellenzéki gyűlésről tétetvén említés, az hozatik föl, hogy az ottvolt nagyszá­mú hallgatók egy része a fiatalság, más része jobboldali s csak kíváncsiságból ment oda. A­mi az elsőket a fiatalokat illeti, nézetem szerint, téves felfogás, hogy az ki­adót. bpTM politikai páriának tekintessék , annak nincs is joga tudni, hogy milyen ember lesz az ő jövő képviselője. Ez legkevésbé nem helyes. Angliában — sokszor lesz még alkalmam ezen országra hi­vatkozni — a képviselőjelöltek a meetingekre a kerület összes lakosságát hívják meg a válasz­tókat úgy, mint a nem választókat s fiatalokat. Ha van itt sok fiatal ember — szemem rendkívüli gyöngesége azt meghatároznom nem engedi — úgy kétszeres öröm­mel üdvözlöm őket. Mert mi, — az egykori fiatalok — amúgy is el­vesztettük politikailag fiatalságunkat, s igy nem csodálható, ha a nemzet az egykori fiataloktól, vagyis a jelen generatiótól nem igen sokat vár­hat. A mai fiatalság két oly hatalmas tényezőt képvisel, melyet a mi szíveinkből kitépett a szenvedés: a lelkesedést s a szenvedélyt. (Zajos helyeslés.) A­mi a jobboldali lapok második megjegy­zését illeti, az­t i, hogy az ellenzéki értekezlete­ken sok a jobboldali halgató, az ellen őszintén nem lehet kifogásom, mert nem hívtam ide egye­dül elvbarátaimat, de az összes lipótvárosi válasz­tókat pártkülönbség nélkül. És ha beszédem foly­tán néha-néha azok meggyőződése ellen monda­nék valamit, kérem őket, hogy engem türelemmel és elnézéssel hallgassanak mindvégig. (Helyeslés.) Uraim ! Azért jöttem önökhöz, hogy egyene­sen, őszintén beszéljek, mint elvbarátokkal, mint honfitársakkal. Daczára annak, hogy az utolsó időben nem voltam hazámban, annak úgy bel, mint külügyeit mégis a legnagyobb gonddal s figyelemmel kisértem, s önök bizonyára meg fog­ják engedni, hogy legelőször is a lefolyt öt év történetét — s azt, a mit ezen időszakban tapasz­al­unk, —­ beszéljem el. (Halljuk!) 1867-ben az első magyar nemz. kor­­m­á­n­y kinevezése oly lendület volt hazánkra nézve, mely e haza történetében ritkítja párját. Én ez átalános örömünnepélyen jelen voltam, lát­tam a nemzet minden osztálya, minden hitfeleke­zete s minden nemzetisége közt létező egyetér­tést, s hol van ez most?­­—ha visszagondolok reá, vérzik szivem! Ha akkor birunk egy oly fér­fiúval, ki a kormány vezetésének súlyos feladatát vállaira venni nem reszek­, úgy ma tán teljesültek már kívánságaink. Ha akkor találunk vala egy férfiút, ki elég erővel s öntudattal bír nemzetünk desaustrifikálására, úgy Magyarország ma Európa államai közt előkelő helyet tölt be. Midőn azonban ezt mondom, nem akarok sértő lenni Cislaibhániára nézve. Mert Cislajthá­­niában nem státusférfiak, de bürokraták intrigáns, diplomatizáló politikusok vezették a kormányt, kiknek kezeiben a kormány nem egyéb egy sakk­játszmánál, s kik egyedül csak a játszma meg­nyerésére czéloznak, arra öszpontosítván sokszor nem jelentéktelen tehetségeiket, de kik mit sem gondolnak azzal, hogy mi történik a veszélyes játszma alatt a sakk figuráival. (Zajos tetszésnyil­vánítások ) A mi balszerencsénk is az volt uraim, hogy a kormány élére nem egy­ államférfiú, de egy intrigáns politikus lépett. És e körülmény annál sajnosabban tűnik fel, ha meggondoljuk, hogy volt egy köztiszteletben és közbecsületben álló férfiunk Deák Ferencz, (éljenzés) kinek a nemzet érdekében a kormányt el kelle vala vállalnia. De ő sajnos, egyéb — bár nem tudjuk minő — okok által vezéreltetve azt el nem fogadta. Azon férfiú pedig ki a kormányzást tényleg elfogadta, s azt csaknem négy éven át vezette, és úgy tett mint a clownok a lovardákban. Szerepüket mes­­terileg játszák egy ideig, egyszerre leugranak a lóról, meghajtják magukat, a elmennek, a közön­ség pedig tapsol. Ugyanez volt eljárása ama fér­fiúnak. (Viharos éljenzés.) A­mi már most az országgyűlés működését a pártok életét illeti, úgy hiszem, nem lesz szük­ség azt önökkel megismertetni. Tudják önök, mily eljárást követett az ellenzék a jobboldal erőszakoskodásaival szemben, tudják főleg az utolsó napok történetét. Nem kevésbé tudják önök hogy az ellenzék vezérférfiainak Ghyczy és Ti­szának (Zajos éljenzés) kiknek dicső zászlaja alatt harczolhatni mindenki büszkeségnek tarthat­ja — mondom, hogy ezen férfiaknak gyakran ki­tűnő argumentatiója a jobboldalra mitsem hatott, ők mereven megmaradtak álláspontjaikon, biztos többségük tudatában e jelszót hangoztatván : „Csak beszéljenek önök, mi majd szavazunk “ (Zajos tetszés) A­mi főleg az utolsó országyűlési idényt il­leti, a jobboldal itt ép úgy járt, mint Görbe da­lában az ügyetlen legény, ki a vizáramot úrnője boszorkány-szózata által előidézte ugyan, de azt legyőzni képes nem volt. Ők is előidézték folyto­nos ingerkedéseik s még egyebek által a szóára­mot, de azt legyőzni nem voltak képesek. (Úgy van!) — Ennyit a pártokról. — Most pedig tér­jünk ismét vissza a jelen kormányra. (Halljuk!) Andrássy a kormány élére mint kedvencz lépett. Nem feladatom kutatni ezen királyi kegy okát, s igy azt mellőzöm is. De kérdem, mi lehe­tett természetes következménye az ilyen — egy újjászületett nemzetre nézve — teljesen abnormis állapotnak? Nem-e az, hogy azon férfiak, kik midőn egyes derék tagok a minisztériumot oda­hagyták, ezeket pótolandók voltak, ismét Andrássy kedvenczei voltak ? És igy, csakis így magyaráz­ható meg azon szerencsétlen állapot, melybe ju­tottunk egy a kormányzásra teljesen képtelen minisztérium által, melynek alkotmányossága na­gyon is kérdésbe vonható már csak azért is, mert egy minisztérium csak akkor alkotmányos, ha az a nemzet osztatlan bizodalmával dicsekhetik, már­pedig ezt nagyon is kétségbe vonom. (ügy van !) De mindez még nem elég. A kormány egyik leg­fontosabb s nem tudom, vájjon nálunk nem-e a legfontosabb tározóját mai nap egy oly férfiú ke­zeli, ki egész életén át az iskola falait látván maga előtt, a theoriai téren igen üdvösen, a gya­korlati téren reánk nézve ki nem számítható hát­ránynyal hat, s ki életében a törvényhozásnak csak akkor lett tagja, miután miniszter lett ! (Fölkiáltások : Pauler! Úgy van !) Az idők feltartóztathatlan menetében, midőn ugyanis szerepét végig játszotta, Andrássy kül­­ügyérré lön kinevezve, hol már rég helye lett vol­na. (Hosszas derültség.) Alkotmányos országban ily alkalmakkor a visszalépő kormányelnök szokta a királynak utódját kijelölni. Ez esetben azonban ez nem történt, mert nem történhetett; senki sem kívánta, hogy Lónyay úr. vegye át az elnökséget. Ő azonban, nem tudni hogyan, arra mégis kine­veztetett. Hogy önöknek még egy illustratióval szol­gáltak alkotmányosságunkról, a következő, nem rég történt botrányos esetet akarom önökkel meg­ismertetni. Midőn a király az árvíz által oly szánandó­­lag sújtott alföldi vidékeket meglátogatta, egy alkalommal a következőket mondó valamely tisz­telgő küldöttségnek: „Támogassák önök kormányomat leg­jobb tehetségük sze­rint, mert ez atyai szándékaim végre­haj­tója.“ — Uraim! önök tudják, hogy alkot­mányos országban a kormányelnök felelős a király minden szaváért, már­pedig ily szavakat alkotmá­nyos kormányelnök nem sugallat az uralkodónak, mivel ezáltal egyrészről csorbítja annak tekinté­­lyét­, mádi a mfli­ciettg magára oly terhet vállal, melyért felelni képes nem lehet. (Úgy van!) A külügyekre áttérve, szónok miután ezek roppant horderejét kimutatta a múlt év leg­nagyobb eseményét, a porosz-franczia háborút kezdi bonczolgatni. Nem meri ugyan a baloldalnak felróni az érdemet azért, mert a háborút hazánk­ról elhárítani sikerült, mert nagyrészben az ese­mények váratlan fordulatának, a poroszok diadal­teljes előre­nyomulásának is köszönhető az. Itt ismét az Andrássy által űzött többféle politikáról beszélvén, átmegy szónok ismerteté­sére a kormány eljárásának Romániával és Szer­biával szemben. Ócsárolja azon tényt, hogy kor­mányunk megvetőleg s csak úgy „félvállról“ be­szél azokkal, pedig — úgymond — a ki tudja, hogy mily jól, mily sokkal jobban állanak azok nálunknál minden tekintetben az ezen eljárást okvetlen kárhoztatni fogja. Ez — úgymond — egyedüli oka annak, hogy mi ott oly rendkívül rosz hírben állunk. (Úgy van! Helyeslés.) A kormány által a társadalmi téren követett irányról szólva, szónok csak két tényt hoz fel. Az első az általa behozott új ne­mes­ségi kaszt. Nem vagyok ellensége — igy folytatja e helyen szónok — az aristokratiának főleg ha az aristokratia a szó legnemesebb értel­mében, avagy ha olyan, a mint azt magának a görög értelmezi „a jók uralkodása,“ — de igen, halálos ellensége vagyok annak, ha egy új vá­laszfal emeltetik a szegény és gazdag, a többé és kevésbé vagyonos polgárok közt, mert ez csak rosz­vért szül. És ilyen ha roszabb nem, az új kaszt. Németországban igen jól tudja a nép, hogy az egy millió jól fegyverkezett, jól betanult katona daczára ők nem lesznek egy egységes nemzet addig mig náluk a „Herr v­o nu oly nagy szerepet játszik. (Helyeslés.) A magyar kormány, daczára hogy e sisztema ela­vult s rosznak bizonyult, azt makacsul védi, mi­ért? hogy magának általa párthiveket szerezzen nem gondolván annak sajnos következményeivel! (Zajos helyeslés.) Társadalmi téren még a második tényező, mely következményeiben sokkal inkább vészthozó magában véve pedig sokkal nemtelenebb,­­ a kormány által subventionált sajtó. (Zajos helyeslés.) A kormány óriási összegeket fordít arra, hogy a­mit az általa subventionált lapok közölnek, a közvélemény gyanánt tüntesse föl. Egy egész sajtóhivatalt tart magának, mely nem egyébre való, minthogy az a kormánylapok­nak anyagot nyújtson a neki kedvező czikkezésre- De még ennél is tovább megy. A külföldi consu­­latusoknál megbízottakat tart, kik ismét és ismét a neki kedvező húrokat pengetik a külföldi la­pokban, s kiknek feladata ott is elferdíteni s fél­revezetni a közvéleményt. Itthon pedig még egy életlapot is tart fön, melynek egyedüli feladata, mocskolni az ellenzék legtisztább jellemű férfiait, (Igaz ! Úgy van!) , mondhatom, ezen életlap szerkesztője ezen nemtelen feladatának teljes mérv­ben megfelel. (Erre vagy 5 perczig tartó zaj ke­letkezett, mely alkalommal az esetleg ott levő Agai — ki azonban oly mélyen az emelvény alatt állott, hogy őt Akin nem láthatta — a hallgatók által az őt megillető epithetonokban részesítetett, s hangzott a : ki vele ! Akin kezével csendet in­tett, kijelentvén, hogy nem volt tudomása azon egyén ottlétéről.) Adjanak hálát az ily emberek — igy folytatá ezen zajos intermezzo után szó­nok — hogy kormányunk őket még pártfogolja is, mert másutt — nemcsak a szabad Ameriká­ban — rég véget vetettek volna nemtelen életek­nek. (Z­ajos kiáltások: Úgy is kell! Agai, halálra sápadva a teremből kisurrant.) Beszélt még ezután Akin a kormány úgy­nevezett vívmányairól a törvényhozás terén, me­­lyek közt első helyen állott a főrendiház.­­­ Terjedelmesen beszélt a bankügyről, az államház­tartásról stb. mindenütt a hallgatóság feszült figyel­me s zajos helyeslése közt. Beszédét zárva kije­lentette, hogy ő az ellenzék híve akar lenni, s az is fog maradni, miután annak prograramját üd­vösnek , kivihetőnek tartván, azt minden rész­leteiben elfogadja. Beszéde végével szűnni nem akaró éljenzés közt kísértetett haza a bizottmányi tagok által.* — B­u­d­á­n az első kerület ellenzéke teg­nap tartott nagy gyűlést, melyről azonban térhi­ány miatt ma már csak röviden emlékezhetünk meg. A jelölt, Si­monyi Ernő hosszabb beszédet tartott, melyet, választói a kitörő tetszés többször megújuló jeleivel fogadtak. Beszélt Csernátony Lajos is. — A budai mindkét kerületi ellenzék vezérletében tanúsított erély és a párt összetartása valóban elismerést érdemel. * — A p e­s 1i e r­éz v­áro­s­i Deákpárt tegnap gyűlést tartott. Mendl elnök biztos kilá­tásba helyezte a párt győzelmét. Utána Fried­mann Mór beszélt, ki kegyes volt beismerni, hogy az ellenzék is óhajtja a reformokat. Ekkor megjelent a jelölt Radócza, s beszélt németül a Deákpárt politikájáról, mely „a nemzet üdvét biztosítja “ — Az utolsó közgyűlést jövő vasárnap tartják.* — F i­u m­é­b­a­n junius 18-dikán lesz a vá­lasztás, Debreczenben pedig júnus 1-én. — Pozsony megye bazini kerületében Dulovics Ernő ellenzéki jelölt tegnap tartotta programmbeszédét. — Zólyom megyében a választás nap­­a junius 18-dikára van kitűzve. 4» — Holdmezővás­ár­helyről távirják hogy a város ellenzéki polgárainak 120 tagból álló választmánya ülést tartott, melyben egy­hangú megállapodással, a baloldali végrehajtó bizottság által ajánlott Teleszky István kiáltatott ki képviselőjelöltül, ki Móricz Pál, Györffy Gyula és Nagy György kíséretében választmány meghí­vása folytán röviden előadta politikai hitvallását, és szónoklata nagy lelkesedéssel fogadtatott. Meg­választása bizonyos. A jövő vasárnap nagy nép­­gyűlés fog tartatni, mely alkalommal Teleszky ünnepélyesen előterjesztendi programmját. Jászberény, jan. 8. Mi, kik a hatvanas évek elején is figyelem­mel kisértük az eseményeket, nem hittük volna, hogy még körülközhetik Magyarországon olyan ember, ki azt kiáltja: „éljen Török János!“ És ime mily nagy a bor hatalma! Városunk békés éjjeli csendjét úgy éjfél felé mindig fölzavarja egy részeg tömeg, mely bortól és kurjászástól rekedt hangon élteti Hírnök Jánost. Nappal még nem láttuk ezt a pártot, a­míg világos van a világért sem mutatják magukat, hanem éjjel osztán ren­desen megjelennek és zászlókkal végig csatangol­ják — végig ordítják az utczákat. A bor folyik, a lárma megy, — hanem ami a legfőbb volna, a párt nem nő. A jászberényi balpárti embernek nem kell Török János, vagy a „Deák párt köz-p­onti bizottmány“-ának bora. Meglehet ez a mi ü­es éjjel kurjongató Deák-pártunk annak még örül, mert igy több ital jut egyre és amint őket ismerjük — azért nem szoktak haragudni. A választás napját f. hó 23-ára tűzte ki a központi választmány s igy már nem soká el­­csöndesednek a potya­ bortól részeg éjjeli ma­darak. Az exoffo kortes a főkapitány is most folyvást városunkban időz és gyönyörködik a „Deák-párt“ éjjeli kurjogatásaiban. Szegényt a múltkor nagyon megsajnáltuk, mikor a „Reform“ vezérczikkírója kényelem szeretéssel tétlenséggel vá­dolta őt. Hát mit tegyen az isten adta — elég ha „eset­leg“ épen akkor kellett neki Gyöngyösre menni, mikor Bartal György jött Árokszállásra és azon napot „út közben“ ott töltötte Bartal Györgygyel a Deák párti elnöknél, meg aztán Jákóhalmán is esetleg akkor volt, mikor Bartal György Jászberény­­be jött, ekkor is „esetleg“ ő estélyt rendezett, — hát most még mit tegyen ? hiszen mi azt hisszük, hogy ő az országos pénztárból hozza főkapitányi fizetését, nem pedig a Deák párt kasszájából, s ha ez így van, akkor neki mint államhivatalnok­­nak, még ennyire sem volna szabad korteskedni. — No de ez csak a mi hitünk, — a vélemények mostanság nagyon különbözők. Jegyezze meg a „Reform, hogy a Jászkun néppel elbánni nem olyan könnyű dolog, mint ő hiszi, és bárki volna is a főkapitány, épen úgy be fognánk küldeni a 7 ellenzéki képviselőt, a­mint beküldjük most. Pedig hát minden felé ugyancsak megy az itatás, és ígéret, — sőt a jobboldal fölhasználja kortesfogásul még azt is, ami egy monarchiában a legmagasztosabb — ő felsége kegyelmét és vád alatt levő, meg elitélt egyéneknek a királyi meg­­kegyelmezést ígérik, ha jobboldali kortesekké esz­nek. Uraim! gondolják meg, hogy a koronát nem szabad az önök lélekvásárlási műveleteibe még tá­volról se bele­vegyíteni.­­ A törvényszék is dolgozik. Árokszálláson a jobboldaliak meghajigálták a balpártiakat és a kir. törvényszék kimondta, hogy nem lehetett bű­nöst találni. — Mihálytelken a jobboldaliak pro­­vocatiójára a baloldaliak hajigálták meg a jobbol­daliakat. Lett i3 ebből nagy história. A járásbiró­­ság egy hétig mindig úgy nézett ki, mint ha­jdan a „nagy inquisitor“ hivatala, — a „Jászkun Figye­lő“ állítja, hogy mennyien lettek nyomorékok, pe­dig valamennyi sérült a kocsmába ment, ott ivoit reggelig, másnap kirukkolt Bartal György elé és semmi baja sem volt, hanem már itt jobban ke­resik a bűnöst mint Árokszálláson; 3 mihályteki ember el van zárva vizsgálati fogságban. Tessék már most ebből a két esetből következtetést von­ni arra, hogy miért kellettek a királyi törvény­székek ? Ilyen czifrán megy nálunk, de azért mégis győzni fogunk. R. L. Jolsva, jun. 6. T­ö­r­s Kálmán ellenzéki képviselőjelöltünk bevonulása Jolsvára, jun. 1-je napján valódi öröm­ünnep volt. A jelzett napot megelőzőleg a jolsvai polgári ifjúság testületileg jött Markus Aurél ellenzéki körünk buzgó elnökéhez, beleegyezését kérvén az iránt, miszerint bandériumot szervezve, a bevonu­lásnál részt vehessenek. Ezen ajánlatot elnökünk készséggel fogadván, a 24 tagból álló bandérium a mondott napon, segifj Cirbecz Soma választó­polgár vezérlete alatt lóháton és 10 kocsin, váro­sunkhoz háromnegyed órányira fekvő T.-Taplócra község határára vonult képviselőjelöltünket bevá­randó. A várt vendég esti 6 óra tájban megérke­zett, az ottlevők által háromszoros, szívből fakadó éljennel fogadtatván, Clementisz Gusztáv üdvözlő szavakat intézett szeretett vendégünkhöz, ki elér­­zékenyülve, röviden viszonzá az üdvözletét; ek­kor a bandérium elől, utána követjelöltünk ko­csija, és úgy a többi kocsik útnak indultak Jólsva felé. T. Taploczán keresztül utaztában a nép szi-

Next