Ellenőr, 1872. június (4. évfolyam, 126-150. szám)
1872-06-11 / 134. szám
allani a miniszter úr, hogy egy panaszszal ismét több magasabbra emelni az ő tropheumát. A horvát választások és a kormánypárti sajtó. A „Szombati Lapok“ e czím alatt a következőket írja: A horvátországi választások, mint már utóbbi számunkban röviden megemlítettük, a nemzeti pártnak adtak többséget. Ezt mindenki, aki a horvát viszonyokat csak felületesen is ismeri, előre látta, kivéve a magyar kormánypártiakat, kik azt hiszik, hogy a rendelezésekre álló pénznek és hivatalos visszaéléseknek ellenállatlan hatalma van. Tudjuk a lapokból, hogy Horvátországban a hivatalos pressiónak és corruptiónak minden neme a legnagyobb mérvben felhasználtatott és most, miután mindennek daczára a kormánypárt kisebbségben maradt, a kormánypárti sajtó eszét veszti, dühbe jön és oly nyelven ir, hogy annak ellenében valóban nehéz lenne a higgadtság és mérsékletesség hangját megtartani. Bőszült haragjának abban ad kifejezést, hogy mindenkit gyanúsítson, hogy politikai ellenfeleire a legundokabb bűnöket reá fogja. Alig, hogy a horvátországi választások eredménye tudva lett Pesten, a kormánypárt főorgánumai, elsősorban a „Pester Lloyd“ és utána a „Pesti Napló“ vasárnapi számukban oly czikkeket hoznak, melyek túltesznek mindazon, amit a politikai tusákban az egyik pártnak a másikról írni vagy mondani szabad. Mindkét lap ugyan azzal vigasztalja magát, hogy az unionista párt nagy előnyt nyert a múltkori választásokhoz képest, de mindkettő belátja, hogy daczára mindezen nyereségnek, nem az ő pártjuk hanem a nemzeti párt lesz többségben a jövő országgyűlésen. — Mi a pártok elnevezését úgy veszszük át, mint azt a magyar kormánypárti lapok használják, mert szerintünk az „unionistapárt“ elnevezés nem correct. Mi úgy tudjuk a múlt télen folytatott alkudozásokból is, hogy a nemzeti párt csak úgy kívánja az uniót fenntartani, mint a kormánypárt, tehát az „unionistapárt“ elnevezésnek mintegy ellentétben a nemzeti párttal értelme nincsen. Ez egyike a kormánypárti politika azon nyomorult ráfogásainak, melyekkel minden más pártról, mely őt helyéből kimozdíthatná és kiránthatná előle azon húsos fezekakat, amelyekből telhetetlen étvágya éveken át sem elégittetett ki, ráfogja, hogy az kormányképtelen, hogy az forradalomra törekszik, hogy az a hazát veszedelembe dönti. Kik legyenek a „Pester Lloyd“ és a „Pesti Napló“ czikkeinek írói, nem tudjuk, de a hang, melyen szólnak, a nézetek, melyeknek kifejezést adnak, gyaníttatják velünk, hogy e czikkek egy és ugyanazon oldalról sugalmaztattak. Ugyanazon okoskodásra, ugyanazon érvekre, rágalmakra és fenyegetésekre találunk mindkét lap vezérczikkében. Ily körülmények között nem mellőzhetjük hallgatással azon alkotmányellenes nézeteket, melyek e czikkekben foglalvák, nem azon követeléseket, melyekre a kormánypárt igényt tart, és nem mellőzhetjük hallgatással azon hangot, melyen a czikkek írvák. Mind a két lap vigasztalást talál abban, hogy az unionista párt sokat nyert a jelen választásoknál a múltkori állásához képest, de mind a kettő kénytelen beeismerni azt, hogy országgyűlési többségre nem számíthat. A „Pesti Napló“ ugyan tudni akarja, hogy az „unió párt magában is óriási erőfeszítések árán talán tehetne szert néhány szavazatnyi többségre.“ De ezen előnynyel a „Pesti Napló“ nem kívánja, hogy az unonista párt éljen, kivéve ha arra a nemzetiek által kényszexibtwin^L, I»« Jtg tv o A9.AY1 Al* dlyflYlj & melyet a törvény megenged és mely becsületes emberek között elfogadható, bátran élhetnek vele a „Pesti Napló“ ék és unionista barátjaik. „Mi állandó békét akarunk Horvátországgal,“ mondja a „Pester Lloyd,“ — „és épen azért mi azt nem csupán egy párttal, hanem az egész nemzettel akarjuk megkötni. Nekünk ennélfogva nem elég ha a szerződést egyedül a nemzeti párt fogná aláírni, az unionistáknak szintén alá kell azt irnok.“ Ugyan kérdjük, miért nem jutott ez önöknek eszébe akkor, mikor Horvátországnak valamennyi képviselője a magyar országgyűlésen a kormánypárthoz tartozott és mikor az unionisták Zágrábban a nemzeti pártot semmibe sem vették. Nem Horvátország békéje és nyugalma fekszik jelenleg önök szívén,uraim. Kinek akarnak szemébe port hinteni? Önök a magyar országgyűlésen saját pártjuk többségét ítélték el. Önök azt féltik, hogy a húsos fazekak kisiklanak önök kezeiből, melyekből a „Pester Lloyd“ érdemdús szerkesztője busásan kiveszi a maga részét. Ez az, ami önöket haragra lobbantja, mert önök attól félnek, hogy a „szabad a vásár“ megszűnik szabad a vásár lenni ezentúl. Önök attól félnek, hogy Horvátország nem paralizálván 30 magyar képviselő szavazatát, önök nem lesznek képesek többségre vergődni a képviselőházban és akkor igen természetesen a mostani gazdálkodásnak vége lesz és pl. a keleti vasút igazgatótanácsa más és szigorúbb számadásra fog vonatni, mint amilyen az utolsó közgyűlésből kiküldött vizsgálóbizottság majd egykoron benyújtandó jelentése folytán várható. Hisz Lónyay urnak miniszterségre jutása alkalmával a horvát nemzeti párt megbízottjaival folytatott alkudozásoknál, — mint ezt Voncina közzétette és Lónyay úr hallgatással mellőzte — a főkérdés nem az elvek körüli eltérésben rejlett, ezekre nézve megegyeztek és Lónyay úr késznek nyiatkozott a horvát nemzeti párt minden kívánatait elfogadni, csak azt az egyet kötvén ki lényeges feltételül, hogy a horvátok a magyar országgyűlésre legalább is 16 kormánypárti képviselőt küldjenek, tehát nem a nemzeti párt veszélyes elvei vagy tendenciái, sem Horvátország békéje és belnyugalma, nem Magyarország biztonsága és területi épsége, hanem Lónyay úr pártjának többsége a magyar országgyűlésen vagyis a húsos fazekak, a szabad vásár biztosítása ▼olt a főkérdés. Hogy ez a főczél, azt nyíltan bevallja maga a „Pester Lloyd“ is, midőn a horvátokkal a béke fenntartásának mellőzhetlen “sine qua non“ feltételeként azt állítja fel, hogy a nemzeti párt „biztosítást nyújtson neki a horvát képviselőknek a magyar országgyűlésem magatartására nézve.“ Beismeri azt, hogy a horvát képviselők száma elég nagy arra, hogy fontos kérdésekben az ő szavazatuk legyen döntő, és ezzel elismerte azt — és erre kérjük és felhívjuk olvasóink és az egész ország figyelmét — hogy a magyar kormánynak a magyar országgyűlésen csak úgy van többsége, ha őt Horvátország képviselői támogatják, hogy tehát a magyar kormány lefelé nem a magyar nép többsége akaratának kifolyása. A „Pester Lloyd“ azt mondja, hogy az ellenzék képes bármely elmékkel szövetkezni; a mi ellenzékünk, mint tudat van, minden szövetséget készséggel elfogad.“ És ezt önök akkor mondják, mikor saját fájdalmukat, saját gyáva félelmüket nem titkolhatják el a felett, hogy minden valószínűség szerint önöknek kezéből kisikamlott azon szövetség, amely egyedül képes volt önöknek existentiáját a múlt országgyűlés alatt fentartani. Ha lehet gradatio a szemtelenségben, az bizonyosan már azon fokát érte el, amelynél nagyobbat képzelni az emberi ész határa csekély. Önök, kik 3 esztendeig éltek a horvátok támogatásából, önök most, midőn azt látják, hogy a horvát nemzet észre tért, és hogy nem tűri a lonskopoljeféle gesehafteléseket, önök előállnak és azon pártot, melyhez önök félnek, hogy a horvátok csatlakozni fognak, hallatlan szemtelenséggel gyanúsítják, hogy annak minden szövetséges jó még akkor is, midőn ezen szövetséges az, mely egyedül képes volt önöknek életét fentartani a múlt országgyűlésen. Kit akarnak önök terrorizálni? Kit akarnak önök megcsalni? Nem, nem uraim, nincs itt senki, ki az ily balgaságokat elhinné, nincs itt semmi egyéb kérdésben, mint az, hogy Horvátország megunta a nemzet vagyonának pusztítását egykedvűen nézni és annak daczára mindazon erőlködésnek, azon erőszaknak, határtalan vesztegetéseknek, azon államcsinynak, melyet Magyarország kormánya ellenében elkövetett, határozott kifejezést adott a legközelebb múlt választásoknál indignatiójának vagyis elhatározott szándékának, hogy az ily visszaéléseket tűrni nem fogja. Sőt mi reméljük, hogy ott meg nem áll, hanem kötelességét teljesítendő felelősségre vonandja azokat, akik ezen visszaélések elkövetésénél bűnösek lehettek. Ez az, ami önöket bántja uraim! Most önök attól félnek, hogy Horvátország 30 mamelukja elesvén, a magyar országgyűlés hasonló eljárást fog követni. A magyar nemzetnek többsége már rég önök ellen nyilatkozott, de önök mesterségesen képesek voltak, a horvátok és az erdélyi csepp városkák segítségével csekély többséget teremteni maguknak az országgyűlésen. Most látják, hogy ezen többség elolvad a nemzet akarata előtt és önök féltik a konczot, melyen eddig oly kényelmesen rágódtak. Valóban az ember késztetve érezné magát azt kérdeni önöktől, hát nem laktak-e már eddig is jól. Majdnem eszébe jutna az embernek Nagy Frigyesnek azon mondata: Wollt Ihr Hunde ewig leben? A magyar nemzetet minden erejéből németesítő „Pester Lloyd,“ a magyar kormány különösen pártfogott közlönye azt mondja, hogy a horvát nemzeti pártnak feltétlenül nyújtani kell biztosítást az iránt, hogy mily magatartást fognak a horvát képviselők a magyar országgyűlésen követni. Igen, itt az önök nagy fájdalma, itt az ijedtség, amely önöknek az ily hóbortokat, az ily képtelenségeket mondja tolluk alá, mert belátják önök és bevallják, hogy a horvát képviselők száma elég nagy arra, hogy fontos kérdésekben döntő szavazattal bírjon.De hát nem így volt az a múlt országgyűlésen ? De hát önök azután hozzáteszik páratlan szemtelenséggel, mint a „Pester Lloyd“ tévé, hogy „tudvalevőleg a mi ellenzékünk minden szövetséget készséggel elfogad.“ A „Pesti Napló“ pedig azzal kezdi vasárnapi hírhedt czikkét, hogy: „Azon öröm, melylyel a Tisza-politika közlönyei a horvát ellenzék többségre jutását üdvözük, egész nagyságában tünteti föl előttünk a veszélyt, mely Magyarországot fenyegetné, ha a horvát ellenzéknek csakugyan sikerülne a hatalmat kezébe kerítenie.“ Tudja mindenki, hogy a „Szombati Lapok“ nem a Tisza-politika közlönye, a „Pesti Napló”nak ezen szemtelen vakmerősége tehát reánk nem vonatkozik és ha lehetnek talán a magyar ellenzéknek oly tagjai is, kik kárörömmel látnák, ha történetesen ehhez hasonló állítás mi irányunkban használtatott volna, mi részünkről nem engedhetjük meg azt, hogy legyen Magyarországon bárki is, aki merészelje állítani, hogy a magyar ellenzéknek bármely fraktiója is örömet nyilvánítson akkor, midőn Magyarországot nagy veszély feenyegeti. Szemtelen kuruzsolók ! Mi joguk van önöknek a magyar ellenzéket azzal gyanúsítani, hogy annak kezében a nemzet érdekei, a nemzet becsülete, a nemzet vagyona és a nemzet jövője nem biztosabb alapokon nyugodnának, mint az önökében? „Azon öröm, melylyel a Tisza-politika közlönyei a horvát ellenzék többségre jutását üdvözlik, egész nagyságban tünteti föl a veszélyt, mely Magyarországot fenyegeti.“ Ez oly alávaló rágalom egy politikai párt részéről egy másik ellenében, melyhez hasonlót a parlamentáris párttusák történelmében hiába keresünk. Azzal gyanúsítani egy nagy politikai pártot, hogy hazája veszedelmén örömet érez vagy nyilvánít, annyit tesz, mint azt egyenesen hazaárulással vádolni. Erre pedig a magyar ellenzéknek sem a balközép, sem a 48 as árnyalata soha okot nem szolgáltatott. Ez szemtelen rágalmazás, melyet csak az tehet, aki maga képes volna azon gaz bűntény elkövetésére, melylyel másokat gyanúsít. Önök merik a magyar ellenzéket a magyar nemzeti érdekek szem elől tévesztésével gyanúsítani, kik Magyarországot államiságának lényeges kellékeitől, kik a magyar országgyűlést legfontosabb jogaitól, a saját maga ügyeibeni szabad rendelkeztetési jogtól fosztották meg, önök merik a magyar ellenzéket Horvátország irányá®ban, a nemzeti érdekek szem elől tévesztésével gyanúsítani vagy vádolni, önök, kik , midőn a történelmi jogok fentartásával ország-világot teli lármáztak, átengedték Slavóniát Horvátországnak, mely soha hozzá nem tartozol, és kik most újra Slavoniára akarnak támaszkodni és Slavoniával fenyegetik Horvátországot és azután azt mondják, hogy „a magyar ellenzék tudvalevőleg minden szövetségest készséggel elfogad.“ Hogy önök reszelik a Horvátországban szenvedett vereséget, hogy azért haragusznak, azt értjük. De ez nem jogosítja fel önöket a magyar ellenzékről olyasmit feltenni, annál kevesebbé mondani vagy írni, amire a magyar ellenzék egész magatartása, múltja és jelenje soha senkit fel nem jogosított, sem arra okot nem szolgáltatott. Ha önök már ennyire haragusznak, a horvátországi választásokért, mit fognak önök tenni a magyar választások után. Mert higgyék el, hogy bármit beszéljenek is önök, bármit tegyenek is, a magyar nép hasonlíthatatlanul túlnyomó része megeléglette az önök gazdálkodását és most rövid napok alatt ítéletet fog hozni önöknek sáfárkodása felett, melyet ha önök szándékosan félre nem ismertek volna már régóta, rég le kellett volna lépniök azon helyről, melyet eddig is a nemzet akaratának ellenére foglaltak el. Césök szerint szavazni, de mint hivatalnokoknak az ellenzék mellett a kormány ellen közhelyeken agitálni sem az illem, sem a becsület elveivel össze nem fér. Fenyegetésről vagy az ellenzék elleni dühöngésről szó sem volt. Pesten, 1872. junius 9 én. Rácz József. — Rácz József pesti postaigazgató úrtól a következő sorokat vettük: Az „Ellenőr“ t. szerkesztőségének. Az „Ellenőr“ mai 133. számában azon értesítés foglaltatik, mintha én „a miniszter meghagyásából 20 postatisztnek fenyegetések között elrendeltem volna, hogy a jobboldalra szavazzanak, hogy semlegeseknek maradniuk nem szabad, és akik a baloldalra szavaznak, adják be még ma lemondásaikat, ezután pedig őket a baloldalra szórt dühöngések közt bocsátottam volna el.“ Igen tisztelt Szerkesztőség ! Szives felhívása folytán kérem a következő helyreigazítást becses lapja legközelebbi számában kiadni. A magyar kereskedelmi minisztérium postaosztályának főnöke által arról értesülvén, hogy a Józsefvárosban lakó postahivatalnokok közül néhányan vendéglőkben és kávéházakban, tehát nyilvános helyeken a baloldal mellett agitálnak, ennélfogva a nevezett főnök úr megbízása folytán a Józsefvárosban lakó postatiszt urakat magamhoz hivattam és nekik bizalmasan mondottam miszerint. Tökéletesen szabadságukban áll meggyőző A választások előtt. — A pest-lipótvárosi ellenzék tegnap tartotta első nagy gyűlését a redout termében. Hallgatók minden várakozáson felüli számban jelentek meg. Mialatt a Friedman elnök által kinevezett bizottság elment Akinhoz, őt felkérendő, hogy programmbeszédét mondja el, azalatt dr. Murinyi Endre tett ellenvetéseket Wahrmann beszámolóbeszédjére, különösen megtámadta Wahrmannt a 48-iki honvédek erkölcsi elismerésének megtagadásáért, továbbá azon következetlenségéért, hogy daczára annak, miszerint nyiltan bevallotta, hogy a kormány minden rendszer nélkül s az ország kárára működik, ő mindennek daczára mégis ezen kormányt támogatta. Nem sokára megjelenvén Akin, zajos s lelkes éljenzéssel fogadtatott. Dr. Friedmann Bernát üdvözölte őt, kiemelvén, hogy a lipótvárosi ellenzék 3 évvel ezelőtt nem léptetett föl jelöltet, mert nem akart ítélni valaki eljárása fölött, míg azunk politikai elvei és nézetei fölött tisztában nem volt. Azt hitték továbbá, hogy Wahrmann a kormány tántoríthatlan ellenőre lesz, mi neki független állásánál fogva könnyű lett volna. Ez azonban meg nem történvén az ellenzék bizalma Akint szemelte ki. (Éljenzés) Ezután dr. Akin Károly emelt szót s 21/1 óráig tartó, gyakori zajos helyeslés s tetszésnyilvánítások által félbeszakított beszédében körülbelül a következőket mondó: Uraim! Engedjék meg mindenekelőtt, hogy mély hálámat fejezzem ki önök előtt ezen rendkívüli bizalomért, melylyel engem távollétem alatt megtisztelni kegyeskedtek azáltal, hogy csekélységemet jelölték ki az ország eme fontos kerületének képviselőjéül. Ezen bizalomért cserében adom azon szent ígéretemet, hogy törekvésem lesz tettek által kiérdemelni a bizodalmát, melyet önök oly valóban előzékeny módon elém hoztak. És ezáltal egyszersmind azt is be fogom bizonyítani, hogy hálátlan nem vagyok. Mielőtt összejövetelünk tulajdonképeni czéljára átmennék, engedjék meg, hogy néhány előzetes észrevételt kockáztassak. (Halljuk !) Mi itt Magyarhonban megtisztelve érezzük magunkat azáltal, hogy a külföldi, főleg azonban a bécsi sajtó kiváló figyelemmel kiséri belügyeinket s ennek minden mozzanatát. Részemről legkevesebb kifogást sem tehetek az ellen, ha a bécsi lapok helybeli tudósítói híven köztik olvasóikkal az itt történteket, de csak akkor nem, ha azokat híven köztik, s minden ferdítés nélkül (Úgy van!) Mert ezen ferdítéseket én egy rendszeresen űzött rendőri Spionage systemájának tekintem, melyet a sajtónak, mint nagy hatalomnak, használnia nem volna szabad. (Úgy van ! Bravo!) Egy másik észrevételem illeti a helybeli kormánypárti, vagyis helyesebben mondva jobboldali lapokat, — mert kormánypárt nálunk nem létezik, miről különben nézeteimet szintén el fogom mondani, — mondom a jobboldali lapokat melyekben több ily ellenzéki gyűlésről tétetvén említés, az hozatik föl, hogy az ottvolt nagyszámú hallgatók egy része a fiatalság, más része jobboldali s csak kíváncsiságból ment oda. Ami az elsőket a fiatalokat illeti, nézetem szerint, téves felfogás, hogy az kiadót. bpTM politikai páriának tekintessék , annak nincs is joga tudni, hogy milyen ember lesz az ő jövő képviselője. Ez legkevésbé nem helyes. Angliában — sokszor lesz még alkalmam ezen országra hivatkozni — a képviselőjelöltek a meetingekre a kerület összes lakosságát hívják meg a választókat úgy, mint a nem választókat s fiatalokat. Ha van itt sok fiatal ember — szemem rendkívüli gyöngesége azt meghatároznom nem engedi — úgy kétszeres örömmel üdvözlöm őket. Mert mi, — az egykori fiatalok — amúgy is elvesztettük politikailag fiatalságunkat, s igy nem csodálható, ha a nemzet az egykori fiataloktól, vagyis a jelen generatiótól nem igen sokat várhat. A mai fiatalság két oly hatalmas tényezőt képvisel, melyet a mi szíveinkből kitépett a szenvedés: a lelkesedést s a szenvedélyt. (Zajos helyeslés.) Ami a jobboldali lapok második megjegyzését illeti, azt i, hogy az ellenzéki értekezleteken sok a jobboldali halgató, az ellen őszintén nem lehet kifogásom, mert nem hívtam ide egyedül elvbarátaimat, de az összes lipótvárosi választókat pártkülönbség nélkül. És ha beszédem folytán néha-néha azok meggyőződése ellen mondanék valamit, kérem őket, hogy engem türelemmel és elnézéssel hallgassanak mindvégig. (Helyeslés.) Uraim ! Azért jöttem önökhöz, hogy egyenesen, őszintén beszéljek, mint elvbarátokkal, mint honfitársakkal. Daczára annak, hogy az utolsó időben nem voltam hazámban, annak úgy bel, mint külügyeit mégis a legnagyobb gonddal s figyelemmel kisértem, s önök bizonyára meg fogják engedni, hogy legelőször is a lefolyt öt év történetét — s azt, a mit ezen időszakban tapaszalunk, — beszéljem el. (Halljuk!) 1867-ben az első magyar nemz. kormány kinevezése oly lendület volt hazánkra nézve, mely e haza történetében ritkítja párját. Én ez átalános örömünnepélyen jelen voltam, láttam a nemzet minden osztálya, minden hitfelekezete s minden nemzetisége közt létező egyetértést, s hol van ez most?—ha visszagondolok reá, vérzik szivem! Ha akkor birunk egy oly férfiúval, ki a kormány vezetésének súlyos feladatát vállaira venni nem reszek, úgy ma tán teljesültek már kívánságaink. Ha akkor találunk vala egy férfiút, ki elég erővel s öntudattal bír nemzetünk desaustrifikálására, úgy Magyarország ma Európa államai közt előkelő helyet tölt be. Midőn azonban ezt mondom, nem akarok sértő lenni Cislaibhániára nézve. Mert Cislajthániában nem státusférfiak, de bürokraták intrigáns, diplomatizáló politikusok vezették a kormányt, kiknek kezeiben a kormány nem egyéb egy sakkjátszmánál, s kik egyedül csak a játszma megnyerésére czéloznak, arra öszpontosítván sokszor nem jelentéktelen tehetségeiket, de kik mit sem gondolnak azzal, hogy mi történik a veszélyes játszma alatt a sakk figuráival. (Zajos tetszésnyilvánítások ) A mi balszerencsénk is az volt uraim, hogy a kormány élére nem egy államférfiú, de egy intrigáns politikus lépett. És e körülmény annál sajnosabban tűnik fel, ha meggondoljuk, hogy volt egy köztiszteletben és közbecsületben álló férfiunk Deák Ferencz, (éljenzés) kinek a nemzet érdekében a kormányt el kelle vala vállalnia. De ő sajnos, egyéb — bár nem tudjuk minő — okok által vezéreltetve azt el nem fogadta. Azon férfiú pedig ki a kormányzást tényleg elfogadta, s azt csaknem négy éven át vezette, és úgy tett mint a clownok a lovardákban. Szerepüket mesterileg játszák egy ideig, egyszerre leugranak a lóról, meghajtják magukat, a elmennek, a közönség pedig tapsol. Ugyanez volt eljárása ama férfiúnak. (Viharos éljenzés.) Ami már most az országgyűlés működését a pártok életét illeti, úgy hiszem, nem lesz szükség azt önökkel megismertetni. Tudják önök, mily eljárást követett az ellenzék a jobboldal erőszakoskodásaival szemben, tudják főleg az utolsó napok történetét. Nem kevésbé tudják önök hogy az ellenzék vezérférfiainak Ghyczy és Tiszának (Zajos éljenzés) kiknek dicső zászlaja alatt harczolhatni mindenki büszkeségnek tarthatja — mondom, hogy ezen férfiaknak gyakran kitűnő argumentatiója a jobboldalra mitsem hatott, ők mereven megmaradtak álláspontjaikon, biztos többségük tudatában e jelszót hangoztatván : „Csak beszéljenek önök, mi majd szavazunk “ (Zajos tetszés) Ami főleg az utolsó országyűlési idényt illeti, a jobboldal itt ép úgy járt, mint Görbe dalában az ügyetlen legény, ki a vizáramot úrnője boszorkány-szózata által előidézte ugyan, de azt legyőzni képes nem volt. Ők is előidézték folytonos ingerkedéseik s még egyebek által a szóáramot, de azt legyőzni nem voltak képesek. (Úgy van!) — Ennyit a pártokról. — Most pedig térjünk ismét vissza a jelen kormányra. (Halljuk!) Andrássy a kormány élére mint kedvencz lépett. Nem feladatom kutatni ezen királyi kegy okát, s igy azt mellőzöm is. De kérdem, mi lehetett természetes következménye az ilyen — egy újjászületett nemzetre nézve — teljesen abnormis állapotnak? Nem-e az, hogy azon férfiak, kik midőn egyes derék tagok a minisztériumot odahagyták, ezeket pótolandók voltak, ismét Andrássy kedvenczei voltak ? És igy, csakis így magyarázható meg azon szerencsétlen állapot, melybe jutottunk egy a kormányzásra teljesen képtelen minisztérium által, melynek alkotmányossága nagyon is kérdésbe vonható már csak azért is, mert egy minisztérium csak akkor alkotmányos, ha az a nemzet osztatlan bizodalmával dicsekhetik, márpedig ezt nagyon is kétségbe vonom. (ügy van !) De mindez még nem elég. A kormány egyik legfontosabb s nem tudom, vájjon nálunk nem-e a legfontosabb tározóját mai nap egy oly férfiú kezeli, ki egész életén át az iskola falait látván maga előtt, a theoriai téren igen üdvösen, a gyakorlati téren reánk nézve ki nem számítható hátránynyal hat, s ki életében a törvényhozásnak csak akkor lett tagja, miután miniszter lett ! (Fölkiáltások : Pauler! Úgy van !) Az idők feltartóztathatlan menetében, midőn ugyanis szerepét végig játszotta, Andrássy külügyérré lön kinevezve, hol már rég helye lett volna. (Hosszas derültség.) Alkotmányos országban ily alkalmakkor a visszalépő kormányelnök szokta a királynak utódját kijelölni. Ez esetben azonban ez nem történt, mert nem történhetett; senki sem kívánta, hogy Lónyay úr. vegye át az elnökséget. Ő azonban, nem tudni hogyan, arra mégis kineveztetett. Hogy önöknek még egy illustratióval szolgáltak alkotmányosságunkról, a következő, nem rég történt botrányos esetet akarom önökkel megismertetni. Midőn a király az árvíz által oly szánandólag sújtott alföldi vidékeket meglátogatta, egy alkalommal a következőket mondó valamely tisztelgő küldöttségnek: „Támogassák önök kormányomat legjobb tehetségük szerint, mert ez atyai szándékaim végrehajtója.“ — Uraim! önök tudják, hogy alkotmányos országban a kormányelnök felelős a király minden szaváért, márpedig ily szavakat alkotmányos kormányelnök nem sugallat az uralkodónak, mivel ezáltal egyrészről csorbítja annak tekintélyét, mádi a mfliciettg magára oly terhet vállal, melyért felelni képes nem lehet. (Úgy van!) A külügyekre áttérve, szónok miután ezek roppant horderejét kimutatta a múlt év legnagyobb eseményét, a porosz-franczia háborút kezdi bonczolgatni. Nem meri ugyan a baloldalnak felróni az érdemet azért, mert a háborút hazánkról elhárítani sikerült, mert nagyrészben az események váratlan fordulatának, a poroszok diadalteljes előrenyomulásának is köszönhető az. Itt ismét az Andrássy által űzött többféle politikáról beszélvén, átmegy szónok ismertetésére a kormány eljárásának Romániával és Szerbiával szemben. Ócsárolja azon tényt, hogy kormányunk megvetőleg s csak úgy „félvállról“ beszél azokkal, pedig — úgymond — a ki tudja, hogy mily jól, mily sokkal jobban állanak azok nálunknál minden tekintetben az ezen eljárást okvetlen kárhoztatni fogja. Ez — úgymond — egyedüli oka annak, hogy mi ott oly rendkívül rosz hírben állunk. (Úgy van! Helyeslés.) A kormány által a társadalmi téren követett irányról szólva, szónok csak két tényt hoz fel. Az első az általa behozott új nemességi kaszt. Nem vagyok ellensége — igy folytatja e helyen szónok — az aristokratiának főleg ha az aristokratia a szó legnemesebb értelmében, avagy ha olyan, a mint azt magának a görög értelmezi „a jók uralkodása,“ — de igen, halálos ellensége vagyok annak, ha egy új válaszfal emeltetik a szegény és gazdag, a többé és kevésbé vagyonos polgárok közt, mert ez csak roszvért szül. És ilyen ha roszabb nem, az új kaszt. Németországban igen jól tudja a nép, hogy az egy millió jól fegyverkezett, jól betanult katona daczára ők nem lesznek egy egységes nemzet addig mig náluk a „Herr vo nu oly nagy szerepet játszik. (Helyeslés.) A magyar kormány, daczára hogy e sisztema elavult s rosznak bizonyult, azt makacsul védi, miért? hogy magának általa párthiveket szerezzen nem gondolván annak sajnos következményeivel! (Zajos helyeslés.) Társadalmi téren még a második tényező, mely következményeiben sokkal inkább vészthozó magában véve pedig sokkal nemtelenebb, a kormány által subventionált sajtó. (Zajos helyeslés.) A kormány óriási összegeket fordít arra, hogy amit az általa subventionált lapok közölnek, a közvélemény gyanánt tüntesse föl. Egy egész sajtóhivatalt tart magának, mely nem egyébre való, minthogy az a kormánylapoknak anyagot nyújtson a neki kedvező czikkezésre- De még ennél is tovább megy. A külföldi consulatusoknál megbízottakat tart, kik ismét és ismét a neki kedvező húrokat pengetik a külföldi lapokban, s kiknek feladata ott is elferdíteni s félrevezetni a közvéleményt. Itthon pedig még egy életlapot is tart fön, melynek egyedüli feladata, mocskolni az ellenzék legtisztább jellemű férfiait, (Igaz ! Úgy van!) , mondhatom, ezen életlap szerkesztője ezen nemtelen feladatának teljes mérvben megfelel. (Erre vagy 5 perczig tartó zaj keletkezett, mely alkalommal az esetleg ott levő Agai — ki azonban oly mélyen az emelvény alatt állott, hogy őt Akin nem láthatta — a hallgatók által az őt megillető epithetonokban részesítetett, s hangzott a : ki vele ! Akin kezével csendet intett, kijelentvén, hogy nem volt tudomása azon egyén ottlétéről.) Adjanak hálát az ily emberek — igy folytatá ezen zajos intermezzo után szónok — hogy kormányunk őket még pártfogolja is, mert másutt — nemcsak a szabad Amerikában — rég véget vetettek volna nemtelen életeknek. (Zajos kiáltások: Úgy is kell! Agai, halálra sápadva a teremből kisurrant.) Beszélt még ezután Akin a kormány úgynevezett vívmányairól a törvényhozás terén, melyek közt első helyen állott a főrendiház. Terjedelmesen beszélt a bankügyről, az államháztartásról stb. mindenütt a hallgatóság feszült figyelme s zajos helyeslése közt. Beszédét zárva kijelentette, hogy ő az ellenzék híve akar lenni, s az is fog maradni, miután annak prograramját üdvösnek , kivihetőnek tartván, azt minden részleteiben elfogadja. Beszéde végével szűnni nem akaró éljenzés közt kísértetett haza a bizottmányi tagok által.* — Budán az első kerület ellenzéke tegnap tartott nagy gyűlést, melyről azonban térhiány miatt ma már csak röviden emlékezhetünk meg. A jelölt, Simonyi Ernő hosszabb beszédet tartott, melyet, választói a kitörő tetszés többször megújuló jeleivel fogadtak. Beszélt Csernátony Lajos is. — A budai mindkét kerületi ellenzék vezérletében tanúsított erély és a párt összetartása valóban elismerést érdemel. * — A p es 1i e réz városi Deákpárt tegnap gyűlést tartott. Mendl elnök biztos kilátásba helyezte a párt győzelmét. Utána Friedmann Mór beszélt, ki kegyes volt beismerni, hogy az ellenzék is óhajtja a reformokat. Ekkor megjelent a jelölt Radócza, s beszélt németül a Deákpárt politikájáról, mely „a nemzet üdvét biztosítja “ — Az utolsó közgyűlést jövő vasárnap tartják.* — F iu méban junius 18-dikán lesz a választás, Debreczenben pedig júnus 1-én. — Pozsony megye bazini kerületében Dulovics Ernő ellenzéki jelölt tegnap tartotta programmbeszédét. — Zólyom megyében a választás napa junius 18-dikára van kitűzve. 4» — Holdmezővásárhelyről távirják hogy a város ellenzéki polgárainak 120 tagból álló választmánya ülést tartott, melyben egyhangú megállapodással, a baloldali végrehajtó bizottság által ajánlott Teleszky István kiáltatott ki képviselőjelöltül, ki Móricz Pál, Györffy Gyula és Nagy György kíséretében választmány meghívása folytán röviden előadta politikai hitvallását, és szónoklata nagy lelkesedéssel fogadtatott. Megválasztása bizonyos. A jövő vasárnap nagy népgyűlés fog tartatni, mely alkalommal Teleszky ünnepélyesen előterjesztendi programmját. Jászberény, jan. 8. Mi, kik a hatvanas évek elején is figyelemmel kisértük az eseményeket, nem hittük volna, hogy még körülközhetik Magyarországon olyan ember, ki azt kiáltja: „éljen Török János!“ És ime mily nagy a bor hatalma! Városunk békés éjjeli csendjét úgy éjfél felé mindig fölzavarja egy részeg tömeg, mely bortól és kurjászástól rekedt hangon élteti Hírnök Jánost. Nappal még nem láttuk ezt a pártot, amíg világos van a világért sem mutatják magukat, hanem éjjel osztán rendesen megjelennek és zászlókkal végig csatangolják — végig ordítják az utczákat. A bor folyik, a lárma megy, — hanem ami a legfőbb volna, a párt nem nő. A jászberényi balpárti embernek nem kell Török János, vagy a „Deák párt köz-ponti bizottmány“-ának bora. Meglehet ez a mi ües éjjel kurjongató Deák-pártunk annak még örül, mert igy több ital jut egyre és amint őket ismerjük — azért nem szoktak haragudni. A választás napját f. hó 23-ára tűzte ki a központi választmány s igy már nem soká elcsöndesednek a potya bortól részeg éjjeli madarak. Az exoffo kortes a főkapitány is most folyvást városunkban időz és gyönyörködik a „Deák-párt“ éjjeli kurjogatásaiban. Szegényt a múltkor nagyon megsajnáltuk, mikor a „Reform“ vezérczikkírója kényelem szeretéssel tétlenséggel vádolta őt. Hát mit tegyen az isten adta — elég ha „esetleg“ épen akkor kellett neki Gyöngyösre menni, mikor Bartal György jött Árokszállásra és azon napot „út közben“ ott töltötte Bartal Györgygyel a Deák párti elnöknél, meg aztán Jákóhalmán is esetleg akkor volt, mikor Bartal György Jászberénybe jött, ekkor is „esetleg“ ő estélyt rendezett, — hát most még mit tegyen ? hiszen mi azt hisszük, hogy ő az országos pénztárból hozza főkapitányi fizetését, nem pedig a Deák párt kasszájából, s ha ez így van, akkor neki mint államhivatalnoknak, még ennyire sem volna szabad korteskedni. — No de ez csak a mi hitünk, — a vélemények mostanság nagyon különbözők. Jegyezze meg a „Reform, hogy a Jászkun néppel elbánni nem olyan könnyű dolog, mint ő hiszi, és bárki volna is a főkapitány, épen úgy be fognánk küldeni a 7 ellenzéki képviselőt, amint beküldjük most. Pedig hát minden felé ugyancsak megy az itatás, és ígéret, — sőt a jobboldal fölhasználja kortesfogásul még azt is, ami egy monarchiában a legmagasztosabb — ő felsége kegyelmét és vád alatt levő, meg elitélt egyéneknek a királyi megkegyelmezést ígérik, ha jobboldali kortesekké esznek. Uraim! gondolják meg, hogy a koronát nem szabad az önök lélekvásárlási műveleteibe még távolról se belevegyíteni. A törvényszék is dolgozik. Árokszálláson a jobboldaliak meghajigálták a balpártiakat és a kir. törvényszék kimondta, hogy nem lehetett bűnöst találni. — Mihálytelken a jobboldaliak provocatiójára a baloldaliak hajigálták meg a jobboldaliakat. Lett i3 ebből nagy história. A járásbiróság egy hétig mindig úgy nézett ki, mint hajdan a „nagy inquisitor“ hivatala, — a „Jászkun Figyelő“ állítja, hogy mennyien lettek nyomorékok, pedig valamennyi sérült a kocsmába ment, ott ivoit reggelig, másnap kirukkolt Bartal György elé és semmi baja sem volt, hanem már itt jobban keresik a bűnöst mint Árokszálláson; 3 mihályteki ember el van zárva vizsgálati fogságban. Tessék már most ebből a két esetből következtetést vonni arra, hogy miért kellettek a királyi törvényszékek ? Ilyen czifrán megy nálunk, de azért mégis győzni fogunk. R. L. Jolsva, jun. 6. Törs Kálmán ellenzéki képviselőjelöltünk bevonulása Jolsvára, jun. 1-je napján valódi örömünnep volt. A jelzett napot megelőzőleg a jolsvai polgári ifjúság testületileg jött Markus Aurél ellenzéki körünk buzgó elnökéhez, beleegyezését kérvén az iránt, miszerint bandériumot szervezve, a bevonulásnál részt vehessenek. Ezen ajánlatot elnökünk készséggel fogadván, a 24 tagból álló bandérium a mondott napon, segifj Cirbecz Soma választópolgár vezérlete alatt lóháton és 10 kocsin, városunkhoz háromnegyed órányira fekvő T.-Taplócra község határára vonult képviselőjelöltünket bevárandó. A várt vendég esti 6 óra tájban megérkezett, az ottlevők által háromszoros, szívből fakadó éljennel fogadtatván, Clementisz Gusztáv üdvözlő szavakat intézett szeretett vendégünkhöz, ki elérzékenyülve, röviden viszonzá az üdvözletét; ekkor a bandérium elől, utána követjelöltünk kocsija, és úgy a többi kocsik útnak indultak Jólsva felé. T. Taploczán keresztül utaztában a nép szi-